Különleges Bánásmód folyóirat, 2025.11.(SI) - teljes szöveg 

Jelen tanulmány a vallás szerepét vizsgálja a nemzetiségek közötti házasságok alakításában Kazahsztán Turkesztán régiójában, különös tekintettel öt vidéki falura: Zhana Iqan, Shornak, Turki Poselkasy, Hantagy és Sayram. A történelmileg sokszínű népességgel rendelkező régió – ahol kazahok, üzbégek és tatárok egyaránt élnek – egyedi esettanulmányi helyszínt kínál annak megértéséhez, hogy a vallási gyakorlatok miként befolyásolják a családi életet, a házassági dinamikát és az etnikai integrációt. Az első kutatási szakaszban 45 félig strukturált interjú, a második szakaszban további 40 interjú és megfigyelést végeztek.  A tanulmány rávilágít arra, hogy a vallás központi szerepet játszik a mindennapi családi interakciókban, hatással van a gyermeknevelésre, a házastársi kapcsolatokra, a szexuális nevelésre és a szélesebb társadalmi integrációra. A kutatás vegyes módszertani megközelítést alkalmazott, amely kvalitatív adatokat (interjúk és résztvevő megfigyelések) és kvantitatív adatokat (strukturált kérdőívek) ötvözött, lehetővé téve a vallási gyakorlatok átfogó elemzését. Az eredmények rámutatnak arra, hogy a vallás nemcsak a nemzetiségek közötti házassági dinamikát alakítja, hanem megerősíti a kulturális és családi szerepeket is a tágabb társadalmi struktúrán belül. A tanulmány hozzájárul a vallás, az etnicitás és a családi élet metszéspontjának megértéséhez, kiemelve a vallási rugalmasságot és alkalmazkodást a mindennapi élet kihívásaihoz. Emellett hangsúlyozza a nők szerepét ezekben a házasságokban, különösen a vallási és kulturális elvárások közötti közvetítésben, ezáltal hozzájárulva a „megélt vallás” (lived religion) sokszínű társadalmi kontextusokban való elemzéséhez.

A tanulmány a szervezeti kultúra hatását vizsgálja az etikus vezetésre és a munkavállalói teljesítményre Jordánia Vízügyi és Öntözési Minisztériumában. A kutatás kvalitatív módszertant alkalmaz, amely félig strukturált interjúkból és közvetlen megfigyelésekből áll, hogy feltárja, hogyan befolyásolják az alapvető kulturális értékek – például az integritás, az elszámoltathatóság és az együttműködés – a vezetői magatartást és a működési eredményeket. Az eredmények azt mutatják, hogy a minisztérium kultúrája jelentősen elősegíti az etikus döntéshozatalt és növeli a munkavállalók motivációját. Ugyanakkor a hierarchikus merevség kihívásokat jelent a kreativitás és az inkluzivitás szempontjából. A tanulmány rávilágít a kulturális értékek, az etikus vezetés és a teljesítmény közötti kölcsönhatásra, hangsúlyozva a strukturális reformok szükségességét annak érdekében, hogy a működési gyakorlatok összhangba kerüljenek a kulturális ideálokkal.

A nomádok olyan közösséget alkotnak, amelynek társadalmi kommunikációs tengelye rokonsági, oksági, valós vagy eszmei kapcsolatok mentén szerveződik. A Shahsunok Irán északnyugati részein, különösen Mughan és Ardabil térségében éltek. Az iráni Kelet-Azerbajdzsán tartomány egyik legjelentősebb és legismertebb nomád népcsoportja a Shahsunok, akik hosszú múltra tekintenek vissza. A Shahsun nomádok sajátos szokásokkal és hagyományokkal rendelkeznek. Életmódjuk alapvetően az állattartásra épül, míg a mezőgazdasági tevékenységek másodlagos jelentőségűek. Különleges helyi viseletük közé tartozik a Petawa és a Charuq, amelyek az Ilat Shahsun népviseletének jellegzetes elemei. A Shahsunok sajátos művészeti kifejezésmódjai között kiemelkedő szerepet játszanak a kézműves mesterségek, amelyek közül a legjelentősebb a Varnish-szövés. Emellett a zene is fontos része kultúrájuknak; a különböző hangszerek, mint a Reed, Tutak, Tar és Garman, széles körben elterjedtek a közösségükben. Az Arsbaran vidékének természeti szépségei között a Shahsunok hagyományos szállásformákat alkalmaznak, mint a pavilonok, Kome és Chatma. A jelen tanulmány terepkutatásokra, empirikus megfigyelésekre és tapasztalatokra épül, valamint elemző áttekintést nyújt a Shahsunok történetével kapcsolatos szövegekről és dokumentumokról. A kutatás Marcel Mauss francia antropológus mélyreható vizsgálati módszerén alapul, amely a közösségek, így a nomád társadalmak mélyreható megfigyelését és elemzését helyezi előtérbe. A kutatás célja a Shahsun nomádok kultúrájának, hiedelmeinek, vallási gyakorlatainak és társadalmi viselkedési mintázatainak feltárása és elemzése.

A társadalmi mozgalmak vizsgálata jelentős változáson ment keresztül: a „személyes” és a „politikai” merev elhatárolásától a feminista perspektíva irányába mozdult el. Ezt a változást a második hullámos feminizmus által az 1960-as és 1970-es években népszerűsített „a személyes egyben politikai” koncepció és szlogen tette lehetővé, amely számos akkori mozgalom számára szolgált eszközként és iránymutatásként. Ennek a szemléletváltásnak a célja az volt, hogy rávilágítson e fogalmak szoros kapcsolatára, különös tekintettel az életmód és a kultúrára gyakorolt hatások összefüggéseire. A prefiguratív politika (Boggs, 1997) elméletét követve – amely szerint egy mozgalom politikai gyakorlatának végső célja a különböző társadalmi kapcsolatok és emberi tapasztalatok megtestesítése – ez a tanulmány egy etnográfiai esettanulmányra épül. A kutatás egy öt szervezett közösségből álló hálózatot vizsgál: Toestand (Brüsszel, Belgium), Termokiss (Pristina, Koszovó), Space Tetova (Tetovo, Észak-Macedónia), DKC Sarajevo (Bosznia-Hercegovina) és Pomorandza (Podgorica, Montenegró). Az eredmények azt mutatják, hogy e közösségek tagjai – akik nemcsak saját közösségeikhez, hanem egy közös hálózathoz is tartoznak – életmódbeli döntéseiken és együttműködésen alapuló gyakorlataikon keresztül az ellenállás és a társadalmi átalakulás eszközeiként lépnek fel. Ezzel kihívást intéznek a kortárs kapitalista értékek és a környező társadalmi-kulturális valóság ellen.

A tanulmány azt vizsgálja, hogy Indonézia őshonos közösségei milyen fontos szerepet játszanak a környezetgazdálkodásban, a generációkon átörökített helyi bölcsesség alapján. A kutatás módszere leíró kvalitatív vizsgálat. Az adatok szakirodalmi áttekintés révén kerültek összegyűjtésre. Az alkalmazott módszer a leíró kvalitatív elemzés, amelyet különböző társadalmi, antropológiai és környezeti elméletek segítségével vizsgáltunk. Ezek az elméletek rávilágítanak a társadalmi normák, az ökológiai tudás és a környezeti fenntarthatóság szoros kapcsolatára. A szakirodalmi vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy Indonézia különböző őshonos közösségei fenntartható ökológiai rendszereket alkalmaznak hagyományos természetvédelmi gyakorlatokon keresztül. Ilyen például a subak öntözőrendszer Balin, a sasi szabályrendszer a tengeri és szárazföldi erőforrások védelmére Malukuban, valamint a válogatás nélküli fakivágás tilalma Waerebóban és a Baduy közösség körében. Ezek a rendszerek kulturális és spirituális értékeken alapulnak, amelyek az ember és a természet közötti egyensúly fenntartását hangsúlyozzák. Az őshonos rendszerek folytonosságát azonban számos kihívás fenyegeti, például a modernizáció, a természeti erőforrások kizsákmányolása, valamint a földhasználati politikák változása és a tengeri környezetszennyezés. Ezért a tanulmány kiemeli a jogi védelem és az inkluzív politikák fontosságát, amelyek elismerik az őshonos közösségek jogait a környezetgazdálkodásban. A helyi bölcsesség integrálása a modern természetvédelmi politikákba stratégiai lépést jelent a fenntartható fejlődés elérése érdekében, az őshonos közösségek részvételére alapozva. A kutatás hozzájárul a társadalmi, kulturális és környezeti tudományok területének megértéséhez.

A larvul ngabal jogi státusza egy szokásjogi rendszert képvisel, amely alapvető keretet biztosít a Kei-szigetek közösségének társadalmi, politikai és kulturális életének szabályozására. Ez a jogrendszer nem csupán normatív szabályozási keretként működik, hanem erkölcsi értékek tárházaként és konfliktuskezelési mechanizmusként is, amely nemzedékeken át öröklődött. A tanulmány célja, hogy megvizsgálja a larvul ngabal kortárs jelentőségét a Kei társadalomban, valamint feltárja, hogy ez a szokásjogi rendszer miként lép interakcióba a modern jogi keretekkel. A kutatás kvalitatív módszertannal, történeti és kulturális elemző megközelítéssel vizsgálja a larvul ngabal jog szerepét a társadalmi struktúrák formálásában, a konfliktusok megoldásában, valamint a szokásjogi és kulturális értékek megőrzésében. Az eredmények azt mutatják, hogy a larvul ngabal jog továbbra is központi pillérként szolgál a Kei közösség társadalmi egyensúlyának fenntartásában, annak ellenére, hogy a formális jogrendszer részeként egyre nagyobb mértékben integrálódik a pozitív jog. A larvul ngabal jog hét fő cikke három jogterületre osztható: nevnev (büntetőjog), hanilit (családjog) és hawear balwirin (tulajdonjog). Ez a szokásjogi keretrendszer alapvetően azt az elvet vallja, hogy a vér az életet szimbolizálja, így az erőszak és az emberölés súlyos bűncselekményeknek minősülnek, amelyek megoldása nemcsak az állami jog, hanem a szokásjogi mechanizmusok révén is szükséges. Vitás ügyek vagy szokásjogi jogsértések esetén a Kei nép előnyben részesíti a szokásjogi tanácsok általi rendezést a formális bírósági eljárásokkal szemben, mivel a szokásjogot kulturálisan összhangban lévőbbnek és társadalmilag integratívabbnak tekintik. Ez a kutatás hozzájárul a szokásjogi és társadalomjogi tanulmányok tudományos diskurzusához, betekintést nyújtva az őslakos jogrendszerek folyamatos jelentőségébe a társadalmi kohézió elősegítésében, a közösségi interakciók szabályozásában és a hagyományos kormányzási struktúrák fenntartásában világszinten.

A kutatást annak feltárására végezték, hogy a Sabaragamuwa régió és a Vedda népcsoport között az irodalmi áttekintés során azonosított kapcsolat miként tükröződik a vedda táncban és a sabaragamuwa táncban. Az adatgyűjtés elsősorban releváns szakirodalom tanulmányozásával, interjúkkal és terep-látogatásokkal történt. Az adatelemzés eredményei azt mutatták, hogy a Srí Lanka-i őslakos kultúra és a Sabaragamuwa tartomány közötti diffúzió volt a vedda tánc és a sabaragamuwa tánc közötti kapcsolat oka. Ezen túlmenően, a két kultúra közötti diffúzió rávilágított a közös kulturális hatásokra és a két hagyomány összekapcsoltságára.

A Gnawa közösség tagjai a Szubszaharai Afrikából Marokkóba hurcolt rabszolgák leszármazottai, akik különleges ritmusokkal kísért zenéjükről, valamint spirituális hagyományaikról és gyógyító gyakorlataikról ismertek. A Gnawa kultúra Marokkó szellemi kulturális örökségének része, amely egyedülálló rituálékkal és hagyományokkal járul hozzá a betegek gyógyításához. A gyógyító szertartások szinkretikus rítusokat, transztáncokat és spirituális zenét foglalnak magukban, amelyek révén a résztvevők eksztatikus állapotba kerülnek. Ezek a gyakorlatok egy „lila” nevű ceremóniában összpontosulnak, amelyben a nők kiemelkedő szerepet játszanak: ők vezetik a gyógyító rítusokat, valamint kapcsolatot teremtenek a megszálló szellemekkel, hogy a résztvevők elérhessék Istent.

A tanulmány a kulturális örökség, a migráció és az építészet összefüggéseit vizsgálja, kiemelve, hogy az immigráns közösségek hogyan alakítják identitásukat és emlékezetüket az épített környezeten keresztül. A kutatás azt elemzi, hogy az épített környezet miként reagál az új társadalmi és környezeti feltételekre. Az örökség, az asszimiláció, a nemzeti építészet és a népi építészet elméleti elemzésén keresztül a tanulmány célja hozzájárulni a multikulturális inkluzivitás szélesebb körű diskurzusaihoz, valamint az immigráns építészet nemzeti és helyi identitásformáló szerepének megértéséhez.

Jelen tanulmány Kuvait Nemzeti ünnepeinek antropológia szemszögű elemzését kísérli meg, melynek során vizsgálja a nemzeti identitás konstrukciójának és megerősítésének, a nemzetállam kialakulásának és annak artikulációs módjait a lokális közösségen belül. A történelmi narratívák, a kormányzati befolyás és a nyilvános performatív kifejezések vizsgálatán keresztül a dolgozat elvégzi azon mechanizmusok feltárását melyek révén a tárgyalt nemzeti megemlékezések a kollektív emlékezet, a társadalmi integráció és a történelmi trauma feldolgozásának eszközeiként funkcionálnak Kuvait sokszínű demográfiai tájképén belül. Az antropológiai vizsgálat tárgya továbbá a megemlékezések történelmi fejlődése, a kormányzati befolyás szerepe a kollektív emlékezet konstrukciójában, valamint a nyilvános részvétel performatív aspektusai, különös tekintettel a transzgenerációs háború okozta trauma feldolgozására és a csoportközi kapcsolati dinamikákra. A tanulmány célja, hogy árnyalt képet nyújtson ezen hagyományok identitáskonstruáló, társadalmi integrációs és történelmi narratíva-képző szerepéről a lokális csoport kontextusában. Kuvait Nemzeti és Felszabadulási Napjainak kialakulásának és történeti változásainak vizsgálata a hivatalos megemlékezés és a népi kifejezés dinamikus kölcsönhatásainak játékát tárja elénk.

A gyógypedagógia fejlődése során a hangsúly a fogyatékkal élő tanulók számára nyújtott szakmai szolgáltatások biztosításáról egy átfogóbb rendszer felé tolódott el, amely a minőségi oktatás előmozdítását célozza. Ez a tanulmány azt vizsgálta, hogy a tanulói én-kép milyen kapcsolatban áll a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményével Kwara államban. A kutatás leíró felmérési módszert alkalmazott. A vizsgálat teljes populációját Ilorin három helyi önkormányzati területén (Ilorin Dél, Kelet és Nyugat) élő különleges igényű diákok alkották. A kutatók egy saját tervezésű kérdőívet készítettek „A tanulói én-kép mint a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátuma” (SCCASNSQ) címmel. Összesen 200 kérdőívet osztottak ki. A kutatási kérdéseket átlagpontszámok segítségével elemezték, míg a feltételezések ellenőrzésére a statisztikai elemzés során az átlag, a szórás és a Pearson-féle korrelációs együttható (PPMC) módszerét alkalmazták. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a tanulmányi képesség, fizikai képesség, szociális képesség, érzelmi képesség, általános önértékelési képesség és iskolai képesség befolyásolja a tanulói én-képet, mint a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátumát Kwara államban. Ugyanakkor nem volt szignifikáns kapcsolat az én-kép és a tanulmányi teljesítmény között a különleges igényű diákok körében Kwara államban. Viszont szignifikáns összefüggés volt kimutatható a vallás, az iskolatípus, az életkor és az én-kép, valamint a tanulmányi teljesítmény között. A tanulmány megállapításai alapján arra a következtetésre jutott, hogy bár az én-kép nem befolyásolja közvetlenül a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményét Kwara államban, olyan tényezők, mint a vallás, az iskolatípus és az életkor jelentős hatással vannak mind az én-képre, mind pedig a tanulmányi eredményekre. A kutatás ajánlásai között szerepel, hogy a szülők és az oktatási ágazat egyéb szereplői erősítsék a serdülők közötti interperszonális kapcsolatokat fizikai, társas és érzelmi én-képük fejlesztésével, amelyet releváns szociális készségfejlesztő tréningekkel lehet támogatni.

A nyugati kenyai Bukusu közösség a rendelkezésre álló tudományos források alapján strukturált társadalmi-gazdasági, politikai és kulturális keretek között létezett. A nemi szerepek markánsan elkülönültek a férfiak és nők, valamint a fiúk és lányok között. Azonban a külső tényezők folyamatosan alakítják a kortárs közösséget, elmosva a hagyományos szerepek közötti határokat. Jelen tanulmány a Bukusu közösségben betöltött női szerepekre fókuszál, feltárva azok kulturális jelentőségét és társadalmi struktúrákra gyakorolt hatását. A cikk elemzi, hogy ezek a szerepek miként formálták a közösség identitását, valamint befolyásolták a társas és generációs dinamikát. A kutatás céljának elérése érdekében átfogó szakirodalmi elemzést alkalmazunk, amely kiegészül a szerzők Bukusu közösségben szerzett megfigyeléseivel. Az irodalmi áttekintés etnográfiai tanulmányok, történeti szövegek és releváns tudományos művek adatainak szintézisére épül. A tanulmány megállapítja, hogy a Bukusu közösség patrilineáris szerkezete határozta meg a nők hagyományos szerepeit, amelyek közül néhány továbbra is fennmaradt. Ide tartozik a házasság, a termékenység, a gyermekvállalás, a gondoskodás, az élelmezés-biztonság fenntartása, a háztartás irányítása, a tulajdon és vagyon forrásainak biztosítása, valamint a kézművesség. Ezzel szemben más szerepek jelentős átalakuláson mentek keresztül olyan tényezők hatására, amelyek nem képezik e tanulmány fókuszát. Továbbá a női szerepek mélyen beágyazódnak a Bukusu kulturális értékeibe és gyakorlataiba, amelyek elengedhetetlenek a társadalmi kohézió fenntartásában és a kulturális örökség átadásában. E munka alapot biztosít a nők, a kultúra és a társadalmi változások további tudományos vizsgálatához.

A Fülöp-szigeteken létező katolicizmus ötvözi a keresztény és a népi hagyományokat. A gyarmatosítás előtti időszakban a közösségi rituálék támogatása kötelezettséget jelentett a datu (törzsfőnök) és a helyi arisztokrácia számára, mivel ezek az események jelentős erőforrásokat igényeltek. Az ország spanyol gyarmatosítása során bekövetkezett keresztényesítés átalakította ezeket a patrónusi hagyományokat: új támogatási gyakorlatok alakultak ki a helyi elit körében, amelyek a santo (szentképek) tiszteletéhez és a fiesta (a település védőszentjének ünnepe) kultuszához kapcsolódtak. Jelen tanulmány egy sajátos katolikus patrónusi rendszert vizsgál a Dél-Tagalog régióban, amely sayaw ng bati vagy egyszerűen bati néven ismert. Ez egy táncos rituálé, amelyet a Fülöp-szigeteki Angono városában, Rizal tartományban, húsvétkor adnak elő. A három előadóval készített mély interjúk alapján a tanulmány áttekintést nyújt a bati mint patrónusi rendszer működéséről, különös tekintettel az előadóvá válás folyamatára és annak motivációira, a gyakorlat anyagi és gazdasági vonatkozásaira, valamint a bati vallásos fogadalomként (panata) való értelmezésére.

A Budapesten élő vietnámi bevándorlók számára identitásuk alakítása összetett folyamat, amelyben a személyes hovatartozás, a kulturális örökség és a társadalmi megítélés egyaránt szerepet játszik. A globalizáció hatására az emberek folyamatosan különböző kultúrák között mozognak, alkalmazkodva az új társadalmi normákhoz és elvárásokhoz. Az identitás nem statikus, hanem folyamatosan változó jelenség, amelyet egyszerre befolyásol a személyes háttér és a befogadó társadalomba való beilleszkedés kényszere. A Budapesten élő vietnámi bevándorlók számára ez azt jelenti, hogy meg kell találniuk az egyensúlyt hagyományaik és közösségi kapcsolataik megőrzése, valamint a magyar társadalomba való integráció között. Ebben a folyamatban alapvető kérdések merülnek fel: Hová tartoznak? Befogadják őket vagy kirekesztés áldozatai? Hogyan határozzák meg önmagukat? A bevándorlói lét gyakran kettős érzésekkel jár – egyes helyzetekben közel érzik magukat mindkét kultúrához, máskor viszont mindkettőtől távolinak. Az identitás folyamatosan újraértelmeződik az eredeti és a befogadó kultúra között. Jelen tanulmány azt vizsgálja, hogyan navigálnak a vietnámi bevándorlók a magyar társadalomban, miközben többes identitásukat egy multikulturális közegben próbálják fenntartani.

A kulturális antropológia, mint az emberi kultúrák, hagyományok és a közösségek kulturális identitásának kialakulását vizsgáló tudományág, elemzi a különböző csoportok fejlődését és alkalmazkodását eltérő társadalmi-kulturális környezetekben. E tudományterület egyik központi kutatási területe a migráció, a diaszpórák és a kulturális cserefolyamatok vizsgálata, amelyek meghatározó szerepet játszanak az identitásformálásban és a heterogén kontextusokban történő alkalmazkodásban. A tanulmány az interdiaszpórikus kapcsolatokat elemzi, különös tekintettel a Magyarországon élő tunéziai diaszpórára és annak kapcsolataira más arab és muszlim csoportokkal – kiemelten a török, marokkói és szíriai közösségekkel –, valamint a helyi társadalommal és egyéb kulturális csoportokkal folytatott interakcióira.

Meghívó a X. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris Konferenciára

TéT-2025/LandS-2025 Konferencia Felhívás