Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYEREKEK REKRUTÁCIÓJA, JÖVŐKÉPE
    21-38
    Megtekintések száma:
    630

    Magyarországon számos nevelésbe vett gyermek él. Ahhoz, hogy ennek társadalmi újratermelődését megfékezzük, fontos látnunk a rekrutációt: kik ők, honnan és miért kerültek szakellátásba? Foglalkozni kell a fiatalok jövőképével, motivációjával, én-hatékonyságával, sikerre vonatkozó ok-tulajdonításával, társadalmi beilleszkedésével, az ezekről alkotott elképzelésükkel. Jelen publikáció célja feltárni a különbségeket a lakásotthonban élő és családban nevelkedő hátrányos helyzetű fiatalok jövőorientációjára vonatkozóan. Mindezt a tanulmányi átlag elemzésével, jövőképre vonatkozó kérdőív, családi háttér feltárására szolgáló önkitöltős kérdőív, valamint a Tenessee énkép skála használatával tettük mérhetővé. A vizsgálatban 60 fő lakásotthonban élő gyermek és fiatal, valamint 60 fő családban élő gyermek és fiatal felnőtt vett részt. Mindkét csoport 1999-2004 között született 15-20 éves fiatalokból áll. A kutatás célja, a lakásotthonban élő hátrányos helyzetű gyerekek jövő-orientációjának megismerése szintén hátrányos helyzetű Arany János Tehetséggondozó Programban tanuló, de családban élő gyerekek közötti különbség, vagy hasonlóság terén.  A statisztikai elemzés során megállapítást nyert, hogy a Jövőképre vonatkozó kérdőív és a Háttér kérdőív között pozitív korreláció áll fenn. A két kérdőívben szereplő kérdések nagy része összefügg.

  • TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT FIATALOK JÖVŐKÉPÉNEK VIZSGÁLATA
    57-67
    Megtekintések száma:
    2505

    Háttér és célkitűzések: a tanulásban akadályozott fiatalok jövőképének vizsgálata ritkán kerül a kutatások fókuszába (Mártonfi, 2011; Móré és Mező, 2016), holott a sikeres, boldog élet alapja, hogy mindenki a saját céljainak megfelelően tudja megvalósítani önmagát. Jelen tanulmány a tanulásban akadályozott fiatalok jövőképével foglalkozik, célunk, annak megismerése, hogy a tanulásban akadályozott fiataloknak milyen életcéljaik illetve kilátásaik vannak az életre vonatkozóan. Módszer: vizsgálatunkban szakiskolába járó tanulásban akadályozott fiatalok (N=46), valamint az őket oktató szakiskolában tanító pedagógusok (N=76) kérdőíves megkérdezésére került sor, a válaszokat SPSS program használatával értékeltük, leíró statisztika, valamint Spearman’s-féle rangkorreláció alkalmazásával. Eredmények: A szakiskolába járó tanulásban akadályozott fiatalok életcéljai között a boldog élet (rs =0,43), a siker (rs =0,45), és a munka (rs =0,45) szerepel, a családalapítás ebben az életkorban háttérbe szorul. A fiatalok életcéljai és a továbbtanulás között nincs szoros összefüggés. A szakiskolába járó tanulásban akadályozott fiatalokat oktató pedagógusok véleménye alapján a szakma elsajátításának sikeressége és a munkaerő-piacon való helytállás között nincs szignifikáns kapcsolat. Életkilátásként viszont a pedagógusok egy része elképzelhetőnek tartja a családalapítást a tanulásban akadályozott fiatalok esetében is.

  • Tanulmány a Nyíregyházi Egyetemen sporttudományi képzésben részt vevő hallgatók egészségmagatartásának és sportolási előéletének vizsgálatáról
    29-36
    Megtekintések száma:
    167

    A tanulmány célja a Nyíregyházi Egyetem sporttudományi hallgatóinak egészségmagatartásának, sportmúltjának, valamint a sporthoz és a jövőbeli szakmai értékrendhez való viszonyának feltárása, különös tekintettel a nemi különbségekre és a sportmúlt szerepére a pályaválasztási motivációk és értékorientációk alakulásában. A vizsgálat során 118 hallgató önkitöltéses kérdőívét elemeztük SPSS formátumban, az adatok feldolgozását R környezetben végeztük, alapstatisztikai mutatók, chi-négyzet próbák és független mintás t-próbák alkalmazásával. Eredményeink szerint a hallgatók egészségtudatos és aktív életmódot folytatnak, a kockázatos egészségmagatartások (pl. dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás) ritkák. A nemek közötti különbségek minimálisak, szignifikáns eltérés csupán a sportolási aktivitásban mutatkozott, a férfiak javára. A sportmúlt közvetlenül nem befolyásolta a pályaválasztási motivációkat vagy a jövőbeli sportcélokat, ugyanakkor jelentős hatása volt az értékorientációra: a versenyszerű sportolás tapasztalata erősebb kitartás- és fegyelemorientációt eredményezett, ami kulcsfontosságú a sportpedagógiai, edzői és rekreációs pályákon. A kutatás rámutat, hogy a sportmúlt nemcsak fizikai, hanem pszichológiai, motivációs és értékrendi tőkét is képvisel, hozzájárulva a sportképzések fejlesztéséhez és a jövő generációk sportos attitűdjének formálásához.

  • LÁTHATATLAN VONALAK, LÁTHATATLAN ÉLETEK; AZ AFGÁN MIGRÁNS GYEREKEK OKTATÁSA ÉS JÖVŐJE AZ IRÁNI HATÁROKON BELÜL
    91-108
    Megtekintések száma:
    344

    A Szovjetunió Afganisztán-megszállása, az ország határain belüli tálib felkelés és az azt követő USA-val folytatott háború eredményeként az e földön lakó emberek kénytelenek voltak elhagyni országukat, átlépve az Iráni Iszlám Köztársasággal szomszédos határokat. Mindez az iráni társadalomban körülbelül 3.000.000 ember tartózkodását eredményezte ami konstruktív, ugyanakkor zavaró gazdasági és oktatási tapasztalatokat hozott mindkét nemzet számára. A kulturális hasonlóságok és eltérések, egyes esetekben a kölcsönös nyelv és a közös vallás az integrációs lehetőségek és kihívások mögöttes okaként lettek prezentálva. Jelen tanulmány elmagyarázza, hogy hogyan ingadoztak eddig az iráni afgánok oktatási tendenciái, mégis kiemelkedően hatékonyabbak voltak a kiindulási pontjuknál. Az iráni afgánok második, harmadik sőt negyedik generációjának oktatási jövője nagy kérdéssé vált a két ország gazdasági helyzete és politikai kapcsolatai tekintetében. A tanulmány célja annak bemutatása, hogy fel kell ismerni és ki kell egészíteni az afgán oktatás hiányosságait. A cél elérése a földrajzi determinizmussal szemben álló emberi jogok, az írástudatlanság, az előítéletek és a túlzó viselkedések a fogadó országon belüli áttekintésének összetévesztésén keresztül fog megtörténni.

  • HAJDÚDOROG KORTÁRS TÁRSADALMI FOLYAMATAI
    33-50
    Megtekintések száma:
    1011

    A Hajdúdorogon lefolytatott kutatásunk egy hosszabb, tíz elemből álló kutatássorozat része, amelyben elsősorban az ország kedvezőtlenebb helyzetű régióiban fekvő, kisebb lakosságszámú települések főbb társadalmi jellemzőinek, aktuális társadalmi folyamatainak a feltérképezésére törekszünk. A kutatás során alapvetően a helyi lakosok nézőpontjainak a megismerése és megjelenítése a célunk. A kutatási helyszínek megválasztásában döntő szempont volt, hogy e perifériális régiók kisebb településein meglehetősen kedvezőtlen szocio-demográfiai folyamatok zajlanak, ideértve különösen a települési lakosságszám csökkenését, az idősödést és a hátrányos helyzetű lakosság számarányának a növekedését. E folyamatok - amennyiben nem történnek jelentősebb változások - még a jelenleginél is kedvezőtlenebb jövőképet vetítenek előre. E kedvezőtlen szocio-demográfiai tendenciák egyértelműen tetten érhetőek Hajdúdorogon. Ehhez kapcsolódóan a kutatás kiemelt céljának tekintettük az elvándorlásban leginkább érintett helyi fiatalság lehetőségeinek, céljainak és jövőképének, valamint a helyi közösségi kapcsolatoknak, ezen belül elsősorban a romák és a nem romák együttélési jellemzőinek a megismerését.

  • Mesterséges intelligencia alkalmazása az oktatásban
    115-123
    Megtekintések száma:
    430

    A mesterséges intelligencia a mindennapi életünk elengedhetetlen részévé integrálta magát. Az MI alkalmazása az oktatásban sem újkeletű téma. A kutatás arra irányult, hogy feltárja a gyermekekkel foglalkozó szakemberek hozzáállását, tapasztalatait és alkalmazási lehetőségeit a mesterséges intelligencia (MI) oktatásban való felhasználásával kapcsolatban. A kutatásban kérdőíves módszert alkalmaztunk. A vizs-gálatban 122 fő vett részt (n=122). Az eredmények azt mutatták, hogy a válaszadók többsége pozitív véleménnyel van az MI-ről, még ha nem is használják aktívan a mindennapokban. A mesterséges in-telligencia alkalmazási területei közül az adatgyűjtés kiemelkedik a népszerűség tekintetében, míg más terü-leteken (pl. prezentációkészítés, órára való felkészülés, beadandók készítése, szakirodalmak keresése) a válaszadók körében mérsékeltebb, de jelentős az elterjedtsége. Az eredmények azt mutatják, hogy az MI-t leginkább olyan feladatokhoz veszik igénybe, amelyek megkönnyítik az információgyűjtést és a tartalomkészítést. A legtöbb válaszadó szerint az MI hasznosítható bizonyos területeken, és vannak olyanok akik pozitívan tekintenek a jövőbeli felhasználásra. A jövőbeli alkalmazások szempontjából az oktatásban nagy potenciál rejlik, bár a jelenlegi tapasztalatok és alkalmazások még nem indítottak el teljes körű átalakulást.

  • SÁP KORTÁRS TÁRSADALMI FOLYAMATAI
    49-56
    Megtekintések száma:
    200

    A Sápon lefolytatott kutatásunk egy hosszabb, tíz elemből álló kutatássorozat része, amelyben elsősorban az ország kedvezőtlenebb helyzetű régióiban fekvő, kisebb lakosságszámú települések főbb társadalmi jellemzőinek, aktuális társadalmi folyamatainak a feltérképezésére törekszünk. A kutatás során alapvetően a helyi lakosok nézőpontjainak a megismerése és megjelenítése a célunk. A kutatási helyszínek megválasztásában döntő szempont volt, hogy e perifériális régiók kisebb településein meglehetősen kedvezőtlen szocio-demográfiai folyamatok zajlanak, ideértve különösen a települési lakosságszám csökkenését, az idősödést és a hátrányos helyzetű lakosság számarányának a növekedését. E folyamatok - amennyiben nem történnek jelentősebb változások - még a jelenleginél is kedvezőtlenebb jövőképet vetítenek előre.  E kedvezőtlen szocio-demográfiai tendenciák tetten érhetőek Sápon. Ehhez kapcsolódóan a kutatás kiemelt céljának tekintettük az elvándorlásban leginkább érintett helyi fiatalság lehetőségeinek, céljainak és jövőképének, valamint a helyi közösségi kapcsolatoknak, ezen belül elsősorban a romák és a nem romák együttélési jellemzőinek a megismerését.

  • BERETTYÓÚJFALUN ÉLŐ FOGYATÉKOS GYERMEKET NEVELŐ CSALÁDOK ÉLETKÖRÜLMÉNYEI
    7-23
    Megtekintések száma:
    389

    Bass (2004) országos adatgyűjtés keretében vizsgálta a súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő családok életkörülményeit. Kutatási eredményei egy közel húsz évvel ezelőtti állapotot tükröznek. Jelen tanulmány célja Bass (2004) kutatási eredményeit összevessük a mai, 2020-as években tapasztalt, Berettyóújfalun élő interjúalanyok életkörülményeinek eredményeivel, feltárva, milyen változások történtek az elmúlt évek során életmódjukban, családi viszonyaikban, jövővel kapcsolatos elképzeléseikben. Kvalitatív interjú segítségével tártuk fel tíz Berettyóújfalun élő család életkörülményeinek jellemzőit. Kutatási eredményeink szerint pozitív tendenciák figyelhetők meg a családok szociális helyzetében, kapcsolatrendszerében, a szülők gazdasági aktivitásában, de továbbra is nehézségekkel és hátrányokkal szembesülnek a közszolgáltatásokhoz való hozzáférésben, és a gyermekük hosszútávú jövőjének biztosításában.

  • TISZALÖK KORTÁRS TÁRSADALMI FOLYAMATAI
    95-104
    Megtekintések száma:
    314

    A Tiszalökön lefolytatott kutatásunk egy hosszabb, tíz elemből álló kutatássorozat része, amelyben elsősorban az ország kedvezőtlenebb helyzetű régióiban fekvő, kisebb lakosságszámú települések főbb társadalmi jellemzőinek, aktuális társadalmi folyamatainak a feltérképezésére törekszünk. A kutatás során alapvetően a helyi lakosok nézőpontjainak a megismerése és megjelenítése a célunk. A kutatási helyszínek megválasztásában döntő szempont volt, hogy e perifériális régiók kisebb településein meglehetősen kedvezőtlen szocio-demográfiai folyamatok zajlanak, ideértve különösen a települési lakosságszám csökkenését, az idősödést és a hátrányos helyzetű lakosság számarányának a növekedését. E folyamatok - amennyiben nem történnek jelentősebb változások - még a jelenleginél is kedvezőtlenebb jövőképet vetítenek előre. E kedvezőtlen szocio-demográfiai tendenciák egyértelműen tetten érhetőek Tiszalökön. Ehhez kapcsolódóan a kutatás kiemelt céljának tekintettük az elvándorlásban leginkább érintett helyi fiatalság lehetőségeinek, céljainak és jövőképének, valamint a helyi közösségi kapcsolatoknak, ezen belül elsősorban a romák és a nem romák együttélési jellemzőinek megismerését.

  • A TÖMEGMÉDIA ÉS A KOMMUNIKÁCIÓ KAPCSOLATA A MAGYAR BEVÁNDORLÓK DÉL-BRAZÍLIAI LETELEPEDÉSÉNEK FOLYAMATÁBAN
    57-72
    Megtekintések száma:
    180

    A tanulmány az 1921 és 1989 között újságokban megjelent kommunikáció és publikációk elemzésén keresztül arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi a kommunikáció és a tömegmédia szerepe az új tájban való letelepedés folyamatában. A kutatás Brazília Jaraguá do Sul városának fő helyi újságjára az "O Correio do Povo"-ra összpontosít, valamint felhasználja a "Jaraguá: Seminarios Nacionalistas" című másik újságot is, melyet néhány évig terjesztettek a városban. A hangsúly az újsághirdetések és riportok ismertetésére és elemzésére helyeződik, annak érdekében, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy milyen szerepet játszik a kommunikáció és a tömegmédia a dél-brazíliai magyar bevándorlók új tájakon való letelepedésének folyamatában. Az archív kutatás alapján betekintés nyerhető a Jaraguá do Sulban lezajló bevándorlás és a kolonizáció folyamatába. A tanulmány az európaiak déli érkezése kapcsán készült 1891-től (a könyvek bemutatása alapján), a helyi újságokban 1921-től 1989-ig megjelent publikációkon keresztül mutatja be a helyi propagandát. Végezetül rövid bemutatás történik a mai kiadványokról, megerősítve az újságok emlékezetben betöltött szerepét, s további kérdéseket felvetve a médiumok társadalomban betöltött új szerepeire vonatkozóan a digitális felgyorsulás idején. Az elemzés felszínre hozta a közösség fő értékeit és igényeit, amelyeket az újság segített megalkotni. Ezek a szempontok segítenek az olyan jövőbeli elemzésekben átgondolásában is, mint például, hogy ez hogyan tükröződött a helyi építészetben.

     

  • A FIATALOK CSALÁDALAPÍTÁSI MINTÁZATA
    31-40
    Megtekintések száma:
    275

    Hazánk demográfiai jellemzőinek vizsgálatakor több radikális változás figyelhető meg. Egyrészt 1990-től kezdődően csökkent a házasságkötések száma, valamint nőtt az egyedülállók, elváltak népességen belüli aránya. Kitolódott a házasságkötések és a gyermekvállalás életkora, lecsökkent a gyermekszületések száma. Írásunkban a nyíregyházi fiatalok (15-29 év) párválasztásához, gyermekvállaláshoz fűződő attitűdjét térképeztük fel, adatainkat összevetettük a hazai ifjúságkutatások eredményeivel. (Jelen írásunk R. Fedor, A. (2016): Családalapítás és gyermekvállalás a fiatalok körében című, az Acta Medicinae et sociologica 7 (20-21). 11-2. számában megjelent tanulmányának átdolgozott rövidített változata.) Vizsgálatunk eredményei egy határozottan gyermekcentrikus és házasságpárti helyi fiatal társadalom jelenlétéről árulkodnak. Eredményeink szerint a többség a kétgyermekes családmodellt preferálja. Kevesen, a válaszadók mindössze 5%-a nem szeretne gyermeket vállalni. A jelenleg független fiatalok meghatározó többsége házasként képzeli el a jövőjét.

  • Tanulói szorongásforrások
    51-64
    Megtekintések száma:
    49

    Az iskolai környezettel összefüggő szorongás több aspektusból hátrányosan érinti a gimnazista populációt. A tanulók szorongásának forrása lehet a szociális vagy kortárs helyzet, a tanulás, a különféle érzelmi alapú élmények, az iskolán kívüli élet, a pedagógusok, az oktatási környezet kontextusa, illetve az agresszió megtapasztalása. A vizsgálat célja, hogy feltárja, a tanuló nemének és évfolyamának hatása van-e a vonás-szorongásra, a szorongásforrások megélésére, és az általuk ismert/használt szorongáskezelési módszerekre. A vizsgálati mintában 638 fő 14-20 éves kor közötti gimnáziumi tanuló vett részt. A felhasznált módszerek a következők voltak: STAI-Trait alskála – Vonás-szorongás kérdőív; ismert és használt szorongáskezelési módszerek felmérése kérdőíves formában; Tanulók Szorongásforrásai (SZF-T) Kérdőív. A vizsgálati eredmények szerint a nem hatással van a diákok szorongásforrásaira, vonás-szorongására és az általuk használt szorongáskezelési módszerek ismeretére és használatára. Az évfolyam azonban nincs összefüggésben sem a tanulók vonás-szorongásával, sem az általuk ismert és használt szorongáskezelési módszerek számával, valamint a szorongásforrásokkal is korlátozott kapcsolatot mutat. A vizsgálati személyek válaszai alapján a leggyakoribb intenzív szorongásforrások a kevés szabadidő, a rossz érdemjegyek, a számonkérések (dolgozat, felelés, vizsga). A szorongás vizsgálata és a tanulói szorongásforrások azonosítása releváns téma a felnövekvő generáció iskolai és szélesebb körben történő beválásának tekintetében. A jövőbeni kutatásokat célszerű más köznevelési intézmények tanulóira is kiterjeszteni.

  • A PETŐ-MÓDSZER HALADÓ SZEMLÉLETÉNEK MEGVILÁGÍTÁSA A KONSTRUKTÍV PEDAGÓGIA KRITÉRIUMAI ALAPJÁN
    83-100
    Megtekintések száma:
    262

    Jelen tanulmány Dr. Pető András módszerét ismerteti és annak haladó, korát megelőző szemléletét mutatja be a konstruktív pedagógia kritériumai alapján. A tanulmányban hangsúlyos szerepet kap a csoportban történő fejlesztés, a társas tanulás, amely a neveltek későbbi óvodai és iskolai közösségekbe való hatékony beilleszkedését segíti elő. A közös rehabilitációs alkalmak motiválólag hatnak az egyénre és csoportra egyaránt. A mű ismerteti továbbá a motivációért felelős agyi folyamatokat is. Végezetül a tanulmány érinti a konstruktív életvezetés területeit és az egyes területekhez kapcsolódó a jövőben még megoldásra váró feladatokat is, a mozgássérültek integrációjával kapcsolatban.

  • Kisgyermeket nevelő családok jóllét vizsgálata a hajdúböszörményi cigány/roma szegregátumban
    19-32
    Megtekintések száma:
    248

    Pályázati felzárkóztató program keretében 241 fő roma identitású személy körében végeztünk életmódvizsgálatot és igényfelmérést Hajdúböszörményben, amelynek keretében került felvételre a WHO 5 tételből álló jóllétvizsgáló kérdéssora is. A tanulmány kitekintést tesz a magyarországi jóllét kutatásokra is. Kutatási eredményeink alapján úgy véljük, hogy a kisgyermeket nevelő családok esetében az előző generáció mintái tudnak erőt adni akár a példaképválasztásban is, míg a kisgyermeket nem, vagy már nem nevelő családok esetében pedig egyfajta jövőbe vetett bizalom növelheti meg a jóllét szintjét a szegregátumban élők körében. Úgy véljük, hogy a kisgyermeknevelés általában magasabb jóllét szinttel jár együtt, amelyet tovább erősíthet a fiatalabb életkor, a magasabb iskolai végzettség, az optimális terheléssel együtt járó munkajövedelem, és a lakóépület elhelyezkedése. Hangsúlyozzuk, hogy a jóllét előmozdításához holisztikus megközelítésre és széles körű társadalmi együttműködésre, az esélyeket kiegyenlítőbb rendszerre van szükség. Kutatásunk segít megérteni a jóllét sokrétűségét, és hozzájárul a problémák feltárásához és a megoldások kereséséhez.

  • ÜGYFÉLKAPU AZONOSÍTÁS HASZNÁLATA OKTATÁSI KÖRNYEZETBEN
    81-94
    Megtekintések száma:
    224

    Cikkünkben a központosított oktatáshoz kapcsolódva egy új oktatási azonosító bevezetésének lehetőségét szeretnénk bemutatni. A megoldásunkhoz korábbi kutatásaink eredményei szolgáltatták az alapot. Célunk nem kizárólagosan elvetni a már meglévő törekvéseket, mint például az eduID szolgáltatás, hanem elsőként egy már működő infrastruktúra bevonásának lehetőségét megvizsgálni, másodsorban pedig egyfajta továbbfejlesztési irányt mutatni az említett eduID tekintetében. Az elkészített tanulmányunkban megfogalmazott hipotézisek alátámasztását egy felméréssel kívánjuk alátámasztani, mely nagymértékben igazolja is feltételezéseinket.

  • Közömbös tanulás a társas hálóban: Kulturális mintázatok és szülői attitűdök kiterjesztett elméleti értelmezése
    97-110
    Megtekintések száma:
    29

    A társadalmi tanulás elméletei hagyományosan három alapvető modellt különítenek el: a támogató, a mentes és a közömbös tanulási modellt. A közömbös modell abból az előfeltevésből indul ki, hogy az egyén tanulási folyamatai és eredményei függetlenek a társas környezettől, így analitikus nullhipotézisként szolgál a társas tanulás vizsgálatában. Ugyanakkor a kortárs kulturális pszichológiai és nevelésszociológiai kutatások rámutatnak arra, hogy a kulturális normák, értékrendszerek és a szülői nevelési attitűdök mélyen beágyazott módon formálják az egyéni tanulási stratégiákat. A tanulmány célja a közömbös tanulási modell elméleti formalizálásának részletes bemutatása, valamint annak kritikai elemzése kulturális különbségek és szülői attitűdök perspektívájából. Az írás kibővített elméleti áttekintést nyújt a modell korlátairól, feltárja a társas és családi dimenziók rejtett hatásmechanizmusait, továbbá integratív módszertani keretet javasol a jövőbeni empirikus kutatások számára.

  • AZ ÉRTELMI FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ EMBEREK FEJLŐDÉSI JELLEMZŐINEK AZONOSÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ FILMSZEKVENCIÁK HASZNÁLATÁVAL KAPCSOLATOS HALLGATÓI ATTITŰDÖK
    7-17
    Megtekintések száma:
    257

    Jelen tanulmány a hallgatók filmszekvenciákhoz - mint az értelmi fogyatékosok pszichopedagógiája tárgy tanítása során használt, az online tanulási környezetben megjelenő oktatási forrásokhoz - való hozzáállásával foglalkozik. A vizsgálatban 2. évfolyamos, speciális pszichopedagógia szakos hallgatók (N = 28) vettek részt. A vizsgálat során a szerzők 23 kérdésből álló saját összeállítású kérdőíves felmérést végeztek. A bevezető részben a szakirodalom szintézise mellett röviden bemutatták az egyetemi szak menedzselésével kapcsolatos szempontokat pandémiás kontextusban, kiemelve, hogy a filmrészleteket milyen módon használták fel a tudományág céljainak eléréséhez. A leíró vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a hallgatók pozitív attitűdöt mutatnak a filmszekvenciák tanítási, tanulási és záróértékelési tevékenységek során történő felhasználásának irányába. A hallgatók úgy ítélik meg, hogy a kurzusban felhasznált filmrészletek elősegítik az értelmi fogyatékosok fejlődési sajátosságairól származó elméleti információk megértését. Emellett a záróvizsgán a tudásfelmérésre használt filmrészletek kihozták a hallgatókat abból a konfortzónából, hogy passzívan vegyék át az elméleti információkat és válaszoljanak az online felmérő teszteken. A kutatási eredmények rávilágítanak a kutatás gyakorlati vonatkozásaira és a jövőbeli, az online tanulási környezetben folyó kurzustevékenységek megfelelő irányításának biztosítása felé forduló kutatási irányokra.

  • EGYÉNI KÜLÖNBÖZŐSÉGEK A SERDÜLŐK EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDJÁBAN AZ ÉLETCÉLJAIK PERSPEKTÍVÁJÁBÓL
    19-29
    Megtekintések száma:
    289

    A kutatás célja azoknak a specifikus személyiségtényezőknek vizsgálata, amelyek szerepet játszanak a serdülők egészséges életmódjában. Eszközök: önkitöltős kérdőív, amely az egészséget védő viselkedésekre vonatkozó kérdéseket tartalmaz, az Életcélok skála, valamint az Aspirációs Index. Résztvevők: 385 tanuló, a 16 és 18 év közötti korcsoportból. Átlag életkoruk 16,8 év volt, nem szerinti eloszlásuk alapján 182 fiú - 47,3% és 203 lány - 52,7% vett részt a felmérésben. Eredmények: Az egészségvédő magatartást (mint például a fizikai aktivitás, a gyümölcs/ zöldségfogyasztás) tanúsító serdülők magasabb szintű és többnyire belső életcélokról számoltak be, mint amilyenek a személyes növekedés, és affiliáció. Másfelől, az egészségre kockázatot jelentő magatartású (mint például a szerhasználat, az édes/szénsavas üdítőital-fogyasztás) serdülők kevesebb életcélról számoltak be. Eredményeink arra utalnak, hogy a serdülők életcéljai, valamint ezeknek gazdagodása fontos az egészséges életmód elfogadására összpontosító iskolai prevenciós és egészségfejlesztési programok kialakításában és konceptualizálásában.

  • A kisegítő-iskola kezdő lépései a XIX-XX. század fordulóján Magyarországon
    111-118
    Megtekintések száma:
    325

    A 19. század végi közoktatási törekvések közül kiemelkedett a népiskolai tankötelezettség. Jelentős számban voltak olyan tanköteles gyerekek, akiknek testi-lelki állapota nem tette lehetővé, hogy népiskolába járjanak. Számukra nemzetközi szinten is keresték azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a társadalom hasznos tagjaivá válhatnak. Ezt a fogyatékos gyermekek kisegítő iskolája biztosította. A század-fordulón ennek szükségessége nemcsak a szakemberek, hanem a kormány számára is világossá vált. A századelő pedagógiai sajtója is foglalkozott e tanulók felvételi lehetőségeivel, tanítóik képzésével, tanításuk módszertanával, jövőbeni elhelyezkedési lehetőségeikkel.

  • SZERVEZETI TEHETSÉGSTRATÉGIA
    19-34
    Megtekintések száma:
    409

    E tanulmány összegzi a vállalati tehetségstratégia kulcsproblémáit és lehetőségeit. A vállalati tehetségstratégia része lehet a vállalatok társadalmi felelősség vállalásának (CSR) és/vagy az emberi erőforrás gazdálkodásnak, és lehet nyereséges is, és meghatározhatja a szervezet jövőjét is.

  • A társadalmi meghatározottság és az előítéletek: a roma származásúak integrációs kihívásai
    139-149
    Megtekintések száma:
    88

    A tanulmány a hazánkban élő romákkal szemben gyakran megfogalmazott, előítéleteken alapuló hát-ránytényezők determinációs hatásának elemzésével foglalkozik. Ehhez az AntRom Filmműhelyben készült dokumentumfilmek néhány főhősének egyéni sorstörténetét és egy-egy lokális társadalom közösség-folyamatainak elemzésére kerül sor. A nevezett hátránytényezők (pl. az etnikai származás, nem, családi és szociokulturális háttér, iskolázottság, munkaerőpiaci státusz, lakhatás) külön-külön és együttesen is determinálják az érintettek jövőjével és lehetőségeivel kapcsolatos várakozásokat. A tanulmány célja láthatóvá tenni, hogy miként lehetséges és milyen feltételek mentén az „elvárttól” eltérő élet.

  • A MEGFELELŐ OKTATÁSI INTÉZMÉNY KIVÁLASZTÁSÁNÁL MEGJELENŐ TÁRSADALMI ELVÁRÁSOK
    35-47
    Megtekintések száma:
    237

    Több mint 1000 egyházi fenntartású köznevelési intézmény működik jelenleg Magyarországon, így a felekezeti oktatásügy napjainkban újra igen aktuális kérdéssé vált. Az expanzió számos okra vezethető vissza, amelyhez kiindulópontként azt az 1990-es törvényt tekinthetjük, amely a lelkiismereti és vallásszabadságról rendelkezik. Ennek eredményeképpen a rendszerváltás óta az egyház iskolafenntartó is lett, ami új kihívásokat jelent, illetve folyamatosan új elvárásokat is támaszt vele szemben. A felekezeti iskoláknak közfinanszírozású intézményként egyeztetni kell saját oktatási/nevelési küldetését az állam és az iskolaválasztók elvárásaival. Az iskolaválasztás determinánsait számos kutató vizsgálta nemzetközi és hazai szinten is (Bell 2009, Dronkers 1995, Ferenc-Séra 2001, Kertesi 2005, Korzenszky 1997). Feltételezhetjük, hogy az iskola a társadalmi mobilitás eszközeként a szülők szemében gyermekük boldogulásának lehetőségét villantja fel. Az iskolaválasztás determinánsai országonként és koronként változóak lehetnek, mégis vannak viszonylag állandónak tekinthető faktorok. Ilyenek lehetnek a lakókörnyezet, a szülők társadalmi státusza, iskolai végzettsége, vallásossága, kulturális tőkéje, hite az iskolában, mint a társadalmi mobilitás eszközében, jövőképe, illetve tájékozottságuk az iskolaválasztási lehetőségekről. Meghatározó determináns lehet továbbá a család összetétele és koherenciája.  Feltételezhetjük, hogy a felekezeti-, az állami-, alapítványi iskolákat választó iskola felhasználók motivációi eltérők lehetnek. Az is valószínűsíthető, hogy az iskola szintje – alap vagy középfok – is befolyásolja az iskolaválasztók attitüdjeit. Jelen tanulmány célja, hogy a görögkatolikus egyház által fenntartott iskolák választói körében végzett kérdőíves empirikus kutatás eredményeit ismertessem, illetve azokat tágabb értelmezési keretbe helyezve olyan társadalmi szintű összefüggéseket keressek, amelyek segíthetnek megismerni az egyházakkal, mint iskolafenntartókkal szemben megfogalmazott elvárásokat, illetve aggályokat.  

  • SZÜKSÉGES…DE ELÉGSÉGES? A TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ MÉRÉSÉRŐL AZ EURÓPAI UNIÓBAN
    5-17
    Megtekintések száma:
    196

    A tanulmány hivatalos Eurostat adatokat közöl a migrációs válság néven elhíresült eseménysorozatról illetve az Európai Unión kívülről az Európai Unióba érkező bevándorlók társadalmi integrációjának mérésére használt módszereket vizsgálja. Amellett érvelek, hogy a jelenleg használt ún. Zaragoza indikátorok nem képesek a harmadik országbeli bevándorlók társadalmi integrációs folyamatának minden aspektusát lefedni, így képtelenek megfelelően átfogó képet biztosítani a szakemberek és a döntéshozók számára. Ennek alátámasztására egy kísérletben hat országra vonatkozóan (Egyesült Királyság, Németország, Hollandia, Franciaország, Belgium, Svájc ) ötvözöm a Zaragoza indikátorok  valamint az EurIslam kutatás eredményeit. Az EurIslam egy európai muszlimok és többségi társadalmak viszonyait vizsgáló kutatás, melynek megfontolásai lehetőséget kínálnak a társadalmi integráció mérésére használt indikátorok kibővítésére.

  • A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYEREKEK REPREZENTÁCIÓJA A KORTÁRS GYEREKKÖNYVEKBEN – AZ ŐRANGYAL, A SIMI ÉS A RENDETLEN BETŰK, VALAMINT A MIHÁLYI CSONGOR ÉS AZ IDŐGYURMA CÍMŰ KÖTETEK PÉLDÁJÁN
    67-82
    Megtekintések száma:
    341

    Jelen tanulmány azokkal a kortárs gyerekkönyvekkel foglalkozik, amelyek a sajátos nevelési igény valamely formáját jelenítik meg. Egyre több ilyen témájú könyv érhető el a gyerekkönyvpiacon, kiadói sorozatok épülnek a nehéz élethelyzetek, a másság – ezen belül a tanulási zavarok – bemutatására, ezért fontos, hogy számba vegyük e kiadványokat. Elsősorban a szövegek megalkotottságát, a reprezentáció nyelvi megoldásait elemzem. Az értelmezés során kitérek az illusztrációkra is, amelyek a befogadás élményének, ilyen módon pedig az interpretációnak is meghatározó részét képezik. Ez megmutatja, hogy az adott sajátos nevelési igény mennyire konkrétan vagy elvontan van ábrázolva, megerősíti-e a sztereotípiákat, és mindez hogyan befolyásolhatja a jelenséghez való viszonyulást. A szövegek egyúttal lehetőséget adnak a különböző attitűdök, viselkedési minták és nézőpontok érvényesülésére, így az érzékenyítéshez is hozzájárulhatnak. A sajátos nevelési igény megjelenítésének módja, annak pozitív vagy negatív konnotációi, a pozitív diszkrimináció jelensége szorosan összefüggenek a módszertani lehetőségekkel, a szövegfeldolgozás gyakorlati kérdéseivel. Itt érdemes megemlíteni a segítő könyvek, az érzékenyítés és a prevenció fogalmát, e terminusok és az irodalom kapcsolatát, és reflektálni arra, hogy az esztétikai szempontból igényes szövegeknek mindez eleve sajátja. Ennek megfelelően a tanulmány elsőként a sajátos nevelési igény terminusát igyekszik körüljárni, bemutatni ennek típusait, utalni a meghatározás nehézségeire, a különböző megközelítésekre, végül pedig kijelölni saját fogalomhasználatát. Ugyanígy számba vesszük az irodalomtudományi terminológiát, és a dolgozat szempontjából releváns szemléleti kérdéseket. Ezt követi a három választott kötet bemutatása. Az elemzések megmutatják, hogy a könyvek mennyire felelnek meg az általuk megcélzott korosztálynak, illetve kijelölhetik a feldolgozás módszertani irányait is. Végül összegezzük a tanulmány eredményeit, kitérve a téma gyerekkönyves megjelenésének ellentmondásaira.

  • Generatív mesterséges intelligencia bevonási lehetőségei az oktatási rendszerbe holisztikus szemlélettel
    27-41
    Megtekintések száma:
    257

    A generatív mesterséges intelligencia napjainkban tapasztalható térhódítása ma már senki figyelmét nem kerülheti el. Ez az élet minden területén, így az oktatásban is szükségszerűen változásokat eredményez, amire nem csak reagálnunk, de felkészülnünk és elébe mennünk szükséges. A tanulmány a témát holisztikus szemlélettel közelíti meg, s az elmúlt időszak kutatásai alapján olyan módszertani javaslatot fogalmaz meg, amely alapját képezheti egy komplex hosszú távú stratégia kidolgozására a generatív mesterséges intelligencia oktatásban való bevezetésére. Ennek részeként az elméleti háttér és módszertani alapok lefektetését követően feltérképeződnek a stratégiaalkotáshoz szükséges előfeltételek és előkészítő lépések, az érintettek, majd javaslatok megfogalmazására kerül sor a hosszú távú célokkal és azok operatív tervekké és cselekvéssorozatokra bontási lehetőségeire bontásával kapcsolatban, kitérve az érzékenyítésre, a tanári kompetencia kiépítésére, a mesterséges intelligenciának tanítás során való alkalmazására és a diákok számára történő oktatására. A tanulmány kiemeli a kulcsfontosságú területeket és felhívja a figyelmet a jelenleg is tapasztalható és várható problémák megoldását elősegítő lépésekre, kitérve a várható hatásokra és következményekre.