Keresés
Keresési eredmények
-
Huszonévesek energiaital-fogyasztási szokásai
113-127Megtekintések száma:439A dolgozatban budapesti huszonévesek energiaital-fogyasztási szokásait kutattam. Célom egyrészt a fogyasztási szokások megismerésén túl a választás során elsődlegesen befolyásoló tényezők, valamint a fogyasztók tájékozott ságának feltárása volt, harmadrészt pedig érzékszervi teszt segítségével meghatározni a fogyasztók által rendszeresen fogyasztott márka és annak felismerése közötti összefüggéseket. Kvantitatív (kérdőíves megkérdezés, vakteszt) és kvalitatív (egyéni mélyinterjúk) kutatási módszerekkel végeztem primer kutatásokat. Kutatásom során kiderült, hogy a budapesti huszonévesek leginkább ébredés, valamint szórakozások alkalmával, fáradtság leküzdése és koncentrációnövelés céljából fogyasztanak energiaitalokat. A többségük ugyan károsnak tartja az energiaitalokat, ettől függetlenül szeretik és fogyasztják őket.
-
A társadalmi fenntarthatóság megvalósulása érdekében hozott intézkedések vizsgálata
13-20Megtekintések száma:173A fenntarthatóság fogalma Lester Russell Brown nevéhez kötődik, aki a Worldwatch Institute és az Earth Policy Institute alapítójaként az 1981-ben kiadott, a fenntartható társadalom megvalósításáról szóló Building a Sustainable Society című könyvében tett említést a fenntarthatóság fogalmáról. A fenntartható fejlődés fogalmát elsőként az ENSZ „Közös Jövőnk” című brundtlandi jelentésben fogalmazták meg 1987-ben. A jelentésben meghatározták, hogy a fenntartható fejlődést a környezeti, a szociális és a gazdasági pillérek, valamint ezek kölcsönhatásaik figyelembevételével kell vizsgálni. Napjainkban a pénzügyi szakemberek és a tőkét biztosító befektetők a vállalatértékelés során a pénzügyi teljesítmény mellett a környezetvédelmi, a társadalmi és a vállalatirányítási szempontokra is nagy hangsúlyt fektetnek. A vállalkozások fenntarthatósági jelentés készítésével és azok közzétételével segítik az érdekelteket döntéseik meghozatalában. A fenntarthatósági mutatók javítása érdekében az Európai Unió döntéshozó szervei támogatják az említett dokumentum nyilvánosságra hozását, és az ennek elkészítésére vonatkozó kötelezettségnek minél szélesebb vállalati réteg számára történő kiterjesztését. Az Európai Parlament 2022 novemberében elfogadta a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati jelentéstételről szóló irányelvet (Corporate Sustainability Reporting Directive), a CSRD-t. A fenntarthatósági jelentések minőségének javítása és a vállalatok fenntarthatósági erőfeszítéseinek összehasonlíthatósága érdekében különböző szabványok születtek az évek során. Az ESRS (European Sustainability Reporting Standards) adatpontjai ismertetik azokat az információkat, adatokat, amelyek kötelezően közzé teendőek a vállalkozás környezeti, társadalmi és irányítási fenntarthatósági kérdéseivel kapcsolatosan, amennyiben az adott téma lényegesnek minősül a jelentéstevő vállalat kettős lényegességi elemzése szerint. A tanulmányban az ESRS társadalmi pilléréhez tartozó pontjai a vállalatok közzétett fenntarthatósági jelentéseiből származó példákkal alátámasztva kerülnek ismertetésre.
-
A MAGYARORSZÁGI TÁVHŐSZOLGÁLTATÓK FORGÓESZKÖZSZERKEZETÉNEK NÉHÁNY JELLEMZŐ SAJÁTOSSÁGA A TULAJDONOSI HÁTTÉR FIGYELEMBEVÉTELÉVEL A 2009-2017-ES BESZÁMOLÓK ALAPJÁN
34-41Megtekintések száma:238Jelen tanulmány a magyarországi távhőszolgáltatást végző vállalatok eszközszerkezetét vizsgálja különös tekintettel a forgóeszközök arányára és szerkezetére vonatkozóan. A kutatás egyrészt arra keresi a választ, hogy a vállalatok eszközszerkezetében milyen arányban fordulnak elő a forgóeszközök, milyen struktúra jellemezi a vállalkozást rövid távon szolgáló eszközöket, valamint melyek ezen vállalatok legfontosabb jellemzői a likviditási mutatók szempontjából. A tanulmány célja ezenkívül néhány további távhőszolgáltatói szektorra jellemző sajátosság feltárása, melyek a későbbi kutatás alapját szolgálják. Módszertanát illetően beszámolóelemzés, a Magyarországon hőszolgáltatást végző vállalatok -72 vállalat képezi a vizsgált sokaságot- beszámolóiból származó adatok, valamint a műszaki és gazdasági információk segítségével 9 év (2019-2017) adatai kerültek vizsgálatra.
-
Igei események detektálása magyar szövegekben
101-106Megtekintések száma:253Az események detektálásának a feladata az esemény-előfordulások azonosítása a szövegekben. Esemény előfordulásnak tekintünk minden olyan kifejezést, ami olyan eseményt vagy állapotot jelöl, amit egy adot időponthoz, vagy intervallumhoz tudunk kapcsolni. A szövegekben a legtöbb esemény igékhez kapcsolódik, és az igék általában eseményeket jelölnek. De az igéken kívül lehetnek események más szófajú szavak is pl. főnevek, igenevek stb. Az igék közül pedig nem tekintünk minden szót eseménynek. Vannak olyan események, amelyeket két szóval fejezünk ki (pl. döntést hoz). És ez a két szó, a magyar nyelv szabad szórendje miat , gyakran nem egymás mellet található. A feladat a szövegekben megtalálható események detektálása. A cikkben az igei és főnévi igenévi egy- és többszavas események detektálásával foglalkozunk. A feladatra Java nyelven írtunk programot. A cikkben bemutatjuk a program készítési elveit, lépéseit és eredményeit.
-
Fogyasztói magatartás vizsgálata a közösségi médiában a kézilabda területén
55-65Megtekintések száma:441A közösségi média nagyjából két évtizede robbant be köztudatba, és forradalmasította a marketing kommunikációról és az információ átadásról kialakított képünket ebben az időszakban. Olyan kapukat nyitott meg, amikre előtte nem is volt példa. A sportvállalatok számára is profitábilis lehet, ha hatékony marketingkommunikációt tudnak folytatni a már meglévő és a lehetséges fogyasztóik felé. Ahhoz, hogy hatékonyak tudjanak lenni ebben a környezetben fontos, hogy vizsgálják a fogyasztói magatartást, hogy a felhasználók valós igényeit feltérképezzék és az igényeket kielégítsék. Online kérdőív segítségével felmértük a kitöltőink fogyasztói igényeit és a közösségi média piacát marketing szempontból. Kézilabda specifikus kutatást végeztünk, a vizsgálati mintát tekintve kizártuk a kézilabdát semmilyen szinten nem követő személyeket. Vizsgáltuk a korosztálybeli különbségeket, és az eszközhasználatot is egyaránt. Eredményeinket tekintve kijelenthető, hogy fontos az alapos piackutatás, hogy hatékony marketingkommunikációt tudjon egy kézilabda klub végezni a különböző közösségi média platformokon.
-
Az absztrakt szépségű matematikai tételek megoldásának szenvedélyes keresésétől a számítógép tudomány megalapozásáig vezető utak
124-131Megtekintések száma:172Az elmúlt évtizedekben az elméleti számítógéptudomány óriási fejlődésen ment keresztül. Eredményei a számítógépek általános elterjedésének köszönhetően befolyásolják mindennapi munkavégzésünket, alkalmazási lehetőségei nélkül ma már nem is tudjuk elképzelni az életünket. De talán kevesebben gondolnak arra a tehetséges, munkásságukat a XX. század 20-as, 30-as éveiben megkezdő magyar matematikus generációra, akik tevékenysége nélkül ezek az alkalmazási lehetőségek nem születhett ek volna meg. Dolgozatunkban az Erdős Pál és a vele együtt újabb matemati kai fejezeteket nyitó matematikus generáció diszkrét matemati ka területén elért eredményeit mutatjuk be, melyek a kutatások révén közös elméletté fejlődtek, s melyek azóta a számítógép-tudomány és az információelmélet alapjává váltak.
-
Életkor szerinti differenciálás a szállodai turisztikai termékekben
27-33Megtekintések száma:347A szállodai termékstratégiák kialakításában a diverzifikálás és a differenciálás közötti arány kialakítása jelentős döntés arról, hogy a szálloda szélesebb szolgáltatáskínálatot nyújt, amiből megtalálja több vendégkör is a számára megfelelőt, vagy leszűkíti a megcélzott szegmenseit és számukra nyújt specifikus kínálati elemeket. Egyik szegmentálási szempont lehet a vendégek kora. A kínálatban leghangsúlyosabban megjelenő és beazonosítható korcsoport a senior korosztály, amely a szállodák számára mindig fontos volt. Szezonon kívül jelentenek keresletet, kiszámíthatóak, ismert igényekkel rendelkeznek, elégedettségük könnyen elérhető. A kutatás arra a kérdésre keres választ, hogy élnek-e a szállodák a senior szegmens megnyerési lehetőségével, valamint milyen sajátosságokat mutatnak a számukra kiajánlott termékek. A tanulmány szekunder információkat feldolgozó részében a turisztikai marketing szakirodalom témához kapcsolódó részei a szállásadásra kerültek leszűkítésre, ezt követi a szegmens jellemző foglalási és tartózkodási szokásainak beazonosítása. A kínálat primer elemzésére megfigyeléssel került sor, a szállodák senior vendégkörnek szánt ajánlatainak .összegyűjtésével és összehasonlításával.
-
JÓTÁLLÁS A FOGYASZTÓK FEJÉBEN
39-48Megtekintések száma:263A jótállás alapvető eszköz a fogyasztóvédelemben, ezért joggal feltételezhető, hogy a fogyasztók a legfontosabb szabályokat ismerik, hiszen azok mindenkit érintenek. Azt gondolom, ha a fogyasztónak nincs pontos információja a jótállásról, akkor a fogyasztói tudatosság megkérdőjelezhető. Kutatásom szerint (minta nagysága 2182 fő) a megkérdezettek meg vannak győződve arról, hogy egy 4.999 Ft-os műszaki termékre (hajszárító) törvényi kötelezettség a garancia. A megkérdezetteknek csak 19,7%-a tudja, hogy ez nincs így. A megkérdezetteknek csupán az 56,3%-a tudta azt megmondani, hogy a jótállás törvényi kötelezettségének ideje egy másik műszaki termék esetén (televízió) 12 hónap. A jótállás ideje kapcsán több adat is feltűnt (6, 18, 36, 60 hónap). Megállapíthatjuk, hogy a fogyasztói jogok ismerete rendkívül gyenge Magyarországon.
-
Üdítőitalokkal kapcsolatos egészségtudatosság feltárása a fiatal felnőttek körében szemkamerás vizsgálat segítségével
Megtekintések száma:455Az egészséges táplálkozásra való törekvés megatrendjére állandó és vitathatatlan aktualitásként tekinthetünk. Kutatásunkban a táplálkozás egy lényeges, de fogyasztói szemmel gyakran figyelmen kívül hagyott területén végeztünk vizsgálatokat, melynek középpontjában a folyadékpótlás jól ismert szereplői: az üdítőitalok álltak. Vizsgálatunkba 18-19 éves, végzős gimnazisták egy 30 fős csoportját vontuk be, akik az élelmiszerpiacon is valós vásárlóerőt képviselnek, így a vásárlási döntéseik mögött álló hatásmechanizmusok megismerése kiemelt szerepet élvez. Primer kutatásunk két fő pillér mentén épült fel, az első a belső tudattalan hatások megismerésére irányult, melyet egy rögzített szemkamera segítségével vizsgáltunk. A második pillért pedig egy kérdőíves megkérdezés adta, mely során kitértünk a résztvevők egyéni preferenciáira, illetve kérdéseket tettünk fel a szemkamerás vizsgálat során látottakkal kapcsolatban. A tekintet követés monitorozásával képesek voltunk megvizsgálni, hogy mire összpontosítanak a résztvevők amikor egy-egy üdítőital csomagolásának front, illetve információs oldalára tekintenek. Kutatásunkban továbbá kitértünk a közösségi média platformokon megjelenő promóciós bejegyzések szemkamerás vizsgálatára is. A szemkamera segítségével begyűjtött adatokat összevetettük a résztvevők szubjektív egészségtudatosságával, és csoportokat alakítottunk ki. Az egyes csoportokhoz pedig aggregált hőtérképeket készítettünk, melyek vizuálisan jól szemléltetik a tekintek megoszlását az egyes képeken.