Keresés
Keresési eredmények
-
AZ ÓVODAI GYÓGYTESTNEVELÉS TAPASZTALATAI EGY HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI ÓVODAI KUTATÁS TÜKRÉBEN
27-34Megtekintések száma:106A gyógytestnevelés témakörében a hazai szakirodalmak és kutatások nem képeznek olyan teljességre törő rendszert, mint a testneveléssel foglalkozó kutatások, ezért ez a cikk is hiánypótló. A kutatásunk célja volt, hogy a gyógytestnevelésen belül az óvodáskorúak számára biztosított gyógytestnevelési foglalkozások tapasztalatairól számoljunk be, hiszen ez a terület kevésbé kutatott. A kutatásunk az óvodai gyógytestnevelésben részt vett gyerekek és szüleik tapasztalatait mutatja be a hajdúböszörményi Jó Pásztor Református Óvodába járó gyerekek mintáján. Az eredményeket 50 szülők által kitöltött kérdőív, és az óvodába tanító gyógytestnevelő pedagógussal folytatott interjú elemzésére alapozva ismertetjük. A kutatásból kiderül, hogy az óvodáskorú gyermekek szülei közül 8% nem tudott arról, hogy gyermeke részt vesz ilyen foglalkozáson, a szülők 92%-a informált volt, azonban 20%-uk nem tudta, hogy hány fejlesztési alkalomban részesül gyermeke. A szülők többsége nyomon követi gyermeke fejlesztését, azonban kevésnek ítélik meg a pedagógus által közölt információkat. A szülők döntő többsége a gyermekük diagnózisával is tisztában volt. A szülői vélemények azt mutatták, hogy hogy fontosnak tartják a gyógytestnevelési foglalkozások meglétét, hiszen nélkülözhetetlennek tartják a növekedésben lévő szervezet hatékony fejlesztésére. A szülők a gyógytestnevelés foglalkozásoknak olyan pozitív hatásait is tapasztalták, mint, javult a gyermek tartása, a hajlékonysága, az ortopédiai elváltozások mértéke csökkent, erősödött a kitartás, vagy javult a mozgásügyesség és a kéz-láb koordináció. Szintén lényeges szempont a szülők véleménye szerint az, hogy ezek a foglalkozások ingyenesek, óvodai időben történnek és játékosak. A gyógytestnevelő pedagógus szerint a foglalkozások száma nem elégséges ahhoz, hogy optimális javulást érjenek el, tekintettel arra, hogy a gyerekek döntő többsége csak az óvodában kap fejlesztést. Ezek az eredmények hasznosak és felhasználhatók az óvodapedagógus képzésben vagy a szakirányú továbbképzésekben.
-
MAGATARTÁSI NEHÉZSÉGEK KEZELÉSE A XX. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK MAGYAR NÉPISKOLÁIBAN
41-54Megtekintések száma:133A 19. század vége – és a 20. század első fele a polgári nemzetállamokban az oktatás kiszélesítésének, az analfabétizmus felszámolásának korszaka volt. A tankötelezettségi törvények az alsóbb társadalmi rétegek számára is lehetőséget biztosítottak szociális helyzetük javításában is szerepet játszó iskolai végzettség megszerzésére. Az iskola, mint szocializációs terep, értéknormáiban, magatartási és ismereti elvárásaiban a mindenkori rendszer politikai és társadalmi stabilitását szolgálta. Mivel a társadalom különböző csoportjaiban ezek, az iskola által elvártaktól sok esetben eltértek, a tanulók magatartásában jelentkezve állandó fegyelmezési problémák meglétét okozták, mellyel visszatérően foglalkoztak a pedagógiai, és pszichológiai sajtóban és kiadványokban. Magán a fegyelmezésen általában a külső rend megteremtését értették, mely során fő szerepet játszott a pedagógus példaadása a rendre, pontosságra szoktatásban. Tiszteletet ébresztőnek tartották a pedagógus jóakaratát, igazságosságát, részrehajlástól és személyeskedéstől mentességét a jutalmazás és a büntetés során. A büntetési formák iskolafokozatonként eltérőek voltak. Az elemi népiskolában a négyszemközt való megintés, pirongatás, padból való kiállítás eredménytelensége esetén a tanulót felügyelet mellett bennmarasztalták az iskolában. A szülő értesítése, s a tanuló tantestület előtt való megintése előzte meg a gondnokságnak történő bejelentést. Utóbbi intézkedésével fejeződött be a népiskola büntetések sora. A polgári és a középiskolákban az osztályfőnöki és az igazgatói megrovást a tanári testület előtt való megrovás, az intézetből való csendes, illetve az ország valamennyi polgári, illetve középiskolájából való eltávolítás, kizárás követte. Utóbbihoz az illetékes felsőbb hatóságok jóváhagyására volt szükség. Ezen iskolákban a testi fenyítésen túl tiltott volt a bezárás, különböző büntetési feladatok adása, a kitérdeltetés, az óráról való kiküldés, s a táplálékmegvonás is.
-
SZÉLMALOMHARC? : BTMN TANULÓK ÉS A SZÜLEIK, TANÁRAIK HELYZETE FEJLESZTŐ PEDAGÓGUSOKKAL KÉSZÍTETT INTERJÚK TÜKRÉBEN
113-124Megtekintések száma:269Napjainkban nemzetközi és hazai színtereken is nagy figyelem összpontosul a tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő tanulókra. Évről-évre növekvő számuk arra készteti a pedagógusokat, hogy tovább képezzék magukat, új módszereket sajátítsanak el, melyek segítségével a tanulókat érintő problémákat enyhíthetik, vagy teljesen megszüntethetik. Számos kutatás célkeresztjében az átlag tanulók eredményességének hátterében megbújó okok állnak, miközben kevesen kutatják a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (továbbiakban BTMN) tanulók eredményességét befolyásoló személyeket és tényezőket. A tanulmányban elemzésre kerül egy fókuszcsoportos és öt félig strukturált fejlesztő pedagógusokkal készített interjú. Jelenlegi feltáró kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szerepet töltenek be a fejlesztő pedagógusok és a tanárok az ilyen nehézségekkel küzdő tanulók életében, továbbá, hogy a BTMN tanulók szülei nagyobb mértékben vonódnak-e be az iskolai oktatásuk során, mint a nem BTMN tanulók szülei.
-
A PÁLYAORIENTÁCIÓ BEÉPÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBE
135-140Megtekintések száma:157A pályaorientációt támogató szakemberrel szemben számos komplex szakmai elvárást megfogalmaz a társadalom és a szakma egyaránt. Egyrészt, fontos, hogy a pályaorientációs szakember interdiszciplináris szemlélettel rendelkezzen, másrészt birtokolja a feladat elvégzéséhez szükséges megfelelő szociális kompetenciákat. Jelen tanulmányban a megfelelő kompetenciák kialakulását elősegítő pályaorientációs pedagógus továbbképzések, és a pedagógus alapképzésben működő pályaorientációs lehetőségek bemutatására törekszünk. Az iskolai pályaedukáció hatékony működtetése csak akkor lehet sikeres, ha ez a tevékenység integrálódik a mindennapi pedagógusi feladatok rendszerébe, ezért fontos, hogy a pedagógusok ismerjék azokat a lehetőségeket és képzési formákat, ahol a pályaorientáció kerül előtérbe.
-
HIPERAKTÍV GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN
49-58Megtekintések száma:197Az utóbbi évtizedben fokozott mértékben előtérbe került a hazai és külföldi pedagógiában egyaránt a tanulási és magatartászavarral küzdő gyerekek iskolai nevelésének problémája. A pedagógusok annak ellenére, hogy egyre gyakrabban tanítanak hiperaktív gyermeket, nincsenek rá kellőképpen felkészülve. Részükről a gond abban rejlik, hogy képzésük során nem ismerkedtek meg azokkal a módszerekkel, amelyek segítségével egyénileg fejleszthetőek a nehezen nevelhető, problematikus személyiségű tanulók. A hiperaktivitás felismerésére és megítélésére a bizonytalanság és a végletek jellemzőek, mert minden túlmozgásos és eleven gyermeket lassan hiperaktívnak titulálnak. A zavarok korai kiszűrése pedig lehetővé tenné, hogy a gyermekek időben, megfelelő segítésben részesüljenek. A következő tanulmány két fő részből, elméleti, illetve gyakorlati részből áll. A gyakorlati rész konkrét esettanulmányokat mutat be, segítve ezzel az időbeni felismerést. Három hiperaktív gyermek viselkedésformáit, a rájuk jellemző tüneteket fejtjük ki bővebben, figyelembe véve a családi és iskolai körülményeket. Felsorakoztatjuk a segítségnyújtás formáit az iskolában, konkrét ötletekkel, tanácsokkal látjuk el a pedagógusokat.
-
A TANÁRI KOMPETENCIÁK NÉHÁNY KÉRDÉSE IMRE SÁNDOR PEDAGÓGIAI RENDSZERÉBEN : „A TANÍTÓNAK NEM PARANCSOLNI KELL TUDNIA, HANEM ÉSZREVÉTLENÜL KORMÁNYOZNIA” (IMRE, 1928, 196.) ‒ IMRE SÁNDOR AKTUALITÁSA
55-62Megtekintések száma:120Írásunkban visszanyúlva a magyar didaktikai hagyományokhoz, egy nem elhanyagolható neveléstörténeti jelentőséggel bíró, 20. századi magyar pedagógus a nevelésről, a tanári pályáról vallott gondolatait elemezzük, hiszen véleményünk szerint Imre Sándor neveléstudományi munkássága a mai korszerű oktatásra is hatással van.
-
A KÖTÖTT FORMÁJÚ MOZGÁSTEVÉKENYSÉG A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK SZEMSZÖGÉBŐL
125-132Megtekintések száma:77Általánosan elfogadott tény, hogy minden gyermek különböző fejlődési ütemet követ. A testnevelésen, mozgástevékenységen való részvétel főszereplői a gyermekek és a pedagógus. A sajátos nevelésű igényű gyermekek számára a testnevelés, mozgástevékenységen való aktív részvétel, a pedagógusok számára pedig az adaptált testnevelés, mozgástevékenység megtartása jelenthetnek kihívást. A cikk fókusza a sajátos nevelésű igényű gyermekek fizikai aktivitása és azon módszerek, amelyek segítik őket az aktív életmód kialakításában. A tanulmány a testnevelés adaptálása és az egyénre szabott programok használatának jelentőségét hangsúlyozza annak érdekében, hogy minden gyermek sikeresen részt vegyen a testnevelési tevékenységekben. A téma azonban nem újkeletű, és a szerző rámutat a külföldi és hazai kutatásokra, amelyek a sajátos nevelésű igényű gyermekek kötött formájú fizikai tevékenységének fontosságát vizsgálják. Az újdonság azonban az, hogy a cikk a gyermek szemszögéből vizsgálja a témát és fókuszál a megoldásokra. A közlemény egy állandó folyamatot emel ki annak érdekében, hogy minden gyermek sikeresen részt vehessen a testnevelési tevékenységekben. A cikk részletesen tárgyalja a testnevelés, mozgástevékenység adaptálásának lehetőségeit, amelyek kielégítik a sajátos nevelésű igényű gyermekek egyedi igényeit, melyek a következő témaköröket érintik: a sajátos nevelésű igényű gyermekek jellemzői, a fizikai aktivitás fontossága, az adaptált testnevelési programok, a pszichomotoros területen belüli problémák kezelése, a sikeres részvétel biztosítása, valamint a módosítási lehetőségek és javaslatok.
-
AZ ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁST BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK VIZSGÁLATA AZ IPOO-MODELL ASPEKTUSÁBÓL EGY SZAKGIMNÁZIUMBAN
57-68Megtekintések száma:114Az élethosszon át tartó tanulással kapcsolatosan alkotott helyes nézetek kialakítása nem csak minden tanár, pedagógus, oktató egyik célja kell hogy legyen, hanem nemzeti és nemzetközi stratégiák is rögzítik (Keretstratégia, 2014). A tapasztalatok azt mutatják, hogy a képzésekben részt vevő tanulók egy része, nem minden tekintetben látja ennek fontosságát. Egy, az élethosszig tartó tanulás egyes tényezőit tanulói szempontból elemző kutatás vizsgálta és értékelte az eltérő korcsoportokba tartozó tanulók erről alkotott véleményeit (Gőgh, 2018). A vizsgálat egyik fő célja az volt, hogy feltérképezze, mik azok a tényezők, amikkel a diákok szembesülnek az élethosszig tartó tanulás vonatkozásában, mik azok a momentumok, amelyek leginkább elveszik a kedvüket a tanulástól és melyek, amik leginkább motiválhatják őket. Az IPOO tanulási modell szemszögéből nézve a kapott válaszok és levonható konzekvenciák is más, egyértelműbb megvilágításba kerülhetnek ezért érdemes megvizsgálni azokat ebből a megközelítésből. A vizsgálat eredményei egy kérdőíves vizsgálatból adódnak (n=378), amely az adatfelvételben részt vett intézmény, a BGéSZC Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma, esetében reprezentatívnak mondható.A diákok őszinte válaszain azért érdemes elgondolkodni, mert az intézményi szinten és általánosságban is olyan konzekvenciákat tartalmazhatnak, amelyekkel a tanulási motivációk és a tanulási hajlandóság is pozitív irányba befolyásolható, amely az élethosszig tartó tanulás szempontjából alapvető.
-
EGYÜTTMŰKÖDÉS VS. VERSENY. A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK INKLÚZIÓJÁNAK MEGKÖZELÍTÉSEI
25-33Megtekintések száma:225A diákok között a tanulási feladat megoldása általában verseny vagy együttműködés alapú interakcióban történik. Mindkét típusú interakciónak, a versenynek és az együttműködésnek egyaránt, különböző hatása van a diákok közös attitűdjére, a bevonódás mélységére és iskolai feladata bemutatásában való részvétel mértékére, valamint az egyéni iskolai teljesítményre. A sajátos nevelési igényű gyermekek iskolai inklúziójának sikere magába foglalja a folyamatban részt vevő összes faktor közötti együttműködést. A gyógypedagógia része a román oktatási rendszernek és támogatja a sajátos nevelési igényű tanulók nevelési programjait, melyek a tanulók harmonikus fejlődéséhez illeszkednek. Kutatásunkat kérdőív alkalmazásával kezdtük, melyet Bihar megyei pedagógusok töltöttek ki. Egy korábbi tanulmányunkban ezt a módszert 163 normál tantervű iskolákban, vegyes összetételű, sajátos nevelési igényű gyermeket is befogadó osztályokban tanító pedagógus bevonásával végeztük. Jelenlegi tanulmányunkban a 63 gyógypedagógustól származó adatainkat mutatjuk be. A kétrészes kérdőív összesen 46 itemet tartalmaz, melyek a verseny és az együttműködés légkörére irányulnak. Az első rész a következő információkat tartalmazza pl. munkában töltött idő, iskolai végzettség, életkor, gyermekek száma a tanulócsoportban stb.
-
A JÁTÉK JELENTŐSÉGE – A TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTTAKKAL FOGLALKOZÓ GYÓGYPEDAGÓGUSOK ÉS TÖBBSÉGI PEDAGÓGUSOK JÁTÉKHASZNÁLATA A TANÍTÁSI ÓRÁKON
7-26Megtekintések száma:792Napjainkban a pedagógia kiemelt feladata a képességek fejlesztése és az alapvető kompetenciák kialakítása, mert ezek szükségesek a sikeres tanítási-tanulási folyamathoz. Az eddigi hagyományos, a tanulót passzív befogadóként kezelő frontális oktatással szemben, a jelenlegi oktatás egyre nagyobb hangsúlyt fektet a felfedező, saját tapasztalaton, élményen alapuló, cselekvéses tanulásra, ismeretszerzésre, melynek alapja lehet a játék, a játékos tevékenység. A játéknak kiemelt szerepe van a képességek és a személyiség fejlesztésében, ezért kutatásunkban a játék szerepét vizsgáljuk a tipikus és a tanulásban akadályozott gyermekek tanítása folyamán. A vizsgálat során online kérdőívet használtunk, amit Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, iskolában dolgozó gyógypedagógusokhoz és többségi pedagógusokhoz juttatunk el célirányos megkereséssel (N=102 fő). A válaszok eloszlása egyenletes tagozatra és iskolatípusra vonatkozóan, így 25 és 26 fős csoportokat tudtunk kialakítani. Eredményeinkben visszatükröződik a pedagógusok által használt eltérő oktatási módszer, ugyanis a gyógypedagógusok sokkal gyakrabban alkalmaznak játékokat munkájuk során és sokkal több időt is szánnak rá, mint a többségi pedagógusok. A gyógypedagógusok sokkal több fejlesztő hatást tulajdonítanak a játéknak, ezért felső tagozatos gyerekek körében is gyakrabban használják. A többségi pedagógusoknál inkább dominálnak az infokommunikációs eszközök, míg a gyógypedagógusok több saját készítésű eszközt használnak. A módszerek tekintetében a pedagógusok a differenciálást tartják a legfontosabbnak, amit a szemléltetés és kooperatív tanulás követ, míg a játék a negyedik helyre került.