Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A magyar e-kereskedelem üzleti teljesítménymérésének gyakorlati tapasztalatai
    58-75
    Megtekintések száma:
    27

    Az internetes kereskedelem egyre nagyobb teret hódít az egész világon és hazánkban is fokozódik szerepe a gazdaságban. Azonban fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi inflációs környezet hátrányosabban érintette az e-kereskedelmet a hagyományos értékesítéssel szemben. Az élelmiszerek és napi fogyasztási cikkek áremelkedése megmutatkozott a  hagyományos fogyasztói kosarakban, míg a webkereskedelem során érezhető volt az alacsonyabb árfekvésű, helyettesítő termékek iránti kereslet növekedése, amely a kosárérték csökkenése felé hatott, nehézségeket támasztva ezzel a teljesítménycélok eléréséhez. A hagyományos boltok súlyának erősödése miatt az e-kereskedelem a teljes kereskedelmen belüli részesedése a 2021-es – rekordnak számító – 10,4%-os szintről 2022-ben visszaesett 9,6%-ra. Előrejelzések szerint tíz éven belül a kiskereskedelem 30%-a online csatornákon keresztül zajlik majd. Ezek a megváltozott vásárlói szokások pedig kihívások elé állítják a vállalkozások vezetőit. A kutatásom célja annak meghatározása, hogy a magyarországi e-commerce vállalkozások teljesítményét, milyen mértékben befolyásolják az egyes teljesítménymérési eszközök és rendszerek, hogyan alkalmazzák azokat, mit használnak fel a teljesítmény fokozására és ezek hogyan hatnak a vállalati teljesítménycélok megvalósítására. Kiemelten fontos megvizsgálni, hogy melyek azok a területek, amelyek fejleszthetők és melyek jelentenek korlátokat vagy kockázatot a célok eléréséhez. A cégvezetőknek a kardinális döntések meghozatalához szüksége van azon információkra, mely tényezők hogyan hatnak, melyek segítik nagyobb mértékben a célok megvalósítását. Ehhez szükséges felmérni a vállalkozások jelenleg alkalmazott teljesítményfokozási és -mérési gyakorlatát, valamint az elért eredményeket és meghatározni az egyes tényezők közötti összefüggéseket. A kutatást kérdőíves felmérés keretében végeztem el e-kereskedelmi vállalkozások körében.

    A kérdőíves felmérésben két blokkban összesen 24 db kérdés szerepelt. Az első blokkban általános alapinformációkat gyűjtöttem, majd az ezt követő blokkban a teljesítménymérés és értékelés gyakorlatát mértem fel. Itt megfogalmazásra kerültek teljesítménycélokra vonatkozó, a teljesítményt akadályozó és kockázati tényezőkre vonatkozó, a teljesítménymérés eszközeire, módszereire, az elért működési, a pénzügyi és a piaci alapú teljesítményre irányuló, majd a mért teljesítmény értékelését tartalmazó kérdések. Összesen 224 db válasz érkezett a felmérésre. Az adatok elemzése során főkomponens elemzést alkalmaztam az egyes változócsoportok szűkítésére, meghatároztam és egy főkomponensbe soroltam az egymáshoz közel álló értékeket a köztük meglévő összefüggések alapján. Meghatároztam a függő változót, majd a Backward módszer alapján kiválasztottam azokat a főkomponenseket, amelyek legjobb magyarázó erővel bírnak a függő változóra. Klaszterezéssel csoportokat alakítottam ki és megvizsgáltam a létrejött csoportok vagyoni, pénzügyi, jövedelmi mutatóit. A klaszterezést később a tesztekben használok. Növekvő profit és hozamnövekedés, javuló pénzügyi teljesítmény a 2. klaszterben volt megfigyelhető, amely vállalkozások számára fontos volt az új termékek bevezetése, hosszú távú növekedési célok kitűzése, az oldallátogatás és reklamációk számának mérése, tehát ezeket érdemes kiemelten szem előtt tartani az online piactérben működő vállalkozásoknak.

  • Üdítőitalokkal kapcsolatos egészségtudatosság feltárása a fiatal felnőttek körében szemkamerás vizsgálat segítségével
    Megtekintések száma:
    398

    Az egészséges táplálkozásra való törekvés megatrendjére állandó és vitathatatlan aktualitásként tekinthetünk. Kutatásunkban a táplálkozás egy lényeges, de fogyasztói szemmel gyakran figyelmen kívül hagyott területén végeztünk vizsgálatokat, melynek középpontjában a folyadékpótlás jól ismert szereplői: az üdítőitalok álltak. Vizsgálatunkba 18-19 éves, végzős gimnazisták egy 30 fős csoportját vontuk be, akik az élelmiszerpiacon is valós vásárlóerőt képviselnek, így a vásárlási döntéseik mögött álló hatásmechanizmusok megismerése kiemelt szerepet élvez. Primer kutatásunk két fő pillér mentén épült fel, az első a belső tudattalan hatások megismerésére irányult, melyet egy rögzített szemkamera segítségével vizsgáltunk. A második pillért pedig egy kérdőíves megkérdezés adta, mely során kitértünk a résztvevők egyéni preferenciáira, illetve kérdéseket tettünk fel a szemkamerás vizsgálat során látottakkal kapcsolatban. A tekintet követés monitorozásával képesek voltunk megvizsgálni, hogy mire összpontosítanak a résztvevők amikor egy-egy üdítőital csomagolásának front, illetve információs oldalára tekintenek. Kutatásunkban továbbá kitértünk a közösségi média platformokon megjelenő promóciós bejegyzések szemkamerás vizsgálatára is. A szemkamera segítségével begyűjtött adatokat összevetettük a résztvevők szubjektív egészségtudatosságával, és csoportokat alakítottunk ki. Az egyes csoportokhoz pedig aggregált hőtérképeket készítettünk, melyek vizuálisan jól szemléltetik a tekintek megoszlását az egyes képeken.

  • The Impact of Green Marketing Strategies on Employees Green Performance: An HRM Perspective
    83-92
    Megtekintések száma:
    359

    The rising concerns of the influence of human actions on the environment has resulted in a growing focus in the field of management science, particularly Human Resource Management (HRM). The right direction of going green must be directly linked with Environmental, Economic, and social performance Also, the field of Green Marketing has recently gained significant interest from researchers and practitioners in the realm of consumer behavior. Marketing and HR are fundamental departments in any organization, and their collaboration is essential for the success and resilience of a business, especially if the focus on sustainable development. This research aim to identify the impact of GM on employees’ green performance (GP). Also, to enhance research efforts, and improve the search process for other researchers seeking relevant paper and future research. The research problem has been formulated with the question: Can green marketing impact employees’ green performance by adapting, implementing, and promoting environmentally conscious behavior and corporate sustainability. This article provides a systematic Literature Review of existing research as a methodology. This research found that business can use GM strategies to impact the employees GP. Therefore, promoting and encouraging environmentally conscious practices in the workplace and incorporating a “sustainable culture” will help employees feel healthier, more motivated to finish their work, easily communicating their ideas about best green practices, and more satisfied with the company.

  • CSR expectations and voluntary participation among employees
    14-21
    Megtekintések száma:
    177

    Our research aims to reveal the expectations of employees towards their organization about CSR initiatives, and also to map out what attitudes characterize them in connection with volunteerism that looks back on old traditions.

    With the involvement of more than 300 people in our research - mostly employees of large companies - we mapped the employee attitudes by analysing statistical and spontaneous mentions.

    Based on our results, it became clear that the employees consider it important that their employer also carries out socially responsible activities, and that their most important task is to achieve economic efficiency. They are also happy to participate in volunteer activities for a good cause.

  • Vállalkozói tudatosság emprikus kutatása munkahelyi bölcsődével kapcsolatban
    91-98
    Megtekintések száma:
    212

    Célunk volt megismerni empirikus kutatással a vállalkozások vezetőinek véleményét az új ellátási formát illetően, illetve magyarázatot kapni, miért nem élnek a munkahelyi bölcsőde létrehozásának lehetőségével napjaink vállalkozásai a facilitáló állami környezet (pénzügyi finanszírozásra pályázati forrás és kedvező személyi feltételek) ellenére sem. További célunk volt javaslatokat megfogalmazni a vállalkozások vezetőinek tudatosság növelésére a munkahelyi bölcsődékkel kapcsolatban.

  • A mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségei a fenntartható ellátási láncok fejlesztésében
    90-106
    Megtekintések száma:
    135

    A logisztikai folyamatok egyre jelentősebb környezeti hatással járnak, amit részben a zöld logisztika ismeretének vagy prioritásának hiánya okozhat. A szállításból eredő kibocsátások, a termeléshez, raktározáshoz és anyagmozgatáshoz kapcsolódó energiafelhasználás, valamint a csomagolási hulladék mind komoly terhelést jelentenek. Ugyanakkor a környezetbarát megoldások javíthatják a vállalatok megítélését. A zöld ellátási lánc célja nemcsak a termékek eljuttatása a fogyasztóhoz, hanem a környezeti hatások csökkentése is, a hatékonyság és megbízhatóság fenntartása mellett. Az olyan fenntarthatósági stratégiák, mint a szénlábnyom mérséklése vagy az energiahatékonyság növelése, kulcsfontosságúak. A téma vizsgálatát szisztematikus irodalomelemzéssel végeztük a Web of Science adatbázis alapján (2014–2024), a PRISMA-módszertan alkalmazásával. Az eredmények szerint 2021-től előtérbe kerültek a digitális technológiák (pl. blockchain, Industry 4.0, mesterséges intelligencia), amelyek meghatározzák a zöld logisztika jövőjét és a további kutatási irányokat.

     

  • Fogyasztásra születtünk? A fogyasztói szocializáció néhány aspektusa
    99-104
    Megtekintések száma:
    305

    Fogyasztónak születünk, vagy csak azzá válunk életünk során? Bár a legtöbb emberi magatartás a fejlett társadalmakban többnyire fogyasztói magatartásnak is tekinthető, ezzel a tudással nem születünk, hanem sokkal inkább lépésről lépésre sajátítjuk el életünk során ezt a tudást. A fogyasztói szocializáció tanulmányozásával érthetjük meg leginkább a fogyasztóvá válás folyamatát, azt, hogy milyen kontextusban élnek a fogyasztók a társadalomban, melyek azok a tényezők, amelyek hatást gyakorolnak erre a folyamatra.

  • A fenntartható fogyasztói attitűdök vizsgálata
    14-24
    Megtekintések száma:
    571

    A fenntarthatóság témája világszinten ismert, hiszen egy globális problémára igyekszik megoldást találni. Célja olyan alternatívák létrehozása és használata inputok és outputok felhasználása során, amik kevesebb szennyezést okoznak, csökkentve a Föld által biztosított megújuló és nem megújuló erőforrások igénybevételét. A fenntartható fejlődés céljául tűzte ki azt, hogy úgy alakítsa át a kormányzati, termelési, gyártási, fogyasztási és egyéb folyamatokat, hogy lehetőséget adjon a Föld hosszú távú fennmaradására. Az exponenciálisan növekvő lakosság és az egyre nagyobb mértékben felmerülő fogyasztás és túlfogyasztás még nagyobb ütemben kezdte el szennyezni a világunkat. Elég csak a levegő fokozott szmogszennyezettségre, az elsivatagosodásra, a szennyezett vizekre vagy a globális klímaváltozásra gondolni ahhoz, hogy rájöjjünk, mekkora problémával is nézünk szembe. Primer kutatásunk kérdőíves megkérdezésre épült, mely a magyar és spanyol kitöltők közötti különbséget igyekezett feltárni a fenntartható, azonbelül is elsősorban a környezettudatos magatartás kapcsán. Jelen tanulmányban csak a magyar kitöltők (N=357) eredményeire összpontosítva mutatjuk be az egyes fogyasztói csoportokat a környezettudatos magatartás mentén. A vizsgálathoz leíró statisztikai elemzést, főkomponens- és klaszterelemzést használtunk. A kutatásunkból kiderült, hogy kitöltők többféle módszerrel is igyekeznek csökkenteni az egyéni károsanyag-kibocsátásukat. Ezenkívül legfontosabbnak azt tartják, hogy már gyerekkorban megkezdődjön a környezettudatos nevelés. A főkomponens analízis eredményeink nem csengtek egybe a korábbi kutatási eredményekkel a témában, de hasonló mintázatokat mutattak. Jelen kutatásban a dimenziók az Öko-fitt-karriertudatosság, a Trendkövetés, az Önzetlen patrióta értékek és a Kedvező vállalatmegítélés lettek. A klaszterelemzés alapján elmondható, hogy a leginkább a fenntarthatósági célok iránt elkötelezett csoportban, a Fenntartható Tudatosok szegmensben nincsenek sokan, azonban az elmúlt évektől eltérően van egy erősen fenntarthatóság és hazai értékek párti csoport, akik nagyobb létszámban jelentek meg a mintánkban.

  • Online vásárlási- és elektronikus fizetési szokások feltérképezése UTAUT modellel – szakirodalmi áttekintés
    115-125
    Megtekintések száma:
    312

    A szakirodalmak számos elméletet és keretrendszert határoznak meg az új technológiák felhasználói elfogadottságának és elfogadásának vizsgálatára, amelyek közül a TAM (technológiai elfogadás modell) és kiterjesztései, valamint az UTAUT (technológiaelfogadás és -használat egységesített elmélete) a legnépszerűbbek. Több kutatás is alátámasztja, hogy az UTAUT-modell eredményesnek bizonyult a viselkedési szándék okozati összefüggéseinek vizsgálatában. A szakirodalmi elemzés során célunk volt meghatározott paraméterek mellett feltérképezni milyen függő- és független változók mentén érdemes vizsgálni azt, hogy az egyének miként viszonyulnak az online vásárláshoz- és elektronikus fizetéshez. Emellett célunk volt feltérképezni, hogy az alap UTAUT modellt hogyan érdemes kiegészíteni a vizsgálat eredményességének növelése érdekében. Azáltal, hogy a megfelelő szakirodalmi háttértudást elsajátítjuk, megalapozzuk a primer kutatásunk megvalósulását, melynek célja az egyetemi hallgatók online vásárlási- és elektronikus fizetési szokásainak a feltérképezése az UTAUT modell segítségével. A szakirodalmi elemzés során arra jutottunk, hogy az alap UTAUT modell változóit érdemes kiegészíteni és vizsgálni még akár az észlelt bizalmat és kockázatot, emellett a szolgáltatás minőségét, tudatosságot stb. Ha a felhasználók úgy vélik, hogy egy technológia javítani fogja a teljesítményüket, nagyobb valószínűséggel fogadják el és használják azt. Az egyének nagyobb eséllyel fognak elfogadni egy új technológiát, ha az könnyen kezelhető. Mindezt meghatározzák a felhasználói felületek, a felhasználóbarátság, a technológia használatához szükséges feladatok összetettsége és az interakció észlelt könnyűsége. Azt, hogy az egyén, hogyan viszonyul egy új technológiához vagy rendszerhez, nézeteit befolyásolják azok a társadalmi körök is, amelyekben részt vesz.