Keresés
Keresési eredmények
-
A görögkatolikus oktatási rendszer viharos évei 1989 után
167-173Megtekintések száma:127Jelen tanulmány középpontjában a felekezeti oktatás magyarországi újjáéledése áll az iskolák 1948-as államosítását követően. Fókuszba helyezi az 1990. évi IV. törvény meghatározó szerepét, amely jogi és infrastrukturális feltételeket teremtett a felekezeti oktatási intézmények önálló működéséhez. A törvény garantálta a vallási meggyőződés és a gyülekezés szabadságát, elősegítve egy olyan pluralista társadalom kialakulását, amely elismerte az egyházak oktatási szerepvállalását. Az elemzés egyrészt az egyházi iskolákhoz való társadalmi hozzáállás és a rendszerváltás utáni politikai helyzet kapcsolatát tárja fel, másrészt górcső alá helyezi a Görögkatolikus Metropólia iskolaátvételeit. A felmérések szerint az egyházi iskolák újranyitása jelentős támogatást kapott a közvéleményben, ami az államosítás előtti oktatási értékek iránti nosztalgikus vágyakozást tükrözi az állami oktatással való elégedetlenség közepette. Ugyanakkor társadalmi megosztottság alakult ki, egyesek a vallási befolyás újbóli megjelenésétől tartottak az oktatásban, míg mások az egyházak nagyobb szerepvállalása mellett érveltek. A görögkatolikus egyháznak az oktatásba való újbóli bekapcsolódásáról szóló esettanulmány rávilágít olyan nehézségekre, mint a finanszírozás, valamint az oktatási értékekkel kapcsolatos konszenzus szükségességére az érdekelt felek között. A kutatás a görögkatolikus közösség kulcsfiguráival készített interjúkra és a vonatkozó szakirodalomra támaszkodik, hogy bemutassa az átmeneti időszak során játszódó árnyalt dinamikát. Végső soron ez a vizsgálat hozzájárul annak megértéséhez, hogy a történelmi kontextus, a jogi keretek és a társadalmi attitűdök hogyan alakítják a kortárs magyarországi oktatáspolitikát
-
LEHETŐSÉG, KIHÍVÁS VAGY AKADÁLY? A KÖZOKTATÁS INTEGRÁCIÓS FELADATAI - NEMZETKÖZI KITEKINTÉS ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETKÉP
5-21Megtekintések száma:275Tanulmányunkban áttekintjük azokat a nemzetközi folyamatokat, melyek a közoktatás szerepét és hatékonyságát meghatározzák nemzetközi és magyarországi vonatkozásában. Igyekszünk rávilágítani, milyen globalizációs folyamatokhoz illeszkedik az iskola teljesítménye, továbbá a beavatkozások milyen pozitív vagy negatív megerősítéseket jelentenek a rendszer számára. A magyarországi helyzetkép áttekintésekor vázoljuk az oktatási rendszer szelektivitását, szólunk a szegregációról és integrációról. Bemutatjuk a magyar közoktatásban létrejött paradigmaváltást, és az inklúzív, befogadó iskola szerepét a magyarországi integrációs törekvések keretében. Végezetül beszámolunk egy megvalósult integrációs programról, amely bemutatásakor a szakemberek erőfeszítéseit helyezzük középpontba.
-
INKLUZÍV OKTATÁS TANÓRÁN KÍVÜLI TEVÉKENYSÉGEKBE ÁGYAZVA: ESETTANULMÁNY
35-46Megtekintések száma:328Az inkluzív oktatás célja, hogy az oktatási elvárások, az oktatási szervezet és a tanulási feltételek sokoldalúan igazodjanak minden egyes diák igényeihez és képességeihez. Az Európai Unió tagállamiban az inkluzív oktatás az oktatási rendszerek szerves része. Lengyelország az 1990-es években kapcsolódott be a folyamatba. Jelenleg számos módszerrel igyekeznek a lehető legjobb fejlesztési lehetőségeket biztosítani minden egyes diák számára. Az iskolai környezet a családdal együttműködve felelős azért, hogy a gyermek megkapja a számára megfelelő oktatást. A megfelelő fejlesztés biztosítása különös jelentőségű a fogyatékkal élő gyermekek esetén. A lengyel oktatási rendszer számos lehetőséget biztosít az inkluzív oktatás alkalmazására. Fontos hangsúlyozni az iskolai napközik azon tevékenységét, amelyek délutáni nevelést biztosítanak a gyermekek számára. Az iskolai napközi az a hely, ahol az inkluzív nevelés napi gyakorlat. A tanulmány egy krakkói, inkluzív oktatást folytató iskola napközi tevékenységét mutatja be. A napközi otthon lehetővé tette, hogy bemutassuk az ott folyó változatos tevékenységeket. Az adatgyűjtés során a szülők és a gyermekek véleményét is kikértük.
-
HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK OKTATÁSA IZRAELBEN
31-40Megtekintések száma:254Az Izrael társadalmi életében szerepet játszó háromféle vallás miatt nem csak a társadalma és a mindennapok nagyon összetettek, de az oktatási rendszere. A társadalom vallási, politikai, kulturális és gazdasági sokszínűsége erős lenyomatot hagyott az oktatáson, ezen belül a kisebbségi tanulók ellátásán is. Az írás témája az izraeli oktatással, azon belül is a leghátrányosabb helyzetben lévő csoport, a beduin tanulók ellátásának a múltja és a jelenlegi helyzete. Napjainkban a beduinok adják a Negev lakosságának a harmadát (210.000 fő), akik az elmúlt évtizedekben folyamatosan tértek át a félig nomád életformáról az állandó lakóhelyeken élésre. Kb. 90 ezren élnek ismeretlen falvakban és táborokban, ami már önmagában is komoly nehézségek elé állítja az izraeli oktatáspolitikát. Az írás áttekintést ad a beduinok társadalmon belüli helyzetének az elmúlt 60-70 évben tapasztalt változásáról, az első iskola beindításának a körülményeiről, a nem fogyatékos beduin tanulók iskolai eredményességéről, továbbtanulási lehetőségeikről és jellemzőiről. Az oktatási rendszer működésének a megértéséhez elengedhetetlen, hogy megismerjük a beduin iskolákban dolgozó pedagógusok képzését és munkába állásának a jellemzőit.
-
A MAGYAR FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESEDÉSE
19-35Megtekintések száma:353A tanulmány célja, hogy átfogó módon mutassa be a magyar felsőoktatási rendszer nemzetköziesedésének folyamatát. A jelenség alaposabb megértéséhez az európai oktatási célkitűzéseket és programokat tekintjük át a tanulmány első részében, majd ezeknek a területeknek a magyar aspektusait is megvizsgáljuk – különös tekintettel a Stipendium Hungaricum ösztöndíj programra. A nemzetköziesedés legfontosabb trendjeit az Oktatási Hivatal és a Tempus Közalapítvány statisztikai adataival illusztráljuk – kitérve a mobilitás mindkét irányára. Az Eurostudent VII. adatbázis magyarországi almintájának segítségével (N = 7547) áttekintjük a hallgatók mobilitási tapasztalatait a demográfiai jellemzőik, a felsőoktásba való bekerülésük körülményeik, a tudományterületük, képzési szintjük és más háttérváltozóik mentén. Bizonyos vizsgált területek esetén a magyar adatokat nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk meg. Eredményeink megerősítik, hogy a kimenő és a bejövő mobilitás trendjei nem illeszkednek egymáshoz, illetve a mobilitáshoz való hozzáférés beágyazott az egyenlőtlenségekbe.
-
A KULTÚRA ÉS A KULTURÁLIS DIFFERENCIA KONCEPTUALIZÁLÁSA A NEVELÉS-SZOCIOLÓGIAI PROFILÚ KUTATÁSOKBAN
91-100Megtekintések száma:287A tanulmány a pedagógiai-antropológia abból az alapkoncepciójából indul ki miszerint a kisebbségi státuszban lévő tanulók iskolai sikeressége szempontjából döntő jelentőségű, hogy az oktatási rendszer felismerje, hogy a kisebbségi miliőből érkező diákok tanulmányi sikertelensége a kulturális differenciával hozható összefüggésbe. Az erre a jelenségre reflektáló pedagógiai-antropológiai és nevelésszociológiai profilú empirikus kutatások elméleti kontextusa kiindulópontjának a kultúra és a kulturális differencia fogalmi keretrendszerének a meghatározása áll. Jelen tanulmány, a hazai és nemzetközi szakirodalomra támaszkodva, definíciós alternatívákat kíván nyújtani, s nevelésszociológiai perspektívából értelmezni azokat.
-
KÜLÖN? EGYÜTT? MERRE TOVÁBB?
147-156Megtekintések száma:359Hazánkban a gyógypedagógia története során a nagy múltra visszatekintő szegregált gyógypedagógiai intézmények létrejötte és több szempontból sikeres működése után jutott el a köznevelés az együttnevelés sokféle formájához, melynek útjai a mai napig sem akadálymentesek. Ezen problémák ráirányítják a figyelmet arra, hogy az nevelési-oktatási rendszer működésében sok-sok változtatásra lenne szükség. A pedagógusok állandó és permanens fejlesztése, a tanulási módszerek innovatív megújítása nélkül, aligha várhatók el sikerek. Ennek kapcsán azonban további fontos kérdések is felmerülnek. Jelen tanulmány elsősorban arra fókuszál, hogy a múlt tükrében jelenleg merre, milyen irányba vezető folyamatokkal lehet találkozni. Az aktuális kérdések boncolgatása közben két, az elmúlt időszakban lezáruló kutatás (Szabóné, 2022; Trembulyák, 2022) néhány eredményének kiemelése, összekapcsolása, a tanulmány témájának kontextusába helyezése által szeretnénk újabb értelmezési keretekkel szolgálni. A tanulmány célja továbbá, hogy ráirányítsa a figyelmet arra a napjainkban megfigyelhető tendenciára is, hogy az együttnevelésben alapfokon részt vett sajátos nevelési igényű tanulók iskolai életútja a középszintű oktatásba ívelve hatványozottan nehezítetté válik. Ezáltal pedig nem csupán a pályaválasztási, hanem a sikeres társadalmi beilleszkedési lehetőségek is jelentősen szűkülhetnek.
-
SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ (SNI) ÉS TÖBBSÉGI TANULÓK TESTALKATI MUTATÓINAK ÉS MOTOROS KÉPESSÉGEINEK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA A NETFIT RENDSZERBEN
57-66Megtekintések száma:510A sajátos nevelési igényű tanulók (SNI) a magyar oktatási rendszer résztvevői. E tanulmány célja az SNI tanulók és a többségi tanulók testalkati mutatóinak és motoros képességeinek összehasonlítása. Minta: n = 160 fő (80 SNI és 80 többségi tanuló) 1-8. évfolyamos általános iskolai tanuló. Módszer: a testalkati mutatók és a motoros képességek felmérése a magyar Nemzeti Egységes Tanulói Fittség Teszt (NETFIT) rendszeren alapult. Eredmény: sokkal nagyobb hangsúlyt kell fordítani az SNI tanulók testnevelés óráira, mert fizikumok mutatói és motoros teljesítményük szignifikánsan rosszabbak, mint a többségi tanulóké.
-
ELECTRA SIGNATURE ÜGYFÉLKAPU, PDF/A XMP ALAPÚ DOKUMENTUM HITELESÍTŐ SZOLGÁLTATÁS
65-85Megtekintések száma:178Tanulmányunkban egy Ügyfélkapu, kormányzati autentikáción alapuló elektronikus aláírás megoldást szeretnénk ismertetni, mely a szemantikus Web alapjait figyelembe véve került megtervezésre. Bevezetésként az e-aláírás kialakulásának folyamatáról készítettünk egy Elektronikus aláírás című tanulmányt (Roskó, 2017), mely részletezi a főbb mérföldköveket, amelyek elvezettek a ma ismert elektronikus aláírás kialakulásáig. E tanulmányunkban, magát a kidolgozott Electra Signature rendszert és szolgáltatásait részletezzük. Köszönhetően a szemantikus Web biztosította infrastruktúráknak, a rendszer képes együttműködni más szemantikus Web alkalmazásokkal, például a FOAF, mint digitális névjegykártya szolgáltatás. A szigorú jogszabályi megfelelőség érdekében részletesen megismertük az ide vonatkozó jogszabályokat, melyeket az olvasóval is megismertettünk a már említett bevezető tanulmányunkban.
Zárásként itt is külön ki szeretnénk emelni a különleges bánásmódot igénylő embertársaink segítését. Projektünk keretében lehetőség nyílik a már korábban megismert, sokrétű lehetőségeket biztosító Ügyfélkapu használatára, ezzel egy, a tanúsítványon alapuló megoldástól egyszerűbb, viszont azonos biztonságú e-aláírás létrehozására, mely nem csak a különleges bánásmódot igénylő személyeknek jelenthet könnyebbséget, hanem minden felhasználónak. Továbbá az Ügyfélkapu szerepet kaphat még az e- és m-learning alapú oktatási rendszerekben (Mező és Psenáková, 2009, 2010) is, mely rendszerek részeként indirekt módon az esélyegyenlőség biztosításához szintén nagyban hozzájárulhat.
-
TELEP ÉS ISKOLA : EGY INTEGRÁCIÓS PROGRAM LOKÁLIS TAPASZTALATAI – ESETTANULMÁNY
19-39Megtekintések száma:307A roma telepek felszámolására a 2013-2020-as európai uniós programozási időszakban a kistelepülések számára az EFOP-1.6.2. program biztosított forrásokat a szeregált élethelyzetek oldására, megszüntetésére. A program a településeken komplex beavatkozási rendszer által ad lehetőséget a helyi szükséglet-alapú fejlesztésekre. A programok sikerének egyik kulcsa a helyi együttműködések kialakítása és működtetése lehet. A tanulmányban egy település gyakorlatán keresztül azt vizsgáltuk, hogy a korábbi oktatási integrációs gyakorlatok milyen módon kapcsolódtak a szegregátumot célzó programhoz.
-
A tanulói én-kép mint a sajátos nevelési igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátuma Kwara Államban
151-168Megtekintések száma:124A gyógypedagógia fejlődése során a hangsúly a fogyatékkal élő tanulók számára nyújtott szakmai szolgáltatások biztosításáról egy átfogóbb rendszer felé tolódott el, amely a minőségi oktatás előmozdítását célozza. Ez a tanulmány azt vizsgálta, hogy a tanulói én-kép milyen kapcsolatban áll a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményével Kwara államban. A kutatás leíró felmérési módszert alkalmazott. A vizsgálat teljes populációját Ilorin három helyi önkormányzati területén (Ilorin Dél, Kelet és Nyugat) élő különleges igényű diákok alkották. A kutatók egy saját tervezésű kérdőívet készítettek „A tanulói én-kép mint a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátuma” (SCCASNSQ) címmel. Összesen 200 kérdőívet osztottak ki. A kutatási kérdéseket átlagpontszámok segítségével elemezték, míg a feltételezések ellenőrzésére a statisztikai elemzés során az átlag, a szórás és a Pearson-féle korrelációs együttható (PPMC) módszerét alkalmazták. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a tanulmányi képesség, fizikai képesség, szociális képesség, érzelmi képesség, általános önértékelési képesség és iskolai képesség befolyásolja a tanulói én-képet, mint a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátumát Kwara államban. Ugyanakkor nem volt szignifikáns kapcsolat az én-kép és a tanulmányi teljesítmény között a különleges igényű diákok körében Kwara államban. Viszont szignifikáns összefüggés volt kimutatható a vallás, az iskolatípus, az életkor és az én-kép, valamint a tanulmányi teljesítmény között. A tanulmány megállapításai alapján arra a következtetésre jutott, hogy bár az én-kép nem befolyásolja közvetlenül a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményét Kwara államban, olyan tényezők, mint a vallás, az iskolatípus és az életkor jelentős hatással vannak mind az én-képre, mind pedig a tanulmányi eredményekre. A kutatás ajánlásai között szerepel, hogy a szülők és az oktatási ágazat egyéb szereplői erősítsék a serdülők közötti interperszonális kapcsolatokat fizikai, társas és érzelmi én-képük fejlesztésével, amelyet releváns szociális készségfejlesztő tréningekkel lehet támogatni.