Keresés
Keresési eredmények
-
AZ EMBERI ERŐFORRÁS ÉRTÉKELÉSE ÉS MEGJELENÉSE A VÁLLALATI VAGYONBAN
24-31Megtekintések száma:128A vállalatok értékének jelentős részét a nem tárgyiasult erőforrások jelentik, amelyekre többféle elnevezés (pl. szellemi tőke, immateriális javak, tudástőke stb.) található a szakirodalomban. Tanulmányunkban bemutatjuk az emberi erőforrás értékelésének jelentőségét és a lehetséges értékelési módszereket. A humánerőforrás-számvitelt számos tudományos munka említi, de nem alakult ki egységes definíció a fogalom meghatározására. Kitérünk a humán többletérték modellre, amely alapján a vállalat mérlegét az eszköz oldalon a humán eszközzel, a forrás oldalon a humán tőkével, vagyis az alkalmazottakkal kapcsolatban a későbbiekben felmerülő fizetési kötelezettségekkel kiegészítve megkapjuk a vállalat korrigált értékét. Felvázoljuk továbbá a szakemberek javaslatait, miszerint a humán eszközt is valamilyen módszerrel amortizálni vagy rendszeres időközönként újraértékelni szükséges. Említést teszünk a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (International Financial Reporting Standards, IFRS) rendelkezéseiről, ugyanis az IFRS is szabályozza a munkavállalókat illető jövőbeli kiadások, valamint a saját előállítású és üzleti kombináció során megszerzett immateriális javak mérlegben történő megjelenítését.
-
The Impact of Green Marketing Strategies on Employees Green Performance: An HRM Perspective
83-92Megtekintések száma:166The rising concerns of the influence of human actions on the environment has resulted in a growing focus in the field of management science, particularly Human Resource Management (HRM). The right direction of going green must be directly linked with Environmental, Economic, and social performance Also, the field of Green Marketing has recently gained significant interest from researchers and practitioners in the realm of consumer behavior. Marketing and HR are fundamental departments in any organization, and their collaboration is essential for the success and resilience of a business, especially if the focus on sustainable development. This research aim to identify the impact of GM on employees’ green performance (GP). Also, to enhance research efforts, and improve the search process for other researchers seeking relevant paper and future research. The research problem has been formulated with the question: Can green marketing impact employees’ green performance by adapting, implementing, and promoting environmentally conscious behavior and corporate sustainability. This article provides a systematic Literature Review of existing research as a methodology. This research found that business can use GM strategies to impact the employees GP. Therefore, promoting and encouraging environmentally conscious practices in the workplace and incorporating a “sustainable culture” will help employees feel healthier, more motivated to finish their work, easily communicating their ideas about best green practices, and more satisfied with the company.
-
A turizmus iparágában végbemenő humánerőforrás átszerveződés az elmúlt évek távlatából, Erdély vonatkozásában
14-21Megtekintések száma:128Napjainkban a különböző gazdasági területeken történő foglalkoztatottság és a megfelelő szakmai tudás birtoklása nagy fontossággal bír, különösen a szolgáltatások szektorában, ahol a megfelelően szakképzett személyzet kulcsfontosságú tényezője a keresleti szegmens elégedettségének kialakulását tekintve. Ennek apropójaként az erdélyi régióban végbemenő humánerőforrás átszerveződések és a munkavállalási hajlandóság képezi a kutatás tárgyát a turisztikai szakágazatra összpontosítva, amely tekintetében a különböző szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások viszonylatában nehézséget jelentett a 2020-as évben elterjedő Covid-19 járvány időszaka. A témakörrel kapcsolatos nemzetközi tanulmányok jelentős részében említésre kerülnek a turisztikai humánerőforrás attitűdváltozása következtében kialakuló nehézségek, amelyek hátrányos helyzetbe terelhetik hosszú távon az idegenforgalmi létesítmények működését. Ennek hatására került a vizsgálat célpontjába az a tizenhat romániai megye, amelyek az erdélyi régiót képezik. Az említett megyékre levetítve, első sorban a Román Országos Statisztikai Intézet (INSSE) releváns adatai kerültek felhasználásra a 2010 és 2022 közötti időintervallumot vizsgálva, úgy éves, mint havi lebontásban. A felhasznált adatok értelmében lényeges úgy a turisztikai forgalom vizsgálatára hangsúlyt fordítani, mint az ágazatban foglalkoztatásra került személyek számára és annak változására, továbbá a munkájuk elvégzéséért kapott munkabérre és az ehhez társuló juttatásokra, amelyek motivációs tényezőként szolgálhatnak a munkavállalók megbecsülése mellett. A témakörrel kapcsolatos adatok vizsgálata rávilágít arra, hogy a 2008-as világválság drasztikusabb hatást gyakorolt a romániai munkavállalásra, mint a 2020-ban elterjedő Covid-19 világjárvány, amelynek hatása még manapság is érzékelhető.
-
A fair trade termékek szerepe a magyar kiskereskedelemben
136-148Megtekintések száma:124A méltányos kereskedelmet többféleképpen is értelmezhetjük, de a közgazdaságtani jelentése, „nem hagyományos” kereskedelemi forma. A méltányos kereskedelem, azaz a fair trade a nemzetközi árucsere szokásos értelmezésétől eltérő kereskedelmi partnerséget jelent. Az igazi fő célja a hátrányos helyzetű termelők részére biztosított hosszú távú, kiszámítható és fenntartható fejlődést biztosítása előnyösebb kereskedelmi feltételekkel és a fejlett „északi” országokban a méltányos kereskedelemből származó termékek bevezetése a kereskedelem vérkeringésébe. A kereskedelem akkor válik méltányossá, ha megakadályozza az emberi- és természeti erőforrások pusztítását és kizsákmányolását, ennek érdekében szabványváltozásokat ér el és nem szeretné megváltoztatni a hagyományos nemzetközi kereskedelem struktúráját. A méltányos kereskedelem egy olyan szemlélete a kereskedelmi tevékenységnek, amely a termelő szükségleteit helyezi előtérbe, egy újfajta termelő-kereskedő közötti megállapodás segítségével.
-
Egy sorsfordító projekt megvalósítása Jászladányon az Európai Unió által
13-20Megtekintések száma:128Az Európai Unió által nyújtott támogatások fontosságát kiemelve kitérünk arra a kérdésre, hogy milyen források által valósulhat meg egy-egy projekt és milyen célokat kell, hogy megtestesítsen. Ezen belül egy konkrét projekt, a Társadalmi Megújulás Operatív Program (Kódszám: TÁMOP- 5.3.6-11/1) Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) megvalósulását elemezzük Jászladány példáján keresztül. A kutatás célja, hogy a projekt
segítségével bebizonyítsuk, hogy az Európai Unió hogyan járul hozzá nemcsak az ország gazdasági és társadalmi előbbre jutásához, hanem egy uniós polgár személyes életének, szemléletmódjának megváltoztatásához. -
A pénzügyi tudatosság fejlesztésének fontosságai és kihívásai
44-52Megtekintések száma:27A pénzügyileg tudatos lakosság előmozdítja egy ország versenyképességét és biztosabbá teszi a gazdaság stabilitását. A pénzügyi tudatosság és az oktatás előmozdítására van szükség a középiskolás diákok, a fiatal felnőttek és az idősebb korosztályok körében is. Szintetizáló kutatásunk szekunder adatgyűjtésen alapszik. A tanulmányban bemutatásra kerül a hazai pénzügyi tudatosság fontossága és a fejlesztésére irányuló kezdeményezések, illetve ennek kihívásai különös tekintettel az emberi erőforrás tényezőkre. Megállapítható, hogy Magyarországon számos kezdeményezés van arra vonatozóan, hogy már az iskolai tanulmányok keretében elsajátíthassák a diákok a későbbiekben elengedhetetlen pénzügyi és gazdasági alapokat. Az oktatásban részt vevő tanárok számára elérhetőek bizonyos képzések, de komoly problémát jelenthet a pedagógusok alacsony száma.
-
A jövő bio erőforrásai- a nem hagyományos biotechnológia alkalmazása
13-18Megtekintések száma:129A speciális orvosi, összehasonlító biotechnológiai eljárások használata nagyban hozzájárul az állategészség fejlődéséhez, az állai termékek, nyersanyagok termelékenységének a növeléséhez, számos állaf aj megmentéséhez és nem utolsó sorban a humán egészség fejlesztéséhez. A transzgenikus állai szerveket ma már számos alapkutatásban felhasználják (gének meghatározása, a gének funkciójának megállapítása, a gének kontrollált módosítása); továbbá felhasználják farmakológiai vizsgálatokban, főleg olyan komponensek előállításában, amelyek a rákos sejteken feji k ki hatásukat, valamint rekombinált fehérjék és bioreaktorok előállítására, élelmiszer biotechnológiai kutatásokban, stb. A bio-élelmiszerek a jövő nemzedékek és jövőbeni gazdaság alternaí v élelmiszerei lehetnek. Az ezen a területeken munkálkodó tudósoknak előrelátóan és elővigyázatosan kell eljárniuk, fi gyelembe véve a mindig aktuális bio-élelmiszer előállítás lehetőségeit és méreteit a piaci igények függvényében, új élelmiszer források kutatásával, kifejlesztésével és megtartásával.
-
Székelyföldi turizmus-vendéglátásban tevékenykedő vállalatok munkavállalói teljesítménymérési, értékelési, és menedzsment gyakorlatának vizsgálata (Különös tekintettel Hargita megyére)
22-32Megtekintések száma:113Az ember, mint erőforrás a modern gazdaság egyik legfontosabb tényezője. Szubjektív mérési megközelítésből az üzleti teljesítménymérés alapját képezheti. A kutatás során arra keresem a választ, hogy mit mutat a vállalati gyakorlat, valamint mennyire van összhangban az elméleti megállapításokkal? A kutatás eredményei alapján a Hargita megyei vendéglátásban tevékenykedő vállalatok következetesen tudatában vannak annak, hogy a munkavállalói teljesítmény nagy mértékben hozzájárul a vállalat teljesítményéhez. Épp emiatt a munkavállalóknak való iránymutatást, a teljesítmény nyomon követését, valamint a visszajelzést jelentősen fontosnak tartják. A munkavállalói teljesítmény mérése és értékelése informális formájában gyakran akár havonta is megtörténik. A standardizált, formális mérési forma viszont csak évente, időnként amikor szükséges. Ennek gyakorisága viszont szignifikánsan nő a vállalati mérettel. A vállalatok a jelenlegi munkavállalói teljesítményméréssel és értékeléssel közepesen elégedettek. Tehát tisztában vannak azzal, hogy van még hová fejlődni. Véleményük alapján a teljesítménymenedzsment rendszer bevezetése a jövőben jelentősen hozzájárulna a kutatásban tárgyalt problémák megoldásához. Ezáltal pedig ugyanazon időben a vállalat üzleti teljesítményének javításához is. Fejlesztési célunk a jövőre nézve eligazítás nyújtás lehet ezen a területen.
-
A hazai baromfitenyésztés területi specializációjának jellemző vonásai napjainkban
34-42Megtekintések száma:143Az elmúlt évek során az Európai Unióban és hazánkban is egyre inkább előtérbe kerültek az állatfajták elhelyezkedésének területi kérdései. Hazánk egyes térségeiben eltérő állatfajtastruktúra alakult ki és egy-egy régióban különböző állatfajták váltak meghatározóvá. Az egyes állatfajták területi elhelyezkedését és fejlődését számos társadalmi-gazdasági tényező (a tenyésztés történelmi hagyományai, a tulajdonviszonyok, a munkaerő- és eszközellátottság, stb.) befolyásolja. A területileg differenciált állatfajta-struktúra esetében az egyes térségekben változó jövedelmezőséggel, humán-erőforrás felhasználással, műszaki színvonallal, más-más kockázati tényezőkkel és piaci lehetőségekkel kell számolni. A kutatási téma aktualitását fokozza, hogy napjainkban az állattenyésztés területi struktúrájának alakulása fontos kulcskérdéssé vált. Éppen ezért egyre inkább olyan hazai kutatásokra van szükség, amely elsősorban az állattenyésztés (baromfitenyésztés) szerkezeti átalakulását és annak törvényszerűségeit vizsgálja és elemzi, annak érdekében, hogy az egyes térségekben racionális és hatékonyan működő állatfajtastruktúra alakuljon ki. E mellett a modern piacgazdaságokban elvárható, hogy az egyes térségek azokra az állatfajtákra specializálódjanak, amelyek esetében kedvezőbbek a tenyésztési feltételek. Annak érdekében, hogy az elmúlt egy évtized baromfiállomány változásait (területi, szerkezeti) figyelemmel tudjuk kísérni, fontosnak tartottam megvizsgálni az egyes baromfifajták térségek szerint specializációjának időbeni alakulását.
-
Nyelvi kompetenciák és munkaerőpiac: Munkáltatói elvárások és a Szolnoki Főiskola hallgatóinak idegennyelv-oktatásra és -tudásra vonatkozó (ön)értékelése
51-60Megtekintések száma:148A „Szolnoki Főiskola idegen nyelvi képzési rendszerének fejlesztése” c. pályázat legfontosabb célkitűzései között szerepel, hogy a nyelvoktatás fejlesztése által javuljanak a diplomát szerző hallgatók elhelyezkedési esélyei, valamint hogy valósuljon meg a térségben lévő hazai és nemzetközi vállalatok által teremtett multikulturális munkaerő-piaci közeg humánerőforrás-igényeinek jobb kiszolgálása. A tanulmány a munkáltatók körében végzett, a diplomásokkal szemben
támasztott idegen nyelvi kompetenciákra vonatkozó elvárásokat vizsgáló kutatás eredményeit helyezi szembe a Szolnoki Főiskola hallgatói körében végzett megkérdezésekkel, amelyekben a hallgatók saját nyelvtudásukat illetve a főiskolai nyelvoktatást értékelték, valamint a nyelvtanulással és a nyelvhasználattal kapcsolatos tapasztalataikról vallottak.