Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Mohaflorisztikai vizsgálatok az egykori almásfüzitői timföldgyár környékén
    206-212
    Megtekintések száma:
    247

    A 2012–2014 közötti időszakban végzett mohaflorsztikai kutatások eredményeképpen összesen 46 mohafaj azonosítása történt meg az almásfüzitői timföldgyár környékéről, melyek közül 15 taxon új Almásfüzitőre. Az ezredforduló előtti évtizedekben intenzív termelést folytató, mára felhagyott ipari gyáregység és a hozzá kapcsolódó területek különféle mesterséges élőhelyein a közönséges fajok mellett természetvédelmi szempontból figyelmet érdemlő (Brachythecium albicansBrachythecium tommasinii, Rhyncostegium murale) és veszélyeztetettség közeli (Aloina aloides, Brachythecium glareosum, Dicranella staphylina, Didymodon insulatus, Orthotrichum pumilum) mohataxonok is megtalálják életfeltételeiket.

  • A csermelyciprus (Myricaria germanica) új hazai előfordulása
    60–63
    Megtekintések száma:
    605

    A közlemény a Magyarországon igen ritka Myricaria germanica második olyan előfor­dulásáról számol be, amely ember által létrehozott termőhelyről ismert. A faj Hejőpapi mellől (Sajó–Hernád-sík), egy kavicsbányából került elő. A faj legközelebbi lelőhelye mintegy 60 kilométerre találha­tó, így az előfordulás a szél általi terjedés (anemochoria) hatékonyságát jelzi. Úgy tűnik a kavicsbányák megfelelő termőhelyet jelenthetnek e hazánkban veszélyeztetett cserjefajnak.

  • Az Apium repens császártöltési állományának monitorozása (2006–2015)
    1–8
    Megtekintések száma:
    337

    A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer keretében, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság felkérésére részletes állomány-felmérésekkel követtük nyomon az Apium repens popu­lá­ci­ó­méretének változásait a császártöltési Vörös-mocsár TT területén. Egyértelmű összefüggést tapasz­tal­tunk a terület vízállapota, illetve a tájhasználat- és kezelés, valamint a növény állományának mérete kö­zött. Az A. repens iszaplakó faj, mely egyszerre igényli a nedves és nyílt felszíneket. Élőhelyének ki­szá­ra­dá­sa és átalakulása, a növényzet záródása, a tőzegfelszínek befüvesedése nyomán visszahúzódik, lap­pang, majd eltűnik. A megfelelő kezelésekre (vízvisszatartás, extenzív legeltetés, kaszálás, szabad tő­zeg­felszín nyitása) rövid idő alatt, egy tenyészidőszakon belül is pozitívan reagál.

  • Pótlások Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához XI.: Adatok a Tokaj–Zempléni-hegyvidékről és környékéről
    239–241
    Megtekintések száma:
    352

    Jelen közlemény a Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza térképei­nek kiegészítésére indított sorozat tizenegyedik része. Cikkünkben a Tokaj-Zempléni-hegyvidékre koncentrálunk, de közlünk adatokat a szomszédos Bodrogközből és a Hernád-völgyből is. Közlemé­nyünkben összesen 53 KEF kvadrátból, 75 (többségében védett) faj 325 adatával egészítjük ki a flóraat­lasz elterjedési térképeit. Ezek közül a fontosabbak: Aconitum variegatum, Alchemilla subcrenata, Aster amellus, Cardamine glanduligera, Centaurea triumfettii, Cephalanthera damasonium, Dianthus deltoides, Epipactis pontica, Gentianopsis ciliata, Orchis morio, Orthilia secunda, Petasites albus, Platanthera bifolia, Polygala major, Prunella grandiflora, Pulsatilla grandis, Rosa pendulina, Salix aurita, Scilla kladnii, Stipa dasyphylla.

  • Védett növényfajok mikroszkopikus gombái az Őrségi Nemzeti Parkban és környékén
    187-211
    Megtekintések száma:
    218

    Dolgozatunkban az Örségi Nemzeti Park területén és annak környékén előforduló védett növényfajokon fejlődő mikroszkopikus gombákkal kapcsolatos eredményeinket mutatjuk be. Munkánk célja a védett növényfajokon kimutatható kórokozó mikrogombák azonosítása volt. A kimutatott gombataxonok és gazdanövényeik felsorolásán túl néhány példán keresztül bemutatjuk a betegségek térbeli és időbeni előfordulását, elterjedését, a fertőzöttség és a károsítás mértékét. 2002 és 2009 között mintegy 78 védett növényen közel száz gombafajt észleltünk. Hazánkban elsőként számolunk be az Őrség területén előforduló, védett növényeken fejlődő mikrogombákról.

  • Florisztikai adatok Észak-Magyarországról IV. Helleborus dumetorum a Cserhátban és egyéb növény előfordulások
    209–210
    Megtekintések száma:
    391

    A rövid közleményben a 2023 tavaszán az Északi-középhegység különböző tájegysége­iben talált új és érdekes növény előfordulásokat foglaltam össze. Új adat a Helleborus dumetorum a Dunától keletre, a Cserhát-dombvidékéről, a Lunaria annua a Mátrából, a Dryopteris affinis a Bükk hegységből. Szintén itt sikerült megtalálni, a több, mint 100 éve gyűjtött Ranunculus aquatilis-t is újra ez év tavaszán. A Zempléni-hegységből még a Rubus saxatilis került elő, amely a negyedik ismert adata a hegységben.

  • Pótlások a Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához I.
    101–115
    Megtekintések száma:
    760

    Közleményünk célja a Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza térképeinek kiegészítése, főként aktuális előfordulási adatokkal. Összesen 297 edényes taxon előfordulási adatait közöljük az ország egész területéről, mintegy 247 flóratérképezési negyed-kvadrátból. Az adatok között a ritkább taxonok (például Armoracia macrocarpa (Waldst. et Kit.) Kit. ex Baumg., Samolus valerandi L., Epipactis voethii Robatsch) mellett országosan elterjedt, de többé-kevésbé adathiányos fajok (például Ranunculus ficaria L., Viola kitaibeliana Roem. et Schult., Gagea villosa (M. Bieb.) Duby), illetve adventív fajok (például Cymbalaria muralis G. Gaertn., B. Mey. et Scherb., Potentilla indica (Andrews) Focke, Tragus racemosus (L.) All.) esetében is közöljük az atlasz térképeihez képest újnak bizonyuló lelőhelyeket.

  • A Poa remota felfedezése a Bakonyban, a faj déli areaperemén
    58–64
    Megtekintések száma:
    368

    A Magyarországon eddig csak az Északi-középhegységből ismert Poa remota előkerült a Bakonyban. A fajt az Öreg-Bakony központi részén a Fekete-séd völgyrendszerében három különálló lelőhelyen sikerült feltérképezni. A közép-európai tapasztalatokhoz hasonlóan a faj forrásfeltörések körül kialakult forrásláp élőhelyen és égeres láperdőben él. A Poa remota a Bakonyban egy hidegebb klímaperiódus maradványfaja lehet, új előfordulása növényföldrajzi szempontból azért is jelentős, mert bakonyi előfordulásával regionális áreapereme a Kárpát-medencében kissé délebbre tolódott.

  • Tiszaparti késeimargitvirág (Leucanthemella serotina) az Alsó-Dráva menti síkvidék magyarországi szakaszán
    227-230
    Megtekintések száma:
    561

    A térségben 150 éve nem talált, védett kései margitvirág újabb állományai kerültek elő az Alsó-Dráva menti síkvidék magyarországi oldalán. A dolgozatban az élőhelyek lokális fajkompozíció­ját, a legmagasabb példányok méretét és az érett termések ezermagtömegét is meghatározzuk.

  • Sorbus udvardyana Somlyay & Sennikov a Balaton-felvidék keleti dolomitterületén
    55-58
    Megtekintések száma:
    488

    A Balaton-felvidék keleti részéről a S. aria s.l. × S. torminalis hibrid eredetű taxonjai közül a szakirodalomban a „S. balatonica” jelenik meg (Felsőörs: „Káposzta-tető”), Boros Ádám gyűjtésére hivatkozva (Kárpáti 1960). 2014 nyarán, ezen a lelőhelyen, a felsőörsi Kopasz-tetőn és a lovasi Atya-hegyen folytatott flóratérképezési munka során kiderült, hogy a korábbi S. balatonica adat egy másik taxonra vonatkozik. A térképezett egyedek levélmorfológiai alapon a S. udvardyana taxonnal azonosíthatók.

  • Szikes területek elterjedése és flórája a Mezőföldön
    39-61
    Megtekintések száma:
    374

    Szikes területek számottevő területeket foglalnak el az Alföld dunántúli részén, a Mezőföl­dön. A Velencei-tó és a Sárvíz mente térsége kivételével e területek flórája és vegetációja elkerülte a botani­kusok és biogeográfusok figyelmét. E közleményben e szikes területek rövid leírását és az elmúlt 17 év során folytatott botanikai felmérésük eredményeit adom közre. A felsorolásban a növények neveit az érin­tett település neve és, ha van ilyen, a földrajzi elnevezés, majd a Közép-európai Flóratérképezés négyzethá­lóján belül annak a négyzetnek a kódja, amelybe a lelőhely esik, valamint néhány faj esetében az első észle­lés évszáma követi. A fajok felsorolása betűrendben történik. Az adatok azt mutatják, hogy az egyes szikes talajú területek flórája csupán egy-egy részhalmazát képezi a Sárvíz menti szikesek flórájának, ami feltehe­tőleg részben a területek fragmentáltságának és a részleges élőhelyvesztésnek tulajdonítható.

  • A veszélyeztetett Anacamptodon splachnoides (Froel. ex Brid.) Brid. új adata a Bükk-hegységből
    202-205
    Megtekintések száma:
    324

    A szerzők a veszélyeztetett Anacamptodon splachnoides (Froel. ex Brid.) Brid. mohafaj új adatát közlik a Bükk-hegységből, egy Varbó község melletti cseres–kocsánytalan tölgyesből. E veszélyeztetett lombosmohafaj kis populációját egy élő Quercus cerris fa gyökfőjének üregében azonosították.

  • Pótlások Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához IX.
    253–256
    Megtekintések száma:
    727

    Jelen közleményünk annak a sorozatnak a kilencedik része, melynek célja Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza térképeinek kiegészítése aktuális előfordulási adatokkal. Ezúttal 734 edényes taxon előfordulási adatait közöljük az ország szinte egész területéről (mintegy 222 fló­ra­tér­képezési kvadrátból), de legnagyobb számban az Északi-középhegységből és a Duna–Tisza-köze északi ré­széből, valamint a Hanság déli pereméről, a Maros-mentéről és a Hortobágyról. Összesen 1632 új adattal járulunk hozzá az Atlaszhoz. Az adatok között számos ritkább, vagy lokálisan jelentős őshonos, esetleg bi­zonytalan őshonosságú taxont találunk, sok esetben számolunk be terjedő idegenhonos fajok új le­lő­he­lye­i­ről, egyes esetekben pedig túlélő idegenhonosokról. Emellett országosan elterjedt fajok esetében is kö­zöl­jük az Atlasz térképein korábban nem jelölt lelőhelyeket.

  • A kúszó csalán (Urtica kioviensis) előfordulásai a Dél-Nyírségben
    126–131
    Megtekintések száma:
    406

    A kúszó csalánnak (Urtica kioviensis Rogow.) eddig egyetlen herbáriumi és egy fló­ratér­képezési adata volt ismert a Dél-Nyírségből. 2004 óta 14 flóratérképezési kvadrátból mutattuk ki a fajt. Adatait télen is gyűjtöttük, mert élőhelyei jégen könnyebben járhatók, áttelelő hajtásai jobban ész­lelhe­tők, és feltűnően különböznek morfológiailag a nagy csalántól (Urtica dioica L.). Jellemző élőhelyei vol­tak a rekettyés fűzlápok (Calamagrosti-Salicetum cinereae Soó et Zólyomi in Soó 1955), nádasok (Phragmitetum communis Soó 1927 em. Schmale 1939), gyékényesek (Typhetum latifoliae G. Lang 1973, Typhetum angustifoliae (Soó 1927) Pignatti 1953) zsombéksásosok (Caricetum elatae Koch 1926) és magassásosok (leginkább Caricetum acutiformis Eggler 1933). A legnagyobb állományok másodlagos élőhelyeken, lápok helyén kialakított víztározókban élnek. Az állományok jelentős része a térség főbb vízfolyásainak széles völgyeiben található.

  • Mesterséges felszínformák botanikai összehasonlítása a Nagykunság és a Nagy-Sárrét vidékén
    65-76
    Megtekintések száma:
    347

    Az Alföld flórájának kutatásában kiemelt szerepet kap a lösznövényzet megmaradt állományainak tanulmányozása. Munkám során azon mesterséges felszínformák növényzetét vizsgáltam, melyeken az antropogén hatások ellenére fennmaradhattak, vagy amelyekre betelepülhettek a hajdani löszvegetáció képviselői. A vizsgálatok során arra kerestem a választ, hogy milyen hasonlóságok, illetve különbségek figyelhetőek meg ezen építmények növényzete között, mivel azok különböző korokban épültek. Minden építményt löszgyep (Salvio nemorosae-Festucetum rupicolae) vagy löszfalnövényzet (Agropyro cristati-Kochietum prostratae), esetleg ezek mozaikja borította. Megfigyelhetőek voltak továbbá a környező területekről feltelepülő ürmös szikespuszták (Artemisio santonici-Festucetum pseudovinae) fajai is. A vizsgált összehasonlítási szempontok (szociális magatartás típusok, Shannon diverzitás, DCA ordináció, cönoszisztematikai rendszer) alapján megállapítható, hogy a Nagykunság és a Nagy-Sárrét vidékén a mesterséges felszíniformák közül az ókori sáncok őrizték meg leginkább a löszgyepek jellegzetességeit. 

  • Adatok a kőszegi Alsó-erdő egy fiatal tőzegmohás lápfoltjának algaflórájához
    113–130
    Megtekintések száma:
    554

    A kőszegi Alsó-erdő tőzegmohás lápja első említése óta jelentős átalakuláson ment keresztül, az eredendően összefüggő egyetlen folt mellett néhány évtizeddel később megjelent egy újabb, kisebb kiterjedésű is. A folyamat nem állt le, ennek eredménye az itt tárgyalt harmadik egység kialakulása, ahol a jobb, kiegyensúlyozottabb vízgazdálkodásának, és az egyéb optimális környezeti adottságoknak köszönhetően lassan, de biztosan elindult a makrovegetáció szukcessziója a tipikus tőzegmohás láp társulás irányába. Ugyanez a folyamat a terület algavegetációjában lényegesen előbbre tart, mondhatni, az algaflóra összetételében már a tőzegmohás lápok jellemzői mutatkoznak meg. A tapasztalt relatíve magas diverzitás az élőhely értékét már önmagában is jelentőssé teszi, és ugyan különleges, unikális algafaj az eddigi vizsgálatok során sem került elő, a veszélyeztetettként nyilvántar­tottak közül mintegy 27 faj képviselőinek (vala­mennyi a Desmidiales rendből) esetenként egészen nagy egyedszámú előfordulása ezt csak növeli. Mindezek alapján a terület megérdemli a fokozott figyelmet mind élőhelymegőrzési, mind kutatási szempontból, egyúttal további monitorozása hasznos informáci­óval szolgálhat a hasonló élőhelyek szukcessziós folyamatainak feltárásához, megértéséhez, és ezen keresztül hatékonyabb védelmükhöz.

  • Adatok a Sorbus bakonyensis elterjedéséhez és megőrzéséhez
    229-233
    Megtekintések száma:
    1545

    A Sorbus bakonyensis (Jáv.) Jáv. (syn. S. majeri Barabits) a Bakony egy igen szűk elter­jedésű apomiktikus kisfaja. Korábbi adatait kizárólag a Márkó feletti Kopasz-hegyről (~Kápolnadomb, Csordás-árok) közölték. Részletes térképezéssel sikerült kissé bővíteni a faj areáját a Kopasz-hegytől nyugatra (Kis-Bükk hegy) és keletre is. A faj egyedszáma (hat fatermetű egyed és változó számú ma­gonc) és kis kiterjedésű (~2 km2) areája miatt természetvédelmi státusza kritikusan veszélyeztetett. Állományára nézve a magas nagyvadlétszám (vaddisznó, gímszarvas) és az egyre gyakoribb aszályos időszakok egyaránt jelentős veszélyeztető tényezők. A faj in situ megőrzése még reális cél, de ex situ, faiskolában történő felszaporítása és a feltérképezett area megfelelő élőhelyeire (nyiladékok, erdősze­gélyek) történő visszatelepítése is indokolt.  

  • Florisztikai adatok a Cserhát felhagyott szőlőiből
    260-266
    Megtekintések száma:
    163

    Jelen közleményben a Cserhát-vidék középtáj 7 kistájának felhagyott szőlőiben 2007 és 2014 között folytatott vizsgálataink során rögzített adatainkat adjuk közre. Ezek egy részének eddig nem volt adata az adott kistáj, vagy a Cserhát-vidék középtáj területéről: Equisetum × moorei, Hesperis sylvestris, Gentiana cruciata, Scabiosa canescens, Campanula macrostachya, Carlina acaulis, Centaurea indurata, C. stenolepis, Epipactis atrorubens , Orchis ustulata subsp. aestivalis. Felsoroltuk a védett, de az Észak-magyarországi-középhegység – vagy annak egyes tagjai – területén nem ritka fajokat is: Dianthus collinus, Pulsatilla grandis, P. nigricans, Clematis integrifolia, Adonis vernalis, Erysimum odoratum, Sorbus domestica, Chamaecytisus albus, Linum tenuifolium, L. hirsutum, Polygala major, Trinia ramosissima, Aster amellus, Jurinea mollis, Centaurea scabiosa subsp. sadleriana, Ornithogalum brevistylum, Iris variegata, Stipa tirsa, S. pennata, S. pulcherrima, Cephalanthera damasonium, Neottia nidus-avis, Platanthera bifolia, Orchis morio, O. purpurea, O. militaris, O. × hybrida. Emellett bemutatjuk az országos vagy regionális viszonylatban ritka vagy szórványos, de védelem alatt nem álló fajok előfordulásaira vonatozó adatainkat: Nigella arvensis, Ranunculus arvensis, Rapistrum perenne, Chamaecytisus virescens, Ch. austriacus, Colutea arborescens, Vicia pannonica subsp. striata, Lathyrus nissolia, Hippocrepis comosa, Euphorbia salicifolia, Thymelaea passerina, Epilobium collinum, Caucalis platycarpos, Teucrium montanum, Senecio erucifolius, Xeranthemum cylindraceum, Allium rotundum.

  • A Vértesalja homoki cseres-tölgyesei (Fraxino orno-Quercetum cerridis Kevey 2008)
    34–57
    Megtekintések száma:
    451

    Jelen tanulmány a Vértesalja homoki cseres-tölgyeseinek (Fraxino orno-Quercetum cerridis) társulási viszonyait mutatja be 20 cönológiai felvétel alapján. Faji összetételére a Quercetea pubescentis-petraeae elemek viszonylag magas aránya jellemző. Különösen értékes fajai a Corydalis pumila, a Daphne laureola, a Doronicum hungaricum, a Lychnis coronaria, a Physocaulis nodosus, a Primula veris, a Scutellaria columnae, a Sorbus domestica, és a Veratrum nigrum. A felvételek a hagyományos és a sokváltozós statisztikai elemzések alapján viszonylag jól elkülönült csoportot képeznek. Leginkább a Bakonyalja és a Pilis lábán levő homoki cseres-tölgyesek felé mutat rokonságot.

  • A szagtalan rezeda (Reseda inodora Rchb.) előfordulása a Tiszántúlon
    48-54
    Megtekintések száma:
    296

    2012. augusztus 14-én a Mindszent (Csongrád megye) közigazgatási határában lévő Hegyes-halmon (KEF: 9487.3) a szagtalan rezeda (Reseda inodora) kisebb állománya került elő. A kb. 50–100 tőre tehető állomány a kunhalom (kurgán) szélén, a gyér növényzetű, gyomos szántásszegélyen élt. 2014. július 19-én a faj ismét előkerült a területen, a legnagyobb, több száz töves egyedszámban ekkor a halom szélén, a szomszédos kukoricás erősen felnyíló, gyomos szegélyében fordult elő. A védett Reseda inodora-nak nem volt ismert élő állománya a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. A fajt a „CR” (Kipusztulással veszélyeztetett) kategóriában javasoljuk felvenni a regionális vöröslistára. A halmon több más ritka, jellemzően gyom, illetve pionír jellegű faj (Caucalis platycarpos subsp. muricata és subsp. platycarposErodium ciconiumLappula squarrosaMelica transsilvanicaPapaver hybridum) előfordulása is ismertté vált az elmúlt években. Az eredmények egyúttal arra is rámutatnak, hogy a természetes sztyepp-, löszfalnövényzet-, illetve sztyeppcserjés-fajok fenntartása mellett a halmok fontos szerepet kaphatnak egyes, mára erősen visszaszorult, veszélyeztetetté vált gyomfajok (köztük ójövevény-fajok) megőrzésében is.

  • Pótlások Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához VII.
    218-237
    Megtekintések száma:
    371

    Jelen dolgozat a nemrég megjelent magyarországi flóraatlaszhoz tartalmaz kiegészítő adatokat, elsősorban a Dunántúl és az Alföld területéről. A közölt adatok a fajok elterjedési térképén új előfordulási pontokat jelentenek, vagy megerősítenek régi adatokat, további esetekben korábban publi-kált adatokat helyesbítenek. A közlemény 73 növényfajról tartalmaz florisztikai adatokat, illetve élő-helyeik ÁNÉR kódjait.

  • A törpe mandula (Prunus tenella) tömeges előfordulása szántásból felhagyott kunhalmon
    32-38
    Megtekintések száma:
    559

    A kunhalmok ex lege védett természeti területekként jelentős biodiverzitás őrzői, mivel még az intenzíven használt mezőgazdasági tájakban is számos löszgyepi növényfaj előfordulása kötődik ezekhez a kis élőhelyszigetekhez. Természeti és kulturális jelentőségük ellenére az elmúlt évszázadokban számos halmot beszántottak. A közelmúltban azonban a halmok bekerültek az  agrártámogatások rendszerébe, így az Alföld számos régiójában elindult a kurgánok szántóföldi művelésének felhagyása. Országos felmérésünkben a szántásból felhagyott halmok növényzetének regenerációját vizsgáljuk, jelen közleményben e felmérő munka során tapasztalt egyik érdekes botanikai jelenségről számolunk be. A tiszainokai Fekete-halmon – melyet egészen 2014-ig intenzív szántóként használtak – a  törpe mandula (Prunus tenella Batsch; syn.: Amygdalus nana L.) közel 15.000 hajtásból álló állományát találtuk hat évvel a szántóföldi művelés felhagyása után. Az állomány valószínűleg a halom tetején a háromszögelési pont védelmében tudott fennmaradni, ahonnan a felhagyást követően hatékonyan ki tudott terjedni. Ez a megfigyelés egy érdekes adattal gazdagítja a Tiszántúl flórájának ismeretét, valamint rámutat arra is, hogy a szántóföldi művelésből felhagyott halmok természetvédelmi szempontból értékes fajoknak is élőhelyet nyújthatnak, valamint hogy a természetes úton történő, spontán visszagyepesedés is hatékony természetvédelmi módszer lehet egyes halmok esetében.

  • Felföldy Lajos (1920–2016)
    3–25
    Megtekintések száma:
    624

    Felföldy Lajos (1920–2016) magyar botanika és hidrobiológia egyik legsokoldalúbb és legeredetibb egyénisége volt. Pályáját Soó Rezső irányításával kezdte, 1938 és 1946 között aktívan részt vett a debreceni és 1941–1942 között a kolozsvári Tudományegyetem Növénytani Tanszékén folyó geobotanikai kutatásokban. Számos tudományterületen maradandót alkotott. A légszennyezésnek az epifiton zuzmókra gyakorolt hatását vizsgáló kutatásai (1942) világviszonylatban is az elsők közé tartoznak. A Raunkiaer-féle növényi életforma-rendszeren belül elkülönítette a kétévesek (Hemitherophyta) életforma-típusát az egyévesekétől (1942). Úttörő szerepet játszott Magyarországon a vadon élő növényfajok citológiai (kariológiai) vizsgálatában (1947–1949). Foglalkozott növényélettannal (1951–1959), vizekben folyó primer produkcióval és algatenyésztéssel (1958–1960). 1972-ban életre hívta és 1990-ig szerkesztette a Vízügyi Hidrobiológia sorozatot. Megalapozta a magyarországi vízminőség-védelmet, amely a mai napig meghatározza a magyar hidrobiológusok szemléletét. 14 és 89 éves kora között legalább tízezer herbáriumi lapot gyűjtött. Nyugdíjba vonulása után a MTM Növénytár és az ELTE Füvészkert herbáriumi anyagának rendezésével, revíziójával foglalkozott, aktívan részt vett az Új Magyar Füvészkönyv elkészítésének munkálataiban. Munkáira egyszerre jellemző a természet iránti mély tisztelet, az elméleti megalapozottság és a gyakorlatiasság.

  • Magyarország edényes flórájának online elterjedési atlasza (Atlas Florae Hungariae): A honlap felépítése és az adatbázis-építés kilátásai
    238–252
    Megtekintések száma:
    846

    2018 decemberében publikálásra került az interneten Magyarország edényes növény­fa­ja­inak online elterjedési atlasza (Atlas Florae Hungariae). A több mint 1 millió adatrekord felhasználásával fel­épült adatbázis gerincét a Magyar Flóratérképezési Program során gyűjtött adatok képezik, emellett fel­dol­gozott szakirodalmi és herbáriumi adatok is elérhetők innen, illetve megjeleníthetők a térképeken. A kvad­rátok fajszám szerinti megoszlását bemutató térkép az egyes területek fajdiverzitását és a fló­ra­tér­ké­pe­zési alapfelmérés minőségi különbözőségét mutatja. Az adatbázis bővítése 2016 és 2019 között első­sor­ban szakirodalmi adatfeldolgozással folytatódott. Az így bekerült új adatok 25%-át a Kitaibelia „Pótlások” sorozata szolgáltatta, amely egyes taxonok adatainak jelentős bővülését hozta. Az adatközlések révén leg­na­gyobb mértékben az üde erdei fajok (pl. Allium ursinum, Dryopteris dilatata) adatai gyarapodtak, emellett egyes gyomnövények adatai (pl. Euphorbia maculata, Senecio vernalis) is jelentősen bővültek, amely összefüggésben áll terjedésükkel. A honlap tervezett fejlesztése során egy bővített és revideált, egy­sé­ges koncepciót követő Taxonlista megalkotása tekinthető az egyik legfontosabb feladatnak, emellett bő­ví­teni kívánjuk a térképek jelenleg alkalmazott jelkulcsrendszerét, az adatrekordokhoz kapcsolódó in­for­má­ciókat.

  • A magyar méreggyilok (Vincetoxicum pannonicum) állományfelmérése (2001–2019)
    9–18
    Megtekintések száma:
    1499

    A magyar méreggyilok (Vincetoxicum pannonicum (Borhidi) Holub) pannon endemiz­mus, ismereteink szerint csupán országhatárainkon belül, a Budai-hegység néhány pontján, valamint a Villányi-hegységben a Szársomlyón fordul elő. Szükségesnek láttuk, hogy tisztázzuk a magyar méreg­gyilok ismert populációinak elhelyezkedését és állományainak nagyságát, ugyanis több téves dűlőnév is megjelent a szakirodalomban, az egyetlen populációnagysággal is foglalkozó publikáció pedig téves adatokat közöl. Ismert állományai a Budai-hegységben: Községi erdő (Budajenő); Szekrényes-hegy, Kő-hegy, Odvas-hegy, Szállás-hegy, Út-hegy (Budaörs); Fekete-hegyek (Páty); illetve a Villányi-hegységben a Szársomlyó (Nagyharsány). A teljes országos állomány az állo­mányfelmérési tapasztalatok alapján 3550 tő körül van, a legnagyobb egyedszámú szubpopulációk a budajenői Községi erdő, a Szállás-hegy és a Fekete-hegyek területén találhatók. A magyar méreggyilok állománya a Budai-hegységben sta­bil­nak mondható, a szársomlyói állomány sokkal sérülékenyebb: három kisebb foltban tenyészik és nagy­já­ból 50 tőből áll. A felmérési időpontok alapján a virágzás csúcsa május 20. és 29. közé tehető.