Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Irodalmi figyelő
    211
    Megtekintések száma:
    81

    Erdős L. (2023): Hogyan mentsünk bolygót – A természetvédelem története. Libri Könyvkiadó, Budapest, 185 pp. ISBN: 978-963-604-256-1

  • Almádi László 80 éves
    3–15
    Megtekintések száma:
    129

    Almádi László a keszthelyi Georgikon Kar tanáraként eltöltött több évtizedes munkássága során napjainkban is korszerűnek tekinthető agrobotanikai ismeretekkel és a gyakorlatban jól alkalmazható fajismerettel rendelkező agrármérnök hallgatók sokasága mellett természetvédő botanikusokat is jelentős számban indított el pályájukon, vagy döntő befolyást gyakorolt rájuk. A növények iránti szeretete mellett precizitása, ismereteinek megalapozottsága és széleskörű tájékozottsága szolgál leginkább példaként számunkra. Tanár Úr gazdag életútját az ő történetei, elmesélései és írott publikációi alapján mutatjuk be, kiegészítve saját tapasztalatainkkal, élményeinkkel. Szeretettel köszöntjük Almádi Tanár Urat e kerek évforduló alkalmából!

  • Adatok néhány védett növényfaj elterjedéséhez és másodlagos élőhelyeken való előfordulásához
    183-199
    Megtekintések száma:
    1740

    Jelen dolgozatban a 2016 és 2021 közötti időszakban gyűjtött, hazánkban védett és fo­kozottan védett növényfajokra vonatkozó florisztikai megfigyeléseimet teszem közzé. Az cikkben köz­ölt adatok összességében Magyarország 31 kistáját érintik, ugyanakkor a legtöbb adatom a Nagyalföld­ről, azon belül is Pest és Bács-Kiskun megyék területéről származik. A dolgozatban 41 védett és három foko­zottan védett edényes növényfaj előfordulásait ismertetem (két haraszt és 42 virágos növény), az ismer­tetett előfordulások egy része kistáji vagy nagyobb földrajzi léptékben is újdonságnak számít (pl.: Bot­rychium matricariifolium, Thlaspi alliaceum és Nasturtium officinale). Bizonyos fajok megfigyelései a közzé tett adatok tekintetében vagy florisztikai értelemben nem túl intenzíven kutatott területekről szár­maznak, vagy az adott térségben és/vagy országosan is ritkának számítanak. Egyes fajok esetében az újonnan közölt előfordulásaik kifejezetten egy-egy térségben való elterjedési adatainak kiegészíté­séül szolgálnak. Adatot szolgáltatok néhány –florisztikai publikációk alapján – meglehetősen alulkuta­tottnak tűnő kistáj növényzetéhez (pl.: Dorozsma-Majsai-homokhát, Bácskai-löszös-síkság), valamint igyekszem rámutatni a magyarországi csatornák faj- és biodiverzitás megőrzésében játszott szerepére a Duna–Tisza-csatorna példáján. A Duna–Tisza-csatornából és annak rézsűiről 12 védett növényfaj adatát teszem közzé ebben a kéziratban.

  • A Gymnadenia frivaldii Hampe ex Griseb. újrafelfedezése areája északi határán (Keleti Kárpátok, Románia)
    213-220
    Megtekintések száma:
    160

    A Frivaldszky-bibircsvirág a Délkeleti-Kárpátok orchideaflórájának egyik ritkasága, amelynek fajneve híres Balkán kutatónk, Frivaldszky Imre (1799–1870) emlékét őrzi. Hegyvidéki lápokon, vízszivárgós, üde helyeken fordul elő a Balkán-félsziget hegyvidékein (Bulgária, Románia, Görögország, Macedónia, Montenegró, Albánia). A fajra a Kárpátokban először Heuffel János bukkant rá a Szárkő-hegységben. Habár a fajt Simonkai 1874-ben gyűjtötte a Retyezátban (Zenóga- és Bukura-tó), a példánya (BP33967) azonosságában bizonytalan volt, ezért az a halvány bibircsvirág (Gymnadenia albida) alá sorolva szerepel monográfiájában. Azóta több helyről előkerült a Retyezátból, így a Peleaga-havasról, a Zănoaga-, Zănoguţa-, Ana- és Bucura-tavak mellől és a Judele-völgyből, továbbá a Szárkő-hegység egy-két pontjáról is. Az utolsó szerzőnek a faj egy öt évtizeddel korábbi, csupán egy fitocönológiai tabellában dokumentált előfordulását sikerült megerősítenie a Hargita hegységben (Keleti-Kárpátok). Ez a lelőhely a faj areájának északi határán helyezkedik el, ezért növényföldrajzi szempontból igazán fontos adat. A közlemény bemutatja a faj felfedezésének történetét és jelenleg ismert elterjedését és veszélyeztetettségi státuszát a Kárpátokban, továbbá a Hargita hegységi élőhelyét.

  • A közép-tiszavidéki halmok flórakutatásának új eredményei
    94–105
    Megtekintések száma:
    489

    Az ősi temetkezési halmokon fennmaradt szárazgyepi élőhelyszigetek számos esetben szolgálnak menedékül ritka és veszélyeztetett gyepi fajok számára. Cikkünkben 82, a Hortobágyi Nem­zeti Park Igazgatóság működési területén található halomról közlünk előfordulási adatokat. Az adatok 64 flóratérképezési alapmezőből, 45 település közigazgatási határából származnak. Összesen 39 olyan taxon előfordulási adatait ismertetjük, amelyek védettek (pl. Anchusa barrelieri, Centaurea solstitialis, Ranunculus illyricus és Phlomis tuberosa), vagy nem védettek, de a régióból kevés előfordulási adattal rendelkeznek (pl. Aegilops cylindrica, Astragalus austriacus, Glaucium corniculatum és Trifolium dif­fusum). Eredményeink rámutatnak, hogy a halmoknak fontos szerepe van a régió gyepi biodiverzitásá­nak fenntartásában.

  • Adatok a Kisalföld flórájához és növényföldrajzához
    235-253
    Megtekintések száma:
    110

    A Kisalföld flórája számos kistáj és növénycsoport tekintetében kifejezetten jól feltárt, de akadnak nagyon hiányosan ismert területei is, elsősorban a régió nyugati részén. A szerzők 2001–2014 közötti terepkutatásaik legfontosabb kisalföldi eredményeit adják közre a dolgozatban, amely 57 taxon adatait tartalmazza. A Kisalföld magyarországi oldalára új 5 faj (Brachypodium rupestre, Bromus ramosusHypericum dubiumLathyrus sphaericusTordylium maximum) felfedezése. Számos faj egyes kistájakra nézve jelent újdonságot, a legtöbb ilyen adat azokról a kistájakról származik, amelyeket korábban alig vizsgáltak (Fertő-medence, Kapuvári-sík, Mosoni-sík). Nagy jelentőségűek a Fertő-medence egyes sziki fajaival kapcsolatos megfigyelések (Carex divisaCrypsis schoenoidesJuncus maritimusSuaeda pannonicaS. prostrata), mivel előfordulások a Fertő magyar oldalán tisztázatlan volt. A szerzők elemezték egyes fafajok (Acer tataricumFraxinus ornusQuercus petraea) őshonosságának kérdéskörét a térségben, továbbá értékelést adtak egyes védett vagy veszélyeztetett fajok (pl. Allium carinatumAllium suaveolensBetula pubescensCarex strigosaPotamogeton coloratusStellaria palustris) aktuális természetvédelmi helyzetéről is.

  • Dactylorhiza traunsteineri (Saut. ex Reichenb.) Soó Románia flórájában
    15-24
    Megtekintések száma:
    78

    A Dactylorhiza Necker ex Nevski bonyolult taxonómiájú génusz, fajaik formagazdagsága, a különböző alakok közötti átmenetek sokasága, valamint a fajok között fellépő gyakori hibridizáció miatt rendszerezésük problematikus. A Valea Morii (Malom-völgy) Természetvédelmi Terület (Kolozs megye, ÉNy Románia) florisztikai kutatása során, 2017 júniusában a Románia flórájára tekintve eddig bizonytalan előfordulású ujjaskosbor, a Dactylorhiza traunsteineri (Saut. ex. Rchb.) Soó populációja került elő. A vizsgált helyen a D. traunsteineri üde láprétfoltokban, az Orchido-Schoenetum nigricantis Oberd. 1957 társulásban fordul elő. A terület igen hűvös és nedves mikroklimájának köszönhetően jégkori reliktumfajok és egyéb növényritkaságok (például: Tofieldia calyculata (L.) Wahlenb., Swertia perennis L., Liparis loeselii (L.) Rich., Ophioglossum vulgatum L., Schoenus nigricans L.) voltak képesek fennmaradni a láprétfoltok gyengén bázikus kémhatású, tápanyagban és mészben gazdag talajain. A dolgozat bizonyítja a Traunsteiner ujjaskosbor jelenlétét Románia flórájában, ami a korábbi, ehhez a témához kötődő tudományos viták sorozatát zárja le, továbbá bemutatja a faj morfológiai jellemzőit, határozóbélyegeit, élőhelyét és veszélyeztetettségi státuszát.

  • A Himantoglossum adriaticum Baumann új előfordulásai a Kelet-Zalai-dombságban
    297–303
    Megtekintések száma:
    70

    Az elmúlt években a ritka adriai sallangvirág (Himantoglossum adriaticum) 5 új elő­fordulását találtam a Kelet-Zalai-dombságban. A növény új megjelenései az ismert elterjedési területen belül esnek, ám a termőhelyi viszonyok a korábbi hazai előfordulásoktól eltérnek. Egy-egy lelőhelyen általában csak magányos példányokat észleltem, főként néhány évtizede még művelés alatt álló szőlőül­tetvények helyén kialakult másodlagos, mezofil gyepekben. Úgy tűnik a faj – hasonlóan például Szlové­niához – nálunk is terjedőben van.

  • Felföldy Lajos (1920–2016)
    3–25
    Megtekintések száma:
    124

    Felföldy Lajos (1920–2016) magyar botanika és hidrobiológia egyik legsokoldalúbb és legeredetibb egyénisége volt. Pályáját Soó Rezső irányításával kezdte, 1938 és 1946 között aktívan részt vett a debreceni és 1941–1942 között a kolozsvári Tudományegyetem Növénytani Tanszékén folyó geobotanikai kutatásokban. Számos tudományterületen maradandót alkotott. A légszennyezésnek az epifiton zuzmókra gyakorolt hatását vizsgáló kutatásai (1942) világviszonylatban is az elsők közé tartoznak. A Raunkiaer-féle növényi életforma-rendszeren belül elkülönítette a kétévesek (Hemitherophyta) életforma-típusát az egyévesekétől (1942). Úttörő szerepet játszott Magyarországon a vadon élő növényfajok citológiai (kariológiai) vizsgálatában (1947–1949). Foglalkozott növényélettannal (1951–1959), vizekben folyó primer produkcióval és algatenyésztéssel (1958–1960). 1972-ban életre hívta és 1990-ig szerkesztette a Vízügyi Hidrobiológia sorozatot. Megalapozta a magyarországi vízminőség-védelmet, amely a mai napig meghatározza a magyar hidrobiológusok szemléletét. 14 és 89 éves kora között legalább tízezer herbáriumi lapot gyűjtött. Nyugdíjba vonulása után a MTM Növénytár és az ELTE Füvészkert herbáriumi anyagának rendezésével, revíziójával foglalkozott, aktívan részt vett az Új Magyar Füvészkönyv elkészítésének munkálataiban. Munkáira egyszerre jellemző a természet iránti mély tisztelet, az elméleti megalapozottság és a gyakorlatiasság.

  • Astragalus vesicarius és más új elemek a Vértes flórájához
    195–199
    Megtekintések száma:
    142

    Egy sztyepp- és erdőssztyeppélőhelyek állapotára irányuló természetmegőrzési kutatás során több, a Vértes edényes flórájából eddig nem közölt faj került elő. Növényföldrajzi szempontból legjelentősebb az Astragalus vesicarius, amelynek kis vértesi populációja nagyon szépen illeszkedik a faj hazai elterjedési mintázatába. Ugyancsak jelentős sztyeppnövény a Vértes több pontján is megtalált Stipa dasyphylla. További természetvédelmi szempontból figyelemre érdemes taxonok (Orobanche teucrii, Phelipanche purpurea, Rosa hungarica) mellett, néhány alultérképezett, adathiányos (Cerastium tenoreanum, Stellaria pallida), ill. terjedőben lévő, gyom jellegű faj (Elymus elongatus, Euphorbia lathyris) is gazdagítja a terület flórájáról alkotott ismereteinket. 

  • Felföldy Lajos és a vízminőség-védelemben vele töltött néhány év
    35–46
    Megtekintések száma:
    75

    Munkakapcsolatunk látszólag igen rövid ideig tartott. Az ő 15 éves, vízügynél befutott pályája és az én vele egy munkahelyen töltött három évem (csak 1977 októbere és 1980 szeptembere között dolgoztunk együtt) nevetségesen csekély idő-átfedés. Ennek ellenére – pláne mai szemmel nézve – ez igen-igen speciális időszak volt, amikor még kézzel írtuk a jelentéseinket, valamint írógéppel, megfelelő határozókönyvek híján, számítógép nélkül dolgoztunk, nekem tereptapasztalataim még egyáltalán nem voltak, vizeink élővilágát csekély módon ismertem csak, s a környezetszennyezés durvábbnál durvább eseteivel sem igen találkoztam. Egy mérnöki szemlélet által uralt kutatóintézeti közegben kezdtem a munkát, a hazai vizek átfogó feltárásáról  még nem esett sok szó, és meg lehet említeni – az akkori KGST-kapcsolatok ellenére – a bizonyos fokú nemzetközi elszigeteltségünket is. Felföldy Lajossal ekkor találkozhattam és dolgozhattam együtt. Ő volt az a kutató, akitől kollegáimmal elsajátíthattuk a hidrobiológiai szemléletmódot, a környezet- és természetvédelem szeretetét és ápolását, a magas fokú szakmaiságot...

  • Multiclavula mucida (Basidiomycota) a Pannon régióban és más adatok a magyarországi lopvanősző flórához
    173–184
    Megtekintések száma:
    154

    A cikk a 2023-ban végzett kriptogám flóratérképezés során talált, florisztikai, taxonó­miai és/vagy természetvédelmi szempontból érdekesebb fajokkal foglalkozik. Két Magyarországon ritkának tűnő Trapeliopsis faj bükki adatain kívül közöljük az Európában is ritkának tűnő, hegyvidéki bazídiumos gombás zuzmó, a Multiclavula mucida első előfordulását a Pannon régióban. Bemutatjuk az újabban entomofilnak tartott moha, az Anacamptodon splachnoides egyetlen aktuális dél-dunántúli állományát, illetve az atlanti-mediterrán jellegű Leptodon smithii első magyarországi alföldi előfordulá­sát. Számos adattal bizonyítjuk, hogy a kéreglakó Neckera pennata-nak Magyarországon Baranyában, az Alföldön van az elterjedési súlypontja, illetve újabb, bükki adatokkal szemléltetjük, hogy a Buxbau­mia viridis a Pannon-medencében elsősorban a mészkerülő bükkösök talajlakó faja. Ismertetjük az Európá­ban veszedelmesen terjedő, idegenhonos, korhadéklakó Sematophyllum adnatum első alföldi, egyben a Pannon-medence egyik legerősebb állományát. Beszámolunk továbbá a tőzegmohás lápokon szintén terjedőben lévő Callicladium haldanianum harmadik (Vendvidék), valamint a szilikátos kőten­gerekre jellemző Racomitrium lanuginosum második (Mátra) magyarországi előfordulásáról is. Fotóval doku­mentáljuk a Phegopteris connectilis egyetlen aktuális dél-dunántúli adatát és vitatjuk az első me­cseki közlésének pontosságát, helyességét. Az elterjedési adatok felsorolásán túl, a dolgozatban érintő­lege­sen foglalko­zunk a klímaváltozás és a fajok elterjedési adatainak összevethetőségével, egyes ha­rasztok, mint az Asplenium adiantum-nigrum agg. és a Dryopteris affinis agg. kisfajainak elkülönítési nehézségei­vel, valamint korrigáljuk egy korábban tévesen közölt Hedwigia stellata adatunkat is. A fentieken túl a Leu­cobryum glaucum, Palustriella commutata, Tetraphis pellucida, Gymnocarpium rober­tianum és az Ophioglossum vulgatum néhány érdekesebb adatáról is beszámolunk.