Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Jövedelmi helyzet, jövedelmi viszonyok és jövedelmi egyenlőtlenségek a telepi lakosok körében
    63-75
    Megtekintések száma:
    238

    A vizsgált telepen a jövedelmek jelentősen elmaradnak az országos, illetve az Észak-alföldi régióra jellemző értékektől. Ennek hátterében a kedvezőtlen foglalkoztatottság, az alacsony iskolai végzettség, valamint a háztartások nagysága áll. Míg országosan 2,3 fő él átlagosan egy háztartásban, a telepen 3,2 fő. A lakosok jelentős része csak komoly nehézségek árán tud megélni a rendelkezésre álló jövedelmekből. A megélhetéssel kapcsolatos kiadások tekintetében a telepi lakosok számára a lakhatással kapcsolatos kiadások jelentik a legnagyobb problémákat, jellemző a befizetések elmaradása, halasztása, elsősorban a lakbér és a közüzemi díjak esetében. A telepen ugyanakkor az országost is meghaladó mértékű jövedelmi egyenlőtlenségek mérhetőek, aminek hátterében elsősorban a legfelső jövedelmi tized igen kedvező helyzete áll. Körükben nemcsak a telepre jellemző átlagértéket jelentősen meghaladó nettó jövedelmek jellemzőek, amely kis mértékben ugyan, de még az országos átlagnál is magasabb, hanem a jóval kisebb háztartásnagyság, illetve a teljeskörű foglalkoztatottság.

  • Jövedelmi helyzet, jövedelmi viszonyok a telepi lakosok körében
    45-54
    Megtekintések száma:
    279

    A lakosok havi nettó jövedelme jóval alacsonyabb, mint Nyíregyháza városában, illetve országosan. Ennek hátterében az alacsony foglalkoztatottság áll, ami visszavezethető a telepeken élők iskolázottságára. Közel 80% azok aránya, akik 8 általános végzettséggel rendelkeznek, illetve még a 8 osztályt sem végezték el, rendkívül alacsony a szakképzettséggel rendelkezők száma és aránya. A Nyíregyházán mérhető jövedelmi különbségeket vizsgálva, a telepeken élők 76,7%-a, a két legalsó decilishez tartozik, körükben a jövedelmi szempontból szegénynek minősíthetők aránya is jelentősen meghaladja a városi, illetve az országos értékeket. A mediánjövedelem 60 százalékát figyelembe véve a lakók 78 százaléka minősül szegénynek. A megélhetéssel kapcsolatos kiadások tekintetében a telepi lakosok számára a lakhatással kapcsolatos kiadások jelentik a legnagyobb problémákat, sok háztartás rendszeres hátralékkal küzd.

  • Az életminőség legfontosabb dimenzióinak változásai Nyíregyháza városában
    20-64
    Megtekintések száma:
    212

    A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Életminőség Kutatócsoportja rendszeres adatfelvételekkel 2008 óta vizsgálja a nyíregyházi lakosok életminőségét, különböző dimenziók alapján. Tanulmányunkban a legfrissebb, 2023/2024-ben lebonyolított felmérés eredményeit mutatjuk be, az életminőséget alapvetően meghatározó mutatókra – gazdasági aktivitás és foglalkoztatottság, jövedelmi helyzet és jövedelmi egyenlőtlenségek, lakhatási körülmények, szociális problémák és támogató rendszerek – koncentrálva, mivel kutatócsoportunk az életminőséget komplex fogalomként értelmezi, szociológiai szempontból pedig ezeket a mutatókat tartja meghatározónak. 
    Bár a foglalkoztatottak aránya igen magas a városban, jelentős különbségek mérhetőek az iskolázottság függvényében, illetve a munkavégzés körülményeinek megítélésében. A foglalkoztatottság meghatározó tényező a jövedelmek esetében. Bár az átlagjövedelem nőtt az elmúlt években, a jövedelmi egyenlőtlenségekre vonatkozó mutatók értékei is növekedést mutatnak. A lakás és lakhatás tekintetében a változások mind mennyiségben, mind minőségben javulást mutatnak a magántulajdonú lakásokban élőknél. Ezzel szemben mindazok, akik nem rendelkeznek elegendő forrással lakásszerzéshez, azoknak szembe kell nézni az egyre növekvő albérleti árakkal és az egyre csökkenő számú önkormányzati bérlakással. A háztartások kiadásait minden ötödik háztartás esetében adósság is terheli. 
    A támogató rendszerekre vonatkozóan kutatásunk eredményei azt tükrözik, hogy a szegények és az alacsony iskolai végzettségűek kapcsolathálózata kisebb és kevésbé erőforrásgazdag, mint a jobb módúaké és a magasabb iskolai végzettségűeké. Az anyagi és kapcsolati kirekesztettség jellemzően összefonódik, mely tovább súlyosbíthatja a társadalmi kirekesztettség negatív hatásait.

  • Lifestyle and socio-economic inequalities in diabetes prevalence in Madadeni Township, South Africa
    5-21
    Megtekintések száma:
    207

    Rapid urbanization, social inequalities, sedentary lifestyles, and unhealthy eating habits are contributing factors to the increasing prevalence of diabetes in South Africa. Data was collected from 99 residents in Madadeni, South Africa. The analysis was conducted using Microsoft Excel and the Statistical Package for Social Sciences (SPSS) V.29. The sample had a mean age of 67.4±9.4 years, with 73.74% females and 26.26% males. Majority had Grade 10 as their highest level of education (31.31%) and were retired (51.52%). The average number of household members was 6.35±2.57. The average estimated total income was R5681.82±R2585.73 per month, with 2.13±0.92 members contributing to household income. Majority (72.72%) had T2DM, while 27.27% had T1DM. The quantitative results highlight the importance of increasing awareness and providing health education to empower the affected population with self-management knowledge.

  • A lakhatási mobilitás hatása hátrányos helyzetű családok életmódjára
    132-153
    Megtekintések száma:
    186

    Kutatásunkban azt vizsgáltuk, hogy egy kistelepülésen megvalósított lakhatási mobilitást is biztosító felzárkózási célú integrációs program, milyen hatással van a beavatkozással érintett hátrányos helyzetű családok életmódjára. A dokumentumelemzéssel kiegészített interjús kutatás során az életmódot meghatározó olyan dimenziók vizsgálata történt, mint a lakás fizikai jellemzői, jövedelmi helyzet, munkaerő-piaci státusz, oktatással kapcsolatos attitűd, egészségi állapot, mentális állapot. Az eredmények alapján több vizsgált dimenzió vonatkozásában pozitív összefüggést találtunk a kutatásba bevont családok életmódváltozása és a szegregátumból való kiköltözés között. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy a felzárkózási projekt részeként megvalósult lakhatási mobilitás önmagában nem biztos, hogy ki tudja váltani az elvárt hatást és el tudja érni a kitűzött célt.

  • Tudás, hozzáférés, esélyek: Az egészség-információ értelmezésének társadalmi tényezői egy panelkutatás tanulságai alapján
    65-82
    Megtekintések száma:
    154

    Bevezetés: Az egészségműveltség az egyén képessége arra, hogy hozzáférjen, megértse és alkalmazza az egészséggel kapcsolatos információkat a tudatos döntéshozatal érdekében.
    Módszerek: Kutatásunk egy hazai panelminta adatai alapján vizsgálja az egészségügyi tájékozottságot, különös tekintettel az életkor, iskolai végzettség, jövedelmi helyzet és digitális hozzáférés szerepére.
    Eredmények: Az eredmények szerint az alacsonyabb iskolai végzettséggel, gyengébb anyagi helyzettel és korlátozott digitális hozzáféréssel rendelkezők körében gyakoribbak az egészségügyi információértelmezési nehézségek.
    Összegzés: Az egészség-információs írástudás társadalmi egyenlőtlenségei hangsúlyozzák a közérthető kommunikáció és a célzott edukáció szükségességét az egészségügyi esélyegyenlőség javítása érdekében.