A folyóirat első lapszámának megjelenéséhez a Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Karának dékánja fűzött köszöntőt.

A főszerkesztő előszavában ismerteti az adott lapszám tartalmát, a cikkekről szóló, 5-6 soros leírások (annotációk) formájában. A folyóiratot érintő, legújabb változások mellett itt kap helyet a hátsó borítón szereplő, latin mondás magyarázata is.

Az Európai Unió jogának egyik fontos célkitűzése a belső piac megvalósítása. A tagállami kereskedelmi szabályok – mint például a reklámkorlátozások vagy reklámtilalmak – egy része tagállamonként jelentősen eltér. A belső piacon így mindenekelőtt az áruk szabad mozgását, valamint a szolgáltatások szabad áramlását akadályozhatják. Ennélfogva a gazdasági szabadságok érvényesülésének elősegítése érdekében az Európai Bíróság számos ítéletében meghatározta a tagállami reklámszabályok uniós jogi korlátait. Különösen az EUMSZ 56. cikke szerinti „szolgáltatások szabad áramlása” biztosítható csak abban az esetben, ha a határon átnyúló szolgáltatáskínálatot is megfelelő módon lehet reklámozni. E szabályozási hátteret fgyelembe véve az alábbiakban vizsgált, a szerencsejátékszolgáltatások reklámtilalmáról szóló magyar előírás [az 1991. évi XXXIV. törvény 1. §-ának (4) és (5) bekezdése, valamint 2. §-ának (7) bekezdése] különösen problematikusnak tűnik. Mindenekelőtt azért, mert ez a rendelkezés nem csupán a belföldön, hanem az Európai Unió más tagállamaiban (jogszerűen) kínált szolgáltatások reklámjára is vonatkozik.

A parti államokat megillető kontinentális talapzat, mint tengerjogi kategória, lassan százéves múltra tekint vissza, ennek ellenére jogi helyzetének meghatározása még napjainkban is kihívás. Elég csak arra gondolni, hogy milyen fejtörést okoz a szom­szédos vagy szemben lévő államok között a pontos, mindenkinek megfelelő határok kijelölése – nemcsak az államoknak, hanem még a Nemzetközi Bíróságnak is. A tanulmány azonban nem a szomszédok közötti határmegvonás kérdéseivel kíván foglalkozni, hanem egy 2001-ben kirajzolódó problémakört kíván elemezni, amely a kontinentális talapzatok külső, 200 tengeri mérföldön túli határaival kapcsolatban merült föl. Az 1982-es tengerjogi egyezmény (UNCLOS) ugyanis úgy rendelkezik, hogy a parti állam 200 tengeri mérföl­des távolságig egyoldalúan vonhatja meg kontinentális talapzatának külső határát. A Kontinentális Talapzat Bizottság (CLCS) ajánlása nyomán, a földrajzi összefüggés címén, még ezen túlmenően is ki­terjeszthető az állami szuverenitás. Ennek gyakorlata azonban olyan fordulatokat hozott, amelyekre sem az egyezménynek, sem a CLCS eljárási szabályzatának a kidolgozásakor nem készültek fel. Ezt kívánja a tanulmány megvilágítani az Északi-sarkvidék példáján keresztül, ezen a területen ugyanis megmutatkozik mindazon problémák halmaza, amelyek a külső határok megvonásával kapcsolatban felmerül­nek, és amelyek a közeljövőben megoldásra várnak.

Az Európai Unió éghajlatváltozásra vonatkozó stratégiája szerves részét képezi a környezetvédelmi szakpolitikának, a 6. akcióprogram négy prioritási területének egyi­ke. E prioritás fő célja, hogy az üvegházhatást okozó gázok légköri koncentrációját azon a szinten tartsa, mely nem okoz a természetes állapothoz viszonyítva többlet­változásokat a Föld légkörében. Az éghajlatváltozás fő motorja az üvegházhatás, mely ismert és természetes folyamat. Azonban az emberi tevékenységgel együtt járó folyamatok következtében az üvegházhatást okozó gázok jelenléte a Föld légkörében olyan mértékűvé vált, mely létrehozta az éghajlatváltozást. Az új, kötelező erejű, nemzetközi megállapodás az éghajlatváltozás elleni harc elengedhetetlen eszköze. Az EU szabályozása, legyen bármilyen ambiciózus és hatékony, pusztán regionális szintű szabályozásnak tekinthető, és a többi nagy kibo­csátó állam közreműködése nélkül aligha jelent elégséges megoldást. Ez természe­tesen nem jelenti azt, hogy az EU-nak nincs további teendője, az EU maga is jelen­tős mértékben részesedik a globális kibocsátásból, így a csökkentésben is jelentős részt kell vállalnia. Ennek eszköze a vállalások szigorítása, annak lehetősége, hogy az EU a többi államtól függetlenül is szigorú célkitűzéseket fogadjon el és valósítson meg.

Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2010-ben megjelent könyvekről készült leírások első részét közöljük.