Keresés
Keresési eredmények
-
A Dél-Nyírség páfrányflórája (Pteridopsida)
162–182Megtekintések száma:381A közlemény számos új adatot mutat be a Dél-Nyírség páfrányflórájához, valamint áttekinti a területről rendelkezésre álló irodalmi és herbáriumi adatokat. A vizsgált területről 19 Pteridopsida fajt sikerült kimutatni. A gímpáfrány (Asplenium scolopendrium) és a díszes vesepáfrány (Polystichum setiferum) eddig a teljes Nyírségense területéről ismeretlen volt. A Dél-Nyírségre nézve számít újnak a széles pajzsika (Dryopteris dilatata), a pelyvás pajzsika (Dryopteris affinis), és a rucaöröm (Salvinia natans) előfordulása. A széles pajzsika (Dryopteris dilatata) meglepően sok helyen került elő. A cikk kitér e faj határozásával kapcsolatos morfológiai megfigyelésekre is. A terület fenyőültetvényei alföldi viszonylatban jelentős páfrányélőhelyek, csakúgy, mint a lápok és nedvesebb lomberdők. A fajgazdag élőhelyi foltokon 5-6 faj is előkerült. A páfrányok számára nagy veszélyt jelent a térség utóbbi évtizedben megfigyelt szárazodása.
-
Adatok a Heves–Borsodi-sík flórájához I. Erdei, erdőssztyepp- és sztyeppfajok elterjedése
16-65Megtekintések száma:228A cikkben a Heves–Borsodi-sík 5 kistájának területéről 159 taxon (158 faj és egy hibrid) 1999 és 2018 között feltérképezett elterjedési adatait közlöm. A tanulmány egy tematikus sorozat első része, mely az erdei, erdőssztyepp- és száraz gyepekhez köthető sztyeppfajok elterjedési mintázatát elemzi, a florisztikai adatközlésen túl. A kiválasztott, magas indikációs tulajdonsággal bíró, növényföldrajzi szempontból is jelentős fajok esetében lehetséges észak-déli flóragradiensek értékelését is elvégeztem, kiemelten a Csörsz-árok és a 100 méteres izohipsza vonal tekintetében.
-
Sallangvirág (Himantoglossum) fajok virágzás-fenológiája és elterjedési mintázata
157-167Megtekintések száma:121A sallangvirág (Himantoglossum) nemzetség fajai között – az Orchidaceae család több csoportjától eltérően – igen ritkák a hibridek. Ennek részben oka lehet a fajok egymással át nem fedő elterjedése, és a fajok eltérő virágzási ideje. Jelen közleményben a nemzetség fajainak elterjedési és virágzásfenológiai sajátságait igyekeztünk számszerűsíteni pontosan datált, virágzó állapotot reprezentáló herbáriumi lapok és irodalmi adatok (nyomtatásban vagy a világhálón publikált fényképek) alapján. Összesen 12 faj 1001 adatát gyűjtöttük össze. Hat taxon (H. adriaticum, H. caprinum, H. comperianum, H. hircinum, H. jankae, H. robertianum) esetében volt elegendő adat részletesebb elemzésekre, amely során megállapítottuk az egyes fajok átlagos virágzási középnapját és a virágzási időszak hosszát. A feldolgozott források alapján csak a H. formosum, H. galilaeum és a H. metlesicsianum elterjedési területe nem érintkezik más Himantoglossum fajjal, a többi legalább egy másik fajjal átfedő elterjedési területtel rendelkezik. 55 fajpárt vizsgálva a virágzási időben lévő különbségek 21 fajpár esetében nem voltak szignifikánsak, melyek közül csak öt fajpár (H. comperianum - H. caprinum, H. montis-tauri - H. comperianum, H. hircinum - H. adriaticum, H. montis-tauri - H. caprinum és H. jankae - H. calcaratum) rendelkezik átfedő elterjedési területtel. Ezek közül három fajpárnál találtunk hibridre vonatkozó adatot. Eredményeink alapján a sallangvirág nemzetség esetében a hibridizáció kizárásában a fenológiai izoláció játszik nagyobb szerepet.
-
A Thesium kernerianum Simonk. lektotipizálása
69-74Megtekintések száma:95A T. kernerianum a tágabb értelemben vett Keleti-Kárpátok endémikus növénye (SZÜCS 1943, MORARIU 1952, NEGREAN & DIHORU 2009, HURDU et al. 2012a, 2012b). A szerzők áttekintik a faj felfedezésének történetét, irodalmi és herbáriumi adatait, tipizálják a nevet, és helyesbítnek néhány, a szakirodalomban felbukkant tévedést. Habár a fajt Simonkai még az erdélyi flóraművének (SIMONKAI 1887) megjelenése előtt írta le a Királykőről és a Bucsecsről (SIMONKAI 1886a: 183), újabb források (HENDRYCH 1993, SÂRBU & MITITIUC 1994, NEGREAN & DIHORU 2009), tévesen, a flóraművet tüntetik fel a faj protológusaként. A faj felfedezését követően az 1960-as évekig nem találtak újabb lelőhelyeket a botanikusok, így az a képzet alakult ki, hogy a T. kernerianum csak a Délkeleti-Kárpátok egy-két pontján fordul elő (vö. JÁVORKA 1924–1925, SOÓ 1933, SZÜCS 1943, MORARIU 1952). HENDRYCH (1963) azonban a prágai herbáriumban felfedezett egy példányt, amelyett még 1935-ben, a Dél-Bukovinához tartozó Ráró-hegységben gyűjtött egy cseh kutató. Ez a lelőhely mintegy 250 km-rel északra tolta ki a faj addig ismert areáját. Később néhány ponton előkerült a Csukás-hegységből, a Csalhóból, és a sokáig figyelmen kívül hagyott (vö. MORARIU & BELDIE 1976, DIHORU & PÂRVU 1987) ráró-hegységi adat is megerősítést nyert (SÂRBU & ZÜNDORF 1993). A T. kernerianum jelenleg ismert lelőhelyeit OPREA (2005), CIOCÂRLAN (2009) és NEGREAN & DIHORU (2009), herbáriumi példányait MIHĂILESCU (2001) és NEGREAN & DIHORU (2009) foglalják össze. Kétes és megerősítést igényel a faj Fogarasi-havasokból (nem pontosított lelőhelyről) közölt adata (PUŞCARU-SOROCEANU et al. 1977). A szerzők felsorolják az általuk ismert herbáriumi példányokat (nagyjából gyűjtési időrendben), kiegészítve az eddig nem publikált anyaggal, továbbá a Simonkai originálék alapján lektotipizálják a T. kernerianum nevet. Ezzel a szakirodalomban tévesen közölt (BELDIE 1967, NEGREAN & DIHORU 2009) locus classicus (Bucsecs: Gaura-völgy) is helyesbítésre kerül. A faj tényleges locus classicus-sza a Királykő, ahonnan a lektotípus származik.
-
A kúszó csalán (Urtica kioviensis) előfordulásai a Dél-Nyírségben
126–131Megtekintések száma:266A kúszó csalánnak (Urtica kioviensis Rogow.) eddig egyetlen herbáriumi és egy flóratérképezési adata volt ismert a Dél-Nyírségből. 2004 óta 14 flóratérképezési kvadrátból mutattuk ki a fajt. Adatait télen is gyűjtöttük, mert élőhelyei jégen könnyebben járhatók, áttelelő hajtásai jobban észlelhetők, és feltűnően különböznek morfológiailag a nagy csalántól (Urtica dioica L.). Jellemző élőhelyei voltak a rekettyés fűzlápok (Calamagrosti-Salicetum cinereae Soó et Zólyomi in Soó 1955), nádasok (Phragmitetum communis Soó 1927 em. Schmale 1939), gyékényesek (Typhetum latifoliae G. Lang 1973, Typhetum angustifoliae (Soó 1927) Pignatti 1953) zsombéksásosok (Caricetum elatae Koch 1926) és magassásosok (leginkább Caricetum acutiformis Eggler 1933). A legnagyobb állományok másodlagos élőhelyeken, lápok helyén kialakított víztározókban élnek. Az állományok jelentős része a térség főbb vízfolyásainak széles völgyeiben található.
-
Magyarország edényes flórájának online elterjedési atlasza (Atlas Florae Hungariae): A honlap felépítése és az adatbázis-építés kilátásai
238–252Megtekintések száma:5142018 decemberében publikálásra került az interneten Magyarország edényes növényfajainak online elterjedési atlasza (Atlas Florae Hungariae). A több mint 1 millió adatrekord felhasználásával felépült adatbázis gerincét a Magyar Flóratérképezési Program során gyűjtött adatok képezik, emellett feldolgozott szakirodalmi és herbáriumi adatok is elérhetők innen, illetve megjeleníthetők a térképeken. A kvadrátok fajszám szerinti megoszlását bemutató térkép az egyes területek fajdiverzitását és a flóratérképezési alapfelmérés minőségi különbözőségét mutatja. Az adatbázis bővítése 2016 és 2019 között elsősorban szakirodalmi adatfeldolgozással folytatódott. Az így bekerült új adatok 25%-át a Kitaibelia „Pótlások” sorozata szolgáltatta, amely egyes taxonok adatainak jelentős bővülését hozta. Az adatközlések révén legnagyobb mértékben az üde erdei fajok (pl. Allium ursinum, Dryopteris dilatata) adatai gyarapodtak, emellett egyes gyomnövények adatai (pl. Euphorbia maculata, Senecio vernalis) is jelentősen bővültek, amely összefüggésben áll terjedésükkel. A honlap tervezett fejlesztése során egy bővített és revideált, egységes koncepciót követő Taxonlista megalkotása tekinthető az egyik legfontosabb feladatnak, emellett bővíteni kívánjuk a térképek jelenleg alkalmazott jelkulcsrendszerét, az adatrekordokhoz kapcsolódó információkat.
-
Az Asparagus verticillatus L. Magyarországon
38-43Megtekintések száma:183Pécs közigazgatási területének finomléptékű flóratérképezése során az Asparagus verticillatus L. kivadult egyedeit találtuk meg a város több pontján 2011–2012 során. A dolgozat áttekintést nyújt a faj taxonómiájáról, morfológiai jellemzéséről és magyarországi előfordulásáról. Az örvös spárga mediterrán-szubmediterrán faj, mely a Balkán-félszigeten, Kelet-Európában, valamint Nyugat- és Közép-Ázsiában őshonos. Magyarországon kedvelt dísznövény; kiszökéséről, illetve elvadulásáról azonban eddig nem volt információnk. Korábbi gyűjtési adatai botanikus kertekből, kertekből származnak, illetve egy példány került elő Pécsett útszéli száraz gyepből. A most megtalált egyedek főleg a városnak a Mecsek déli oldalára felkúszó részén, kiskertes és szőlőtermő területein élnek, de egy példány előkerült a lakott területtől távolabbi, természetközeli vegetációból is. Mivel a fajt a város több pontján is ültetik, további kiszökésére, elvadulására, valamint tartós fennmaradására a jövőben is számíthatunk.
-
A Rubus L. ser. Micantes Sudre magyarországi fajainak elterjedése és határozókulcsa
56-68Megtekintések száma:83A szeder (Rubus) nemzetség átfogó magyarországi revíziójának eredményeként a dolgozat bemutatja a Micantes Sudre szekció eddig ismert hazai fajait (Rubus balatonicus Borbás, R. clusii Borbás, R. styriacus Halácsy, R. tabanimontanus Figert), ismertetve elterjedésüket (hálótérképes ábrázolással), társulásviszonyaikat és ökológiai igényeiket, valamint a szekció határozókulcsát.
-
Adatok a Tarnavidék, az Upponyi-hegység és környéke flórájához
173–226Megtekintések száma:163Cikkünkben a Tarna-vidék és a Bükk északi előtere közel két évtizedes florisztikai kutatásának eredményeit foglaljuk össze, 4421 előfordulási adat közlésével (BÁ: 1665; SJ: 2752). Számos régi irodalmi, illetve herbáriumi adat megerősítést nyert: kiemelendő a Hypericum elegans és a Lappula heteracantha az Upponyi-szorosból, a Cephalaria transsylvanica, Cypripedium calceolus, Diplotaxis erucoides és a Plantago indica a Tarna-vidék és a Bükk-hát területéről. Néhány korábbi (részben saját) adatot revideáltunk, főleg az újabb határozókulcsok felfogásához igazodva (Carex, Chamaecytisus, Epipactis, Molinia, Sorbus sp.). További irodalmi és herbáriumi adatok is javításra kerültek (Onosma visanii, Scutellaria columnae, Sorbus sp., Utricularia bremii/minor). A szerzők megemlítik a Ferula sadleriana felfedezését az Upponyi-szorosban, ez az előfordulás valószínűleg magszórás eredménye. A szerzők cönológiai felvételeket közölnek a Myosotis caespitosa és a Spiraea media élőhelyeiről, továbbá néhány montán- és erdőssztyep faj jelenleg ismert lokális elterjedését is tárgyalják.
-
130 éve született Hulják János (1884–1942)
5-10Megtekintések száma:102Hulják János a Miskolc melletti Perecesen dolgozott tanítóként. Munkássága során elévülhetetlen érdemeket szerzett az Északi-középhegység florisztikai feltárásában. Nevéhez fűződik többek közt a Lathyrus pisiformis és a Micromeria thymifolia kimutatása hazánk területéről.
-
Az alacsony libatop (Chenopodium pumilio R.Br.) Zuglóban és új adatok Északkelet-Magyarország idegenhonos fajainak elterjedéséhez
221-226Megtekintések száma:143A közlemény beszámol néhány Magyarországon ritkább előfordulású behurcolt gyomnövény előfordulásáról. Az ausztráliai eredetű Chenopodium pumilio második jelenleg ismert hazai állománya Budapesten (Zuglóban) került elő 2016 szeptemberében. További 8 faj (Amaranthus deflexus, Echium maculatum, Lepidium densiflorum, Oxybaphus nyctagineus, Panicum dichotomiflorum, Portulaca grandiflora, Sarothamus scoparius, Tragus racemosus) összesen 27 előfordulási adatát az Északi-középhegység területéről, különösen települések belterületéről, bolygatott élőhelyekről (útpadka, járdarepedés, vasútállomások) tesszük közzé. A bizonyítópéldányok a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárában (BP) kerültek elhelyezésre.
-
Magyarországon előforduló idegenhonos tóalma (Ludwigia) fajok taxonómiai revíziója
153–164Megtekintések száma:298A dísznövényként kedvelt trópusi tóalma fajokat Magyarországon már az 1920-as évektől kezdődően ültették egyes melegvizes forrásokba. Ezek több helyen elvadultak, illetve néhány esetben invázióssá váltak. A hazánkban talált fajokat egyes munkák eltérő neveken közölték, az egyes helyeken lévő populációk faji azonosítása sem történt meg. Herbáriumi és terepi vizsgálataink során világossá vált, hogy Magyarországon az adventív tóalmáknak 3 fajuk található meg. A Ludwigia repens bár élőhelyein szórványosan fordul elő, ezt a fajt ültetik leggyakrabban. Állományait az ország több pontján is megtaláltuk. Bár a faj kivadul és egyes helyeken önfenntartó populációkkal rendelkezik, terjedése mégsem okoz problémát. A L. grandiflora a 2000-es évek elején jelent meg hazánkban. Napjainkban 3 helyen fordul elő és mindegyik lelőhelyén nagymértékű terjedése figyelhető meg. A hozzá hasonló L. peploides a közelmúltban került elő az ország két pontjáról. Egyelőre csak kis állományokban található meg, így meghonosodásának jellege csak évek múltán lesz értékelhető. A korábban Egerből közölt L. alterniflora, hazai előfordulására nincs bizonyíték, így javasolt törlése a hazai flórából.
-
Adatok a Keszthelyi-hegység nőszőfűfajainak (Epipactis spp.) ismeretéhez
8-14Megtekintések száma:115Jelen közleményben a Keszthelyi-hegységben 2014–2017 években tett terepbejárásaim során észlelt nőszőfű-előfordulásokat foglalom össze. A területről tíz nőszőfűfaj rendelkezett irodalmi vagy herbáriumi adatokkal, ezek előfordulását sikerült megerősíteni (Epipactis atrorubens, E. helleborine, E. leptochila, E. microphylla, E. moravica, E. muelleri, E. palustris, E. purpurata, E. nordeniorum, E. voethii) és a hegységre nézve további öt, eddig publikációban nem jelzett faj (Epipactis albensis, E. neglecta, E. peitzii, E. pontica, E. tallosii), illetve egy hibrid (Epipactis ×reinekei) került elő.