Évf. 12 (2020): Konferencia Különszám
Tudományos

Köszöntő

Megjelent november 26, 2020
Ágnes Bene
PDF

APA

Bene, Ágnes. (2020). Köszöntő. Magyar Gerontológia, 12(Különszám), 1. Elérés forrás https://ojs.lib.unideb.hu/gerontologia/article/view/8492

Tisztelt Olvasó!

A Magyar Gerontológia tudományos folyóirat megújulásának része az a törekvés is, hogy évente Konferencia Különszámban adjuk közre a Kutatóműhely (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, Gerontológia Tanszék) szervezésében megrendezésre kerülő Nemzetközi Gerontológiai Konferencián elhangzó előadások rövid összefoglalóit.

Ezzel hozzá szeretnénk járulni a kutatók és szakértők eszmecseréjének folyamatosságához úgy, hogy az absztraktok könnyen elérhető formában állnak az olvasók rendelkezésére, és talán itt a folyóirat honlapján ahhoz is kedvet éreznek majd, hogy a folyóirat rendes számait átlapozva tanulmányozzanak itt megjelent publikációkat és értesüljenek a gerontológia témakörét érintő hazai és külföldi kutatási eredményekről.

 

Bene Ágnes

a Konferencia titkára

szerkesztő

 

A Rendezvény az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 „Debrecen Venture Catapult Program” pályázati támogatásával valósul meg.