A több mint negyed századig uralkodó, modern kereskedelmi elméletnek számító Heckscher-Ohlin (HO) modellt a XX. század második felében egyre több kihívás érte. A tökéletes versenyt, állandó skálahozadékot és homogén termékeket feltételező, 2*2*2-es (termék-tényező-ország), eleganciáját technikai egyszerűségében hordozó modell, úgy tűnt, két jelentősebb területen nem kínál megfelelő válaszokat az empirikus tények magyarázatához. A modell konklúzióját, azaz hogy az országoknak azoknak a termékeknek a termelésében lesz komparatív előnyük, amelyek előállításához intenzíven használják az országban relatív bőségben rendelkezésre álló termelési tényezőt, először a Leontief-paradoxon, majd az ágazaton belüli kereskedelem empirikus tényei tették kétségessé. A tanulmány ez utóbbi jelenséggel foglalkozik, első részében bemutatva és rendszerezve a jelenség legjelentősebb elméleti modelljeit, a másodikban pedig - -a területen folyó empirikus vizsgálatok alapján - az intraindusztriális kereskedelmet befolyásoló legfontosabb tényezőket.