Keresés
Keresési eredmények
-
A TANÁRKÉPZÉS PEDAGÓGIAI GYAKORLATA MEGSZÜNTETHETI-E A SZOCIÁLIS ELŐÍTÉLETEKET A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓKKAL SZEMBEN? AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI VISELKEDÉS MENEDZSMENTTEL KAPCSOLATOS ATTITŰDÖK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE
17-24Megtekintések száma:350A tanulmány célja, hogy bemutassa az első és harmadéves tanító és óvodapedagógia szakos hallgatók (N=72) attitűdjét azzal kapcsolatban, hogy hogyan képzelik fejleszteni jövendő pedagógusként a tanulók tanulási képességeit inkluzív osztálytermi környezetben, az SNI-s diákok bizonyos viselkedésirányítási módszereinek alkalmazásával. Mérőeszközként Martin és Sass (2010) Behaviour and Instructional Management skáláját használtuk. Az évfolyamoknak megfelelően kapott eredmények összehasonlító elemzése statisztikailag szignifikáns különbségeket mutat a tanítási órák során az osztálytermi viselkedés irányításában, mind a hagyományos, mind az osztálytermi környezetben, ahol a harmadéves hallgatók értékei magasabbak. A harmadéves hallgatók összehasonlítva az első évfolyamos hallgatókkal magasabb elvárásokat fogalmaznak meg az SNI-s diákok iskolai tevékenységéhez kapcsolódó szabályok alkalmazásában, ami felhívja a figyelmet az általános iskolában a pedagógiai szakmai gyakorlat fontosságára.
-
HALLGATÓK TOLLÁBÓL: ERASMUS+ ÉS CAMPUS MUNDI TANULMÁNYUTAK TAPASZTALATAI
67-84Megtekintések száma:167A tanulmányban olyan hallgatók tapasztalatai jelennek meg, akik 2014 és 2017 között Erasmus+ és/vagy Campus Mundi program keretében külföldi tanulmányúton vettek részt. A hallgatók rövid leírásaikban bemutatják a Barcelonában (Spanyolország), a Tallinnban (Észtország), az Is-Swatarban (Málta), Plymouthban (Anglia), a Kolozsváron és Nagyváradon (Románia) valamint Wrzasowice-ben (Lengyelország) szerzett tapasztalataikat.
-
ÚJ „KAPCSOLATOK”: A ZENETANÁROK, A HITTANÁROK ÉS AZ SNI TANULÓK
39-53Megtekintések száma:349Jelen tanulmány a sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelését vizsgálja a pedagógusok két „új” csoportjának az oldaláról. A hittanár-nevelőknek és a zenetanároknak a nevelésben, oktatásban betöltött sajátos helyzetének a felvázolása után egy olyan vizsgálat tapasztalatainak a bemutatása következik, amely arra fókuszál, hogyan látják a saját tudásukat, nehézségeiket, szükségleteiket az együttnevelési helyzetekben. Helyzetük megítéléséhez ún. kontroll csoporthoz viszonyítottuk a vizsgálati eredményeiket. A vizsgálati csoportot a közoktatás klasszikus szereplői, a közismereti tárgyakat oktató pedagógusok alkották.
-
FOGYATÉKOSSÁGGAL KAPCSOLATOS TANULÓI ATTITŰD
7-15Megtekintések száma:946Az együttneveléssel foglalkozó kutatások a tanulók szociális területen megmutatkozó fejlődését hangsúlyozzák (Meyer, Park, Grenot-Scheyer, Schwartz és Harry, 1998). Az integrált oktatással kapcsolatos tanulmányok évtizedek óta foglalkoznak a tanulói attitűddel, kutatásunk a CATCH (Chedoke-McMaster Attitudes Towards Children with Handicaps Scale) kérdőíven (Rosenbaum, 1985) alapul, mely az utóbbi évek több nemzetközi mérésének is eszközéül szolgált (Tirosh 1997; Vignes, 2008; Godeau 2010; Bosseart, 2011; De Laat, 2013, Schwab, 2017). Célunk a serdülőkorú fiatalok, fogyatékos gyermekek iránti attitűdjének feltérképezése. A kérdőív a Triandis (1971) által javasolt háromkomponensű attitűd modellre épült. A 36 itemből álló skála eredetileg papír alapú volt, amit mi online formában alkalmaztunk a mintánkon. A vizsgálat résztvevői 7. évfolyamon tanuló diákok voltak (N = 99). A teszt általános megbízhatósága kielégítő volt (Cronbach-α = 0,856). A tartalomelemzés során két olyan elemet találtunk, amelyek szignifikánsan negatívak voltak, és négy olyan elemet, amelyek nem voltak szignifikánsak, azokat elhagyva a KMO = 0,809 (KMO> 6), mely alapján alkalmasnak találtuk a faktoranalízishez. Az eredmények alapján elmondható, hogy az eredeti háromkomponensű tényező nem mutatkozik meg világosan a mintán, de ennek ellenére a teszt megbízhatónak bizonyult. A jövőben néhány szubteszt, felülvizsgálatot igényel, illetve további kutatásokra is szükség van az értékelési eszköz fejlesztéséhez, hogy megbízhatóbbá és érvényesebbé váljon.
-
Az internethasználat és az internetes zaklatás alakulása a tanulásban akadályozott gyermekek életében - egy kvalitatív pilot vizsgálat tapasztalatai
7-18Megtekintések száma:487Az internet terjedésével annak előnyei mellett a hátrányai is egyre nagyobb teret nyelnek. A tanulmányban a tanulásban akadályozott 14-18 éves diákok internethasználati szokásait vizsgáljuk kvalitatív módszerrel, az őket tanító pedagógusok és gyógypedagógusok (n=8) véleményének megkérdezésével. A pilot vizsgálatban feltárjuk, hogy az iskolai-, illetve internetes zaklatás hogyan és milyen mértékben jelenik meg a tanulók életében, kik azok, akiket gyakrabban érintettek az ilyen jellegű támadások. Kutatásunk eredményei alapján a pedagógusok véleménye szerint a tanulásban akadályozott gyermekek gyakrabban találkoznak az iskolában offline, mint online zaklatással, a verbális és fizikai abúzus a legelterjedtebb. A nem, a fogyatékosság mértéke/típusa, az egyes specifikus tulajdonságok, valamint a családi háttér meghatározó az áldozattá válás szempontjából. A pilot vizsgálatban megjelenő alacsony mintaszám miatt a kapott eredmények viszont csak figyelemfelhívó jellegűek, s a jelenség további kutatásának szükségszerűségére hívják fel a figyelmet.
-
FOGYATÉKOSSÁG AZ ORVOSTUDOMÁNYBAN
7-18Megtekintések száma:585Jelen tanulmány egy két részből álló tanulmánypár első eleme, melyben az orvostanhallgatók, az orvosok, az orvostudomány és a fogyatékosságok, fogyatékos személyek kapcsolatának az alakulását vizsgáljuk. Bemutatásra kerülnek a fogyatékos személyek megítélését befolyásoló tényezők a különböző történelmi korokban, különböző modellek alapján, továbbá orvostudományi szempontok szerint elemezzük a gyógypedagógia kialakulását. Röviden kifejtjük az orvosképzés történetét, valamint, hogy milyen szerepet töltenek be a fogyatékossággal kapcsolatos ismeretek a medikusok egyetemi évei alatt. Jelen áttekintés elméleti alapját képezi egy, a későbbiekben megjelenő vizsgálati alapú elemzésünknek, melyben a medikusok személyes és szakmai válaszaik alapján elemeztük a fogyatékosok csoportjairól alkotott véleményüket, ismereteiket, kórházi tapasztalataikat.
-
A MAGYAR FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESEDÉSE
19-35Megtekintések száma:422A tanulmány célja, hogy átfogó módon mutassa be a magyar felsőoktatási rendszer nemzetköziesedésének folyamatát. A jelenség alaposabb megértéséhez az európai oktatási célkitűzéseket és programokat tekintjük át a tanulmány első részében, majd ezeknek a területeknek a magyar aspektusait is megvizsgáljuk – különös tekintettel a Stipendium Hungaricum ösztöndíj programra. A nemzetköziesedés legfontosabb trendjeit az Oktatási Hivatal és a Tempus Közalapítvány statisztikai adataival illusztráljuk – kitérve a mobilitás mindkét irányára. Az Eurostudent VII. adatbázis magyarországi almintájának segítségével (N = 7547) áttekintjük a hallgatók mobilitási tapasztalatait a demográfiai jellemzőik, a felsőoktásba való bekerülésük körülményeik, a tudományterületük, képzési szintjük és más háttérváltozóik mentén. Bizonyos vizsgált területek esetén a magyar adatokat nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk meg. Eredményeink megerősítik, hogy a kimenő és a bejövő mobilitás trendjei nem illeszkednek egymáshoz, illetve a mobilitáshoz való hozzáférés beágyazott az egyenlőtlenségekbe.
-
FOGYATÉKOS TANULÓK SPORTMOTIVÁCIÓI EGY REGIONÁLIS KUTATÁS TÜKRÉBEN
35-44Megtekintések száma:533A gyerekek sportolási motivációi között igen kitüntetett helyet foglal el a győzelem a siker, elérése, a teljesítmény elismerésének igénye, amelyek dominánsan külső (extrinsic) orientációt fejeznek ki (Duda et al., 1992). A fogyatékossággal élő személyek sportmotivációs tényezők vizsgáló tanulmányok nem képeznek olyan teljességre törő rendszert, mint az épek sportolásával foglalkozó kutatások. Így a fogyatékossággal élők életminőségét meghatározó testedzési szokások, sportmotivációs tényezők felmérése hazai és nemzetközi viszonylatban is egy hiányterületnek mondható. A felmérés a 8-18 éves korosztály (n=1158) sportmotivációs tényezőit vizsgálja és egy primer kutatás eredményeiről számol be. A hazai fogyatékossággal élő lakosság körében végzett kérdőív gyerek mintára történő adaptálását és annak eredményeit mutatom be. A fogyatékossággal élő gyerekek körében még nem végeztek hazánkban ilyen felmérést. A kérdőíves kutatásban a fogyatékossággal élő fiatalok sportolási szokásait és a sportmotivációban az egészségtudatosság szerepének megjelenését. Az adatokat SPSS szoftver segítségével dolgozom fel, az alapstatisztikán túl az összefüggések vizsgálatára Chi2 próbát alkalmazok.
-
A SZUPERÉRZÉKENYSÉG ÉS A VIZSGASZORONGÁS KAPCSOLATA EGY SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI GIMNÁZIUMBAN VÉGZETT FELMÉRÉS ALAPJÁN
45-53Megtekintések száma:556Jelen tanulmány a szuperérzékenység és a vizsgaszorongás közötti kapcsolat vizsgálatára fókuszál. A téma aktualitását az adja, hogy a szuperérzékenység, mint személyiségvonás magyarországi viszonylatban (főleg a szuperérzékeny gyerekek különleges bánásmódra való igényét illetően) kevéssé vizsgált terület, míg külföldön egyre több kutatás jelenik meg a témában. A vizsgálat arra keresi a választ, hogy a magasabb érzékenység együtt jár-e magasabb vizsgaszorongás-szinttel. Minta: 133 fő (jellemzőik: Mkor=15.3; nemi eloszlás 25,56% fiú, 74,44% lány; évfolyambeli eloszlás 9. osztály 78,95 % 10. osztály 21,05%). Módszer: online és anonim módon kitölthető kérdőívcsomag három kérdőívvel. A demográfiai jellemzők felvételéhez önállóan összeállított demográfiai kérdőív alkalmazására került sor, a szorongás vizsgálatához a TAI-H (Sipos, Sipos & Spielberger, 1988), az érzékenység vizsgálatához a HSPS-H (Aron, 1999, ford. Komjáthy, 2011; Pluess, 2013) került felhasználásra. Eredmény: az érzékenyebb diákoknak szignifikánsan magasabb a vizsgaszorongás-szintjük kevésbé érzékeny társaikéhoz képest. Következtetés: a pedagógiai gyakorlatban érdemes figyelembe venni a tanulók érzékenységét, hiszen sok egyéb tényező mellett ez a veleszületett jellemvonás befolyásolhatja a vizsgaszorongás-szintet és így a teljesítményt.
-
A nyelvtudás mintázatai és magyarázó tényezői középiskolás mintában – különös tekintettel az angol nyelvre
55-71Megtekintések száma:108Az idegennyelv-tudásának mintázatait és szintjét meghatározó tényezők komplex rendszert alkotnak, amelyek együttesen formálják az eredményességet. Napjaink célnyelv használata ugyanakkor teljesen más környezetben és formában valósul meg – részben a digitalizációnak köszönhetően. Tanulmányunk fókuszában középiskolás diákok nyelvismeretének mintázatai (beszélt nyelvek, beszélt nyelvek típusa, nyelvtudás önbevalláson alapuló szintje angolból, nyelvvizsgák száma angolból), illetve a célnyelv használatának hétköznapi formái állnak. A kutatás mintáját egy országos magyar vizsgálat (Magyar Ifjúság Kutatás 2016, N=1548; Magyar Ifjúság 2020, N=1587) két hulláma adja, amely lehetővé teszi az adatok összehasonlítását. A 2020-as adatbázis esetében két regressziós modellt is futtattunk, amely az angol nyelv legalább középfokú ismeretének szintjét, illetve az angol nyelvvizsgák meglétét magyarázzák. A kapott eredmények az angol nyelv dominanciáját, illetve annak erősödését mutatják 2016 és 2020 között, miközben a beszélt nyelvek száma némileg csökkent. A beszélt nyelvek esetében kedvező változás tapasztalható ugyanakkor a nyelvismeret szintjében. Az angol nyelv legalább középfokú ismerete a magyarázó változók széles körébe beágyazott, amelyek között megjelenik a szülők iskolázottsága, az anyagi helyzet vagy a nyelv használatának típusai is (pl. sorozatok és filmek nézése). A nyelvvizsgákkal való rendelkezés alakító tényezői eltérnek a nyelvismeret magyarázó változóitól.
-
A WALDORF-PEDAGÓGIA 7 ALAPELVÉNEK ALKALMAZÁSA AZ AUTIZMUS SPEKTRUM ZAVARRAL ÉLŐ GYERMEKEK ESETÉBEN
133-148Megtekintések száma:775A Waldorf-pedagógia a fejlődésnek megfelelő, tapasztalati alapú és tudományos igényű oktatási megközelítést kínál. Arra törekszik, hogy minden tanuló esetében ösztönözze az egész életen át tartó tanulást, miközben lehetővé teszi, hogy a tanulók az egyéni képességeiket teljes mértékben kibontakoztassák. Jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy a Waldorf-pedagógia hét alapelve hogyan segíti az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek boldogulását. A Waldorf-módszert Priyanti és Warmansyah (2021) szerint arra használják, hogy segítsék a gyermekeket a valódi tapasztalatok elérésében, mely a képességeikbe vetett erős bizalom kialakulásához vezet. A Waldorf-pedagógia alkalmas arra, hogy ezt a képeséget az autista gyermekekben is megerősítse. Ezen túlmenően, a tanulmány segítheti az oktatási rendszereket abban, hogy meghatározzák azokat a módszertani alapokat, amelyek előnyösek lehetnek a különleges bánásmódot igénylő gyerekek esetében. A tanulmány szakirodalmi áttekintést nyújt a Waldorf-nevelés hét alapelvének alkalmazásával kapcsolatban, bemutatja, hogy mindez hogyan támogatja a gyermekek erkölcsi fejlődését és hogyan ösztönzi a szabad és független gondolkodást, az önfelfedezést. Az autista gyermekek fejlesztésében nagyon hasznos az olyan nevelési filozófia, amely a sikeres szociális-érzelmi viselkedés és a tanulmányi készségek fejlesztését ösztönzi. A Waldorf-oktatás, egy olyan pedagógiai filozófia, amely a fejlődésnek megfelelő tapasztalati tanulást hangsúlyozza, mely bizonyítottan javítja a szociális és tanulmányi eredményeket a sajátos nevelési igényű diákok esetében is.
-
A KOMPLEX TANULÁSI ZAVAROKKAL RENDELKEZŐ TANULÓK IDEGEN NYELVI OKTATÁSÁNAK KÉRDÉSEI
31-52Megtekintések száma:718Az eredményes nyelvoktatás során fontos átgondolni, hogy milyen formában működik a nyelvtanulás, különösen, ha tanulási zavarral küzdő tanulókról van szó. Jelen tanulmány a diszlexia és nyelvtanulás irodalmának áttekintésére törekszik, emellett bemutatja a diszlexia definiálására tett kísérleteket és a diszlexia jellemző tüneteit. A tanulmány a tanulást, majd a nyelvtanulás és a nyelvelsajátítás kérdéseit járja körül, különös tekintettel az angol nyelv tanulása során felmerülő nehézségekre. A diszlexiás tanulóknak sokszor az anyanyelvi írás- és olvasási készségekkel is gondjaik vannak, lassabb az olvasási tempójuk és a szövegértésük gyengébb. A nehézségek mellett az erősségeikről is szót ejtünk, mert a diszlexiás nyelvtanulók legfontosabb kompenzáló készsége a globális/holisztikus gondolkodás, a vizualizálás és a kreativitás, problémamegoldás. A tanulmány foglalkozik az iskolai nyelvoktatás szabályozásával és a nyelvválasztás kérdésével is. A továbbtanulásban és a munkaerőpiacon is előny jelent a nyelvtudás és a nyelvvizsga-bizonyítvány, a felkészüléshez pedig megfelelő tananyagokra is szükség van. A diszlexiás nyelvtanulókra is érvényes a nyelvi érettségi követelménye, ezért a tanulmány a nyelvtanítás kimeneti követelményeit és néhány hazai nyelvvizsgarendszer (ORIGO, BME, DExam, ECL) által nyújtott lehetőségeket is bemutatja. Emellett a tanulmány áttekinti a tananyag és a nyelvkönyv kérdéskörét, valamint az együtt- vagy különoktatás kérdéseit is. A gyógypedagógus mint nyelvtanár kompetenciáiról is szólunk, hiszen számos módon segíthet tanítványainak az angol nyelv tanulásában és az integrációban.
-
A kisegítő-iskola kezdő lépései a XIX-XX. század fordulóján Magyarországon
111-118Megtekintések száma:327A 19. század végi közoktatási törekvések közül kiemelkedett a népiskolai tankötelezettség. Jelentős számban voltak olyan tanköteles gyerekek, akiknek testi-lelki állapota nem tette lehetővé, hogy népiskolába járjanak. Számukra nemzetközi szinten is keresték azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a társadalom hasznos tagjaivá válhatnak. Ezt a fogyatékos gyermekek kisegítő iskolája biztosította. A század-fordulón ennek szükségessége nemcsak a szakemberek, hanem a kormány számára is világossá vált. A századelő pedagógiai sajtója is foglalkozott e tanulók felvételi lehetőségeivel, tanítóik képzésével, tanításuk módszertanával, jövőbeni elhelyezkedési lehetőségeikkel.
-
AMIKOR A DRÁMA ÉLMÉNY: DRÁMAPEDAGÓGIA ALKALMAZÁSA TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT ÉS TIPIKUSAN FEJLŐDŐ GYERMEKEK MAGYAR IRODALOM ÓRÁJÁN
47-63Megtekintések száma:675A gyakorlatorientált óravezetés az enyhe értelmi fogyatékos gyermekeknél (megjegyzés: a gyógypedagógiában jelenleg párhuzamosan két megnevezést használnak az egyik vizsgált csoportra, ezért a tanulmányban felváltva, szinonimaként kerül használatra a régebbi - enyhe értelmi fogyatékosság és az újabb - enyhe intellektuális képességzavar szakterminológia) kiemelten fontos, ezért a jelen tanulmányban megjelenő vizsgálat arra keresi a választ, hogy hogyan értékelnek a gyermekek egy olyan tanórát, amelyen drámai módszerekkel dolgoznak. Az összehasonlítás miatt három osztályban - egy különnevelő, egy integráló és egy többségi osztályban - történt az Aiszóposz: Az egerek és a macskák című mese feldolgozása a drámapedagógia módszereinek felhasználásával. A vizsgálat során kérdőíves adatfelvétel, valamint résztvevő megfigyelés történt. Az eredményekből arra lehet következtetni, hogy a drámapedagógiai eszközökkel megtartott órákat a gyermekek mindhárom osztálytípusban jobbra értékelték.
-
PEDAGÓGUSSZEREP A TEHETSÉGFEJLESZTÉSBEN
5-19Megtekintések száma:348A tanulmány a tehetségesekkel foglalkozó pedagógusokra fókuszál. Központi kérdései: Milyen jellemzői vannak e pedagógusoknak? Hogyan lehet diagnosztizálni ezeket a jellemzőket? Fejleszthetők-e ezek a jellemzők? Milyen speciális szerepe van a pedagügusoknak a tehetségazonosításban és -fejlesztésben? E kérdések már több évtizede állnak a tehetség pedagógia középpontjában, s most e tanulmány egy lehetséges választ ad rájuk.