Kőszeg közelében, az Alsó-erdőben fellelhető tőzegmohás átmeneti láp közel három éve indult algológiai vizsgálata során 2022 tavaszán egy új, korábban még nem jegyzett faj került elő, a Ducellieria chodatii (Ducellier) Teiling. Fenyőpollen parazita lévén felbukkanása összefüggésbe hozható a környező fenyves, illetve fenyő elegyes állományok utóbbi időben tapasztalható fokozott pollenter­melésével. Mind morfológiai szempontból, mind az élőhely környezeti adottságait illetően a vizsgálatok eredményei javarészt illeszkedtek a szakirodalomban fellelhető korábbi vonatkozó adatokhoz. Eltérés­ként említendő ezekhez képest az élőhely alacsonyabb térszíne, valamint kiemelendő az egyik mintate­rület jelentősen átlag feletti vezetőképesség értéke. Mindezek az ismeretek a mellékelt képanyaggal együtt adalékul kívánnak szolgálni nem csak a D. chodatii hazai előfordulását jegyző, de a faj alaktani, fejlődéstani jellemzőit, valamint ökológiai igényeit feltáró kutatásokhoz is.

A szerzők a Magas-Mátra mohaflorisztikai kutatása során a Magyarország területéről eddig még nem ismert, alapvetően magashegységi elterjedésű, montán-boreális karakterű Hymenoloma crispulum (Hedw.) Ochyra (syn.: Dicranoweisia crispula (Hedw.) Milde) előfordulását mutatták ki a Kékes északi lejtőjének hűvös mikroklimatikus adottságú, Sötét-lápa nevű andezit kőtengeréről. A Ma­gas-Mátra montán jellege közismert, az újonnan felfedezett faj jól illeszkedik a terület hegyvidéki ka­rakterét hangsúlyozó edényes- és kriptogám flórába. A H. crispulum mátrai populációja igen kicsi és sérülékeny, vörös listás besorolására a kipusztulással veszélyeztetett (CR) kategóriát javasoljuk.

A telepes májmohák közé tartozó, jellegzetes megjelenésű Sphaerocarpos nemzetség­ből Magyarországon korábban csupán a S. europaeus-nak volt egyetlen régi előfordulási adata. 2022 januárjában egy Somogy megyei lucernaföldről előkerült a genusz másik Európában elterjedt képvise­lője, a S. michelii Bellardi is. A közleményben bemutatjuk a S. michelii eddig ismert egyetlen hazai popu­lációjának termőhelyi viszonyait, morfológiai leírást adunk a fajról, és tárgyaljuk a két faj elkülönítésé­nek lehetőségeit. A nemzetségben a faji szintű határozáshoz elengedhetetlen a spórák vizsgálata, mely­nek megkönnyítéséhez fény- és elektronmikroszkópos felvételeket mellékelünk.

A Torilis nodosa (L.) Gaertn. atlanti-mediterrán gyomnövény. Régi megfigyelései ismer­tek Budapest térségéből, de ezek alkalmi megjelenések lehettek, a faj előfordulását több mint száz éve nem erősítették meg hazánkban. Az elmúlt néhány évben a faj hat új, spontán előfordulását talál­tuk Magyarországon, egy állományt Budapesten, további ötöt a Balaton északi partmellékének települé­sein. Minden esetben belterületek ruderális vagy intenzíven nyírt élőhelyein észleltük. Megjelenésében az intenzív turizmus szerepe biztosra vehető, de önfenntartó populációinak létrejöttében és már érzé­kelhető regionális terjedésében az éghajlati adottságok kedvezőbbé válása, az egyre enyhébb telek, a fagyos napok számának csökkenése is kulcsfontosságú lehet. A magyarországi adatok csatlakoznak a faj más közép-európai adventív előfordulásaihoz.

A kunhalmok ex lege védett természeti területekként jelentős biodiverzitás őrzői, mivel még az intenzíven használt mezőgazdasági tájakban is számos löszgyepi növényfaj előfordulása kötődik ezekhez a kis élőhelyszigetekhez. Természeti és kulturális jelentőségük ellenére az elmúlt évszázadokban számos halmot beszántottak. A közelmúltban azonban a halmok bekerültek az  agrártámogatások rendszerébe, így az Alföld számos régiójában elindult a kurgánok szántóföldi művelésének felhagyása. Országos felmérésünkben a szántásból felhagyott halmok növényzetének regenerációját vizsgáljuk, jelen közleményben e felmérő munka során tapasztalt egyik érdekes botanikai jelenségről számolunk be. A tiszainokai Fekete-halmon – melyet egészen 2014-ig intenzív szántóként használtak – a  törpe mandula (Prunus tenella Batsch; syn.: Amygdalus nana L.) közel 15.000 hajtásból álló állományát találtuk hat évvel a szántóföldi művelés felhagyása után. Az állomány valószínűleg a halom tetején a háromszögelési pont védelmében tudott fennmaradni, ahonnan a felhagyást követően hatékonyan ki tudott terjedni. Ez a megfigyelés egy érdekes adattal gazdagítja a Tiszántúl flórájának ismeretét, valamint rámutat arra is, hogy a szántóföldi művelésből felhagyott halmok természetvédelmi szempontból értékes fajoknak is élőhelyet nyújthatnak, valamint hogy a természetes úton történő, spontán visszagyepesedés is hatékony természetvédelmi módszer lehet egyes halmok esetében.

Szikes területek számottevő területeket foglalnak el az Alföld dunántúli részén, a Mezőföl­dön. A Velencei-tó és a Sárvíz mente térsége kivételével e területek flórája és vegetációja elkerülte a botani­kusok és biogeográfusok figyelmét. E közleményben e szikes területek rövid leírását és az elmúlt 17 év során folytatott botanikai felmérésük eredményeit adom közre. A felsorolásban a növények neveit az érin­tett település neve és, ha van ilyen, a földrajzi elnevezés, majd a Közép-európai Flóratérképezés négyzethá­lóján belül annak a négyzetnek a kódja, amelybe a lelőhely esik, valamint néhány faj esetében az első észle­lés évszáma követi. A fajok felsorolása betűrendben történik. Az adatok azt mutatják, hogy az egyes szikes talajú területek flórája csupán egy-egy részhalmazát képezi a Sárvíz menti szikesek flórájának, ami feltehe­tőleg részben a területek fragmentáltságának és a részleges élőhelyvesztésnek tulajdonítható.

Munkánk során átvizsgáltuk a Tiszakürti, Szarvasi és Erdőtelki Arborétum, a Tápiósze­lei Agrobotanikus Kert (NBGK), az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) Botanikus kertjét és a noszvaji De la Motte-kastély parkját. Cikkünkben 186 taxonhoz szolgáltatunk adatokat. Ezek közül 40 gyűjteményes kerti terjedése eddig nem volt ismert hazánkban. A diófélék családjából (Juglandace­ae) négy új potenciálisan terjedő fajt találtunk (Carya cordiformis, C. ovata, Juglans cinerea és J. micro­carpa). Az összes vizsgált Abies faj esetében előfordultak magoncok, csemeték. A Ludwigia grandiflora hetedik hazai, első nagyalföldi előfordulását közöljük a Szarvasi Arborétum mesterséges tavából. To­vábbi adatokkal szolgálunk a nemrég kimutatott Cardamine occulta és a terjedőben lévő Veronica pe­regrina taxonokhoz, melyek főként konténeres növényekkel terjednek.  Az adatok bősége rámutat a hazai gyűjteményes kertekben rejlő kutatási lehetőségekre.

Jelen tanulmány a Pilis délnyugati lábánál levő homoki gyertyános-tölgyeseinek (Corydali pumilae-Carpinetum) és cseres-tölgyesek (Fraxino orno-Quercetum cerridis) társulási viszo­nyait mutatja be 10-10 cönológiai felvétel alapján. A gyertyános-tölgyesek faji összetételére a Fagetalia ele­mek viszonylag magas aránya jellemző. Lokálisan nevezetes fajai a Veratrum nigrum, a Piptatherum virescens, a Primula veris, a Scilla vindononensis, a Lilium martagon és a Sorbus aria agg. A nevezetes ritka­ságokat az Aconitum vulparia, a Galanthus nivalis, az Epipactis helleborine agg., az Omphalodes scor­pioides, a Geranium lucidum, a Berberis vulgaris, a Sorbus domestica és a Waldsteinia geoides képviseli. A cseres-tölgyesekre elsősorban a Quercetea pubescentis-petraeae s.l. elemek magas aránya jellemző. Lokálisan jellemző fajai az Anthericum ramosum, a Digitalis grandiflora, az Iris variegata, a Piptatherum virescens és a Primula veris. Egyéb nevezetes ritkaságok az Achillea distans, a Dictamnus albus, a Ga­lanthus nivalis, a Lonicera xylosteum, a Scilla vindobonensis, a Sorbus domestica, a Veratrum nigrum, valamint a kétes őshonosságú Lunaria annua és a Tilia tomentosa. A vizsgált társulások a hagyományos és a sokváltozós statisztikai elemzések alapján a Dunántúli-középhegység Corydali pumilae-Carpinetum nevű gyertyános-tölgyessel, valamint az Fraxino orno-Quercetum cerridis nevű cseres-tölgyes asszociá­cióval azonosíthatók.