Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A természetbarát visszagyepesítés technológiai lehetőségei: A 2008. május 22-23-án rendezett „Szakmapolitikai kihívások és kilátások a gyephasználatban 2007-2013” című szakmai-tudományos tanácskozáson elhangzott előadás szerkesztett változata.
    19-27
    Megtekintések száma:
    225

    A természetközeli gyepek visszatelepítésére az utóbbi években hazánkban is egyre több példát látunk, az elkövetkező időszakban pedig az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretén belül várható e tevékenység térbeli kiterjedése. A természetbarát gyepesítési programok sikerének előmozdítása érdekében írásunkban áttekintjük a természetbarát gyepesítés megtervezéséhez szükséges legfontosabb elméleti és gyakorlati szempontokat. A visszagyepesítés során évelő fűfélék és/vagy sások által uralt lágyszárú növényzetet hozunk létre egy nem gyepes területen, amelyen előzőleg általában rendszeres mezőgazdasági – döntően szántóföldi – művelés folyt. A természetbarát gyepesítés során figyelembe kell venni a táj ökológiai adottságait, és törekedni kell arra, hogy az adott termőhelyen őshonos növényfajokból álló, a tájban egykor jellemző természetes füves növényzet jöjjön létre (pl. sztyeprét, mocsárrét, láprét, stb.). A cél kettős: egyrészt a termőhelynek megfelelő, az adott területen őshonos gyep rekonstrukciója, másrészt a természetes táj rehabilitációjának elősegítése. Mivel a feladat nem a lehető legjobb hozamú gyep létrehozása, hanem egy ősi gyeptípus létrejöttének elősegítése, a gyepesítés során a takarmánytermesztési és a technológiai szempontokon kívül ökológiai és természetvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni. A természetbarát gyepesítés alapelveiként az alábbiakat javasoljuk:

    1. Ha egy felhagyott szántón már elkezdődött a természetközeli gyep kialakulása, és inváziós gyomnövények nem uralkodtak el, akkor a parlag felszántása nem indokolt.

    2. Általában azokat a szántókat lehet nagyobb sikerrel természetközeli gyeppé alakítani, amelyek őshonos növényfajokban gazdag, természetes vagy természetközeli gyepekkel érintkeznek. A természetközeli gyepek kiterjesztése hozzájárulhat a táj természetes élőhely-hálózatának helyreállításához. Ugyanakkor az egybefüggő szántóföldi környezetben lévő táblák gyepesítésével szigetszerű gyepfoltok alakíthatók ki, ezáltal változatosabb, mozaikos tájszerkezet teremthető.

    3. Elsődlegesen a spontán gyepesedést kell elősegíteni, és csak akkor érdemes az aktív telepítési eljárásokhoz folyamodni, ha a spontán gyepesedésre nincs lehetőség.

    4. A természetközeli gyepállomány jellemző faji összetételének kialakulása a szénaterítés módszerével (szénamurvás felülvetéssel) gyorsítható. Ehhez a környék megegyező típusú gyepjén magérleléskor kaszált széna használható fel.

    5. Magkeverékkel történő gyeptelepítést akkor érdemes végezni, ha ezáltal a kezdeti évek nagyfokú elgyomosodása, a terület özöngyomokkal való elborítása megakadályozható. A magkeverék összetételét úgy kell meghatározni, hogy a kialakítandó gyepnemez alapot adjon a társulásalkotó természetes növényfajok betelepüléséhez.

    6. Lehetőleg hasonló vagy azonos típusú élőhelyről gyűjtött magokat kell elvetni. A magok begyűjtése történhet gépi aratással, gépi szénabetakarítással, vagy kis mennyiségnél kézzel. Ha saját maggyűjtésre nincs lehetőség, akkor kereskedelmi forgalomban kapható, a termőhelyhez illő magkeverék használandó (legalább a domináns fűfaj egyezzen meg, és legyen legnagyobb arányban a keverékben).

    7. Nem szabad tájidegen fajokból álló magkeveréket elvetni.

    8. A gyep felújításra szorul, ha a gyepnemez nem a termőhelynek megfelelő szerkezetű, és az őshonos állományalkotó fajok évek múltán is csak alárendelt szerepet játszanak benne. A gyepfelújítás során a gyep újbóli feltörése kerülendő, ellenben magszórás, szénaterítés, vagy direktvetés alkalmazható.

    9. Kerülendő a gyepesítések tápanyagutánpótlása. Még a telepítés előtt sem szükséges szerves- vagy műtrágyázni, mert az jelentősen ronthatja a természetes fajok betelepülési esélyeit.

    10. A gyepek kezelésénél kerülendő a növényvédőszerek alkalmazása. Gyomirtószer használata csak az inváziós gyomok nagyon erős fertőzése esetén lehet indokolt a telepítést megelőzően, vagy a karbantartásnál, a vegyszer engedélyezett és szakszerű használatával.

    11. Kerülendők a talajfelszínt és a gyepnemezt károsító beavatkozások (gyepszellőztetés, altalajlazítás, nedves talajon végzett fogasolás, boronálás).

    12. A kialakított gyepek többnyire rendszeres karbantartást igényelnek. Ez lehet fenntartó kaszálás, kíméletes legeltetés, a kezdeti időszakban szárzúzás. A kaszálás és legeltetés során be kell tartani a célprogram előírásait, és fokozottan tekintettel kell lenni a természetvédelmi szempontokra (pl. kaszálás időpontja és módja, legeltetési intenzitás stb.).

  • A legeltetés hatásának gyepgazdálkodási és természetvédelmi vizsgálata Tapolcai- és Káli-medencei lólegelőn a 2008. évi legeltetési idényben
    65-72
    Megtekintések száma:
    388

    A vizsgált területek a Tapolcai- és a Káli-medencében találhatók Köveskál és Nemesgulács települések közelében. Nemesgulács határában 6 hektárnyi területen 4 lovat tartanak szabad legeltetéssel (0,7 ló/ha) a Cynodonti-Poëtum angustifoliae gyepen, mely egy domboldalon helyezkedik el. A lejtő alsó és felső egyharmadában végeztünk botanikai felvételezéseket. A területen korábban szőlőt termesztettek. Köveskál határában 2 lóval legeltetett, kb. 1 hektárnyi gyep szintén a Cynodonti-Poëtum angustifoliae. Itt közvetlen a legelő mellett találtunk kontroll területet, mely egy Salvinio-Festucetum rupicolae asszociáció. A területet korábban juhokkal legeltették. Minden mintaterületen 5-5 db 2×2 m-es kvadrátot jelöltünk ki. A kvadrátokat Braun-Blanquet (1964) módszerével felvételeztük 2008-ban havonta. Az adatok feldolgozása során az analitikus bélyegek közül a borítást (D), a fajszámot (n) értékeltük. A természetvédelmi szempontból fontos értékek közül a relatív nitrogén igény (NB), a szociális magatartási formák (SBT) (Borhidi, 1995), és a természetvédelmi értékkategóriák (TVK) (Simon, 2000) voltak értékelve. A nemesgulácsi legelőn a lejtő alsó harmadában nagyobb a tápanyagban gazdag termőhelyekre jellemző fajok aránya, mint a lejtő felső harmadában, illetve megjelent a trágyázott talajokra jellemző nitrogénjelző Artemisia vulgaris. Ennek oka a tápanyag lemosódás. A gyep alacsony takarmányértékének oka az értékes pázsitfű- és pillangós fajok hiánya, valamint az 51,8%-os összborítás. A gyep értékes fajait az állatok kilegelték, és a kitaposás is megfigyelhető volt. Figyelembe véve a lovak válogatását, fajösszetétele alapján e társulás nem való lólegelőnek. Helyette juhokkal jobb hatásfokkal lehetne hasznosítani a területet. A köveskáli legelőn kiemelkedően nagy a tápanyagban gazdag termőhelyek növényeinek aránya. Mindkét térszínen a természetes zavarástűrők borítása volt a legnagyobb, 35% körüli abszolút borítással voltak jelen. A természetvédelmi értékkategóriák szerinti legnagyobb különbség a társulásalkotó fajok nagyfokú csökkenése a volt legelt területeken. Ezt a Poa angustifolia kilegelése okozta, amely takarmányozástanilag a legértékesebb faj a társulásban. A borítottság hiánya miatt a jövőben erős gyomosodás várható. A túllegeltetésnek és a rossz legeltetési módnak köszönhetően a hasznosított rész összborítása töredéke a természetközelibb, kontroll gyepének.

  • A mezei pocok (Microtus arvalis) gradációjának hatása természetközeli gyepasszociáció növényállomány összetételére és szén-dioxid emissziójára
    11-15
    Megtekintések száma:
    404

    A 2023. évi magyarországi pocokgradáció hatását vizsgáltuk természetközeli, szikes talajú gyepasszociáció őszi és tavaszi aspektusában. A pocok közvetlen fitomassza károsítása, és a nagyszámú járat miatt keletkezett borítatlan terület következtében, növényállomány szerkezeti változásokat mértünk. A pocokjárta gyepen megnőtt a zavarástűrő növényfajok borítási értéke, s így a degradációs fok is. A pocok által károsított gyepen jelentősen nagyobb szén-dioxid emissziót mértünk őszi és tavaszi mérési időpontban, mint a kontroll gyepen. A pocok járatokkal teli talaj mikroorganizmusainak igazoltan nagyobb aktivitása a szikes agyagtalaj kedvezőbb aerob viszonyaival magyarázható. A prognosztizálhatóan enyhe telek és szárazabb tavaszok miatt, gyepgazdálkodásunknak fel kell készülni a gyakoribb pocok invázióra, melynek hatásáról szándékoztunk adatokat szolgáltatni.

  • Relationship between the diversity and mowing in cleared grassland areas in the Börzsöny mountains
    3-13
    Megtekintések száma:
    131

    Nowadays, mowing has an increasing role in the management of semi-natural and nature conservation areas. Semi-dry grasslands have been formed on cleared areas of forest in the Pannon mountains, which would be reclaimed by forest without use of the areas by humans. In our work we analysed cleared grasslands. The questions we aimed to answer were the following:

    (i) What kind of vegetation changes were caused by different land use types?

    (ii) Is mowing a proper method for grassland management and nature protection in the studied system?

    (iii) Do the species composition and the diversity vary within two years when conditions of precipitation are different?

    In four sampling areas situted in Börzsöny mountains (North-Hungary), we registered the plant species and their cover values in ten quadrats per sampling area. We performed a site assessment in April, June and October, 2013-2014. We analysed the data by using cluster and ordination processes and we compared the sampling areas on the basis of the humidity preference and Shannon’s index of diversity. From nature conservation’s point of view, it is favourable that the cover of Potentilla alba occurring in the area was high. It is a specialist plant species with low stress resistance. However, due to tourism, it occured less frequently in the area and Bromus erectus became dominant instead. The species whose cover was more extensive in areas not affected by tourism – for example Alopecurus pratensis, Galium verum, Carex praecox, Trisetum flavescens – occurred less frequently in areas affected by tourism. On the short run, species did not completely disappear due to the changing conditions but their abundance decreased, as has been already supported by other surveys. The ordination analysis showed that the composition of species considerably differed with the portions of land cultivated in different ways. The change of the cover values was apparent not only in the case of the dominant species but of also in case of species with smaller cover. The decrease of diversity, the change of plant cover, the decrease of number of sensitive species as a result of tourism are typical phenomena all over the world. The Shannon’s diversity records showed that due to human presence and trampling the diversity declined. It was considerably lower in the year with less rain. In the year with more rain the diversity of species was considerably higher, however, the difference in between the surveyed areas was large. All these examples draw attention to the important role of environmental factors alongside the human factors. The water reserve also influences the productivity of grasslands and water has primary importance in the structure of plant communities. According to the survey, in the two areas not affected by tourism, in the rainier year the difference between the humidity preference of the species of the dry and the less dry patches became similar. On these areas, there were more species with higher humidity preferences in the rainier year, however, this tendency could not be observed in the rainier year on areas affected by tourism. The areas affected by tourism may react in a less flexible manner to the change in precipitation conditions. Based on our analysis, we can conclude that the surveyed semi-dry grasslands are extremely rich in species and therefore proper grassland management plans are needed. To preserve grasslands of high natural value, the impacts of the environmental factors should also be considered in addition to becoming acquainted with the history and the present conditions of landscape use.

  • Különböző hasznosítási módú gyep eltérő fényigényű növényeinek borítási érték nyomon követése
    17-21
    Megtekintések száma:
    306

    Természetközeli gyepasszociáció különböző hasznosítási módot prezentáló kezeléseinél (kaszálás, mulcsozás, réthasználat, túllegeltetés) vizsgáltuk fényigény szempontjából a gyepalkotó fajok borítási érték változásait négyéves időszak során. A MATE Karcagi Kutatóintézet kezelésében található, szolonyec talajadottságú, extenzív ráfordításszintű gyepterületre jellemző, ökológiai és ökonómiai szempontból értékes, fényigényes gyepalkotó növények (Trifolium sp., Achillea sp., Plantago sp.)  legnagyobb borítási értékeit a kaszáló és a rét hasznosítás esetében mértük. A fényigényes pillangós virágúak legalacsonyabb borítási értékeit az avaros fitomasszával fedett, illetve a juhokkal túllegeltetett kezeléseknél állapítottuk meg. A túllegeltetett kezelés esetén a potenciális juhjólétet veszélyeztető, fényigényes Hordeum murinum invazív megjelenését tapasztaltuk.

  • Comparative investigations of biomass composition in differently managed grasslands of the Balaton Uplands National Park, Hungary
    49-56.
    Megtekintések száma:
    446

    Phytosociological and biomass samples were collected in two territories of the Balaton Uplands National Park (Hungary) dominated by grassland habitats. Samples in the Tihany Peninsula had been taken in a pasture of Hungarian Grey Cattle. Studies were broadened to four areas of the Tapolcai Basin, Badacsonytördemic (undergrazed and overgrazed pastures, hayfield, control area). The areas were suitable for following up the changes of vegetation and production in every grazing season of a year. We evaluated the changes of species composition and ground cover, the measure of possible regeneration or degradation, and the changes of these factors from the viewpoint of feeding value. Covering rates of the grassland associations have doubled and species composition has improved in the Tihany Peninsula, however, forage value has not increased, due to the change in land use in favour of the natural area that is converting into grazing field. In case of the Taplocai Basin, low number of species (20 to 30) was detected in the undergrazed pasture and the control area. About one month per year grazing time in the undergrazed area was not enough to achieve a better state for species diversity, and the amount of forage remained high. The overgrazed pasture carries a low forage value and contains a high number of weed species, despite the spectacularly high total number of plant species (38 to 39), consequently, grazing pressure has to be decreased. Although the number of species is lower in the hayfield (26 to 28), species composition and ability for forage supply is much better, showing that the proper management of the area is taken here. 

  • Mezőgazdasági érték vizsgálata telepített extenzív gyepeken
    28-35
    Megtekintések száma:
    116

    Gödöllőn, homokos barna erdőtalajon 2002 tavaszán és őszén háromféle magnormával (500 db m-2, 1000 db m-2 és 1500 db m-2) és kétféle telepítési időpontban beállított gyógynövényes gyep kísérletünkben egy extenzív, alternatív hasznosítású gyep mezőgazdasági értékét vizsgáltuk.
    Eredményeink alapján a kezelések közül a 3. számú (=1500 db m-2) mutatta a legnagyobb mezőgazdasági értéket. Megállapítottuk, hogy a legnagyobb sűrűségben alkalmazott vetőmagnorma hatására alakul ki a legmagasabb pázsitfűborítás. A számított mezőgazdasági értékekkel is bizonyítottuk a pázsitfüvek őszi telepítési idejű erőteljesebb fejlődését a telepített kétszikű fajokkal szemben. Ez a kétféle növénycsoport biológiai jellemzőiből következik. A füvek hidegtűrőek és évelők, a kétszikűek többsége magról kelő, egyéves, melegigényes faj.
    Megállapítottuk, hogy azonos ökológiai adottságú gyepterületeknek is alapjában eltér a növényi összetétele, aszerint, hogy milyen sűrűségű magnormát alkalmazunk. Továbbá folyamatos a növényi összetétel változása a vetési idő hatására is.

  • Magyar szürke szarvasmarha és vizi bivalylegelők vegetációjának összehasonlítása Duna-Tisza közi mintaterületen
    15-31
    Megtekintések száma:
    231

    A Kiskunsági Nemzeti Park területén található Kelemen-szék cönológiai vizsgálatát végeztük. A cönológiai vizsgálatok 2 alkalommal készültek, 2014-ben és 2015-ben. A két alkalommal elvégzett vizsgálatok során összesen 90 kvadrát vizsgálatára került sor vízi bivallyal, magyar házi bivallyal és magyar szürke szarvasmarhával vegyesen legeltetett, illetve elkerített, kontroll területeken. A vizsgálandó terület nagysága és heterogenitása miatt arra törekedtünk, hogy kisebb homogén területeket, és ezeknek megfelelő kontroll területeket vizsgáljunk. A legelőn belül mélyebben és magasabban fekvő területeken, szikesen és löszön készítettük a cönológiai felvételeket.

    A vizsgált területeket a Borhidi-féle relatív növényökológiai mutatók közül az NB (nitrogén igény relatív értékszámai) és a WB (relatív talajvíz- ill. talajnedvesség indikátor számai) alapján értékeltük. A természetvédelmi értékkategóriák (TVK) megoszlását és a szociális magatartástípusok (SZMT) alapján értékeltük a területeket.

    Az adatok értékelésekor klaszteranalízist és detrendáltkorreszpondencia elemzést (DCA) alkalmaztunk.

    Az adatok értékelése az összes vizsgált terület esetében egyrészt az élőhelyekre vonatkozóan a természetességi állapot figyelembevételével, másrészt pedig az előforduló fajok relatív ökológiai mutatói alapján történt. A kitűzött célok között szerepelt a vizsgált területek növényi összetételének részletes bemutatása, a legeltetés, illetve felhagyásának hatására a gyep összetételében bekövetkezett változások felmérése és természetvédelmi vonatkozásai, a legeltetés védett, illetve gyomfajok megjelenésére kifejtett hatása, valamint a legeltetés, mint természetvédelmi élőhelykezelés vizsgálata.

    A fajösszetétel vizsgálata során megállapítható, hogy a bivalyokkal és a magyar szürke szarvasmarhákkal legeltetett lösz és szikes gyepekben a természetességi állapot szempontjából kedvezőbb volt a gyep összetétele a kontroll területekéhez képest. A mézpázsitos vegetáció típusban a legeltetés nagyobb odafigyelést igényel, ez érzékenyebb a legeltetésre, kevés fajú és sérülékenyebb.

  • Hasznosítási mód váltásának hatása az extenzív gyep hozamaira
    29-34
    Megtekintések száma:
    262

    Túllegeltetett extenzív gyep kaszáló hasznosítási módra váltásának hatását vizsgáltuk 2017-2020 között Karcagon. A kísérlet kezdetén már 3. éve túllegeltetett gyeptársulás növényállomány összetételében olyan nagyarányú, folyamatosan növekedő borítottsági értékkel rendelkeztek a juhok által elkerült feltétlen gyomok, amely a hozamértékek tekintetében egyértelműen magasabb mennyiségi mutatókat prezentált. A kaszáló hasznosításra váltott gyeptársulásban viszont a kísérleti időszak végére folyamatosan csökkent a feltétlen gyomok borítottsága, s nőtt az állatok számára értékes gyepalkotók borítási értéke, a degradáció megállítása és hasznosítási mód váltáson alapuló rekultiváció eredményes volt.

  • Különböző gyepkezelések hatásának cönológiai és természetvédelmi vizsgálati eredményei üde gyepen
    3-15
    Megtekintések száma:
    227

    A gyepgazdálkodási rendszerekben a különböző agrotechnikai elemeket sok esetben természetközeli gyepeken kell alkalmazni, ahol a mezőgazdasági és természetvédelmi feladatokat össze kell hangolni a legelő minőségének hosszú távú megőrzése mellett, miközben az állatok minél olcsóbb tartása is kiemelt cél. A vizsgálatokat Aba település határában egy üde fekvésű gyepterületen végeztük. A területen 8 db azonos méretű parcella vegetációját és az ott keletkezett biomassza mennyiségi és minőségi összetételét vizsgáltuk. Jelen dolgozatban az alábbi kezelések vegetáció összetételére és értékelésére vonatkozó adatokat közöljük. A parcellák és a kezelések a következők voltak: I. parcella-szellőztetett; II. parcella-lazított; III. parcella-lazított és szellőztetett; IV. parcella-kontroll; V. parcella-szellőztetett és 15 t/ha istállótrágya; VI. parcella-lazított és 15 t/ha istállótrágya; VII. parcella-lazított, szellőztetett és 15 t/ha istállótrágya; VIII. parcella-lazított, szellőztetett és 30 t/ha istállótrágya. Minden parcellában 5 db cönológiai felvételt készítettünk 4 x 4 m-es kvadrátokat alkalmazva, a sávokban a kvadrátokat a tábla hossztengelye mentén déli irányba haladva vettük fel. Az egyes fajok becsült borítását %-ban adtuk meg, a gyepalkotók és az egyéb fajok arányát figyelembe véve.  A Borhidi-féle növényökológiai mutatók közül a fajokat az NB (nitrogénigény relatív értékszámai) és a WB (relatív talajvíz, illetve talajnedvesség indikátor számai) mutatók alapján értékeltük. A szociális magatartás típusokat (SZMT) szintén Borhidi munkája alapján a természetvédelmi értékkategóriákat (TVK) Simon szerint határoztuk meg. Az életforma elemzést pedig Pignatti életforma típusai alapján végeztük el.

    Az adatok alapján az egyes parcellák vegetációjának az összetételei a kontroll IV-es parcella adataihoz képest jelentősen megváltoztak. Egyenes arányosság fedezhető fel a domináns pázsitfüvek, első sorban a Festuca arundinacea, Dactylis glomerata, Alopecurus pratensis, és a pillangós fajok (pl. Lathyrus tuberosus, Lotus corniculatus) borítási értékének a növekedése és a kijuttatott tápanyag mennyisége között. A nyolc vizsgált terület cönológiai felvétele alapján a kontroll terület (IV.) mutatta a legtermészetesebb állapotot, amit a fajösszetétel és a fajszám is megerősített. A IV. parcella felvételei közel állnak az I., II. és a III. parcella felvételeihez, ami azt igazolja, hogy a szellőztetés és a lazítás a gyep állapotán nem ront, hanem inkább elősegíti a természetes állapotának megőrzését. A VII-VIII. parcella kvadrátjai a legkisebb fajszámmal rendelkeznek ugyan, de az életforma spektrum, a természetességi mutatók, a természetvédelmi érték kategóriák és a szociális magatartási típusok alapján nem túl zavart élőhelyek.

    A gyeplazítás és gyepszellőztetés hatása között jelentős eltérés nem mutatható ki, de a III. parcella, ahol mindkét kezelés megtörtént, a kontroll területhez közelebb került. A gyepkezelési módszerek hatására vonatkozóan, hosszú távon is (azonos környezeti viszonyok mellett) sikerült egy kiindulási adatsort előállítani. Összességében, a vizsgálat értékes eredményeket adott a különböző gyepkezelési módszerek alkalmazása során fellépő változáskora, és emellett gazdasági szempontból is eredményes volt

  • Eltérő hasznosítású dunántúli-középhegységi gyepek takarmányértékeinek változása
    26-33
    Megtekintések száma:
    367

    A jelen munkában a Dunántúli-középhegység (Tihanyi-félsziget, Bakony, Keszthelyi-hegység) eltérő gazdálkodású gyepeiben folytattunk összehasonlító cönológiai vizsgálatokat. Értékeltük a fajösszetételben és borítási értékekben, elsősorban a gazdasági szempontból értékes fajok esetében végbement változásokat, az esetleges regeneráció vagy degradáció mértékét, illetve azt, hogy a növényzeti eltérések a gyepek takarmányozási értékében hogyan változnak. Felmértük, hogy milyen mértékben jelentek meg vagy tűntek el a fontos pázsitfüvek és pillangósvirágúak, hogyan változott a túllegeltetést elviselő fajok aránya, milyen a legeltetett, illetve a nem legeltetett területek növényi összetétele. Az eredmények alapján a vizsgált gyepekre általában jellemző a kedvezőtlen fajösszetétel, melynek kialakulása visszavezethető a rossz gazdálkodási stratégiára, a technológiai fegyelem hiányára. A vizsgált gyepek közül az összehasonlítási időszak alatt gyepgazdálkodási szempontból értékesebbé vált a Belső-tó melletti zárt gyep, ahol megváltoztatott művelési móddal kaszálóból szürkemarha legelőt alakítottak ki, és a sólyi volt (túl)legeltetett gyepek, valamint a vad-parlagi legelő, ahol felhagytak a legeltetéssel. A legjobb takarmányértékű fajok borítottsága itt is csökkent ugyan, de a gyepek összborítottsága jelentős mértékben növekedett, ezért a takarmányértékük nőtt. A felhagyott gyepekben a kezdeti fajszámnövekedés után viszont megindult a cserjésedés, amely idővel fel fog gyorsulni. Ez indokolja e területek további legeltetését, fenntartását megfelelő terhelés mellett.

  • NPK műtrágyázás és a foltszerű trágyaterhelés hatásának vizsgálata legeltetett ősgyepen
    16-25
    Megtekintések száma:
    195

    A Hortobágyi és a Kiskunsági Nemzeti Parkkal szomszédos és hasonló adottságú Bakonszeg, ill. Cserkeszőlő térségében vizsgáltuk az NPK műtrágyák és a juhtrágya 2. éves utóhatását a gyep fejlődésére, termésére és ásványi összetételére. Külön elemeztük a foltszerű állatterhelés (pihenődomb, itatóhely, szárnyék, felhajtóút) hatását az 1 m talajszelvény összetételére és a növénytakaró makro- és mikroelem tartalmára Bakonszegen. A réti szolonyec termőhely feltalaja agyag mechanikai összetételű, felszínében mészhiányos 4-6% humusztartalommal. Foszforral általában gyengén-közepesen, káliummal és egyéb makro/mikroelemekkel kielégítően ellátott volt. A vizsgálatainkból levont főbb tanulságokat az alábbiakban foglaljuk össze:

    1. Cserkeszőlőn a 2. évben trágyahatások nem voltak igazolhatók a szénatermésben. Bakonszegen ezzel szemben az NP műtrágyázás és a juhtrágya igazolható 1-1,5 t/ha széna terméstöbbletet adott. A széna ásványi összetételét a trágyázás nem módosította, így azok kontrollként is szolgáltak a foltszerű trágyaterhelés megítélésében.
    2. A pihenődomb növényeiben emelkedett, esetenként extrém nagy K, N, Ca, P, Mg, S és részben Sr, Cd, B tartalmakat; a terelőút növényeinek hajtásában Fe, Na, Al, Cr és Co tartalmakat találtunk. A minták mosására nem került sor, így az abnormális összetétel a felületi szennyezésből is adódhat.
    3. Talajvizsgálataink szerint az emelkedett szervesanyag-tartalom az itató és a szárnyék környékén követhető nyomon a 0-40 cm rétegben. Az 1 m rétegben kimutatott NO3-N mennyisége az itatóhely alatt a 250-300 kg/ha-t elérheti. A kálium a felhajtóút, itatóhely és a szárnyék szélén sokszorosára nőtt a 0-40 cm rétegben. Az 1 m teljes szelvény NH4-acetát+EDTA oldható P-tartalma a terelőút esetén 2-szeres; a pihenődomb, itatóhely és a szárnyék széle esetében 4-szeres; míg a felhajtóút esetén átlagosan 23-szoros többlettel rendelkezett.
    4. Zn-szennyezést/akkumulációt a pihenődomb és a felhajtóút jelzett. A jelenség magyarázatra és további vizsgálatra szorul. Az oldható Fe mennyisége a szárnyék feltalajában nőtt meg, míg az oldható S-tartalom az itatóhely és a szárnyék környékének feltalajában. A szárnyék 0-20 cm rétegében az NH4-N 72, míg a NO3-N 25 mg/kg volt, tehát a N-terhelés akár 300 kg/ha értéket is elérheti. Az itt található ritka, pusztuló növényzet a N-t nem képes hasznosítani, így jelentős pontszerű szennyezés alakulhat ki.

     

  • Műtrágyahatások értékelése 6. éves telepített gyepen
    19-30
    Megtekintések száma:
    167

    Egy műtrágyázási kísérlet 33. évében, 2006-ban vizsgáltuk az eltérő N, P, K-ellátottsági szintek és kombinációik hatását a réti csenkesz (Festuca pratensis) vezérnövényű nyolckomponensű pillangós nélküli gyepkeverék 6. évének termésére és ásványi elemtartalmára. A termőhely talaja a szántott rétegben mintegy 3% humuszt, 3-5% CaCO3-ot és 20-22% agyagot tartalmazott, N és K elemekben közepesen, P és Zn elemekben gyengén ellátottnak minősült. A kísérlet 4N×4P×4K=64 kezelést × 2 ismétlést=128 parcellát foglalt magában. A talajvíz 13-15 m mélyen helyezkedik el, a terület aszályérzékeny. Az első kaszálás 2006. június 8-án, a második szeptember 11-én történt. A tenyészidő során összesen 397 mm csapadékot kapott a terület 2006. évben, a 8,5 hónap alatt. A kísérlet módszerét, beállításainak körülményeit és az előző évek adatait korábbi közleményeink taglalták (Kádár, 2004, 2008; Kádár és Győri, 2004, 2005). Főbb eredmények:

    1. Az 1. kaszálású anyaszéna adta a szénatermés ¾-ét. Maximális hozamokat a 200 kg/ha/év N-trágyázás produkált a jó P-ellátottságú (Ammóniumlaktát-oldható P2O5 214 mg/kg) talajon. Az NP-kontroll termése 1,5 t/ha-ról 7,5 t/ha fölé emelkedett az NxP pozitív kölcsönhatások nyomán. Önmagában a javuló P-ellátás nem növelte a termést, míg a N-trágyázás a P-kontroll talajon is 3,5 t/ha szénatöbbletet adott. Az együttes NP-trágyázással 6,0-6,5 t/ha többlettermés képződött. A K-trágyázás hatása az NP-szinteken elérte az 1 t/ha körüli mennyiséget, ahol a talaj AL-K2O tartalma 150 mg/kg alá esett.

    2. A 2. kaszálású sarjúszéna a 33 éve trágyázatlan NP-kontrollon 0,5 t/ha, a kielégítő 300 kg/ha/év N és a jó P-ellátottság esetén 2,5 t/ha szénát adott. A két kaszálás összegét tekintve 2-10 t/ha között ingadozott a szénahozam az NPK-ellátottság függvényében. Ebben a viszonylag kedvező csapadékellátottságú évben az 1 kg N-re jutó széna többlettermése 47-33-23 kg volt a 100-200-300 kg/ha adagok függvényében.

    3. A N-trágyázással látványosan szűkült (52-ről 24-re) az anyaszéna C/N aránya, nőtt a termés N-, és a legtöbb vizsgált kation koncentrációja. A 2. kaszálás kis termésében az elemek, fémek feldúsultak a töményedési effektus nyomán. Az emelkedő P-kínálattal a P, S és Sr dúsult a szénákban, mely elemek forrása az alkalmazott szuperfoszfát. Egyéb elemek, fémek felvételében a P antagonista hatása érvényesült (Na, Zn, Cu, Mo, Cr, Co). A K-trágyázással a széna K %-a emelkedett, míg az egyéb vizsgált elemek tartalma mérséklődött részben a hígulási effektusra (N, P, S), illetve döntően a kation-antagonizmusra visszavezethetően (Ca, Mg, Na, Sr). Érvényesült a K-B antagonizmus is.

    4. A példaképpen bemutatott N×K kölcsönhatások eredőjeként a Sr 2-szeres, a Na 18-22-szeres, míg az N×P együttes hatására a Mo 13-15-szörös különbségeket jelzett, főként a 2. kaszálás idején. A műtrágyázás drasztikus beavatkozást jelenthet a talajba és a rajta termő növénybe. Az indukált elemhiányok és az okozott túlsúlyok anyagcsere betegségeket okozhatnak az állatban, ezért a talaj- és takarmányvizsgálatok elengedhetetlenek.

    5. Levéldiagnosztikai szempontból a kielégítő N-ellátottság a 200 kg/ha/év N-adagnál vagy felette, a kielégítő PK-ellátottság korábbi adatainkat is figyelembe véve 150 mg/kg AL-P2O5 és AL-K2O vagy felette jelentkezhet. A S, Ca, Mg, Fe, Mn a kontroll talajon is kielégítő ellátottságról tanúskodott, míg a Zn, Cu, B hiányos termőhelyre utalt. A P/Zn, illetve K/B aránya kedvezőtlenül tágult a megfelelő kezelésekben, illetve a Cu/Mo arány szűkülése Cu-hiányra és egyidejűleg Mo-túlsúlyra utalt.

    6. A szénába épült elemek mennyisége a két kaszálás összegében és a tápláltság/termés függvényében az alábbi határok között volt kg/ha-ban: 17-163 N; 36-122 K; 9-48 Ca; 6-17 P; 4-15 S; 3-14 Mg; 0,3-8,0 Na; 0,2-1,4 Fe; 0,2-0,9 Al és Mn. A Zn 33-194, Sr 28-141, Ba 5-46, Cu 5-39, B 5-26, Mo 3-6 g/ha között változott.

    7. A botanikai összetétel drasztikusan módosult a gyep elöregedésével és a tápanyagkínálattal. A 8 vetett fűfajból 3 maradt, és 1 faj betelepült. A nádképű csenkesz borítása az N×P ellátás függvényében 21-70% közötti, átlagosan 44%, a csomós ebír borítása 4-24% a trágyázástól függően, átlagosan 18%, a taréjos búzafű borítása 0-28% a kezelések függvényében, átlagosan 9%, a betelepült magyar rozsnok borítása 0-24% a trágyázástól függően, átlagosan 9%, a gyomok borítása átlagosan 3-4% volt az 1. kaszálás idején. A gyomok főként ott szaporodtak el, ahol a gyep kiritkult (extrém NP-hiány, vagy túlsúly). A teljes növényi fedettség az NP-hiányos talajon 50%, az NP-vel jól ellátotton kezelésekben 95-97%-ot tett ki. 

  • Fahamu hatása a növényállomány szerkezetre és a fitomassza hozamra szolonyec talajadottságú gyeptársulásban
    33-35
    Megtekintések száma:
    153

    Mint potenciális tápanyagforrást, fahamu dózisok (10-20-30 g/m2) hatását vizsgáltuk szikes agyagtalajon kialakult természetközeli gyeptársulásban. A fahamu dózisok hatása a növényállományszerkezetre, a nagyobb fitomassza tömeg elérésére alkalmas Alopecurus pratensis és a Poa pratensis sp. angustifolia nagyobb borítási értékeiben jelentkezett. A zöldhozamok parallel követték ezeket a növényállomány szerkezeti változásokat. Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy a legkedvezőbb gazdaságilag értékes növényállományi és hozamszinteket a 20 g/m2 dózisú kezelésnél mértük, a 30 g/m2 dózist kapott kezelésnél már csökkentek az értékek. Kísérletünk során számos kérdés fogalmazódott meg, így indokolt a kutatómunka kiszélesítése.

  • A legeltetés, mint antropogén tevékenység hatása a Bugac melletti, alföldi legelőkre
    39-41
    Megtekintések száma:
    159

    The coenological quadrats were made in 1997, 2005, 2010 and 2021 in a sandy grassland which is used as cattle pasture. The quadrats can be sort in three groups. The first group of quadrats was made close to the cattle pen (Zone A: 0-50 m). The second group was made farther (Zone B: 50-150), where the grazing is not so intensive. The third group contains the quadrats which were made farther than 150m (Zone C). The animals use this area rarely, therefor this part of the pasture is undergrazed (Penksza et al., 2010a). The coenological survey was carried out with 2×2 meter squares, recording the cover value. The species names follow the nomenclature of Király (2009) and Engloner et al. (2001).

     

    The rate of species which indicate degradation is the highest near to the cattle pen (0-50m). But farther than 50m the rate of species which indicates naturalness is higher. Lower  nature conservation value can be observed near to the cattle pen. In this area weeds and degradation tolerant species can be found in the highest amount. Their ratio grew in the second zone (50-150m) too in the past few years, but the species which compose the natural vegetation also survived, so the species composition is able for regeneration. With the decreasing of grazing intensity the sample area could meet the requirements of nature conservation.

    Data evaluation was made with considering naturalness state in case of habitats; and on the other hand, according to relative ecological factors of occurring species. A significant change in species composition could be detected. Particularly, deterioration of areas could be experienced. These negative processes are extremely heavy inside and near the animal husbandry farm. Even aggressive, invasive plant species occurred. Among dominant grass species, dominance relations and covering rate of disturbance tolerant Cynodon dactylon and Lolium perenne species have increased, caused partly by overgrazing and trampling as well. A new species, Poa humilis, appeared in the zone “A” in 2020, which is a degradation indicator species and tolerates overgrazing and trampling (Penksza and Böcker, 1999/200; Penksza, 2009). Farther from the farm, rate of degradation showed by vegetation has decreased compared to the areas closer to the farm, however, it has increased even on the farther area between the two time periods. During the preparation of management plans for the grasslands, these data should be considered at a higher rate in favor of preserving natural values,

  • A túllegeltetés hatása a gyepekre
    29-35
    Megtekintések száma:
    500

    Soil degradation caused by overgrazing is a worldwide problem. The degradation of an overutilized area occurs mainly where animals prefer to spend extra time because of the attractants that are around gateways, water sources, along fences or farm buildings. High grazing pressure decreases plant density which results in changes of the botanical composition of a pasture. The effect that grazing has on a plant depends on the timing, frequency and intensity of grazing and its opportunity to regrow. Overgrazing adversely effects soil properties, which results in reduced infiltration, accelerated runoff and soil erosion. Evidence has been corroborated with high bulk density values, high dry mechanical resistance and low structural stability. The degradation of the landscape may be a short-term phenomenon and recovery is possible after grazing pressures have been greatly reduced. Management practices have been used successfully to improve grazing distribution. These practices include water development, placement of salt and supplements, fertilizer application, fencing, burning, and the planting of special forages which can be used to enhance grazing by livestock in underutilized areas.
    The authors carried out their grazing experiment on the Hortobágy. The effects of overutilization by livestock on soil properties and vegetation on certain areas of grassland are presented in this paper.

  • Szervestrágyázás utóhatásának vizsgálata szolonyec talajadottságú, természetközeli gyeptársulásban
    37-39
    Megtekintések száma:
    300

    2021 őszén kijuttatott darált juhtrágya utóhatását vizsgáltuk 2024 tavaszán, szikes élőhelyű, átmeneti jellegű gyepasszociációban. Három évvel a szervestrágya dózisok (10-15-20 t/ha) kijuttatása után, a cönológiai felvételezés során az Alopecuretum pratensis domináns pázsitfű fajjá válását mértük a kezeléseknél, míg a kontroll esetében a Festuca pseudovina vált domináns társulásalkotóvá. A növényállomány összetétel befolyásolta a hozamszinteket, a 20 t/ha trágyadózisú kezelés hozama 110,6 %-al haladta meg a kontroll hozamát. Fajdiverzitás tekintetében a trágyadózisokat kapott kezelések értékei a magasabbak.