Számos, a mai napig megoldatlan konfliktus terheli a nemzetközi közösséget – közülük több is az egykori Szovjetunió és jugoszlávia uti possidetis elv alapján történt felosztása miatt. Az ezen konfliktusok nyomán létrejövő de facto államok függetlenségét lényegében egyetlen nagyhatalom sem ismeri el, és ezért aztán ezen területek jogi helyzetének közeli rendezése sem tűnik valószínűnek. Sajnálatos módon számos olyan régió említhető, mely bővelkedik a hasonló megoldatlan konfliktusokban. Az oroszország holdudvarából előbukkant konfliktusok (ideértve mindenekelőtt Dél-Oszétiát, Abháziát, Hegyi Karabahot, Koszovót, a Krím félszigetet és Transznyisztriát) immáron aligha zárhatóak vissza a status quo ante palackjába.

Az Európai Uniónak az energiahatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelve (a továbbiakban: irányelv) arra kötelezi a tagállamokat, hogy 2015. december 5-éig biztosítsák valamennyi nagyvállalatnál ún. energetikai auditok (másként energiaauditok) elvégzését. A szabályozás hatálya alá tartozik minden olyan vállalat, amelyik nem esik a kis-, illetve középvállalkozások (a továbbiakban: kkv) kategóriájába. A tagállamoknak a vonatkozó előírásaikat – az irányelv transzpozícióra kitűzött határidejének megfelelően – 2014. június 5-ig kellett, illetve kellett volna meghozniuk. A német transzpozíció (csakúgy, mint a magyar) késedelmesen valósult meg (csak 2015 elején léphetett hatályba). Az előírásnak való megfelelés (amely Németországban csaknem 50 000 vállalatot érint) komoly kihívásokkal jár; az alábbiakban ezek leküzdéséhez kívánok fogódzót nyújtani részben az uniós, részben a német szabályozás áttekintésével.

Jelen tanulmány célja, hogy a filmtámogatási rendszerek eredetét ismertesse, összehasonlítva az amerikai és európai fejlődés eltérő mozgatórugóit, amelyek az egyre erősödő filmtámogatási verseny globalizációjához vezettek. Az Európai Unió szabályai a filmgyártás területén az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés (EUMSZ) állami támogatási szabályait szabályozó cikkeinek fényében, valamint az Európai Bizottság Filmművészeti Közleménye támogatási szabályainak figyelembevételével kerültek rögzítésre.

A PPP – Public-Private Partnership – napjainkra elterjedt, közismert fogalommá vált, mely legtöbbször a különböző infrastrukturális beruházásokkal összefüggésben hangzik el. Megkockáztatom, az is közismert tény, hogy e jogintézménynek számtalan típusa, alfaja létezik. Az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején indult hódító útjára a nyugati angolszász államokból, majd terjedt tovább a nyugat-európai kontinentális államokba, mely folyamatra az Európai Unió katalizátorhatást gyakorolt. A PPP a kelet-közép-európai államokba a 21. század elejére jutott el, amiben ezen államoknak az Unióhoz való csatlakozása meghatározó szerepet játszott. A kelet-közép-európai államokon kívül e jogi konstrukciót a 21. századra elsősorban a különböző nemzetközi szervezetek közvetítő tevékenysége okán kezdték alkalmazni a kevésbé fejlett afrikai és ázsiai államok alapvető infrastrukturális létesítményeinek kiépítésére, illetve fejlesztésére.

A forrásszabályozási rendszer bevételi struktúrájának ismerete önmagában nem alkalmas arra, hogy kellő és átfogó képet kaphassunk a helyi önkormányzatok közel húsz éven át működő feladatellátási tapasztalatairól. A költségvetések bevételi oldala megmutatja számunkra, hogy milyen pénzügyi eszközök álltak rendelkezésre, miből gazdálkodhattak az önkormányzatok, de ehhez hozzá kell illeszteni azt a feladatkört, amelyet finanszírozni kellett. A bevételi struktúrát és annak hiányosságait egy korábbi tanulmányomban már bemutattam, így most azt kiegészítve a kiadási oldal részletes elemzésére törekszem. Már csak azért is, mert a kiadási szerkezet nagyban befolyásolja a helyi pénzügyi autonómia fokát is. A tanulmány célja, hogy 1993 és 2010 között bemutassa a helyi önkormányzatok közfeladat-ellátási körét, majd reagáljon a 2010 után tapasztalható változásokra, a helyi költségvetés kiadási szerkezetének alakulására.

A sokasodó és máig megoldatlan globális környezeti problémák kezelésére újabb és újabb megoldások, koncepciók láttak napvilágot. ezek azonban nem tettek lehetővé olyan szoros párbeszédet a különböző tudományterületek (természet- és társadalomtudományok), területhasználók, illetve döntéshozók között, hogy a döntően interdiszciplináris kihívásokra megfelelő válaszokat adjanak. A napjainkra mindinkább teret hódító ökoszisztéma-szolgáltatások koncepció éppen ezt próbálja orvosolni, azonban alkalmazásával kapcsolatban még sok a megválaszolatlan kérdés. A tudományos világ és a politikai döntéshozók közötti híd azonban felépülni látszik, ami elengedhetetlen feltétele a sikeres környezet-, illetve természetvédelemnek, és a sokat hangoztatott fenntartható fejlődés megvalósulásának is.

A sztrájkhoz való jog a munkaharc egyik formájaként a kollektív munkajog területének kiemelkedően fontos és sokat tárgyalt kérdésköre, különösen korlátozhatóságának terjedelme miatt. A munkajogviszony egyik meghatározó jellemzője, hogy a munkáltató és a munkavállaló között hierarchikus viszony alakul ki (függő munka), amelyben az utóbbi alárendelt helyzetben van. A munkavállaló személyi és gazdasági függése a munkáltatótól előbbi gazdasági és szociális kiszolgáltatottságát eredményezi, ami a felek között a polgári jogra jellemző egyensúlyi helyzetet megbontja, és így egyfajta erőbeli egyenlőtlenség alakul ki köztük. Ezen helyzetek kiegyensúlyozására szolgáló eszközök egyike a sztrájkhoz való jog, amely lényegében a munkavállaló ellenállási joga, „a kollektív önrendelkezés egyik kifejező formája”.

A 20. század második fele és a 21. század eleje meghatározó jelentőséggel bírt az egyes államok felsőoktatási rendszerének formálódásában, illetve az európai egyetemek mai arculatának kialakulásában. Egymással párhuzamosan jelentkező hatások, háttérfolyamatok eredményeként a hagyományosan nemzetállami szinten szabályozott felsőoktatás egyfajta „európaizálódásának” folyamata zajlik; mindeközben pedig az európai egyetemek tevékenysége mind tartalmilag, mind szervezési kereteit tekintve átalakul.