Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Demencia és a család - Alzheimer Café a gondozó családok terhelődésének csökkentésére
    34-46.
    Megtekintések száma:
    386

    Az utóbbi években több nemzetközi kutatás a demenciával élő időseket gondozó családok felé fordult.E kutatások jelentős része a gondozó családtag stressz-terhelődését és annak következményeit, a szerepkonfliktusokat, valamint a gondozó családon belüli feszültségeket vizsgálta. (Zarit et al. 1985, Aneshensel et al. 1995, Kaplan 1996, Zarit et al. 2005). A témaválasztásomban nagy szerepe volt annak felismerése, hogy Románia viszonylatában nem, vagy csak igen keveset tudunk a demenciával élő személyeket gondozó családok terhelődéséről és annak a primer gondozóra gyakorolt hatásáról. Éppen ezért, egy empirikus vizsgálat során, Erdélyben 50 olyan családdal készült interjú és kérdőíves felmérés, akik saját otthonukban ápolnak/ gondoznak demenciával élő időst, illetve 50 olyan családdal, akiknek a demenciával élő hozzátartozójukat, a vizsgálat időpontjától számítva az elmúlt 12 hónapban költöztették tartós bentlakásos otthonba. Az adatgyűjtés három évet (2015- 2017) vett igénybe. A kutatás magába foglalta a primer gondozó családtaggal folytatott tájékozódó interjút, amelyben a funkcionális akadályozottságot és a pszicho szociális nehézségeket mértük fel (Szabó 2000.). Erre épült, a szociális készségszint vizsgálata, amely az önellátó képesség és a meglévő szociális készségek, valamint a szociális alkalmazkodás fő jellemzőit tárta fel. Ebből a felmérésből azt is láthatjuk, hogy melyek azok a mindennapi feladatok, amelyekben a kliens segítségre szorul. A családon belüli gondozás kapcsán vizsgáltuk a demenciával élők önálló életviteli képességét is. E három szempont támpontokat nyújt a gondozó családtag „objektív terhelődésének” megítéléséhez.
    Erre épül a gondozási feladatok családon belüli megoszlásának áttekintése, amely abban segít, hogy megtudjuk, kik a kulcsszemélyek, akik a családon belül a primer gondozói feladatokat látják el. A családon belüli szerepek alakulásának vizsgálatára egy saját szempontrendszert dolgoztunk ki (Szabó - Kiss, 2015). Az objektív terhelődésből kiindulva a „szubjektív terhelődés” vonatkozásában fontos támpontokat szerezhettünk arról, hogy a gondozási terhelődés hogyan hat érzelmileg a gondozó családtagra. A vizsgálat eszköze az önellátó képesség részletesebb felmérésével, bővült, amellyel a demenciával élő személy funkcionális leépülésének mértékét vizsgáltuk (Szabó 2000.). Ehhez kapcsolódik az emlékezeti és viselkedési problémákat, értékelő nemzetközileg is ismert skála (Zarit, 1985), amely a demenciával élő személy, zavaró viselkedését méri és annak hatását a primer gondozóra. Ehhez kapcsolódik a primer gondozó családtag terhelődésének a felmérése (Zarit, 1985) és a gondozási feladatokhoz kapcsolódó negatív és pozitív attitűd vizsgálata (Farran et. al., 1999). A kutatás eszköztára kiegészül egy hat üléses fókusz csoporttal, ahol a résztvevő primer gondozók, egymás eseteit hallva a tematikus kérdések mentén nyitottabban tárják fel a gondozás kritikus időszakait, és az intézményi elhelyezés, döntő tényezőt.
    Jelen tanulmányban a doktori kutatásból csupán azok az adatok kerülnek közlésre, amelyek a gondozó családok szerepfeszültségének vizsgálati eredményeit tükrözik, és hozzájárultak a támogató jellegű Alzheimer Café elindításához.

  • Idősödő rendvédelem
    55-56
    Megtekintések száma:
    196

    A 2011.évi CLXVII. törvény alapján a rendvédelemben megszűnt a korkedvezményes nyugdíj, mely azzal járt, hogy azóta az állomány idősödik. Egy 2020-ban induló kutatás azt a célt tűzte ki, hogy felmérje a rendvédelem hivatásos állományú tagjainak az egészségmagatartását, egészségtudatosságát, mivel szeretnénk látni azokat a területeket, amelyek megfelelő egészségfejlesztési stratégiával biztosítják a „jóllét” állapotát, az idősödő korosztály számára pedig hozzájárulnak a sikeres öregedés folyamatához. Jelen előadás az áthajlás korúak (50-60 év) egészségmagatartásáról szól.

    Módszer:
    A vizsgálati mintába a 2020-ban Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság aktívan dolgozó állományának azon tagjai kerültek be, akiknek ez évben volt esedékes kötelező időszakos alkalmasságvizsgálata. E vizsgálat során vettük fel a kérdőívet, amely időben lefedte a COVID-19 járvány első évét. A vizsgálat 2020 márciusától tartott, addig, amíg a járványügyi helyzet lehetővé tette a személyes megjelenéssel együtt járó alkalmasságvizsgálatokat. A vizsgálat során a kiosztásra került 892 kérdőívből 783 bizonyult legalább részben hasznosíthatónak. A kérdőív kitöltése körülbelül 20 percet vett igénybe. A kérdőív csomag főbb elemei a demográfiai adatokon túl, az egészségkockázati és az egészségvédő magatartásformák felmérése, az egészségi állapot szubjektív értékelése, az élettel való elégedettség és a boldogság megítélése.

    Eredmények:
    A minta közel 7%-a 50 év feletti korosztályba tartozik. Ezen korosztály körében az egyik kiemelendő egészségkárosító magatartás a dohányzás, mely a minta 28%-ban jelentkezett aktív dohányzásként, míg 25% korábban dohányzott, de azóta már leszokott. A rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel 92%-os. Az eredmények alapján alapvetően elmondható, hogy életmódjuk nem mozgásszegény, viszonylag kevés testi tünet jelentkezik e korosztályban. Az élettel való elégedettségük jó, boldognak mondják magukat.
    Az eredmények arra a következtetésre vezetnek, hogy az áthajlás korúak korosztályába tartozók megfelelő egészségi állapotnak örvendenek. Egészségmagatartási szokásaik tendenciája jó, de például az étkezés területén fontos lenne az egészségtudatosságuk fejlesztése. A jó életminőség megőrzése, a testi-lelki jóllét állapotának megtartása jó irány a sikeres öregedés eléréséhez.

  • Az életminőség és az életkor kapcsolata vesebetegek körében
    22
    Megtekintések száma:
    204

    Bevezetés: Vesepótló kezelést igénylő veseelégtelenségnek mind az incidenciája, mind a prevalenciája az életkor előrehaladtával fokozatosan emelkedik. Több hazai és nemzetközi vizsgálat alátámasztotta, hogy a betegség az érintett betegek életminőségére negatív hatást gyakorol.

    Célkitűzés: Jelen vizsgálat célja átfogó képet kapni a vesebetegek életminőségéről a téma mélyebb megismeréséhez, a saját kutatómunka megalapozásához.

    Anyag és módszer: Hazai és nemzetközi vizsgálatok részletes áttekintése a vesebetegek életminőségének megismeréséhez, különös tekintettel az elmúlt 10 évben végzett kutatásokra.

    Eredmények: A hazai mutatók a nemzetközi mutatókhoz viszonyítva rosszabbak. Nőtt az idősebbek aránya az elmúlt években, s ezzel együtt a vesebetegek aránya is növekedett. Esetükben a vesebetegséghez gyakran különböző társbetegségek kapcsolódnak, ezzel és egyéb tényezőkkel együtt rontva a betegek életminőségét. Az életminőséget befolyásoló tényezők közül kiemelendő az életkor. Annak ellenére, hogy az életminőség romlik az életkor előrehaladtával, mégis azt tapasztalják, hogy az idősebb személyek élik meg kevésbé megterhelőnek a krónikus vesebetegséget.

    Következtetés: A vesebetegek arányának növekedése egyrészt a szűrővizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet, másrészt a már kialakult betegség esetén az életminőség javítására.

  • A „Nő, Család és Karrier – A pandémia hatása a munka és magánélet egyensúlyára a V4 országokban” című kutatás eredményei az 50 év feletti nők csoportjában - Beszámoló a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) Szekciójában elhangzott előadásról
    141-144
    Megtekintések száma:
    173

    A V4 országokban a COVID-19 járvány harmadik hullámának hatásait kerültek vizsgálatra a projekt időszakában. A kutatás célja a pandémia hatásainak feltárása a „nő, család és karrier” változásainak és azok összefüggéseinek alapján. A kérdőíves felmérés négy egymástól távol eső helyszínen, a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában folyt éppúgy, mint a kérdőíves felmérés és a fókuszcsoportos interjú is. Az egyes országokban a válaszadók vidékről és több városból kerültek ki, összesen 913 fő, amelynek 94%-a nő. Valamennyi korosztály részt vett a felmérésben, de eltérő arányban. Az 50+-osok a vizsgálati kinta 55%-át (41-50 éves 31%, 51-60 éves 15%, 61+ évesek 8%) tették ki. A résztvevők kvalifikáltsága és élethelyzete eltérő volt. A négy V4 ország adatfelvételére (kérdőív) épülő statisztikai elemzést egy fókuszcsoportos vizsgálat egészítette ki. A nő, család és karrier egyensúlyának ezen hármas vizsgálata újszerű a kutatás területén. Ez a komplex szemlélet lehetővé tette, hogy a döntéshozók építhessenek az eredményekre, és felismerhető legyen a számok mögött meghúzódó emberi tényezők jelentősége.

  • Családi gondozók izolációjának veszélye - a gondozásból fakadó megterheltség kapcsolati dimenziói
    98-100
    Megtekintések száma:
    177

    Elöregedő társadalmunkban az ellátórendszerek fokozódó terheltsége miatt erősödik a családtagok gondozási szerepe. Az idősgondozást végző családtagok (családi gondozók) helyzetét nemzetközi szinten évtizedek óta vizsgálják. A gondozás jelentős megterhelődést (burden) okoz, amely számos tényezővel összefüggő, komplex jelenség (Liu - Heffernan – Tan, 2020).  Káros fizikai és pszichés hatásokkal járhat, pl. csökkenő ellenálló képesség, izoláció, fizikai és pszichés kimerültség (Ducharme - Lebel – Bergman, 2001). Bár a családi gondozók száma jelentős hazánkban (500 ezer főre becsülik, Gyarmati, 2019), kevés rájuk vonatkozó vizsgálat zajlott (pl. Jeneiné Rubovszky, 2017, Patyán, 2018). 2018-as adatfelvételünk jelentős gondozási terheket igazolt (Tróbert - Széman, 2019).  A COVID-19 idején a kutatást folytatva (Tróbert – Bagyura - Széman, 2020) a pandémia negatív hatását tapasztaltuk a gondozási folyamatban.

  • Diszfágia management az idős betegek gyógyításában
    121-125
    Megtekintések száma:
    77

    Az öregedő társadalomban a medicina fejlődésével a várható élettartam egyre inkább kitolódik, amivel párhuzamosan nő az idősödéssel járó tünetek és betegségek előfordulásának gyakorisága. Az összes szervrendszer élettani változásokon megy át, így a nyelési funkció változása is gyakran bekövetkezik.

  • Természetjárás és időskor: nagyváradi idősekkel foglalkozó szervezetek jó gyakorlatai
    66-67
    Megtekintések száma:
    131

    Az időskorúakkal foglalkozó szervezeteknek nemcsak a megfogalmazott igények szerint, hanem a rendelkezésükre álló erőforrásaik tükrében is dönteniük kell arról, hogy milyen tevékenységek, foglalkozások megvalósítására nyílik leginkább lehetőségük. Mindazonáltal fontolgatniuk kell azt is, hogy mi az, ami igazán hatékony. A bemutatásra kerülő kutatásba olyan nagyváradi, idősekkel foglalkozó szervezeteket válogattunk be, amelyek különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy az általuk ellátott időskorúak minél többet lehessenek kirándulóhelyeken, erdőkben, természeti környezetben. A vizsgálat célja az ilyen típusú programok hatásának feltárása.

  • Az egészségtudatosság jelenléte nőknél a menopauza vonatkozásában - Egy pilot kutatás eredményei
    53-67
    Megtekintések száma:
    80

    A kutatás a nők egészségtudatosságát vizsgálta egy olyan egészségügyi tényező kapcsán, mint a menopauza. Azért ezen a tényezőn keresztül, mert minden nőt érint, és növeli a rizikóját a hazai lakosságra jellemző betegségek kialakulásának. A pilot kutatás kérdésfelvetése a következő volt: Hogyan jelenik meg a nőknél az egészségtudatosság a menopauza témájában? Miként hat a vizsgált területen jelenlévő egészségtudatosság a magatartás-változtatási szándékra? A témára vonatkozó két előadás adta a kérdőíves vizsgálat keretét. A 18 önkéntes kitöltő válaszait egyszerű leíró statisztikai számításokkal dolgoztuk fel. A kapott eredmények abba az irányba mutatnak, hogy a témában való érintettség az informális tanulásban megmutatkozó egészségtudatosságot és a tudatos egészségre irányuló magatartás-változtatási szándékot is pozitív irányba befolyásolja.

  • Társadalmi innováció a DEAC-ban, az idősek fizikai aktivitásának fokozása érdekében
    96-97
    Megtekintések száma:
    125

    A Debreceni Egyetemi Atlétikai Clubnál (DEAC) egy Pilot program keretében azt modelleztük, hogy egy alapvetően versenysport szakosztályokat működtető sportegyesület hogyan válhat képessé egészségfókuszú szolgáltatások nyújtására, azaz hogyan tud képzett szakemberek által felügyelt rendszeres testmozgási és sportolási lehetőséget biztosítani a lakosság szélesebb rétegei számára.

    Módszer:
    A program résztvevői egy éven keresztül 10 féle egészségfókuszú mozgásprogramon vehettek részt. Ezen időszak alatt azt vizsgáltuk, hogy milyen hatások figyelhetők meg a sportoláshoz, egészséges életmódhoz kapcsolódó attitűd, valamint az egyéni szubjektív egészségi állapot vonatkozásában. A kutatásban 101 önkéntes személy (8 férfi és 93 nő; átl. életkor: 49,9901 ± 10,8816 év) vett részt 12 hónapon keresztül, heti minimum 2 alkalommal. A célcsoport tagjaiból 3 alcsoport lett kialakítva: (a) 60 évnél idősebb életkorúak (22 fő, ebből 1 férfi és 21 nő; átl. életkor: 65,0263 ± 4,4933 év); (b) túlsúlyos személyek (41 fő, ebből 7 férfi és 34 nő; átl. életkor: 48,0976 ± 7,0527 év) és (c) gerinc- vagy ízületi probléma kockázatának kitett felnőttek (38 fő, ebből 38 nő; átl. életkor: 43,3421 ± 8,4543 év). A kontroll csoport létszáma 105 fő volt (14 férfi és 91 nő; átl. életkor: 47,6571 ± 13,7588 év), akik a célszemélyek alcsoportjaihoz korban és nemben megfelelően 3 alcsoportba lettek sorolva.
    Az adatfelvétel során kérdőíves felmérést és fizikai vizsgálatot végeztünk a cél és a kontroll csoportnál egyaránt. Kérdőíves vizsgálattal a megkérdezettek szubjektív egészségi állapotában, egészséges életmód iránti attitűdjében, illetve motivációiban és akadályaiban bekövetkező változásokat kívántuk feltárni. A megkérdezések a 12 hónapos program indításának kezdetekor, majd annak végeztével történtek. A fizikai vizsgálatok során szisztolés és diasztolés vérnyomásmérés, testösszetétel vizsgálat és az edzettségi szint megállapítása történt. A fizikai paraméterekben bekövetkező változások feltárására a COVID-19 járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor, mivel a kimeneti adatfelvételt annak kontakt jellege, valamint a célcsoport veszélyeztetettsége miatt (idősek, túlsúlyos személyek) nem tudtuk elvégezni.

    Eredmények:
    A kutatás során kapott eredmények megerősítették, hogy rendszeres testedzés hatására jelentős javulás érhető el a szubjektív egészségi állapotban, valamint az egészségtudatos viselkedéssel és az egészséges életmóddal kapcsolatos attitűdökben. Emellett jelentősen csökkenthető az egészséges életmódbeli viselkedés motivációit és gátjait tekintve az egyedüllétből és támogatottság hiányából fakadó akadály mértéke, az időhiány miatti akadály, illetve a rossz alap egészségi állapot okozta hátráltatás mértéke is. Az időskorúak esetében a gyógytornászok által vezetett funkcionális edzések - amelyek figyelembe vették az életkori sajátosságokat, alapbetegségeket és a fizikai állapotot - bizonyultak hatékonynak. A kontroll és célcsoportban a számítógép használattal kapcsolatos szokások változtak az attitűdváltozás vizsgált paraméterei közül, melynek hátterében a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott világjárvány miatti online oktatás és a home office bevezetése állhat. Összességében elmondható, hogy a résztvevőknek sikerült az életmódjukban olyan változtatásokat beépíteni, amelyek eredményeképpen egészségi állapotuk, fizikai és mentális állapotuk javult.

  • Boldogság és értelmes élet időskorban
    38-61
    Megtekintések száma:
    506

    Háttér és célkitűzések: Kutatásunk célja a boldogság és az élet értemének kvalitatív és kvantitatív vizsgálata volt időskorban.
    Módszer: Az idősödéssel kapcsolatos attitűdöket, a boldogságot és az élet értelmét mérő kérdőívek, továbbá félig strukturált interjúk felvételére került sor. Az interjúkat tartalomelemzéssel, míg a kérdőíveket statisztikai elemzéssel értékeltük.
    Eredmények és következtetések: A kvalitatív és a kvantitatív vizsgálatok jól kiegészítették egymást, gazdagították a vizsgálat eredményét. Időskorban ugyanazon tényezők adnak leginkább értelmet az életben, mint amelyek leginkább örömet adnak: a család megléte és a velük való kapcsolat, az aktivitás, szabadidős tevékenységek, valamint a pozitív emberi kapcsolatok.
    A kérdőíves felmérés alapján az látszik, hogy inkább élik meg fejlődésként az idősödésüket azok, akiket az értelemkeresés magasabb szintje jellemez. Inkább élik meg az idősödésüket fejlődésként és ezzel együtt kevésbé veszteségként azok, akiket az értelemmegélés magasabb szintje jellemez. Időskorban inkább okoz örömet az értelemmel teli, illetve az áramlatélményt kiváltó tevékenységek, mint az élvezetek, élmények.

  • Kognitív hanyatlás vagy integráció? – módszertani megközelítésben
    92-93
    Megtekintések száma:
    220

    Az időskori kognitív változásokat egyes fejlődési modellek hanyatlásként tekintik. Az intellektuális teljesítmény, a hagyományos tesztalapú (pszichometrikus) elemzések adatain keresztül hanyatlónak mutatkozik, a fluid képességek (az új helyzetekhez történő adaptációt segítő összetevők, pl.: absztrakt, induktív gondolkodás; téri képességek; mentális sebesség) vonatkozásában markánsan, a kristályos képességek (tanulással elsajátított problémamegoldó készségek, pl.: nyelvi képességek; szókincs) vonatkozásában kis, vagy elhanyagolható mértékben. Más modellek a fejlődést integrációnak láttatják, mely a kognitív, interperszonális és emocionális készségek összehangolódásában, hatékony szerveződésében mutatkozik meg. Ez a megközelítés, éles megfogalmazásban, a kognitív hanyatlás empirikus igazolását műterméknek tekinti, ami abból származik, hogy a tesztelés, nincs tekintettel a fejlődés és teljesítmény társas, kulturális kontextusára. Mivel a tesztelési gyakorlat elsősorban az iskolai teljesítmény és előrehaladás predikciójának szándékával alakult ki és szükségszerűen dekontextualizált feladathelyzetekre hagyatkozik, a mérési kimenetek nem relevánsak az iskolai világon kívüli és a valóságos, kontextusa szerint változatos élethelyzetekben várható alkalmazkodásra nézve. Valósághű helyzetekben érhetők tetten azok az optimalizáló, kompenzációs, önszabályozó stratégiák, melyek segítségével a személy képes (akár a hanyatló kognitív képességek ellenében is) a változó környezeti kihívások közepette megválasztani és szükségletei szerint alkalmazni a megfelelő kognitív műveleteket. A prezentációban két vizsgálat eredményein keresztül szemléltetjük a fentebbi dilemmát. A mentális rugalmasság életkori változásait tanulmányoztuk az önszabályozás mechanizmusainak (végrehajtói kontrollfolyamatok) tesztelésével. Az eredmények a kognitív hanyatlás nézettel összhangban azt mutatták, hogy az idős személyek lényegesen rosszabb teljesítményt nyújtanak fiatalabb társaikhoz képest szabályozást igénylő (feladatok közötti váltásokat kívánó) helyzetekben, függetlenül attól, hogy a szabályozás támpontjai (váltások kiszámíthatósága, segítő jelzések, megválasztható váltások lehetősége) mennyire voltak hozzáférhetőek. A különbség annak ellenére is megmutatkozott, hogy a feladatjellemzők (ingerek, válaszlehetőségek) az idős személyekre lettek optimalizálva. Ugyanakkor megfigyeléseink az integrációs megközelítés kritikájával összhangban, arra utalnak, hogy a tesztelési körülmények kontextusa is jelentős tényező lehet az életkori különbségek megjelenésében.

    A prezentáció végén az időskori kognitív változások tanulmányozásában is alkalmazható eszközt mutatunk be, amely a feladathelyzet kialakításában éppúgy, mint a feladatjellemzőkben hangsúlyt helyez a kontextus életszerűségének megőrzésére.

  • COVID-19 hatása az idős korúak online vásárlási szokásaira - vizsgálat két régióban
    146-158
    Megtekintések száma:
    245

    A COVID-19 jelentős mértékben befolyásolta az emberek életét, az idősekét is, akik igyekeztek leszűkíteni a személyes kapcsolataikat, különösen a karantén időszakokban. Megváltozott a mindennapi életük, többek között a vásárlási szokásaik is átalakultak. A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Gerontológiai Tanszékének longitudinális kutatása adta a kutatásom alapját. 2021 nyarán két régióra kiterjedő interjús kutatást végeztem, amelyben arra kerestem a választ, hogy a COVID-19 járvány milyen mértékben befolyásolta az idős szervezetek tagjainak életét, hogyan változtak meg szokásaik, például a digitális eszközök használatával és általában a fogyasztással kapcsolatban. Az eredmények alapján elmondható, hogy míg 2020-ban a pandémia ideje alatt főként telefonon tartották egymással a kapcsolatot a szervezetek tagjai, 2021-ben már közel azonos számban voltak azok akik a hagyományos telefonos és azok, akik az online kapcsolattartást preferálták. Az online kapcsolattartás és az internethasználat feltehetőleg azért lett elterjedtebb, mert az idősebbek nyitottabbak lettek az online világ iránt. A vizsgált időszakban megnőtt az idősek hajlandósága a digitális eszközök használatára és kiszélesedtek a lehetőségeik is, például a kompetenciáik (gyakran kényszerű) fejlesztésével. Igaz ez az online vásárlásokra is. Mint a hazai fogyasztói korcsoportok mindegyikében, úgy az idősek körében is nőtt az online fogyasztás. Erre esetükben elsősorban a digitalizációval kapcsolatos lehetőségeik bírnak befolyással.
    A digitalizáció legfőbb előnye az idősek számára, hogy sokkal könnyebben tudják egymással tartani a kapcsolatot, köztük a távolabb élő családtagokkal is, míg hátránya közé tartozik, hogy nem minden idős személy engedheti meg magának, hogy rendelkezzen a megfelelő kompetenciákkal, technikai feltételekkel és internet hozzáféréssel.

  • Az idősek szociális kapcsolatai és szabadidő eltöltése
    70-71
    Megtekintések száma:
    340

    A társadalmak idősödésének jelensége mára már közismertté vált, a világ számos országában érzékelteti demográfiai, gazdasági, társadalmi hatását. A születéskor várható átlagos élettartam növekedése, az alacsony gyermekszám magától értetődő módon hívta életre a csökkenő, elöregedő társadalmak megjelenésének folyamatát. Mindez számos feladat elé állította a szakpolitikák, a hazai és nemzetközi szervezeteket képviselőit, elsősorban az aktív, egészséges időskor elősegítése érdekében. Az idősek életminőségének javítása, jóllétének megtartása, emelése, a fizikai aktivitás megőrzése mellett a mentálisan aktív életmódot is magába foglalja.

    Módszer:
    Előadásunkban egy 167 fős empirikus vizsgálat eredményeinek egy részét mutatjuk be, melyet a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálattal közösen bonyolítottunk le azzal a céllal, hogy felmérjük az idősek helyzetét, szükségleteit. A vizsgálatban való részvétel önkéntes volt, így a demens és pszichiátriai betegek, valamint a felmérésben részt venni nem kívánók nélkül összesen 167 főt válaszolt a kérdőív kérdéseire. Ez a lakók 51%-a, akik körében kérdezőbiztosok bevonásával személyes lekérdezésen alapuló kérdőíves adatgyűjtést alkalmaztunk. Az adatok rögzítését és feldolgozását SPSS 25.00 Windows szoftver segítségével végeztük.

    Eredmények:
    Jelen írásunkban azon eredményeit ismertetjük, melyek a közösségi tevékenységekre, a szabadidő eltöltésére, valamint a szociális kapcsolatok jellemzőire koncentrálnak. Elemző munkánk során azt tapasztaltuk, hogy az érintettek, a bentlakásos idősek otthonában élők, fokozottan nyitottak a fizikai és mentális aktivitás megőrzését szolgáló közösségi tevékenységekre, melyek hosszú távon esélyt biztosít jóllétük fenntartásához, javításához. Eredményeink alapján megállapíthatjuk, hogy az általunk vizsgált idősek nem alkotnak egységes csoportot. Szociális kapcsolataikban, nyitottságukban, közösségi tevékenységekben való részvételükben, érdeklődési körükben differenciák figyelhetőek meg, melynek elsősorban egészségügyi, szociális, életkori okai vannak. Az idős lakók többsége jó kapcsolatot ápol lakótársaival, s az intézmény dolgozóival, a gondozókkal való kapcsolatok minősége is kedvező képet mutat. Problémáikat az esetek többségében a gondozókkal és a családtagokkal beszélik meg. Az intézmény által szervezett szabadidős programokon általában megjelennek a lakók, de magasabb részvételi arány prognosztizálható, ha az érdeklődésükhöz közelebb álló témákban, az életkori sajátosságaiknak megfelelő időtartamban szerveződnének ezek a programok.

  • A szeniorok digitális készségeinek változásai a covid alatt és után
    115-125
    Megtekintések száma:
    153

    A Pécsi Szenior Akadémia 2014 óta járul hozzá ahhoz, hogy a pécsi és Pécs környéki 60 év felettiek számára eszközöket adjon az aktív és sikeres idősödéshez. Az akadémia tevékenységét a COVID-19 járvány gyakorlatilag derékba törte, hiszen találkozási lehetőségeink megszűntek, munkánk az online térbe szorult vissza. Jelen kutatásunk azt vizsgálta, hogyan változtak szeniorjaink digitális készségei a karantén alatt és után, 2021-ben és 2022-ben. A vizsgálat írásbeli kikérdezéssel történt (online kérdőív), elemszáma az első évben 118, a másodikban 123 fő volt. Válaszadóink közel 40%-a nem azonos a két mérésben, így a kutatás nem tekinthető longitudinálisnak. A vizsgálatból kiderült, hogy a megkérdezettek 45%-ának digitális készségei javultak, az eltelt egy évben az online vásárlás és ügyintézés aránya nőtt körükben leginkább. IKT-ismereteiket leggyakrabban családtagjaiktól vagy barátaiktól szerzik, sokkal ritkábban szervezett formában, tanfolyamokon. Szeniorjaink karantén alatti szabadidejüket főleg olvasással és online tanulással töltötték, a tévézés ennél a célcsoportnál látványosan háttérbe szorul. 10 %-uk egyértelműen veszteséggel élte meg a járványhelyzetet: „hiányzik a napi ritmus”. A válaszadók 6%-a előnynek tekintette a kialakult állapotot: javult a tanuláshoz való viszonyuk, jobban rákényszerültek az önirányított tanulásra. Az online oktatással kapcsolatban előnyként fogalmazzák meg a térbeli és időbeli rugalmasságot, azt, hogy a programok így visszanézhetőek, a részvétel biztonságos. A legjellemzőbb negatívumok: a közösség és a vita hiánya, az „eltunyulás”, valamint az, hogy a digitális térben szervezett oktatás nem enyhíti körükben az elmagányosodás érzését.