Évf. 13 szám 3-4 (2022)

Megjelent December 23, 2022

issue.tableOfContents6766d58c9eabe

Folyóiratcikk

  • Az ETNOCENTRIKUS MAGATARTÁS VIZSGÁLATA A CETSCALE MODELL ALKALMAZÁSÁVAL
    Megtekintések száma:
    114

    Napjainkban a helyi gazdaság és társadalom védelme már nem csak nemzetek szintjén, de globális szinten is erősen támogatott. Vizsgálatunk Sumner (1906) etnocentrizmus fogalmára épített Shimp és Sharma (1987) féle CETSCALE modellre épült. A fogyasztói kérdőíves felmérést 2021 őszén egy omnibusz kutatás keretében bonyolítottuk le egy reprezentatív mintán (N=1000). A minta nemre, korra, településtípusra és régiókra nézve tükrözi az alapsokaság összetételét. A kutatás során a leíró statisztikai módszerek mellett faktor- és klaszteranalízist végeztünk annak érdekében, hogy feltárjuk a hazai etnocentrikus értékek mentén kialakuló fogyasztói szegmenseket. Mivel 2014-ben ezt az állítássort már elemeztük egy szintén reprezentatív nagymintás vizsgálat keretében, így a hét évvel korábbi eredményekkel való összehasonlításra is lehetőségünk volt. Várakozásaink szerint a 2020. évi járvány fokozta az elköteleződést a magyar termékek iránt. Előzetes feltevésünk ugyanakkor nem igazolódott be, az elemzések során kiderült, hogy számottevő változás nem történt a korábbi állapothoz képest. A CETSCALE állítások mentén két faktort sikerült azonosítani, és azok segítségével három szegmenst elkülöníteni, melyek a Nacionalista, a Patrióta és a Kozmopolita elnevezéseket kapták az értékcsoportokhoz való igazodásuk alapján. A hazai gazdaság szereplőinek alapvető érdeke, hogy a jövőben erősödjön a patrióta magatartás, aminek a stratégiáját ki kell dolgozni.

    pdf
    108
  • AZ EURÓPAI NEMZETKÖZI KLUBFUTBALL BEVÉTEL-TERMELŐ KÉPESSÉGÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE
    Megtekintések száma:
    113

    A látvány csapatsportágak, különösen az európai labdarúgás bevétel-termelő képessége szignifikáns fejlődésen ment keresztül az utóbbi évtizedekben. Az európai élvonalbeli csapatok, 55 ország több mint 700 klubja éves szinten 20 milliárd eurót meghaladó összegből gazdálkodhatott az utóbbi 4 év tekintetében. Az európai klubfutball bevételeinek jelentős része származik a Big-5 bajnokságok bevételeiből. Az angol, spanyol, német, olasz és francia bajnokságok 98 csapata közül, meghatározó szerepe van a bevételek előállításában a top 20 klubnak, amelyek a teljes európai bevétel 40%-át adják. A bevételszerkezeteket vizsgálva megfigyelhető, hogy a legjelentősebb bevételi források a közvetítési bevételek, illetve a kereskedelmi és szponzorációs bevételek. Az európai klubfutball összesített bevétele a koronavírust megelőző időszakokban jelentős mértékben 7%-ot meghaladóan emelkedett átlagosan évenként, a COVID hatásait követően azonban jelentősen megtorpant a fejlődésben. A lengyel bajnokság jelentős visszaesésen, a magyar bajnokság jelentős fejlődésen ment keresztül a vizsgált 2017-2020-ig tartó időszakban, mind az összesített bevételeket tekintve, mind a csapatokra eső átlagos bevételeket tekintve. Kutatásomban a 2017-2020-as  időszakot tekintve mutatom be a Big5, magyar és lengyel bajnokságok árbevételének alakulását és megoszlását.

    pdf
    170
  • Üdítőitalokkal kapcsolatos egészségtudatosság feltárása a fiatal felnőttek körében szemkamerás vizsgálat segítségével
    Megtekintések száma:
    279

    Az egészséges táplálkozásra való törekvés megatrendjére állandó és vitathatatlan aktualitásként tekinthetünk. Kutatásunkban a táplálkozás egy lényeges, de fogyasztói szemmel gyakran figyelmen kívül hagyott területén végeztünk vizsgálatokat, melynek középpontjában a folyadékpótlás jól ismert szereplői: az üdítőitalok álltak. Vizsgálatunkba 18-19 éves, végzős gimnazisták egy 30 fős csoportját vontuk be, akik az élelmiszerpiacon is valós vásárlóerőt képviselnek, így a vásárlási döntéseik mögött álló hatásmechanizmusok megismerése kiemelt szerepet élvez. Primer kutatásunk két fő pillér mentén épült fel, az első a belső tudattalan hatások megismerésére irányult, melyet egy rögzített szemkamera segítségével vizsgáltunk. A második pillért pedig egy kérdőíves megkérdezés adta, mely során kitértünk a résztvevők egyéni preferenciáira, illetve kérdéseket tettünk fel a szemkamerás vizsgálat során látottakkal kapcsolatban. A tekintet követés monitorozásával képesek voltunk megvizsgálni, hogy mire összpontosítanak a résztvevők amikor egy-egy üdítőital csomagolásának front, illetve információs oldalára tekintenek. Kutatásunkban továbbá kitértünk a közösségi média platformokon megjelenő promóciós bejegyzések szemkamerás vizsgálatára is. A szemkamera segítségével begyűjtött adatokat összevetettük a résztvevők szubjektív egészségtudatosságával, és csoportokat alakítottunk ki. Az egyes csoportokhoz pedig aggregált hőtérképeket készítettünk, melyek vizuálisan jól szemléltetik a tekintek megoszlását az egyes képeken.

    pdf
    185
  • Az Erasmus+ hallgatók áramlásának vizsgálata gravitációs modellel
    Megtekintések száma:
    110

    A tanulmány célja, hogy megvizsgálja a 33 Erasmus+ programország közötti Erasmus-hallgatói áramlásokat a gravitációs modell segítségével. A regressziós elemzés az országválasztási döntést befolyásoló tényezők hatását számszerűsíti a 2018-as évre vonatkozóan. A kapott eredmények arra engednek következtetni, hogy a földrajzi távolság által megtestesített költségek, valamint a kulturális különbségek erősen visszavetik két ország között a mobilitás intenzitását. A kutatás továbbá arra is rámutat, hogy a hallgatók szívesebben választanak olyan országot, ahol jó hírű, színvonalas egyetemek találhatók, míg a turisztikai attrakciók nem igazán növelik a fogadó országok vonzerejét.

  • GAZDASÁGPOLITIKAI DÖNTÉSEK ÉS AZ INFLÁCIÓ HATÁSA A MUNKAERŐPIAC – KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KÖZIGAZGATÁS – HELYZETÉRE
    Megtekintések száma:
    313

    Napjainkban hazánkat aktív monetáris és fiskális politikai döntések jellemzik, azonban a koronavírus, valamint az orosz-ukrán háború okozta válság és annak inflációs következményei ellentétes irányba terelnék a gazdaságpolitikai döntéseket, ami hosszútávon fenntarthatatlan. Tanulmányomban a fiskális és a monetáris politika közötti kapcsolatot, valamint a gazdasági válsághelyzet munkaügyi hatását vizsgáltam a makrogazdasági adatok, a Magyar Nemzeti Bank, valamint az Európai Uniós előrejelzések alapján. A gazdaságpolitikában 2010 után jelentős előrelépés történt, aminek köszönhetően fiskális egyensúly volt és a monetáris politika biztosította az árstabilitást, a munkaerőpiaci helyzet az elmúlt években fokozatosan javuló tendenciát mutatott. A két gazdaságpolitikai részterület között 2013 után megvalósult független, de konstruktív összhang hazánk makrogazdasági folyamatainak tartós javulását eredményezte. A kialakult válsághelyzet azonban gyors reakciót igényelt, amely alapjaiban változtatta meg a rövidtávú gazdaságpolitikai célokat. A magyar gazdaság a monetáris és fiskális politika összhangjának köszönhetően a pandémiás időszakban is jól teljesített az Európai Uniós átlaghoz mérten. A koronavírus és a háború okozta veszélyhelyzetben a gazdaságpolitika nehéz helyzetbe került, a válságból való kilábalás gazdaságélénkítést indokol, míg az inflációs nehézségek megfékezésére monetáris szigorításra van szükség.

    pdf
    265
  • MILYEN KIHÍVÁSOKKAL SZEMBESÜL A VÁLLALKOZÓ EGYETEMEN DOLGOZÓ INTRAPRENEUR?
    Megtekintések száma:
    64

    Összefoglalás

    Bár sokan és sokféle nézőpontból kutatták a vállalkozókat, egyik alcsoportjuk a belső vállalkozók máig kissé elhanyagoltak a szakirodalomban.

    Az intrapreneur definiálását követően megvizsgáljuk, miért is van szükség a szervezetekben ilyen típusú emberekre, illetve melyek azok a legfontosabb faktorok, amelyek elősegítik vagy épp gátolják a belső vállalkozók kialakulását, motiváltságát.

    A Scopus és a Web of Science adatbázisain végzett irodalmi áttekintés figyelmet irányít arra, hogy a téma kutatottsága – jelentősége ellenére – alacsony, főleg a vállalkozó egyetemek területén.

    Bemutatásra kerül, hogy a szakirodalom milyen, a belső vállalkozók előtt álló akadályokat azonosított a vállalkozó egyetemeken, illetve felvetéseket fogalmazunk meg a további kutatások irányával kapcsolatban.