Szolnokon az elmúlt évszázadokban gyakorta visszatérő hír volt, hogy a vár alatt középkori  alagutak húzódnak. Végül 1934-ben a Szolnoki Művésztelep (a Pólya testvérek, Chiovini Ferenc, Jancsó Lajos igazgató) ásatást kezdeményezett a helyzet tisztázására. A munkák 1935. május végi lezárásakor jelezték,
hogy a várplébánia kertjében 6—700 éves templom maradványaira bukkantak, és az alagút lejáratának vélt üreg a templom kriptája lehetett. A plébános azonban a munkákat leállíttatta, mivel a templom oldalfalára épült plébánia épületét féltette. Feltételezhetően az ásatás dokumentációja a Művészeti Egyesület anyagával együtt 1944-ben semmisült meg. Az amatőr ásatás régészeti azonosításával az 1973-as feltárások során nem foglalkoztak, és
napjaink szolnoki régészei már nem is tudnak az egykori eseményekről. Az adatokat összevetve azonban kitűnik, hogy a két feltárás egyazon régészeti objektum (a török kori dzsámi és a régi góti kus keresztény templom) két eltérő felét érintett e, és így az egybe tartozik. Amikor a helyi média szolnoki oszmán-török épületek esetleges helyreállításáról beszél, nem felesleges az ásatás elemzése, mivel a maradványok könnyen Szolnok legrégibb ismert épületét rejthetik.