Keresés
Keresési eredmények
-
MELY ÉLETKORBAN A LEGVALÓSZÍNŰBB EGY OLIMPIAI ÉREMSZERZÉS?
7-17Megtekintések száma:584Annak ismerete, hogy egy sportoló milyen idős korában éri el teljesítőképessége maximumát, fontos szempont lehet a sportolói karrier tervezésében, illetve azon sportesemények kiválasztásában, melyeken a sportoló eredményesen vehet részt. Munkánk során – az utóbbi évtizedek olimpiai versenyeinek eredményeit felhasználva – azt az életkort kívántuk azonosítani, amikor a sportolók eséllyel indulnak olimpiai érmek megszerzéséért. Az elemzéshez az 1960-ban Rómában és a 2016-ban Rio de Janeiroban rendezett olimpiák közötti összes olimpia éremszerzőinek online adatbázisokban elérhető adatait használtuk fel. A következő egyéni sportágakat értékeltük: futás, úszás, vívás (kard, tőr, párbajtőr), hármasugrás, magasugrás, távolugrás és birkózás, összesen 57 versenyszám. Vizsgáltuk, hogy megfigyelhető-e valamilyen trend az éremszerzők életkorának változásában. Megállapítottuk, hogy mind emelkedő, mind csökkenő életkori trendek azonosíthatók, mégpedig úgy, hogy azon sportágak esetén, ahol az éremszerzők a vizsgált periódus elején 26 évnél fiatalabban voltak – úszás, futás –, ott az átlagos életkor emelkedése, míg amennyiben 26 évnél idősebbek voltak – vívás –, ott annak csökkenése volt igazolható. Összességében megállapítható, hogy a vizsgált versenyszámok esetén a 26 éves életkor tekinthető optimálisnak az olimpiai éremszerzés szempontjából.
-
FEJLESZTŐPROGRAMOK EGYMINTÁS, KRITÉRIUMORIENTÁLT HATÁSVIZSGÁLATÁNAK MATEMATIKAI STATISZTIKAI HÁTTERE
69-78Megtekintések száma:634E tanulmány a különleges bánásmódot igénylő tanulók számára készült fejlesztőprogramok egymintás, kritérium szinthez viszonyító (a fejlesztési tervben meghatározott célérték elérését tesztelő) hatásvizsgálatának matematikai statisztikai elemzéséhez kínál módszertani útmutatót. Praktikus segítséget nyújtunk az egymintás különbségvizsgálatok matematikai statisztikai számításainak kiválasztásához (vö.: Abari és tsai, 2015), a számítások elvégzésére alkalmas R statisztikai szoftverbe írható parancssorokhoz, az R által végrehajtott számítások eredményeinek értelmezéséhez, szövegbe foglalásához.
-
FEJLESZTŐPROGRAMOK ÖNKONTROLLOS HATÁSVIZSGÁLATÁNAK MATEMATIKAI STATISZTIKAI HÁTTERE
65-75Megtekintések száma:649E tanulmány a különleges bánásmódot igénylő tanulók számára készült fejlesztőprogramok (elővizsgálat-fejlesztés-utóvizsgálat elrendezésű) önkontrollos hatásvizsgálatának matematikai statisztikai elemzéséhez nyújt módszertani útmutatót. A szükséges alapfogalmak összefoglalása után bemutatjuk, hogy egy, az adatelemzéshez használható, ingyenesen letölthető szoftver (az R-nyelv) számára milyen utasításokat adhatunk, s a szoftver által elvégzett statisztikai műveletek eredményeit miként értelmezhetjük.
-
GYÓGYPEDAGÓGUS KÉPZÉS INDUL 2017-BEN A DEBRECENI EGYETEMEN
99Megtekintések száma:146GYÓGYPEDAGÓGUS KÉPZÉS INDUL 2017-BEN A DEBRECENI EGYETEMEN
-
A SIKET SPORT PÉNZÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS SPORTPOLITIKAI VONATKOZÁSAI VILÁGSZERTE
71-83Megtekintések száma:578Napjainkban dinamikusan növekszik a siket sportolóknak szóló nemzetközi sportversenyek száma. Évente több mint 50 világ- és Európa-bajnokságot rendeznek a különböző sportágakban. Ezekre a sportversenyekre delegált sportolók részvétele és száma a siket sportolók Nemzeti Sportszövetségeinek (NSF) anyagi helyzetétől függ. Az NSF-ek sokszor a pénzügyi erőforrások hiánya miatt kénytelenek visszalépni a versenyen való részvételtől. Számos országban az NSF-eknek online adománygyűjtést kell folytatniuk, amelynek célja a sportolók részvételének biztosítása a sportversenyekben. Szerzők áttekintették a hallássérültek sportjának finanszírozásáról szóló internetes forrásokat. Nem találtak tudományos cikkeket, amelyek a nemzeti sportszövetségek finanszírozási aspektusát ismertetnék. Jelen tanulmány négy NSF (Lengyelország, Magyarország, Spanyolország, Szlovákia) által rendelkezésre bocsátott pénzügyi dokumentumokra és az ezen szövetségek által megjelölt weboldalakra támaszkodik. Ezen túlmenően jellemezni kívánták az Európa, Ázsia és Óceánia, valamint Észak-Amerika siket sportolóit tömörítő nemzeti szervezeteket a 2013–2017-es években rendelkezésükre álló költségvetés, az NSF-hez kapcsolódó sportolók száma, a siket olimpiai versenyzők száma és az ország 2013. és 2017. évi siket olimpián szerzet érmes helyezések alapján. Az NSF webhelyeinek áttekintése az „éves jelentések”, „pénzügyi jelentések”, „pénzügyi kimutatások”, „hírlevél”, „nemzeti csapatok”, „a sportolók száma” keresőszavak alkalmazásával számos hiányosságra mutatott rá. Az NSF tevékenységi jelentéseinek tartalma korlátozott információt nyújt a szövetségekhez kapcsolódó sportolók és klubok számáról és anyagi helyzetükhöz kapcsolódó adatokról.
-
ROMA/CIGÁNY GYERMEKEK A DEBRECENI LABDARÚGÓ AKADÉMIÁN – EGY KVALITATÍV VIZSGÁLAT EREDMÉNYEI
39-50Megtekintések száma:318Jelen tanulmány egyik célkitűzése, hogy hazai és nemzetközi szakirodalmak (Bailey, 2005; Sütő-Gabóda, 2013; Kovács, 2016; Faragó és Konczosné, 2017) alapján röviden felvázolja a romákkal és a sportolókkal összefüggő problémás kérdésköröket, illetve értelmezze az ennek kapcsán felmerülő legfontosabb kihívásokat és esetleges korlátokat. További cél, hogy a kitörési lehetőségek egyik lehetséges opciójaként a hazánkban már 2001 óta működő labdarúgó akadémiai rendszert alapul véve áttekintsük a sportolók, szűkebben a labdarúgó akadémisták társadalmi hátterére vonatkozó legfontosabb összefüggéseket (bővebben Rábai, 2021), valamint a Debreceni Labdarúgó Akadémia esetében konkrétan megvizsgáljuk, hogy az intézmény miképpen tudja segíteni a roma/cigány származású fiatalok kitörését. A tanulmány fókuszában egy kvalitatív kutatás áll, amely során a Debreceni Labdarúgó Akadémia vezetőivel vettünk fel interjúkat annak érdekében, hogy válaszokat kaphassunk az akadémia roma/cigány nemzetiségű gyermekeire vonatkozó kérdéseinkre. Az interjúk során az alanyok segítségével áttekintésre kerül az akadémián eddig megforduló roma/cigány gyermekek rekrutációja, társadalmi helyzete, jellemző pályafutásirányai, illetve általánosságban is szó esik helyzetükről, lehetőségeikről. Eredményeink alapján elmondható, hogy a labdarúgó akadémiákon tanuló és fejlődő gyermekek összességében stabil társadalmi háttérrel rendelkeznek, a vizsgált Debreceni Labdarúgó Akadémia emellett felkínál olyan ösztöndíjszerű, támogató lehetőségeket is, amelyek segítségével az intézményben lévő alacsonyabb társadalmi státusú gyermekek juthatnak jelentős segítséghez. Az akadémiai vezetők az interjúk során hangsúlyozták, hogy noha a roma/cigány gyermekek gyakran lemorzsolódnak a képzésből, ugyanakkor több sikeres pályafutást is maguk mögött tudhatnak már, ami arra enged következtetni, hogy nekik is minden lehetőség adott a kitörésre az akadémia által. Az interjúalanyok elmondták még, hogy mindent megtesznek a roma/cigány gyermekek felkarolása érdekében, így senki sem kerül hátrányba gazdasági, társadalmi depriváltsága miatt.
-
MEGHÍVÓ A IX. KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD NEMZETKÖZI INTERDISZCIPLINÁRIS KONFERENCIÁRA
159-161Megtekintések száma:216A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, Gyógypedagógiai Intézete valamint a Különleges Bánásmód Folyóirat Szerkesztősége tisztelettel meghívja Önt a IX. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris tudományos konferenciára.
A konferencia ideje: 2024. április 12.
A konferencia helye: Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar
-
REKREÁCIÓS FOGYASZTÓI SZOKÁSOK VIZSGÁLATA MAGYAR FIATAL FELNŐTTEK KÖRÉBEN
33-44Megtekintések száma:1678Háttér: Modern világunkban egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy mi módon töltjük szabadidőnket. Különösen fontos ez a fiatalok tekintetében, mivel az Y és a Z generáció már a mobil és elektronika uralta világba született, ahol bármit el lehet érni és intézni interneten. Ennek a kényelemnek köszönhetően a szabadidő is passzívabb, a fizikai aktivitás nem olyan jelentőséggel van jelen a mindennapokban, mint korábban. Módszer: Vizsgálatunk kérdőívvel vizsgálta a 30 év alatti fiatal felnőttek és fiatalok szabadidő eltöltési szokásait. A kapott eredményeket SPSS 21.0 programmal elemeztük, alapstatisztikát néztünk és kereszttábla elemzés során Chi2-tesztet végeztünk a gamma együttható vizsgálata mellett. A fókuszt a lakóhely és az 1 főre jutó nettó havi jövedelemből adódó esetleges különbségek felfedésére helyeztük. Eredmények: a fővárosi válaszadókra jellemzőbb a napi szintű sportolás, míg a falvakban és községekben élők gyakrabban töltik a szabadban kötelezettségektől mentes idejüket fizikai aktivitással. Következtetések: nem igazolható nagy különbség az egyes szabadidő eltöltési szokások és a jövedelem között. A szabadban töltött tevékenységek azoknál a válaszadóknál alacsonyabb értékelést kapott, akiknek az 1 főre jutó nettó havi jövedelme 100 000 Ft alatt volt.
-
FEJLESZTŐPROGRAMOK HATÁSVIZSGÁLATÁNAK MATEMATIKAI STATISZTIKAI ALAPFOGALMAI
69-77Megtekintések száma:549Pedagógusok, óvodapedagógusok, gyógypedagógusok, fejlesztőpedagógusok, pszichológusok – egy csokorra való azon szakemberek köréből, akik képesség- és/vagy személyiségfejlesztő programokat hozhatnak létre, valósíthatnak meg. E programokkal szemben elvárható azonban, hogy az általuk ígért fejlesztőhatást akár matematikai statisztikai elemzéssel is alá lehessen támasztani. Ez azonban nem mindig történik meg – ennek hátterében pedig részben a matematikai statisztikai fogalmi és módszertani hiányosságok, valamint a drága statisztikai szoftverek állnak. E tanulmány a különleges bánásmódot igénylők számára készült fejlesztőprogramok hatásvizsgálatának matematikai statisztikai elemzéséhez nyújt elméleti összefoglalót.
-
ROMA SZÁRMAZÁSÚ EGYETEMI HALLGATÓK JELLEMZŐINEK VIZSGÁLATA SZAKKOLLÉGIUMI MINTÁK ALAPJÁN
43-59Megtekintések száma:370A tanulmány arra vállalkozik, hogy komparatív jelleggel bemutassa a Pécsi Tudományegyetemen és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen végzett kutatást, amely fókuszában a felsőoktatásban tanuló roma származású hallgatók családi háttere, identitása, iskolával kapcsolatos sikerei és kudarcai állnak. A kutatást kiegészítettük a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán működő Lippai Balázs Roma Szakkollégium hallgatóitól gyűjtött információkkal.
-
Az indonéziai felsőoktatási intézményekben működő hallgatói közösségi szolgálati programok hatékonyságának vizsgálata
77-89Megtekintések száma:234Indonéziában minden felsőoktatásban részt vevő egyetemi hallgató számára a felsőoktatási tanterv szerint kötelező részt venni a Kuliah Kerja Nyata-ban, ami egy tanulmányi szolgáltatási program. A Kuliah Kerja Nyata (KKN) először 1973-ban jelent meg a Felsőoktatási Minisztérium rendeletében (Kisnawat, 2009). A tanulmányban bemutatjuk a Kuliah Kerja Nyata eredetét és az egyetemen végrehajtott irányelveit, a Kuliah Kerja Nyata leírását, amelyet az egyetemek honlapjain, például a Gajah Mada Egyetem és a Bandungi Technológiai Intézet honlapján implementáltak, valamint a megvalósítás előnyeit az érintettek számára. A tanulmány célja a közösségi szolgálati programok áttekintése és a közösségi szolgálat népszerűsítése a felsőoktatásban. A tanulmányban összefoglaló szakirodalmi áttekintést végeztünk a hallgatói közösségi szolgálattal kapcsolatban. Ez az előadás arra mutat rá, hogyan valósították meg a hatékonyan a Kuliah Kerja Nyata programot az indonéz egyetemeken a hallgatók és az oktatók számára.
-
A „KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD” DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA
91-98Megtekintések száma:501A „Különleges Bánásmód” Diagnosztikai és Fejlesztési Centrum a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának az egyik új kutatóműhelye, ami 2015-ben lett megalapítva. Ez a cikk bemutatja e Központ alapításának körülményeit, fő céljait, tagjait és eredményeit.
-
GLOBÁLIS TUDÁSBÁZIS SZEMANTIKUS WEB ALAPOKON
67-78Megtekintések száma:206A tanulmány témája egy olyan globálisan elérhető központi tudásbázis kialakítása, mely a jövőben agyba épített interfésszel bárki által online elérhető, kereshető. Ennek részletes bemutatása a cél, mely a téma felvezetésével, annak társadalmi oldaláról vett elemzésével kezdődik. Ezt követően az idők kezdetétől napjainkig bemutatásra kerül, hogyan fejlődött, alakult ki a ma ismert formája. A tanulmány végén pedig két megközelítésből kerül elemzésre: legpesszimistább és legoptimistább verzió, milyen bekövetkezési esélyekkel, illetve milyen tényezők vezethetnek el a bekövetkezésükhöz. Bízunk benne, a tanulmány hozzájárul a legoptimistább verzió elkövetkező években történő megvalósításához. Jelen tanulmány a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Program „Időkapszula 2016+20” projekt keretében készült; projektvezető: Dr. Mező Ferenc.
-
A IX. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia Programja
Megtekintések száma:250A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, valamint a Különleges Bánásmód Folyóirat Szerkesztősége tisztelettel meghívja Önt a IX. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris tudományos konferenciára.
A konferencia ideje: 2024. április 12.
A konferencia helye:
Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar
Cím: 4220, Hajdúböszörmény, Désány István u. 1-9.
A tanulmányban a konferencia programja olvasható.
-
FIATALOK REKREÁCIÓS TEVÉKENYSÉGEINEK VIZSGÁLATA
105-110Megtekintések száma:1443A tanulmányban a rekreációs tevékenységeket vizsgáltuk, kiemelve a fizikai rekreációs tevékenységek szerepét. Vizsgálatunkhoz online kérdőívet szerkeszettünk, melyet social media használatával töltettünk ki (N=158). Eredményeink azt igazolták, hogy az emberek fontosnak tartják a rendszeres testmozgást az egészség megőrzésének érdekében (94,30%), azonban szabadidejükben a fizikai rekreációs tevékenységek mellett megjelennek olyan tevékenységek is, amelyek az ülő, mozgásszegény életmódot erősitik. A válaszadók szabadidejükben leginkább a barátokkal találkoznak (69,62%), de sokan sportolnak is ilyenkor (64,56%). Népszerű szabadidőeltöltési szokások még az internetezés, online játékok (55,06%), valamint az olvasás, tanulás is (46,83%). A legnépszerűbb mozgásos tevékenység a válaszadók körében a kerékpározás (66,46%), séta, nordic walking (64,55%) és a futás (60,13%), a legnépszerűbb helyszínek pedig a parkok, sportpályák (55,69%), azonban sokan munkába, iskolába menet (42,41%) végzik ezeket a tevékenységeket.
-
A VIRTUÁLIS VILÁG VESZÉLYEI ÉS A GYERMEKVÉDELEM AKTUÁLIS KÉRDÉSEI
61-72Megtekintések száma:1233A technológiai fejlődés következtében az internet és az IKT-eszközök manapság szinte bárki számára elérhetőek, a fiatalok körében pedig a használat általánossá, szinte folyamatossá vált. Ennek következtében egyebek mellett átalakultak a fiatalok kommunikációs szokásai, de az online világ okozta veszélyekkel is szembe kell nézniük. Ilyen veszély lehet az internetfüggőség, a megtévesztés, az online zaklatás is. Tanulmányunkban utóbbi problémát helyeztük középpontba, és a digitális átalakulás hatásainak ábrázolása után az online zaklatás veszélyeit mutatjuk be nagymintás kutatások felhasználásával. Ezek után a gyermekvédelem lehetőségeit tekintjük át a probléma kezelése, megelőzése kapcsán.
-
„TUDOMÁNYOK KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉS” 1. NEMZETKÖZI INTERDISZCIPLINÁRIS KONFERENCIA
111-112Megtekintések száma:155Helyszín: Debreceni Egyetem
Dátum: 2016. június 15.
-
ÜGYFÉLKAPU AZONOSÍTÁS HASZNÁLATA OKTATÁSI KÖRNYEZETBEN
81-94Megtekintések száma:226Cikkünkben a központosított oktatáshoz kapcsolódva egy új oktatási azonosító bevezetésének lehetőségét szeretnénk bemutatni. A megoldásunkhoz korábbi kutatásaink eredményei szolgáltatták az alapot. Célunk nem kizárólagosan elvetni a már meglévő törekvéseket, mint például az eduID szolgáltatás, hanem elsőként egy már működő infrastruktúra bevonásának lehetőségét megvizsgálni, másodsorban pedig egyfajta továbbfejlesztési irányt mutatni az említett eduID tekintetében. Az elkészített tanulmányunkban megfogalmazott hipotézisek alátámasztását egy felméréssel kívánjuk alátámasztani, mely nagymértékben igazolja is feltételezéseinket.
-
A SZOCIOÖKONÓMIAI HÁTTÉRVÁLTOZÓK SZEREPE A NETFIT MÉRÉSBEN
33-44Megtekintések száma:440A testalkati mutatók és a motoros képességek felmérése a magyar Nemzeti Egységes Tanulói Fittség Tesztet (továbbiakban: NETFIT) a köznevelésbe kötelezően 2013/14-es tanévtől vezették be, melynek célja, hogy a mindennapos testnevelés hatásait tudja kimutatni, a tanulók fittségi és testalkati paramétereiben. A tesztek országos eredményeinek bemutatásánál az is kiderül, hogy a fittségi állapotot meghatározzák a genetikai adottságok, a családi háttér és a környezet is (Csányi et. al., 2015, Csányi és Kaj 2017), így az eredményeket ezen tényezők közös kontextusában lehet értelmezni. Kutatásunkban célunk volt megvizsgálni a budapesti középiskolás fiú tanulók NETFIT adatait a családi háttérvizsgálatokkal kiegészítve. Kutatásunk során arra kerestük a választ, hogy hogyan alakul a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrumban tanuló fiúk fittségi profilja a NETFIT próbákban mutatott eredmények alapján. Milyen összefüggés van a családi háttér és a NETFIT mérésen nyújtott teljesítmény között? Felmérésünket a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum egyik legnagyobb iskolájában végeztük a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Összesen 342 fő fiú tanulót vontunk be a vizsgálatba, ahol egy 35 kérdésből álló kérdőív segítségével kísérletet tettünk a NETFIT eredmények és a szocioökonómiai háttérmutatók összefüggéseinek feltárására. Számos kutatás igazolja, hogy a kedvezőbb SES-sel rendelkező tanulói csoportok, általában kedvezőbb fittségi mutatókkal rendelkeznek (Jiménez-Pavon és tsai, 2010, Ortega és tsai, 2013, Vandendriessche és tsai., 2012). Arra is számos bizonyíték áll rendelkezésre, hogy az országon belül kimutatható regionális szintű fittségiállapot-mutatók magasabbak a kedvezőbb SES-sel rendelkező régiókban (Charlton és tsai, 2014, Golle és tsai, 2014, Cleland és tsai, 2009, Welk, Saint-Maurice és Csányi, 2015). Kutatásunk során megállapítottuk, hogy a fejlesztésre szoruló tanulók leginkább a kisközségekből kerülnek ki, mintegy 58,3%-uk szorul fejlesztésre. Ezek az értékek szignifikánsan eltérnek (khi=218,6, df=20, p=0,000). Az életmód kialakításának alappillére a család (Mező 2018), amelynek szokásai, alakítják a gyermek sporthoz való viszonyát, s később igen nehéz azokat megváltoztatni (Herpainé et. al, 2017, Herpainé 2018). A vizsgálat bizonyította, hogy az adott mintán a vizsgált fiú tanulóknál az apa sportolási szokása döntően meghatározó, azonban az anya sportolási szokása nincs akkora hatással a vizsgált személyek sportolási szokására. Javaslatot teszünk a NETFIT teszt battériájának kiterjesztésére a vizsgált személy szocioökonómiai háttérvizsgálatával.
-
Beszámoló a X. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris Konferenciáról
157-161Megtekintések száma:3862025 április 24-25-26-án került megrendezésre a 10. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia (helyszín: DE GYGYK, Hajdúböszörmény, Désány u. 1-9) a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, valamint a Különleges Bánásmód Folyóirat Szerkesztőségének Szervezésében. A 3 napos Jubileumi Rendezvény „A MEC_SZ_24_149060 számú projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a MEC_SZ_24 pályázati program finanszírozásában valósult meg.” A beszámoló a konferencia eseményeit részletezi.
-
A többszörös intelligencia elmélete és a Reggio Emilia szemlélet hatékonysága a dubaji koragyermekkori nevelés nemzetközi intézményeiben
115-125Megtekintések száma:434Jelen tanulmány a többszörös intelligencia elméletét vizsgálja, valamint a Reggio Emilia szemlélet hatékonyságát a koragyermekkori nevelés nemzetközi intézményeiben Dubajban. A cél, hogy megvizsgáljuk, vajon a két úttörő szemlélet kombinációja valóban segít-e a pedagógusoknak megvalósítani, és a kettő párosításának bevezetése támogatni a nevelés érzékeny területét a korai szakaszban. Ezen tanulmány azt feltételezi, hogy a megfelelő és óvatos módon történő használata a többszörös intelligenciának a Reggio Emilia megközelítés esetében hasznosnak bizonyulhat és mind a gyermekeknek, mind pedig a nevelőknek segítséget jelenthet.
-
A tanulók sajátos nevelési igényeinek figyelembevétele az alsó tagozatos úszásoktatásban
7-16Megtekintések száma:143A kutatásban a tanulók sajátos nevelési igényeinek figyelembevételét vizsgáltuk az alapfokú úszás-oktatásban. A témaválasztást az SNI tanulók számának növekedése és az úszásoktatók felkészültségének fontossága indokolta. Célunk volt feltárni, hogy az úszásoktatók milyen mértékben tudják figyelembe venni az SNI tanulók egyéni szükségleteit, és milyen nehézségekkel találkoznak az úszásoktatás során, valamint célunk volt feltérképezni az SNI és ép tanulók úszásoktatása közti különbségeket, valamint a tanulást segítő tényezőket. A kutatás módszere az online kérdőíves kikérdezés volt. A vizsgálatban 77 úszást oktató szakember vett részt. Az eredményekből kiderül, hogy az oktatók többsége nem rendelkezik speciális végzettséggel, tudásuk főként személyes tapasztalatokon alapul. Bár sokan felkészültnek érzik magukat, a gyakorlatban előfordul a bizonytalanság. Az SNI gyermekek úszástanítása speciális módszertani eszközöket, nagyobb figyelmet és differenciált bánásmódot igényel. Nehézségként jelent a figyelem, a fegyelem, és a motiváció fenntartása. A differenciálás és az egyéni tempó biztosítása kihívást jelent, míg a kisebb létszámú játékos foglalkozások elősegítik a hatékonyabb fejlődést.
-
A FRISS DIPLOMÁSOK EMBERI TŐKE BERUHÁZÁSAINAK MUNKAERŐ-PIACI HATÁSA
5-13Megtekintések száma:224Tanulmányunkban a frissdiplomások munkaerőpiaci elhelyezkedésének nehézségeit, lehetőségeit kívánjuk részletesen feltárni, megvizsgálni. A felmérés elkészítéséhez a Debreceni Egyetemen végzett egészségügyi ápolók körében végeztünk adatgyűjtéseket. Elsődleges célunk a megszerzett végzettség hasznosságának mérése, azaz, a vizsgálat alanyai milyen mértékben tudtak a megszerzett szakképpesítésnek megfelelő munkakört betölteni. A feltevéseinket statisztikai módszerekkel igyekeztünk alátámasztani.
-
AZ ÉSZAK- ALFÖLDI RÉGIÓBAN ÉLŐ FOGYATÉKOS GYEREKEK AKTÍV ÉS PASSZÍV REKREÁCIÓS FOGYASZTÁSI SZOKÁSAINAK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE
31-39Megtekintések száma:458A kutatásunkban az észak-alföldi régióban élő fogyatékos tanulók (8-18 év, n= 283) szabadidős fogyasztási szokásait vizsgáltuk kérdőíves módszerrel. A kutatás során célunk volt megvizsgálni a régióban élő fogyatékos gyerekek szabadidős fogyasztási szokásait, annak főbb jellemzőit, a szabadidős attitűdjüket. Célunk volt a gender vizsgálat is, hogy a nemek tekintetében tapasztalunk-e szignifikáns eltérést és ez az eredmény hogyan viszonyul az épek körében végzett szabadidőfogyasztási szokások vizsgálati eredményeihez. Választ kerestünk arra, hogy mik a fogyatékossággal élő általános és középiskolás tanulók leggyakoribb szabadidő tevékenységei, ez hogyan alakul a nemek viszonylatában? Mi jellemzi a szabadidő eltöltéshez kapcsolódó attitűdjüket? Mi jellemzi a sportolási szokásaikat, sportfogyasztásukat? Megállapítottuk, hogy a fogyatékosággal élő fiatalok szabadidős fogyasztása hasonlóan alakul, mint azt az épek körében végzett vizsgálatok eredményei is mutatnak, azaz a passzív szabadidő-eltöltés dominál (zenehallgatás, tv nézés). A lányok szabadidős fogyasztásában a zenehallgatás és olvasás preferenciája dominánsabban jelenik meg, míg a TV-nézésben a sportcsatorna népszerűsége a fiúk körében nagyobb, mint a lányokéban. A szabadidős tevékenységek esetében a fittnek maradni, az új dolgok kipróbálása, a közösségi élmény meghatározó a fogyatékossággal élő fiatalok esetében. A szabadidősport népszerűnek bizonyul, hiszen mind a lányok, mind a fiúk több mint 50%-a nyilatkozta, hogy végez szabadidős sportot.
-
A IX. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia Programja
145-183Megtekintések száma:186A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, valamint a Különleges Bánásmód Folyóirat Szerkesztősége tisztelettel meghívja Önt a IX. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris tudományos konferenciára.
A konferencia ideje: 2024. április 12.
A konferencia helye:
Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar
Cím: 4220, Hajdúböszörmény, Désány István u. 1-9.
A tanulmányban a konferencia programja olvasható.