Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Eszközfejlesztési kísérlet az iskolai bántalmazás megelőzésére
    Megtekintések száma:
    730

    Iskolai bántalmazással bizonyára mindenki találkozott már életében, ha máshogy nem, szemlélőként. Ezek az események nagy károkat tudnak okozni egy kisgyermekben, amik hatással vannak a szocializációjára, pszichés egészségére, nem csak gyermekkorban, hanem a későbbiekben is, sőt, számos esetben öngyilkossághoz vezethetnek. Mindezek ellenére kevés megelőzésre kidolgozott módszer és eszköz létezik, és ezek sem elterjedtek az oktatásban.

    Ezek a gondolatok hatottak inspirálóan, amikor interprofesszionális projektmunka keretei között létrehozásra került az iskolai erőszak megelőzését célzó érzékenyítő doboz, mint eszköz és a hozzá tartozó módszertani javaslat. Az eszköz célja az, hogy a pedagógia és szociális munka alapjait integrálva, hatékony lehetőséget ajánljunk pedagógusoknak, szociális munkásoknak a téma felvetésére, a probléma kezelésére. A módszertan a tapasztalati tanulás és a prevenció alapelveit használja, igazodva azokhoz a keretekhez, melyek egy iskolában az ott megjelenő, az erőszakkal találkozó pedagógusok és óvodai, iskolai szociális segítők számára adottak.

    A tanulmány a fejlesztési munka folyamatát, az eszközhasználat ajánlását és a gyermekcsoportokkal végzett tesztelés eredményeit mutatja be.

  • Morális kockázat – Hazugság és/vagy érdekvédelem a szociális munkában
    Megtekintések száma:
    321

    A következőkben a Hilscher Szalon kerekasztal-beszélgetését összegezzük, mely 2018. április 19-én valósult meg a 3SZ Etikai Kollégiuma tagjainak részvételével. A beszélgetést Hubai László elnök moderálta. Az Etikai Kollégium tagjainak a témával kapcsolatos álláspontját a felszólalások sorrendjében ismertetjük.

  • Úton az időskor felé
    Megtekintések száma:
    1438

    A tanulmány a demográfiai változások társadalmi kockázatainak kutatásához kapcsolódva azt a kérdést veti fel, hogy az 1946–64 között és ezen belül kiemelten az 50-es évek első felében az un. „Ratkó korszakban” születettek nagy demográfiai hullámának beérkezése az időskorba milyen ellátási kihívásokat és kockázatokat vet fel az idősellátás területén. Kiinduló felvetése az, hogy a kedvezőtlen hazai egészségmutatók, és a felvetődő pszichoszociális nehézségek jelentős kockázatot jelentenek, és kiemelik a prevenció fontosságát, miközben az idősekkel foglalkozó segítő tevékenységben a primer prevenció korlátozottan jelenik meg, a másodlagos prevenció módszertani eszköztára elégtelen, és az idősellátásban hiányoznak az ehhez kapcsolódó ellátási hátterek. A tanulmányban vázolt kutatás középpontjában e problémakörhöz kapcsolódó elméleti, módszertani és ellátás fejlesztési kérdések vizsgálata áll. Ennek az összetett kérdéskörnek a feldolgozása kapcsán ebben a tanulmányban a szakirodalmi-elméleti hátterek áttekintését mutatjuk be egy „desk-based reseach” keretében, arra törekedve, hogy az időskor felé vivő változások elemzésén keresztül egy olyan kutatási keret koncepciót alakítsunk ki, amely a modern gerontológia elméleti-ismereti talaján az idősödés tranzitív változásainak integratív megközelítését teszi lehetővé.

  • A Szociális Szakmai Szövetség Etikai Kollégiuma által 2015–2016-ban átdolgozott SZOCIÁLIS MUNKA ETIKAI KÓDEXE
    Megtekintések száma:
    111

    Ajánlás:
    A Szociális Szakmai Szövetség Etikai Kollégiuma tisztelettel és szeretettel ajánlja
    az átdolgozott Szociális Munka Etikai Kódexét

    − Ferge Zsuzsának –

    a Szövetség örökös és tiszteletbeli elnökének, 85-ik születésnapja alkalmából.

  • Az óvodai és iskolai szociális munka bevezetésének tapasztalatai szolgáltatásvezető, szakmai koordinátor és a szolgáltatást gyakorló szociális munkás összegzésében
    Megtekintések száma:
    808

    Helyzetjelentésünkben a saját tapasztalataink alapján mutatjuk be, hogy milyen eredményekkel, nehézségekkel, kihívásokkal szembesültünk a 2018-ban elindult, azóta is folyamatosan épülő szolgáltatás kialakítása, működtetése kapcsán. Munkánkat az óvodai és iskolai szociális segítők képzését segítő, a gyakorlatból az elméletbe reflektáló visszacsatolásnak szánjuk, remélve, hogy ezzel is hozzájárulunk az úgynevezett „elmélet” és „gyakorlat” komplex működéséhez.

  • A szociális szakemberek digitális technológia és közösségi média használata
    Megtekintések száma:
    820

    A tanulmányban a szociális szakemberek digitális technológia és közösségi média használatát vizsgáló kutatás eredményei kerülnek bemutatásra. A kutatás kvantitatív módszerrel zajlott, 337 fő töltötte ki az online kérdőívet. Vizsgáltam a szociális szakemberek attitűdjeit és igényeit, informatikai jártasságát, digitális műveltségét, a közösségi média használat jellemzőit, különös tekintettel a kliensekkel való online kapcsolatra és a tudatos médiahasználatra. Az eredmények szerint a szociális szakemberek attitűdjei pozitívak a technológia használattal kapcsolatban. A kliensekkel való online kapcsolattartás igen elterjedt, azonban a válaszadók szerint az intézmények többségében erre vonatkozóan nincs semmilyen ajánlás vagy szabályozás. Informatikai, digitális kompetencia fejlesztő képzésen 10-ből 7 válaszadó soha nem vett részt és a legtöbben úgy látják, hogy tanulmányaik során sem kaptak megfelelő felkészítést az infokommunikációs technológiák használatára vonatkozóan. Igényük lenne új eszközök és programok beszerzésének támogatására, valamint útmutatókra, ajánlásokra a segítők technológia és közösségi média használatára vonatkozóan. A tanulmány a kutatási eredmények összefoglalásával és fejlesztési javaslatok megfogalmazásával zárul.

  • A Szociális Munkás Empowerment Skála magyar változatának validálása
    Megtekintések száma:
    967

    Tanulmányunkban a Szociális Munkás Empowerment Skála (Social Worker Empowerment Scale) magyar változatának kidolgozását, a hazai mérőeszköz validálási folyamatát, illetve a skála érvényességére vonatkozó empirikus adatfelvétel legfontosabb eredményeit mutatjuk be, elsősorban reliabilitás vizsgálatokra támaszkodva. A skála a gyakorlatban dolgozó szakemberek empowerment-szintjét hivatott mérni. Kutatásunk meggyőzően bizonyította, hogy a skála magyar változata valid, megfelelően működik, alkalmas arra, hogy a hazai kutatásokban is alkalmazásra kerüljön.

  • Az egyházi térnyerés dilemmái a szociális ágazatban
    Megtekintések száma:
    1280

    A közszolgáltatói szektorban zajló egyházi térnyerés az elmúlt tíz évben különösen felerősödött. A fenntartói szerkezetváltás számos problémát és dilemmát vet fel, melyekről szakmai keretek között (nyíltan) ritkán esik szó. Az egyházak térhódítása nem organikusan jött létre, hanem kormányzati intézkedések következménye. Ebben első sorban ideológiai, nem pedig szakmai tényezők játszanak szerepet, ez több területen megkérdőjelezhető szakmai irányba viszik el az ellátórendszert. A tanulmány a szociális ellátórendszer kialakulásának történelmi hátteréről, a hazai ellátórendszer finanszírozásának fenntartó típusától függő eltéréséről, a szolgáltatási szektor egyházaknak kedvező átalakításáról és az egyházi fenntartás szakmai és etikai dilemmáiról szól.

  • Elöljáróban
    Megtekintések száma:
    276

    A Párbeszéd szociális munka folyóirat a szakmát gyakorlók, kutatók és oktatók munkáinak megjelenési felülete. A publikálás a szakmai munka önkifejezése, a szakmai közösség érdeklődésére számot tartó szerzői gondolatok megírása és a szerkesztőség általi elfogadása.

  • A történetek, avagy milyen módon használhatjuk a bibliai és más történeteket a szociális munkában?
    Megtekintések száma:
    188

    Ebben a rövidke esszében azt szerettem volna bemutatni, hogy miképp használok történeteket arra, hogy segítsem a klienseimet, hallgatóimat, kollégáimat a kaotikus valóság értelmes, sajátos jelentéssel bíró történetté formálásában.

  • Elöljáróban
    Megtekintések száma:
    265

    A Párbeszéd szociális munka folyóirat a tizedik évét zárja az év végén. Egy évtized alatt a folyóirat számottevő periodikája lett a szociális munkának hazánkban. Jóleső érzés megtapasztalni, hogy a folyóirat ismertségének köszönhetően számos, a szakmában dolgozó, a képzésekben oktató kolléga és fiatal kutató tanulmánya érkezik be a folyóirathoz, amiből most egy csokornyit adunk át az olvasóknak.

  • A serdülőkori X60-84 BNO-kódok és ami mögöttük áll: Ellátási hiányok a segítők szemszögéből
    Megtekintések száma:
    305

    Mi áll a BNO-kódok mögött? Írásom fókuszában azok az önsértő magatartások különböző formáival érintett serdülők állnak, akik sokszor az egészségügyi és szociális ellátórendszerek között hánykolódva keresik a kiutat, valamint azok a szakemberek, akik gyakran kompetenciahatáraikon túllépve kompenzálják az ellátási hiányokat, és azok esetlegességeit. A kódok világán túl kerestem a válaszokat arra, hol jutnak segítséghez azok a fiatalok, akik vagy nem is kerülnek a szakemberek látókörébe, vagy a kórházi tartózkodásukat követően további támogatást igényelnének; illetve, hogy ebben az első körben az egészségügyet érintő problémában miben ragadható meg a szociális munka szerepe.

  • A szociális szakma és a társadalmi környezet – reflexiók a témában megjelent tanulmányokra, a hazai szociális munka válságával kapcsolatos vitára
    Megtekintések száma:
    178

    Reflexiómmal nem az volt a célom, hogy bárkit is megbántva vonjam kétségbe az írásomban említett szerzők véleményét, vagy hogy pálcát törve tegyem le a garast bármelyikük mellett is. Sokkal inkább szerettem volna megmutatni, hogy a csendes tömegben lévő szakemberek is vívódnak saját szakmai fejlődésük helyes irányával, annak mélységével és milyenségével. Ha nem is látják és tudják mindenre a választ, de gondolkodnak, éreznek, akarnak és a maguk módján és képességük szerint tesznek is. Napról napra próbálva függetlenül attól, hogyan áll munkájukhoz szűkebb és tágabb értelemben vett környezetük.

  • Elmélet – kutatás – gyakorlat
    Megtekintések száma:
    243

    Recenzió – Fábián, Gergely (szerk.); Hegyesi, Gábor (szerk.); Budai, István (szerk.); Héderné, Berta Edina (szerk.); Kozma, Judit (szerk.); Szöllősi, Gábor (szerk.); Talyigás, Katalin (szerk.): A szociális munka elmélete és gyakorlata. 7. kötet: Tudományos gondolkodás és kutatás a szociális munkában. Budapest, Magyarország: MTA Szociológiai Bizottsága Szociális Munka Albizottság (2020), 539 p. ISBN: 9789638302557

  • Szakmai életutak az ifjúsági munkában: Katona Mária
    Megtekintések száma:
    284

    Ifjúsági munkások szakmai életútját bemutató interjúsorozatunk harmadik darabja Katona Máriával készült, aki Békéscsabán és Debrecenben dolgozott ifjúsági munkásként. Közművelődési diplomával lépett a szakmába 1980-ban. Első két munkahelyén KISZ-klubot vezetett, bár ő maga már a főiskolán kilépett a Kommunista Ifjúsági Szövetségből. A Kossuth Egyetem Közművelődési Titkárságán végzett munkájából már nem a művelődésszervezést, hanem a közösségek támogatását látja elsődlegesnek. Már első munkahelyén kapcsolatba lépett a közösségszervezők körével. Élete két szakaszában is formálója volt az ifjúságpolitikának. Előbb a rendszerváltást megelőző években, amikor a megyei tanács ifjúsági osztálya két munkatársa egyikeként részese volt az ifjúsággal kapcsolatos állami szerepek keresésének, megyei nemzetközi kapcsolatok megteremtésének. Másodszor pedig 2000–2013 között, amikor az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda vezetőjeként a Regionális Ifjúsági Tanács titkáraként is dolgozott, javaslattevői és megvalósítói feladatkörökkel. Mindkét esetben központi költségvetési forrás adott játékteret. Katona Máriának szerepe volt abban, hogy a régióban egyedi kezdeményezések is megvalósultak. Amikor 2013-ban felszámolták a regionális ifjúsági szolgáltató irodákat, a Nemzeti Művelődési Intézet megyei módszertani munkatársa lett. A segítő szakmák indulása idején tagja volt a humán szolgáltatások megteremtésén dolgozó körnek, de soha nem gondolta, hogy a szociális munkára cserélné az ifjúsági munkát.

  • Felkészülés és képzéshasznosulás a segítő szakmákban: Összehasonlító tanulmány
    Megtekintések száma:
    296

    A tanulmány célja a szociális munka alapszakos hallgatók munkaerőpiacon való elhelyezkedésének a helyzetfelmérése, a szociális munka BA típusú alapképzések fejlesztésének érdekében. A kutatás kvantitatív adatokon, 196 végzett hallgató kérdőívre kapott válaszán alapszik. Az adatgyűjtésre három intézményben került sor: a romániai Partium Keresztény Egyetemen, a magyarországi Pécsi Tudományegyetemen és a szintén magyarországi Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán. Az eredmények szerint a legtöbb szakember önmagát jól felkészültnek tartja, viszont a szakmai kihívások leküzdésében néhány ismeret és készség tekintetében hiányosságaik vannak, mint például az idegen nyelv ismerete, pénzügyi ismeretek, projektmenedzsment, pályázatírás, kutatásmódszertan és a társadalmi folyamatok megértése. Az adatok arra világítottak rá, hogy az egyetemi képzésnek nagyobb hangsúlyt kellene fektetni ezekre a területekre. A szakemberek többsége bár elégedett az egyetemi képzéssel, de jelentős a közepes értékelést adók részaránya is. Megállapítást nyert, hogy az egyetemi évek alatt szerzett ismeretek és tudás kapcsolata a munkahelyi elégedettséggel nem áll szignifikáns kapcsolatban, bizonyos ismeretek és készségek utólag pótolhatók.

  • A Szociális Szakma Digitális Archívuma
    Megtekintések száma:
    93

    A címmel ellentétben a következő cikkben nem a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Szociális Innováció Alapítvány és a Szociális Szakmai Szövetség által létrehozott weboldalról lesz szó, hanem a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar (PTE IGYK) Szociális Munka és Szociálpolitikai Intézetének[1] egyik kurzusát mutatom be, amely ugyanezt a nevet viseli, de célja a szociálismunka-professzióval kapcsolatos élményszerű tanulás, saját tapasztalatok segítségével.

  • Felzárkózási célú Európai Uniós projektek problématérképe
    Megtekintések száma:
    273

    A kutatás témája a 2014–2020-as pályázati időszakban a felzárkózási célú pályázatok problématérképe volt a szegregációs jelenségekhez kapcsolódó szakirodalom, a pályázatokkal kapcsolatos dokumentumok elemzése és a területen dolgozó szociális munkásokkal készült interjúk alapján.

    A kutatás során megjelent főbb problématerületek voltak: szegregációval kapcsolatos fogalmak használata, szegregátum lehatárolása és kijelölése, a projekt formátumú megvalósítás különböző nehézségei. Fontos lenne a jelenségek további, részletes kutatása, a szegregációhoz kapcsolódó jelenségek még évtizedekig fontos szociális problémának tekinthetők, a nehézségek megértése a sikeres beavatkozások kulcsfontosságú eleme lehet.

  • Milyen változást hozott az esetmenedzserek színre lépése? – A hatalom, az empowerment és a szolgáltatások minőségének kérdése egy terepkutatás tapasztalatai alapján
    Megtekintések száma:
    551

    A tanulmány a szerző által 2016–2017-ben lefolytatott kutatás során nyert tapasztalatokon alapul. A vizsgálat célja az volt, hogy feltérképezze a 2016-os jogszabályi változás eredményeként kialakuló esetmenedzseri rendszer működésének sajátosságait, a jogszabályváltozás közvetlenül érzékelhető következményeit. Az esetmenedzserek konfliktusos helyzete és szerepe mellett láthatóvá vált a gyermeknevelési problémákkal küszködő családok magára maradottsága, az értük dolgozó szakemberek helyzetének tisztázatlansága. A tanulmány két esetismertetéssel illusztrálja a gyermekjóléti rendszer sérülékenységét, a kliensek és a szakemberek kiszolgáltatottságát, a beavatkozások esetlegességét.

    A képessé tétel nem recept a társadalmi elnyomás és igazságtalanság, a hatalomnélküliség problémáira, de mint látásmód, eszköz és módszer lehetőséget biztosít önmagunkkal és másokkal egy demokratikusabb és bizalomteljesebb kapcsolat kialakítására, és mint ilyen, új utakat nyithat meg, új megoldások keresésére sarkallhat, miközben újra felfedezhetjük saját tudásunkat és közösségünk erejét, erőforrásait.” (Lakatos 2009)

    Tanulmányomban a 2016. januárban bevezetett gyermekvédelmi törvény módosítása eredményeként beléptetett esetmenedzserek szerepére, a gyermekjóléti szolgálatok munkájára irányuló kutatás részeredményeit ismertetem. A vizsgálatban azt kívántam feltárni, hogy az esetmenedzserek valóban segítik-e a gyermeknevelési problémákkal küszködő családok szolgáltatásokhoz való hozzáférésének a hatékonyságát. Mindezek mellett – korábbi vizsgálataimhoz hasonlóan – újra arra irányítottam az adatfelvételt, hogy a szociális szakemberek (szociális munkások, szociálpedagógusok) milyen módszertani felkészültséggel végzik a munkájukat, döntéseik meghozatalában milyen szempontok érvényesülnek.

    Két esetleírás segítségével írok arról, hogy a szakemberek mennyire képesek a szociális munka egyik központi elvének tekintett empowerment céljához igazítani mindennapi tevékenységeiket: képesek-e a gyakran deprofesszionalizált keretek között a professzionális segítségnyújtásra, képesek-e a társadalmi távolságok csökkentésére, saját kognitív konstruktumaik felülírására? Mi a jellemző a gyermekjóléti szolgálatok munkájában: a bürokratikus, redukált tartalmú segítségnyújtás, mely kiszolgálja a fennálló hatalmi rendszert vagy a kliensek társadalmi integrációját támogató empatikus viszonyulás?

  • A másság ítéletének rejtett dimenziói
    Megtekintések száma:
    260

    Az előadó arra kereste a választ, hogy vajon a társadalmi válságok, krízisek idején az egyének és közösségek hogyan sodródnak bele a szélsőséges érzésekbe és tettekbe. Mi történik mindeközben a szociális munkával és értékeivel? Mi történik magában a szociális munkásban, aki megéli ezeket a helyzetek maga is?

  • Családi és szociális kapcsolatok a nyugati határszélen: Módszertani kitekintés a belső „kliensmigráció” kapcsolathálózati vizsgálataiba
    Megtekintések száma:
    215

    A belső migráció kliensvándorlásainak nyomon követésében kiemelkedik a problémamegoldást segítő szociális erőforrások vizsgálata. A tanulmány kiemelten foglalkozik a családi és a tágabb értelemben vett szociális kapcsolati háló feltérképezésével, strukturált kérdéseken keresztül segít elmélyíteni az adott vizsgálati terület rizikófaktorait. A kapcsolatok minősége meghatározói a minőségi életvitelnek, azok intenzitása, mélysége és tartalma komoly erőpotenciálok a kliens személyes életterében. A személyes kapcsolatok mellett kiemelkedő szerepet töltenek be a vándorló kliensek életében azok a szolgáltatói kapcsolatok, amelyek az életminőség javítását vagy szinten tartását támogatják, segítik. A tanulmány további célja az esetdiagnosztikát támogató szakirodalom, módszertan áttekintése az egyéni és családi esetmunka praxisából, amely segít értelmezni a belső kliensmigrációhoz kötődő hiányforrások rendszerét, és ezáltal megfelelő irányba lendíteni a komplex segítő munka súlypontjait.

  • Utópia vagy apátia? Az alapjövedelem esetleges bevezetésének hatásai és következményei a mentális betegséggel élőkre Magyarországon
    Megtekintések száma:
    362

    Közel tíz éve dolgozom szociális munkásként pszichiátriai betegséggel élőkkel, így az alapjövedelem kérdését igyekszem összekötni egyrészt ennek a társadalmi csoportnak a helyzetével, foglalkoztatási esélyeivel, ellátásaival, másrészt a szolgáltatásokkal, illetve a szociális munkával. Szociális munkásként szakirodalmi források és nem számítások alapján írok az alapjövedelemről. Nem a szokásos módon – az ismert pró és kontra érveket sorolva, illetve ütköztetve – nyúlok a témához, hanem azt vizsgálom, hogy mit jelenthet ez egy hátrányos helyzetű társadalmi csoport – ez esetben a mentális betegséggel élők – életének jobbá tétele szempontjából.

    A tanulmányban arról írok, hogy képes lenne-e az alapjövedelem, mint egy utópisztikus elképzelés, érzékelhetően fellazítani a bebetonozott stigmákat. A pszichiátriai betegséggel élők főbb jellemzőit, társadalmi megítélésüket, foglalkoztatási esélyeiket és pénzbeni ellátásaikat négy esettel illusztrálom. Majd a második részben az alapjövedelem koncepcióit, elemeit összegzem, illetve azt, hogy az alapjövedelem bevezetése milyen lehetséges következményekkel járna a pszichiátriai betegséggel élőkre. Továbbá vizsgálom az alapjövedelem és a szolgáltatások kérdéskörét, valamint a szociális munka szerepét is. 

  • A rizikómagatartás mintázatai a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyermekvédelmi szakellátásban élő fiatalok körében
    Megtekintések száma:
    667

    A társadalmi periférián élő gyermekek és fiatalok droghasználati szokásainak feltárására irányuló kutatásunkat 2017-ben végeztük a telepszerű körülmények között, valamint a gyermekvédelmi szakellátásban élő 14–25 év közötti fiatalokkal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A kutatás célja a társadalmi periférián élő fiatalok droghasználati szokásainak és a rizikómagatartások feltárása volt.
    Tanulmányunkban a gyermekvédelmi szakellátásban élő fiatalok drogfogyasztásának rizikótényezőire keresünk magyarázatokat. A drogfogyasztás hatásának vizsgálatához kifejtjük az anómia jellemzőit a célcsoportnál. A rendelkezésünkre álló adatokból választ keresünk a rezilienciára, illetve rávilágítunk a szerhasználat kialakulását befolyásoló védő- és kockázati faktorokra a célcsoportnál.
    Eredményeink szerint a szakellátásban élő fiatalok körében összességében 26 százalék azok aránya, akik fogyasztottak már valamilyen drogot, vagy droghatású szert. Jelentős eltérés mutatkozik a drogfogyasztás tekintetében, ha azt a gondozási hely függvényében vizsgáljuk, hiszen míg a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek öt százaléka minősíthető kipróbálónak vagy fogyasztónak, addig a lakásotthonban élők harmada, a gyermekotthonban nevelkedők fele került ebbe a csoportba. A gyermekotthoni masszív fogyasztók aránya pontosan háromszorosa a lakásotthoniaknak.
    A nevelőszülőknél élőkhöz képest a lakásotthoni gyerekek kétszer, a gyermekotthoniak háromszor akkora arányban szenvedtek el közepes súlyosságú élet-terheket, ugyanígy a legsúlyosabb terheket is nagyobb arányban viselik az intézményes ellátásban részesülők, mint a családban élők. A megkérdezettek a jellegzetes reziliens viselkedést kialakító környezeti – felnőttektől származó – támogatás és elismerés terén is eltérő jellemzőkkel bírnak. Negyedük-harmaduk érzi úgy, hogy támogatás szempontjából jobb volt a vérszerinti családi környezete, kétharmaduk szerint viszont a szakellátásos környezetben kapták meg a fokozottabb támogatást az őket körülvevő felnőttektől. Ez az eredmény arra utal, hogy amennyiben a gyermekvédelmi szakemberek képesek kompenzálni a család támogató szerepének hiányosságait, az protektív módon hat.

  • Gyermekjólét és gyermekvédelem a Covid-19 idején
    Megtekintések száma:
    817

    Mi történt a járványügyi helyzetben a gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen, hogyan értelmezhetők a gyermeki jogok, mit tanultunk a helyzetből, mi tartható meg a gyermekjólét és gyermekvédelem praxisában? Erről beszélgettünk 2020. 06. 18-án az ELTE Szociális Munka Tanszék szervezésében megvalósított Tanszéki csütörtök c. rendezvényen.