Keresés
Keresési eredmények
-
Köszöntő
1Megtekintések száma:298Tisztelt Olvasó!
A Magyar Gerontológia tudományos folyóirat megújulásának része az a törekvés is, hogy évente Konferencia Különszámban adjuk közre a Kutatóműhely (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, Gerontológia Tanszék) szervezésében megrendezésre kerülő Nemzetközi Gerontológiai Konferencián elhangzó előadások rövid összefoglalóit.
Ezzel hozzá szeretnénk járulni a kutatók és szakértők eszmecseréjének folyamatosságához úgy, hogy az absztraktok könnyen elérhető formában állnak az olvasók rendelkezésére, és talán itt a folyóirat honlapján ahhoz is kedvet éreznek majd, hogy a folyóirat rendes számait átlapozva tanulmányozzanak itt megjelent publikációkat és értesüljenek a gerontológia témakörét érintő hazai és külföldi kutatási eredményekről.
Bene Ágnes
a Konferencia titkára
szerkesztő
A Rendezvény az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 „Debrecen Venture Catapult Program” pályázati támogatásával valósul meg.
-
Értelmet az éveknek – Gondolatok a társadalom- és humántudományi gerontológiáról
13-25.Megtekintések száma:294A tanulmány egy elméleti és egy gyakorlati részből áll. Az elméleti rész a releváns szakirodalomra és a világ fejlett országainak gyakorlatára támaszkodva mutatja be az átlagéletkor növekedése következtében fellépő társadalmi problémákat és azok megoldásainak lehetőségeit.
Kitér az idősödés és a nyugdíjkorhatár fogalmának tisztázására, az élethosszig tartó tanulásra, ezen belül az időskori nyelvtanulás jótékony hatásának és az idős korban hasznos, értelmes tevékenységi formáknak a bemutatására. Az empirikus rész egy, a Miskolcon 2017 novemberében megrendezett gerontológiai konferencia előtt készült kérdőíves felmérés eredményeit ismerteti. -
Magyar Gerontológia, 2024. 16. (43.)
1-174Megtekintések száma:94Magyar Gerontológia, 2024. 16. (43.) - teljes szöveg
-
Demokratikus értékek – Diszkriminatív gyakorlatok, tekintettel az időskorúak státusára
64-76.Megtekintések száma:263A gerontológiai tudományok művelése Magyarországon rövid múltra tekint vissza. Talán ezért sokan és tévesen a gerontológia jelentését leszűkítik annak biológiai- orvosi típusára. Amellett érvelünk, hogy a humán- és társadalomtudományi gerontológiának is létjogosultsága van. Megmutatjuk, hogy az ember, az idős ember léthelyzetével kapcsolatban a filozófia és az etika milyen sajátos területen vizsgálódik, miben jelölhető meg missziója: elemezzük a nyugati filozófiai gondolkodás történetét, azt, hogy mely nagy erkölcsi eszméket, értékeket munkált ki több ezer év alatt. Ezek az ideák a modern demokratikus társadalmak elvi alapját képezik. Ilyenek: szabadság, egyenlőség, igazságosság, testvériség, emberi méltóság, emberi jogok. A gyakorlatban ezek gyakran sérülnek. Pl. az időseket életkoruk miatt diszkriminálják. Ezzel sérül az egyenlőség és az igazságosság elve, sérül emberi méltóságuk. A gazdaság, politika, kultúra, oktatás, a nemzedékek közötti viszonyok terén hátrányos helyzetük nyilvánvaló. Az etika feladata a nyugati értékek mentén e gyakorlatok elvi kritikája, ezáltal hozzájárulás annak formálásához. A kontinens demográfiai krízisét az Európai Unió korszerű idősügyi politikai intézkedések, támogatások, projektek útján, a klasszikus nyugati értékek őrzése alapján kezeli.
-
Growing Old and Being Gay or Lesbian in Malta: Anticipating Care in a Heteronormative Society
Megtekintések száma:4Malta presents a unique paradox for sexual minority elders: it boasts some of the world’s most progressive LGBTIQ+ legislation, yet retains a deeply rooted, religiously conservative social fabric. This article explores how this paradox shapes the ageing experiences and anticipated care needs of older gay men and lesbian women. Drawing on critical gerontology and utilising the Biographic-Narrative Interpretive Method (BNIM), to collect the data, using Thematic Analysis this study examins the life histories of participants aged 58 to 72. Findings reveal a pervasive fear of ‘re-closeting’ upon entry into long-term care, driven by a lifetime of navigating heteronormativity. A distinct gendered divergence emerged: while male participants largely embraced a gay identity, female participants frequently rejected the ‘lesbian’ label, adopting strategies of protective silence. The study challenges normative models of ‘successful ageing,’ highlighting instead the resilience found in ‘families of choice.’ The article concludes that despite legal equality, the lack of culturally competent care creates a precarious future for Maltese sexual minorities, necessitating urgent policy interventions and affirmative staff training to support ageing in place.
-
Gerontology Days 2024 International Scientific Conference. The Faculty of Health Sciences at the University of Debrecen Deartment of Gerontology and Dementia Studies, Faculty for Social Wellbeing at the University of Malta 11. October 2024. (online)
232-243Megtekintések száma:287Conference Programme
-
Bevezető
1-10Megtekintések száma:257Tisztelt Olvasó!
A 2022-es Gerontológiai Napok Nemzetközi Tudományos Konferencia központi témakörei a magány és izoláció elleni küzdelem lehetőségei és jó gyakorlatai voltak. A Konferencián számos magyar és angol nyelvű előadás hangzott el ezen témakörökhöz szorosan kapcsolódva, ám hagyományainkhoz híven azon előadóknak is lehetőséget adtunk kutatási eredményeik bemutatására, akik a gerontológia, geriátria más területeit képviselték.
Ebben a Konferencia Különszámban a Konferencián elhangzott előadások kivonatait olvashatják, szerzők szerinti betűrendes sorrendben, elsőként az angol nyelvű majd a magyar nyelvű tudományos és tudománynépszerűsítő írásokat.
Várjuk Önöket a következő Konferencián 2023-ban is!
Bene Ágnes
A Különszám szerkesztője
-
Starting from scratch: realities of older Maltese ex-sisters
7-8Megtekintések száma:145Statistics have revealed how not only globally but also in Malta the number of women religious has decreased. This study delved into the experiences of older ex-sisters from apostolic congregations who held simple vows, lived in the convent, subsequently leaving the congregation.
-
Relocation Stress Syndrome and Associated Health Outcomes among Older Persons Living in Long-Term Care Facilities: Findings from a Systematic Literature Review
53-54Megtekintések száma:102Relocation stress syndrome was officially recognised as a nursing diagnosis in 1992; however, the phenomenon had been documented for at least 70 years. In Western literature, high mortality rates and other deleterious effects of relocation on older person populations were described as early as the 1960s.
-
Molekuláris gerontológia napjainkban
116-126Megtekintések száma:243Az öregedés komplex, molekuláris szintű folyamatainak megismerése és megértése napjainkban alapvető fontosságú. A molekuláris szintű mechanizmusok egyrészt értelmezik a klasszikus gerontológia élettani jelenségeit, másrészt prevenciós és terápiás lehetőségek alapját is képezhetik. Jelen irodalmi adatokon alapuló összefoglaló a molekuláris gerontológia néhány alapfogalmának összegzését követően a tudományterület legújabb eredményei közül az idegrendszer öregedésével kapcsolatos új eredmények közül kíván néhányat bemutatni.
-
Gerontológiai Napok 2021. Nemzetközi Tudományos Konferencia - Konferenciaprogram
Megtekintések száma:366Gerontológiai Napok 2021.
Nemzetközi Tudományos KonferenciaA Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara Nemzetközi tudományos konferenciája 2021. november 25-26-án.
A Konferencia nyelve: magyar (november 25.), angol (november 26.)Szervező Bizottság
Elnök:
Dr. habil Móré Marianna a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának dékánjaTagok:
Dr. Bene Ágnes
Dr. Papp Katalin
Dr. Patyán László
Hengspergerné Stomp Ágnes
Rusinné Dr. Fedor AnitaTudományos Bizottság
Dr. Móré Marianna Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
Prof. Dr. Betul Tosun Hassan Kalyoncu University
Dr. Bene Ágnes Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
Dr. Patyán László Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
Dr. Papp Katalin Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
Prof. Dr. Fónai Mihály Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
Dr. Kovács János Endre Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
Dr. Szemán-Nagy Anita, Debreceni Egyetem BTK , Pszichológia Intézet Személyiség-és Klinikai Pszichológiai Tanszék
Dr. Pék Győző Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Intézet
Dr. Balázs Katalin Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Intézet
Dr. Hidegkuti István Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Intézet
Dr. Csinády Adriána Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Intézet
Kőműves Zsuzsanna Judit Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
Józsa Tamás Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
Nagy Luca Zsuzsa Debreceni Egyetem BTK Pszichológia IntézetOperatív támogatás:
Varga Zsoltné
Buczi Judit
Kiss Gábor
Kirilla György
Séfer Károly
Sajtos Lajos
Bácsi Kinga Bsc. hallgató
Hudák Vivien Bsc. hallgató
Németh Adrienn Bsc. hallgató
Virág Réka Bsc. hallgatóA Konferencia részletes programja
November 25. csütörtök (hibrid)
Levezető elnök
Bene Ágnes PhD.Az előadások nyelve: magyar
Webex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m0a5c6cb13912e54ceb3cc1b91a08c2189:00 Megnyitó
Dr. habil. Móré Marianna, dékán
Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar9:20 Köszöntő
Jászai Menyhért alpolgármester
Nyíregyháza Megyei Jogú VárosPlenáris előadások
9:30
Fizikai aktivitás és civilizációs betegségek különböző életkorokban
Prof. Dr. Tóth Miklós
egyetemi tanár, Testnevelési Egyetem, Semmelweis Egyetem;
elnök, Magyar Sporttudományi Társaság10:20
COVID -19 pandémia Magyar oltatlan idősek oltási attitűdjei, pszichológiai és demográfiai jellemzői
Dr. Pék Győző ny. egyetemi docens, Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézet
10:50-12:00 Párhuzamos programok: Kerekasztal és Szimpózium10:50
„IDŐSÜGYI REFERENS” KEREKASZTALWebex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m0a5c6cb13912e54ceb3cc1b91a08c218Levezető elnök: Dr. Patyán László (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)
Résztvevők:
Résztvevő képzési szakemberek:
Kisdi Réka, Szalai Eszter
Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft.
Dr. Leleszi-Tróbert Anett Mária
Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar Mentálhigiéné Intézet
Dr. Patyán László
(Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológia Tanszék)Résztvevők idősügyi referensek:
Pálinkásné Balázs Tünde (alpolgármester, idősügyi referens, Dabas Önkormányzat)
Sarkantyús Rita Szidónia (szakmai vezető, Veresegyház Kistérség ESÉLY Szociális Alapellátási Központ)
Szűcs Ágnes (idősügyi referens, rendezvényszervező, Szepes Gyula Művelődési Központ)
Újhelyi-Török Alexandra (egészségügyi ügyintéző, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Egészség- és Családügyi Osztály)
10:50
SZIMPÓZIUM A DOSZ KTO társszervezésével
SIKEREK ÉS KIHÍVÁSOK AZ IDŐSAKADÉMIÁKONWebex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m489ae372c57f3fc80accc93fd01672b9Levezető elnök: Bene Ágnes PhD. (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Gerontológiai Tanszék)
10:50
Harmadik Kor Egyeteme a Dél-Csehországi Egyetem Egészségügyi Szociális Karán
Valérie Tóthová, University of South Bohemia in České Budějovice, Faculty of Health and Social Sciences, Institute of nursing, Midwifery and Emergency Care
Jana Šemberová, University of South Bohemia in České Budějovice, Faculty of Health and Social Sciences,
Institute, Institute of Humanities in Helping Professions11:05
Hírös Szabadegyetem - idősödő generáció az iskolapadban
Dr. Fülöp Tamás, főiskolai tanár, Neumann János Egyetem
Dr. Sági Norberta docens, Neumann János Egyetem11:20
Suttogó idősek és nyitott fülek
Nagyné Hermányos Zsuzsanna, vezető, Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ11:35
COVID előtt, COVID közben, COVID után - a Milton Friedman Egyetem szeniorképzési rendszerének helyzete
Dr. Jászberényi József (főiskolai tanár, felnőttképzési igazgató, Milton Friedman Egyetem Kommunikáció- és Művelődéstudomány Tanszék)11:50 Diszkusszió
12:00 A Szimpózium zárása
Virtuális Poszter
Webex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m489ae372c57f3fc80accc93fd01672b912:00
A Sóstó Gyógyfürdők ZRt. kínálata az idősödő generációknak, a gyógyturizmus piacának generációspecifikus jellemzőinek tükrében.
Helmeczi Gabriella (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)12:10-13:00 EBÉD SZÜNET Helyszíni állófogadás
12:30 VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁS Takács Lászlóné Katika világjáró kézimunkáiból
Webex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m0a5c6cb13912e54ceb3cc1b91a08c218
A Kiállítás a helyszínen megtekinthető a Konferencia mindkét napján.13:00 SZEKCIÓK
„A” SZEKCIÓ: ÉLETMÓD ÉS ÉLETMINŐSÉG
Webex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m20e9d7791072a1af7d3a51c11dcd5ca4Levezető elnökök:
Rusinné Dr. Fedor Anita
(Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)
Dr. Sárváry Andrea
(Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)13:00
Az idősek szociális kapcsolatai és szabadidő eltöltése
Rusinné Dr. Fedor Anita, Ungvári Sándor, V. Balla Petra (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)13:20
Az életmódok változásának időbeli trendjei és társadalmi okai – időskori életstratégiák
Szabó Árpád (Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi – Demográfia és Szociológia Doktori Iskola)13:40
A 60 év feletti korosztály Tokaji borfogyasztási szokásai, jövedelem és borértés alapján szegmentálva
Dr. Szakál Zoltán (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)14:00-14:10 SZÜNET
14:10
Időskori életminőség, jóllét és idősödéssel kapcsolatos attitűdök vizsgálata
Ferwagner Anna (Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola)14:30
A városi zöldterületek pozitív hatása a demenciával élők és gondozóik jóllétére
Dr. Fekete Márta (MDRG Kft.)14:50
Időskori panaszok és a gyógynövények kapcsolata
Pászk Norbert (Miskolci Egyetem, Egészségtudományi kar, Elméleti Egészségtudományok Intézete)15:10
Cukorbetegek háziorvosi ellátásának minőségvizsgálata
Törő Viktória, Takács Péter, Kósa Zsigmond, Radó Sándorné, Szelesné Árokszállási Andrea, Sárváry Attila (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)„B” SZEKCIÓ: PANDÉMIA
Webex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mbf83fef05599e5a3473ed772511bc2c9Levezető elnök:
Dr. Patyán László (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)13:00
Modern családformák és a nagyszülői korosztály kapcsolata
Dr. Boga Bálint (vendégelőadó, Milton Friedman Egyetem)13:20
A magyar lakosok egészségi állapota, egészségmagatartása 2020-as SHARE Corona Survey (Covid-19) adatainak tükrében – Hagyományos statisztikai és rough set alapú elemzés
Dr. Takács Péter, Prof. Dr. Láczay Magdolna, Dr. Szakál Zoltán, Dr. Varga Levente, Nádasdi Kristóf Zsolt, Paulikné Varga Barbara, Tóth Kitti, Helmeczi Gabriella (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)13:40
Idős hozzátartozót gondozó családtagok erőforrásai a COVID-19 idején
Dr. Leleszi-Tróbert Anett Mária, Bagyura Márton, Dr. Széman Zsuzsa (Semmelweis Egyetem, Társadalomtudományi Kutatóközpont, Semmelweis Egyetem)14:00-14:10 SZÜNET
14:10
Az idősek nappali ellátása és az aktív idősödés lehetséges kapcsolata - Problémák, nehézségek, jó gyakorlatok a COVID-19 járvány tükrében
Vajda Kinga (Semmelweis Egyetem, Mentális Egészségtudományi Doktori Iskola)14:30
Az oltásbizonytalanság és az oltásellenesség néhány jellemzője a koronavírus-járvány idején erdélyi magyar felnőttek körében
Bárdos Tímea (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Marosvásárhelyi Kar)14:50
Az időskori depresszió
PhDr. Mgr. Kollár Lívia (Vysoká školazdravotníctva a sociálnej práce sv. Alžbety, Bratislava; FZaSP sv. Ladislava, Nové Zámky)„C” SZEKCIÓ: AKTÍV IDŐSÖDÉS
Webex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m8ed272ac16c7c203b14e031b6b2a672eLevezető elnök:
Dr. Móré Marianna
(Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)13:00
Idősödő rendvédelem
Ambrusz Alíz (Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola Pszichológia Doktori Program)13:20
A projektmenedzsment oktatásának szerepe az aktív idősödés jógyakorlatainál
Dr. Asztalos Bernadett - Dr. Ládonyi Zsuzsanna (Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar Mentálhigiéné Intézet)13:40
PKSZAK MAJÁLIS- a generációk évében
Rajzik Alexandra (Pécs és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Gyermekjóléti Alapellátási Központ és Családi Bölcsőde Hálózat /PKSZAK/)14:00-14:10 SZÜNET
14:10
Különböző közegben végzett progresszív balance tréning hatékonyságának vizsgálata nyugdíjasok körében
Miszory Erika Viktória (Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Doktori Iskola)14:30
Hogyan érdemes időskorban táncolni?
Bene Ágnes PhD., Dr. Móré Marianna (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)14:50
Társadalmi innováció a DEAC-ban, az idősek fizikai aktivitásának fokozása érdekében
Lenténé Dr. Puskás Andrea (Debreceni Egyetem, Sporttudományi Koordinációs Intézet)„D” SZEKCIÓ: DIGITALIZÁCIÓ
Webex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m6e0c82a27d2b8f87ce181fddecd4dde6Levezető elnök:
Nádasdi Kristóf Zsolt
(Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)13:00
Az IKT használata az aktív és egészséges időskor támogatásában és az idősgondozásban
Tóth Anikó Panna (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)13:20
Telemedicina jelentősége a pandémia időszakában
Paulikné Varga Barbara (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)13:40
Képzési, oktatási ökoszisztéma Kecskeméten az 50 pluszos korosztály számára
Molnár Szilárd (CédrusNet Kecskemét Program)14:00-14:10 SZÜNET
14:10
A hazai idősek online fogyasztási potenciálja
Stumpf-Tamás Ivett, Bene Ágnes PhD. (Debreceni Egyetem Egészsségügyi Kar)14:30
Idősek az infokommunikációs térben – lehetőségek és kihívások
Nádasdi Kristóf Zsolt, Győri Anita (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)14:50
„Tanulom a korom” Interaktív tananyag fejlesztése időskorúak aktív életvezetésével kapcsolatos témakörben
Réti Éva (Pannon Egyetem)15:00 - Párhuzamosan: SZIMPÓZIUM ÉS KEREKASZTAL
15:00
SZIMPÓZIUM
KOGNITÍV VÁLTOZÁSOK, DEPRESSZIÓWebex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m20e9d7791072a1af7d3a51c11dcd5ca4A Szimpózium elnöke: Dr. Szemán-Nagy Anita
(egyetemi docens, tanszékvezető, Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Intézet, Személyiség- és Klinikai Pszichológiai Tanszék)15:00 A Szimpózium megnyitása, bevezetés
15:05 Időskori depresszió az alapellátásban
Dr. Rekenyi Viktor (Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Családorvosi és Foglalkozás-Egészségügyi Tanszék)
Dr. Kolozsvári László Róbert (Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Családorvosi és Foglalkozás-Egészségügyi Tanszék)15:20 A Test Your Memory (TYM) teszt alkalmazhatósága háziorvosi szettingben demencia és enyhe kognitív zavar kiszűrése érdekében
Dr. Garbóczy Szabolcs (Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika)
Dr. Kolozsvári László Róbert (Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Családorvosi és Foglalkozás-Egészségügyi Tanszék)15:35 Kognitív hanyatlás vagy integráció? – módszertani megközelítésben
Dr. Kondé Zoltán (Debreceni Egyetem Pszichológia Intézet, Általános Pszichológiai Tanszék)15:50 A testmozgás szerepe a demenciák és az időskori depresszió prevenciójában
Dr. Csinády Adriána (Debreceni Egyetem Pszichológia Intézet, Klinikai Pszichológiai Tanszék)16:05-16:10 A Szimpózium zárása
15:00
„MNKSZ” KEREKASZTAL
A MAGYAR NŐI KARRIERFEJLESZTÉSI SZÖVETSÉG PROGRAMJAI AZ ENSZ EGÉSZSÉGES IDŐSÖDÉS ÉVTIZEDE JEGYÉBEN
Webex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mbf83fef05599e5a3473ed772511bc2c9Levezető elnök: Dr. Takács Péter (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)
15:00
Szigorúan 60 év felett
Ferenczi Andrea
elnök, MNKSZ15:15
Barátunk-e a média? - Torz a tükör, vagy csak homályos? Idősek, Covid, Média.
Hajós Katalin
média szakértő, MNKSZ15:30
Lépést tartani a digitalizációs világgal, egy többgenerációs kihívás
Modláné Görgényi Ildikó
szakképzési és felnőttképzési szakértő, MNKSZ15:50-16:10 Diszkusszió
16:10 A Konferencia első napjának zárása26 th. November Friday (online)
Host:
Dr. Katalin Papp (University of Debrecen Faculty of Health)
Language: English
Time zone: (CET)+1; (UTC) + 1Webex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m55a582a5241e04b584b1ed41fcfbf91a9:15
Opening Ceremony
Dr. Anita Rusinne Fedor general and scientific vice dean,
University of Debrecen Faculty of HealthPLENARY SESSION
9:20
Covid, lockdown, elderly. Experiences of the follow up reserach among active older adults 2020- 2021.
Dr. László Patyán
(University of Debrecen)9:50 – 10:50 MORNING SESSION
Host:
Dr. László Patyán (University of Debrecen Faculty of Health)Webex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m55a582a5241e04b584b1ed41fcfbf91a9:50
The good practice of inclusion in action - the proposal of program based on the Human Rights
Marzanna Farnicka PhD.
(Family Psychology Unit, Institute of Psychology Zielona Góra University, Poland)10:10
Quality of life for social care centre clients
Alondere Linda
(Riga Medical College of the University of Latvia)10:30
Spiritual care in Slovenian nursing homes: a quantitative descriptive study
Igor Karnjuš
(University of Primorska, Faculty of Health Sciences, Izola, Slovenia)10:50-11:00 Coffee break
11:00 – 12:20
SYMPOSIUM
“COVID -19 PANDEMIC, SURVEYS ON ELDERLY ABOUT VACCINATION – NATIONAL AND EUROPEAN PERSPECTIVES” SYMPOSIUMWebex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m55a582a5241e04b584b1ed41fcfbf91aChairs:
Katarzyna Bałandynowicz-Panfil PhD
Associate Professor, University of Gdańsk,
Győző Pék PhD
ret. Associate Professor, University of Debrecen, Faculty of Humanities, Institute of PsychologyParticipants:
Șerban Olah, PhD Associate Professor, University of Oradea, Romania
Katarzyna Bałandynowicz-Panfil, PhD Associate Professor, University of Gdańsk, Poland
Győző Pék, PhD ret. Associate Professor,
Adrienn Kaszás, PhD student,
Balázs Őrsi, Assistant Professor,
University of Debrecen, Faculty of Humanities, Institute of Psychology11:00
Introduction
Győző Pék, PhD ret. Associate Professor, University of Debrecen, Faculty of Humanities, Institute of Psychology11:05
The severe cases of Covid 19 in Europe. A comparative analysis using SHARE data base
Șerban Olah, PhD Associate Professor, University of Oradea, Romania11:20
How to convince the undecided - communication with the elderly and attitudes towards vaccination COVID-19 in Poland
Katarzyna Bałandynowicz-Panfil, PhD Associate Professor, University of Gdańsk, Poland11:35
Introducing an international project. Aims and beginnings
Katarzyna Bałandynowicz-Panfil, PhD Associate Professor, University of Gdańsk, Poland11:50
Survey on unvaccinated Hungarian elderly people during the COVID-19 pandemic
Győző Pék, PhD ret. Associate Professor, Adrienn Kaszás, PhD student, Balázs Őrsi, Assistant Professor, University of Debrecen, Faculty of Humanities, Institute of Psychology12:10 – 12:25 Discussion
12:30 Closing of the Symposium
12:30-13:00 Lunch time
AFTERNOON SECTION
Webex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mcbe05fc7b01796c7044e63d5ff2e24e4Host: Dr. Katalin Papp
(University of Debrecen Faculty of Health)13:00
Subjective Assessments of the Disease Seriousness in the Population Aged 60+
Jitka Doležalová
University of South Bohemia in České Budějovice, Faculty of Health and Social Sciences13:20
Prelevance of falls in seniors hospitalized on gerontopsychiatric department, their risk factors and possibilities of preventive interventions
PhDr. Libová Ľubica
(Vysoká školazdravotníctva a sociálnej práce sv. Alžbety, Bratislava; FZaSP sv. Ladislava, Nov Zámky)13:40
Domestic Violence and its Impact upon Reproductive Health during Corona Virus Pandemic among Women Attending Primary Health Care
Dr. Iqbal Majeed Abbas
(Baghdad College of Medical Sciences - Nursing Department)
Virtual Poster14:00
Postoperative rehabilitation after total knee joint replacement
PhDr. Mgr. Vavro Michal
(Vysoká škola zdravotníctva a sociálnej práce sv. Alžbety, Bratislava; FZaSP sv. Ladislava, Nové Zámky)14:10-14:20 Coffee Break
14:20-16:20 Parallel sections
LATE AFTERNOON SECTION
Webex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mcbe05fc7b01796c7044e63d5ff2e24e4Host: Dr. László Patyán
(University of Debrecen Faculty of Health)14:20
Revealing the Concept of Aging in Turkish Nursing Students: An Exploratory Metaphor Analysis
Assoc. Prof. Emel Bahadir Yilmaz*,
Assoc. Prof. Arzu Yüksel**
(* Giresun University, Faculty of Health Sciences, Department of Nursing Turkey.
** Aksaray University, Faculty of Health Science)14:40
Attitudes of Roma adults towards the care of their elderly relatives
Irén Godó, Dalma Tóth
(University of Debrecen)15:00
Local community practices to improve healthy aging in the North
Dr. Elena Golubeva, Dr. Anastasia Emelyanova
(Northern Arctic Federal University, Arkhangelsk (Russia))15:20
Staff Training and Stress in Long Term Care Facilities Special Care Units for Alzheimer's Elders
Dr. S. Jean Szilagyi
(St. Joseph College of Maine
Ohio Department of Health)15:40
Hospice and Palliative Social Work Roles in the U.S.
Dr. Ellen L. Csikai
(University of Alabama, School of Social Work)16:00
Determining the Reasons of Older People for Choosing a Nursing Home: A Comparative Study
Assoc. Prof. Arzu YÜKSEL*, Assoc. Prof. Emel BAHADIR YILMAZ**, Nurse Cansu Esra KESEKCİ***
*Aksaray University, Faculty of Health Sciences, Department of Nursing, Turkey.
**Giresun University, Faculty of Health Sciences, Department of Nursing, Turkey.
*** Silivri State Hospital, Children's Service, Turkey.16:20
Growing Ageing Population and European Policies
Rehana Sindho Kabooro
University of DebrecenVirtual Poster
16:40
Satisfaction with the implementation of developmental tasks in the course of life and the sense of well-being in late adulthood
Hanna Liberska
Faculty of Psychology Kazimierz Wielki University Bydgoszcz, Poland
14:20-15:20Section of the Association for Women’s Career Development in Hungary (AWCDH)
Webex link:
https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mf8a10dfb277e1f308bfa4fcc244801c1
Hosts:
Ágnes Bene PhD.
(University of Debrecen)
Andrea Ferenczi
(AWCDH)14:20
Education In Old Age In The Experiences Of Polish Euro Grandparents
Prof. Jolanta Mackowicz, Ph.D and Joanna Wnek-Gozdek, Ph.D
Institute of Educational Sciences, Pedagogical University of Krakow14:40
A step forward with the help of a friend of older persons
Susan B. Somers
president, INPEA – International Network for the Prevention Elder Abuse15:00
Action for Smart Healthy Age-Friendly Environments
Willeke van Staalduinen
CEO AFEdemy Vice-Chair and Grant Holder COST Action16:50 Conference Closing Ceremony
-
COVID-19, lockdown, elderly. Experiences of the follow up research among active older adults 2020-2021.
40-42Megtekintések száma:508Introduction, aims:
The COVID-19 pandemic caused invaluable harms on the World during last two years. Among all economic and societal consequences the negative effects for elderly people was also apparent. Researches - among others - focused on the age related inequalities for accessing and using services, economic disadvantages, the decline of psychical, physical and mental conditions, reduced quality of life, increased level of loneliness, stress and depression, such as the increase and new faces of ageism.
This research focused on the individual and organizational consequences of COVID – 19 pandemic and the effects of the state interventions followed by. The target group were identified as active seniors who have leading positions in different local and regional senior’s associations. These people were affected individually as a member of the age group and as an experts with organizational responsibilities as well.Research method:
We chose a qualitative follow up (longitudinal) research method that was committed by semi structured phone interviews, recorded and anonymised. The time of the two data record focused and followed the main Hungarian waves of the pandemic: May – June in 2020 and June – July in 2021. Sample were collected from all districts of Hungary (n=42).Main research topics were:
- The situation of the older adults (experiences about the local older people, daily life, problems, issues, social connections)
- The life in the organization (activities, new initiatives, problems, issues)
- Individual experiences (fears, daily life, social connections, shopping habits, use of ICT, vaccination).Results:
We found significant differences on the personal life situation and the perception of pandemic and related interventions during the two waves. Pandemic situation may influenced these results. The age related “stay at home campaign” made more difficulties for the older people during the first wave, meanwhile related interventions weren’t so strict during the second wave by introducing shopping timeline for older people and night curfew for all in the late nights. Even first wave did not cause such harm like the second one in Hungary.
During the first wave we found older people as a rule following citizens. They followed all the restrictions and regulations strictly. Life situations mainly were determined by the living conditions, that is means the ones who lived in the countryside mainly a house with garden experienced less negative effects than those, who lived in the housing estate area (first wave mainly fall on March – May).
Older people reported increased importance of the local authorities. With the lack of central supporting interventions, local authorities played main role for local support, care and security. If the local government took care of older people they felt safety. Less interventions and coordination made older people insecured.
The second wave made new situations for people. Older adults became one of the first target groups in vaccination and people started to cope with the pandemic.
Older adults became more critical with governmental interventions.
Critics focussed on the
- pandemic related communication, the vaccination (older people mainly got Shinofarm vaccine that was not accepted in the EU at that time),
- difficulties with the availability of health services, and
- they experienced increased economic problems.
The life in the organization: during the first wave we found frozen life of the seniors organization, cancelled and delayed programmes. Some initiatives were also reported. People preferred to keep contact via phone instead of using another ICT tools. Some of the answerer worried about the community life, how they can restart after the pandemic, others preferred the forthcoming chance for personal meetings.
Seniors organisations may play an important role of the senior’s life by organizing free time and social activities, advocacy, and many other aspects of active ageing. As we made a first extract of this research further analyse will focus more on the good examples and new initiatives on the social, community and organizational levels. -
Magyar Gerontológia 17(44) 2025 Teljes lapszám
Megtekintések száma:5Tisztelt Olvasó!
Nagy örömmel nyújtom át a Magyar Gerontológia/Hungarian Gerontology legújabb, 2025-ös lapszámát, amely a modern időskor sokszínűségét és az aktív idősödés előmozdításának lehetőségeit járja körül. Jelen számunk célja, hogy interdiszciplináris keretben mutassa be azokat a fizikai, pszichológiai és társadalmi tényezőket, amelyek alapjaiban határozzák meg az idősebb generációk életminőségét.
A kötet szakmai spektruma a klinikai prevenciótól a digitális szabadidő-felhasználásig terjed:
- Fizikai egészség és prevenció: részletes elemzést olvashatnak a preszarkopéniás állapot kezelését célzó edzésprogramok hatékonyságáról , valamint a krónikus betegségek megelőzésében kulcsszerepet játszó modern táplálkozási irányelvekről.
-
Pszichológiai jóllét és módszertan: bemutatjuk az önegyüttérzésen alapuló intervenciók jelentőségét az érzelmi alkalmazkodásban. Emellett feltárjuk, hogyan segítheti a történetmesélés módszere a kognitív-viselkedésterápiás folyamatokat a szorongás leküzdésében.
-
Digitális világ és innováció: kiemelt figyelmet fordítunk az online játékok és a digitális szabadidő szerepére, amelyek az aktív idősödés új eszközeiként segítik a kognitív funkciók és a társas kapcsolatok fenntartását.
-
Társadalmi kihívások és inklúzió: szerzőink foglalkoznak az időskori szegénység rejtett arcával Magyarországon , valamint a marginalizált csoportok, például az LMBTQ+ közösségbe tartozó idősek speciális gondozási szükségleteivel és félelmeivel.
-
Rendszerszintű megközelítések: vizsgáljuk az egészségügyi együttműködések és a köz-magán szektor partnerségének szerepét az ellátórendszerek fejlesztésében, érvelve egy holisztikus és participatív gondozási modell mellett.
Bízom benne, hogy a lapszámban közölt tanulmányok értékes elméleti és gyakorlati útmutatóval szolgálnak a gerontológia területén dolgozó szakemberek, kutatók és az idősek életminőségének javítása iránt elkötelezett olvasók számára.
A szerkesztőség nevében hasznos és gondolatébresztő olvasást kívánok!
Molnár Edina, főszerkesztő
-
Gerontological perspectives of Big Data analysis of mobile-based health data
62-63Megtekintések száma:112The mass proliferation of smartphones with the features of general purpose computers is a major challenge for the iPhone in 2007. Medical use of these devices started in 2009 and today there are around 350,000 health apps in the world, are available, with hundreds of hundreds of millions of them, and they have more than 10 million users. Studies show that users are becoming more open to health apps and related mobile phone peripherals, use of assets (e.g. activity trackers).
-
Bevezető
Megtekintések száma:254Tisztelt Olvasó!
A 2021-es Gerontológiai Napok a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának 14. alkalommal megrendezett éves tudományos konferenciája, nem csak azért páratlan, mert egyetlen ilyen tematikájú nagy múltú konferencia magyar egyetem szervezésében, hanem azért is, mert az érintett tudományterületek sokszínűsége mellett jellemzi a résztvevők sokszínűsége is. A tudományos kutatók, oktatók és PhD hallgatók mellett, az idősellátásban, idősek támogatásában tevékenykedő szakemberek és más érdeklődők is meghallgatják az itt elhangzó előadásokat, bekapcsolódnak a vitákba, szimpóziumokba és kerekasztalokba.
Nagyon köszönjük a visszajelzéseket (dicséretet, kritikát, javaslatot, kérést) amelyeket a Konferencia során, és azt követően is eljuttatnak hozzánk a résztvevők!
Ebben a tudományos folyóirat különszámban a Konferencián elhangzott előadások absztraktjait olvashatják.
Elsőként Prof. Dr. Tóth Miklós plenáris előadásának rövid összefoglalója, majd az angol nyelvű előadások kivonatai és a magyar nyelvű absztraktok érhetőek el ezen a felületen.
Várjuk Önöket a Gerontológiai Napok 2022. rendezvényen is!
Bene Ágnes
a Különszám szerkesztője -
Behavioural Techniques in Work with Seniors
Megtekintések száma:20This article explores the application of storytelling as a cognitive-behavioural therapy (CBT) tool for older adults, emphasizing its effectiveness in illustrating the role of avoidance and exposure in anxiety recovery. Integrating a complete theoretical introduction and narrative case example with conceptual support from psychoeducational materials, the article demonstrates how storytelling facilitates therapeutic insight and engagement, particularly in older populations.
-
Prevention is the key - a multidimensional model for social well-being of the elderly
15-16Megtekintések száma:153Our research group identified a huge need for research on social well-being in the elderly population. In Hungary so far not much has been published in this topic, however, understanding the key elements of well-being is a growing area of research in gerontology all around the world, since it is crucial how we manage our lives in old age.
-
Physical Restraint Use within Maltese Long-Term Care Settings
9-10Megtekintések száma:161The holistic study looked at the locally unexplored environment, providing a platform of knowledge base and information on physical restraint use. The project secured relevant information focal to the older person residents, health care providers and policy makers within long-term care settings.
-
Karantén Kérdőív a Koronavírus idején
73-100Megtekintések száma:233A 3. Kor Egyeteme Alapítvány az MTA MATB Társadalom- és Humántudományi Gerontológia Munkabizottsága és a Miskolci Egyetem BTK Nyelv és Kommunikáció Kutatócsoportja (Modern Filológiai Intézet) közös szervezésében került sor a Karantén Kérdőív a Koronavírus idején című kutatásra, mely az EduSenior Karantén Képzési Program részeként valósult meg 2020.05.05 – 2020.05.20. között. A beszámoló a kutatás fontosabb eredményeit mutatja be.
-
Active Ageing Good Practices Promoting Intergenerational Communication and Understanding
5-6Megtekintések száma:204Persistent negative stereotypes on the aging process and the older person are noticeable within the current youth-orientated culture. Older persons may also hold negative stereotypes about the younger generation. These undesirable typecasts co-exist because younger and older persons often have limited contact with each other. Indeed, the younger generation, only gets to engage in communication with the older person within the family unit, rarely outside their own familial structures. Similarly, older persons, residents of long-term care have limited opportunities of interacting with the younger generation.
-
Empowering older persons: The truths and challenges of care decisions for enhanced quality of life
5-6Megtekintések száma:131As the global population ages, empowering older persons in care decisions becomes increasingly crucial for enhancing their quality of life. This paper explores the complexities of empowerment in the context of care decisions for older persons, examining both the facts and challenges involved.
-
Insights into the lived experience of Long-Term Care and End of Life Transitions in Malta
3-4Megtekintések száma:185In this keynote presentation, I explore the profound implications of the global demographic shift towards an ageing population. I delve into the challenges and opportunities presented by this shift, using Malta as a unique case study with 25% of its citizens aged 60 and older. The dense population poses challenges for infrastructure, healthcare access, and the overall well-being of older individuals.
-
COVID-19 hatása az idős korúak online vásárlási szokásaira - vizsgálat két régióban
146-158Megtekintések száma:257A COVID-19 jelentős mértékben befolyásolta az emberek életét, az idősekét is, akik igyekeztek leszűkíteni a személyes kapcsolataikat, különösen a karantén időszakokban. Megváltozott a mindennapi életük, többek között a vásárlási szokásaik is átalakultak. A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Gerontológiai Tanszékének longitudinális kutatása adta a kutatásom alapját. 2021 nyarán két régióra kiterjedő interjús kutatást végeztem, amelyben arra kerestem a választ, hogy a COVID-19 járvány milyen mértékben befolyásolta az idős szervezetek tagjainak életét, hogyan változtak meg szokásaik, például a digitális eszközök használatával és általában a fogyasztással kapcsolatban. Az eredmények alapján elmondható, hogy míg 2020-ban a pandémia ideje alatt főként telefonon tartották egymással a kapcsolatot a szervezetek tagjai, 2021-ben már közel azonos számban voltak azok akik a hagyományos telefonos és azok, akik az online kapcsolattartást preferálták. Az online kapcsolattartás és az internethasználat feltehetőleg azért lett elterjedtebb, mert az idősebbek nyitottabbak lettek az online világ iránt. A vizsgált időszakban megnőtt az idősek hajlandósága a digitális eszközök használatára és kiszélesedtek a lehetőségeik is, például a kompetenciáik (gyakran kényszerű) fejlesztésével. Igaz ez az online vásárlásokra is. Mint a hazai fogyasztói korcsoportok mindegyikében, úgy az idősek körében is nőtt az online fogyasztás. Erre esetükben elsősorban a digitalizációval kapcsolatos lehetőségeik bírnak befolyással.
A digitalizáció legfőbb előnye az idősek számára, hogy sokkal könnyebben tudják egymással tartani a kapcsolatot, köztük a távolabb élő családtagokkal is, míg hátránya közé tartozik, hogy nem minden idős személy engedheti meg magának, hogy rendelkezzen a megfelelő kompetenciákkal, technikai feltételekkel és internet hozzáféréssel. -
Az esztétikum szerepe az „aktív öregedés” - ben: (A téma szubjektív vázlata példákkal)
92-106.Megtekintések száma:303A gerontológia az összes emberrel kapcsolatos diszciplínát magába foglalja abból a szempontból, hogy hogyan érinti az idős embert, más szóval: minden humán tudománynak van egy gerontológiai fejezete. Maslow összeállította az emberi szükségletek hierarchiáját, amelyek közé az esztétikai igényt is besorolta. Jelen dolgozat elsőként azt a témát tárgyalja, hogy az esztétikai igény hogyan változik az idősödés folyamán a saját test, a környezet, a művészi (vizuális és zenei) élmények vonatkozásában. Az aktív idősödés paradigma gyakorlati megvalósulása folyamatában, az életminőség javításában az esztétikai ingerhatásnak kiemelt szerepe van, vagy lehet és ezt akaratlagosan felhasználhatjuk erre a célra. Az esztétika a szellemi szféra felé is utat nyithat, ami idős korban igen fontos lehet.
-
Advancing Research and Training on Ageing, Place and Home
143-148Megtekintések száma:198HOMeAGE Doctoral Network Older Adult Reference Group Meeting
Horizon Europe (HORIZON) Marie Skłodowska-Curie Actions Doctoral Networks
HOMeAGE (101073506)