Kutatás közben

Külön út - külön siker

Megjelent:
June 18, 2007
Szerző
Megtekintés
Kulcsszavak
How To Cite
Kiválasztott formátum: APA
Vass, K. (2007). Külön út - külön siker. Competitio, 6(1), 125-148. https://doi.org/10.21845/comp/2007/1/7
Absztrakt
Tanulmányomban az Európai Unió egyik tagállamát, a korporatív gazdaság egyik példájának tekinthető Ausztria kis, nyitott, föderális berendezkedésű államát veszem górcső alá. Az osztrák gazdaságban a második világháború utáni újjáépítési periódust viharos gazdasági expanzió jellemezte; az olajválságot követően pedig a fejlett tőkés országok között egyedülálló módon alacsony infláció és alacsony munkanélküliség, valamint az átlagosnál dinamikusabb gazdasági növekedés állította az országot a figyelem központjába. A felfokozott külső gazdaságpolitikai érdeklődés miatt ekkor került széles körű vizsgálat alá az osztrák modell, azaz az osztrák gazdaságpolitika és az intézményrendszer. Az 1980 as évek elején azonban a gazdaságban strukturális problémák jelentkeztek, melynek eredményeként a növekedési ütem jelentős mértékben lelassult, míg a 2000-ben bekövetkező politikai változások végre ismét kedvező gazdaságpolitikai fordulatot hoztak. Az alábbiakban elsőként a második világháború utáni újjáépítés során kialakult gazdasági helyzetet mutatom be, majd az osztrák társadalmi partnerség kialakulását, változásait és szerepét vizsgálom. Ezt követően napjaink Ausztriáját elemzem a fenntarthatóan kiegyensúlyozott államháztartás szempontjából, fókuszálva az államháztartás helyzetére és a szövetségi berendezkedésből adódó komplex fiskális kapcsolatokra. Journal of Economic Literature (JEL): H62, H63
Hivatkozások
  1. Aiginger, K.-Guger, A. (2006): Te ability to adapt: Why it differs between the scandinavian and continental european models? Intereconomics, Január február, 14-23.Austrian Federal Financing Agency. Letöltés helye: http://oebfa.co.at, Letöltés ideje: 2006. május 31.
  2. Bara Zoltán-Szabó Katalin (2000): Gazdasági rendszerek és intézmények. In: Bara Zoltán-Szabó Katalin (szerk.):Gazdasági rendszerek, országok, intézmények. Aula, 53-77.
  3. Bartha Attila (2005): Visszajáró svéd kísértet? Egy félreértés fogságában: a svéd modell álma és a kelet európai realitás.Competitio, Debreceni Egyetem 2005/1, 153-163.
  4. Bundeskanzleramt Österreich. http://www.austria.gv.at/site/3355/default.aspx, Letöltés ideje: 2006. szeptember 18.
  5. Butschek, F. (1991): Institutional continuity and economic growth - the case of Austria. WIFO, Working Paper, 115/1999.
  6. Eskesen, L. L. (2002): Population aging and long term fiscal sustainability in Austria. IMF Working Paper 02/216.
  7. Epstein, N.-Tzanninis, D. (2005): Austria: Selected issues. Intrnational Monetary Fund, Country Report 05/249, 40-47.
  8. Gedeon Péter (2000): A modern kapitalizmus. In: Bara Zoltán-Szabó Katalin (szerk.): Gazdasági rendszerek, országok,intézmények. Aula, 81-125.
  9. Földvári Zsuzsa (1993): Szalonképtelen képviselők. Heti Világgazdaság 1993/26. Letöltés helye: http://archivum.hvg.hu/Search.aspx?q szalonk%C3%A9ptelen+k%C3%A9pvisel%C5%91k&qhas &kw &fd 1993.01.01&td 2006.11.14, Letöltés ideje: 2006. november 14.
  10. Földvári Zsuzsa (2001): Osztrák szakszervezetek. Heti Világgazdaság 2001/38. Letöltés helye: http://archivum.hvg.hu/Search.aspx?q osztr%C3%A1k+szakszervezetek&qhas &kw &fd 2001.01.01&td 2001.12.31, Letöltés ideje:2006. november 14.
  11. Guger, A. (1990): Corporatism: Success or Failure? Austrian experiences. WIFO, Working Paper, 1990/36.
  12. HVG (1994a): Munkáskamara varieté. Heti Világgazdaság, 1994/48, Letöltés helye: http://archivum.hvg.hu/Search.aspx?q munk%C3%A1skamara+variet%C3%A9&qhas &kw &fd 1993.01.01&td 2006.11.14, Letöltés ideje:2006. november 14.
  13. HVG (1994b): Párt humánpolitika Ausztriában. Heti Világgazdaság. Letöltés helye: http://archivum.hvg.hu/Search.aspx?q p%C3%A1rt hum%C3%A1npolitika&qhas &kw &fd 1993.01.01&td 2006.11.14, Letöltés ideje: 2006.november 14.
  14. HVG (1994c): Osztrák választások. Új librettó. Heti Világgazdaság, 1994/40. Letöltés helye: http://archivum.hvg.hu/Search.aspx?q %22osztr%C3%A1k+v%C3%A1laszt%C3%A1sok%22&qhas &kw &fd 1994.01.01&td 2004.11.14, Letöltés ideje: 2006. november 14.
  15. IMF (2003): Austria - Staff report. International Monetary Fund 03/372.
  16. IMF (2005): Austria: Country Report. International Monetary Fund 05/248.
  17. Körösi István (2004): Ausztria az Európai Unióban: érdekei a 2004. évi bővítésben. Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézet, Műhelytanulmányok, 21-24.
  18. Lehner, G. (2002): The Government Debt Committee and its recommendation in the 1990s. Letöltés helye: http://www.staatsschuldenausschuss.at/html/inhalt/download/pdf/recommendations_lehner.pdf, Letöltés ideje: 2006. május31.
  19. Lengyel László (2006): Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris, 251 286.
  20. Nowotny, E. (1993): The Austrian Social Partnership and Democracy. Center for Austrian Studies, Working Paper, 93/1.
  21. Oates, W. E. (1999): An essay on fiscal federalism. Journal of Economic Literature, Vol. 37, No. 3., 1120-1149.
  22. OECD Statistical Database. Letöltés helye: http://www.oecd.int/olis, Letöltés ideje: 2006. május 29.
  23. OECD (2003a): Assessment és recommendations. In: OECD Economic surveys Austria, 2003. 9-20.ű
  24. OECD (2003b): Recent macroeconomic development and medium term issues. In: OECD Economic Surveys Austria,2003, 21-42.
  25. OECD (2005a): Economic issues and policy challenges. In: OECD Economic Survey Austria, 2005. 23-39.
  26. OECD (2005b): Executive summary. In: Economic Surveys Austria, 2005. 8-9.
  27. OECD (2005c): Reforming federal fiscal relations. In: Economic Surveys Austria, 2005. 67-98.
  28. OECD (2005d): Fiscal policy issues. In.: Economic Surveys Austria, 2005. 41-65.
  29. Richter Sándor-Székffy Klára (1987): Ausztria gazdasága: Fejlődés, megtorpanás, válságjelenségek. Budapest, KJK, 11-24.
  30. Tanzi, V. (2000): On fiscal federalism: issues to worry about. In: Conference of fiscal decentralization, IMF. Letöltés helye:http://www.imf.org/external/pubs/ft/seminar/2000/fiscal/tanzi.pdf, Letöltés ideje: 2006. május 23.
  31. Tálos, E. (2003): Szociális partnerség: demisztifikálás és alkalmazkodási kihívások között. In: Nyilas Mihály-Koncz János(szerk.): Ausztria szociálpolitikája. Budapest, Társadalompolitikai Olvasókönyvek, 285-308.
  32. Tocqueville, A. de (1838): Democracy in America. Letöltés helye: http://xroads.virginia.edu/_HYPER/DETOC/1_ch08.htm, Letöltés ideje: 2006. május 22.
  33. Von Hagen, J. (2003): Fiscal discipline and growth in euroland. Experiences with the stability and growth pact. ZEIWorking Paper. Letöltés helye: http://www.zei.de/zei_english/f_search.htm, Letöltés ideje: 2006. augusztus 23.
  34. Zöllner, E. (2000): Ausztria története. Budapest, Osiris, 416-424.