Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • „Tanulom a korom” Interaktív tananyag fejlesztése időskorúak aktív életvezetésével kapcsolatos témakörben
    116-118
    Megtekintések száma:
    81

    A harmadik életkor tanulását megközelítve, már nem az a kérdés, hogy taníthatók, képezhetők-e az idősek, hanem, hogy hogyan, meddig és milyen céllal? Az évtizedek alatt egyénenként, egyénekben kialakult tanulási utakról való letérés valószínűleg már nem időskorban fog megtörténni. Egyre nagyobb hangsúlyt és szerepet kap a nem- formális tanulás, a szabadidőben végezhető, szórakozást nyújtó tanuláselsajátítás kevésbé kötött formái lépnek előtérbe (Ollé, 2020). A szellemi frissesség támogatása történhet hagyományos módon például könyvekkel, folyóiratokkal, de egyre inkább internetes kurzusokkal, szenior egyetemek nyújtotta programokkal is (Bene, 2017).

    Előadásomban egy interaktív tananyag bemutatása szerepel, mint lehetséges új tanulási forma (Ollé, 2017). A mindenkit érintő időskori életvezetési megoldásokat ötvöztem az e-learninggel, mint új tanulási metódussal. Szeretném megismertetni az 50+ --os korosztályt a mikrotanulás nyújtotta lehetőségekkel. A „Tanulom a korom” kurzus otthoni ismeretszerzésre, ismeretbővítésre, önálló tanulásra szánt tananyag. Legtöbben akkor nézünk, olvasunk, tanulunk utána a dolgoknak, amikor magunk is érintetté válunk. Ez a lépés is megelőzhető a preventív, fejlődés- orientált szemlélettel. Olyan kérdésekre is keresem a választ, mint hogy rendelkezik--e az 50+-os korosztály megfelelő kompetenciával (Bene et al 2020), motiváltsággal egy online kurzus, vagy e-learning tananyag hatékony elsajátításához? Az öregedés folyamatában -érintettség, vagy prevenció okán- lehet-e egy e-learning tananyag jó motiváció a kurzuslátogató számára? A kipróbálás tanulságai - pozitív és negatív aspektusból- egyaránt bemutatásra kerülnek.

    Irodalomjegyzék

    Bene, Á., Móré, M., Zombory, J. (2020) A digitalizáció néhány elemének időseket érintő hatásai – Karantén előtti helyzetkép, Magyar Gerontológia, 12(39). pp. 29-51.
    Bene, Á. (2017) Idősoktatás felsőfokon, Magyar Gerontológia, 9(33). pp. 49-70.
    Ollé, J. (2020) Aktuális trendek és kihívások az e-learning fejlesztésekben In: Simonics, István; Holik, Ildikó (szerk.) (2020) Új kutatások a szakképzés és a felsőoktatás területén : IX.Trefort Ágoston Szakképzés- és felsőoktatás-pedagógiai konferencia tanulmánykötet Budapest, Magyarország : Óbudai Egyetem pp. 193-203
    Ollé, J. (2017) Trendek az oktatásinformatikában In: Hülber, László (szerk.) (2017) A digitális oktatási kultúra módszertana, Eger, Magyarország : Eszterházy Károly Egyetem pp. 9-25.

  • Az időskori szerencsejáték zavar
    11-22
    Megtekintések száma:
    104

    Tanulmányunk célja az időskori szerencsejátékkal kapcsolatos vizsgálatok és tanulmányok rövid összefoglalása és elemzése. A fiatal és felnőttkori szerencsejátékkal kapcsolatosan kiterjedt kutatások állnak rendelkezésre, ismerjük a kórkép kialakulásában és fennmaradásában szerepet játszó fontosabb demográfiai jellemzőket, személyiségfaktorokat és terápiás lehetőségeket. Az időskori szerencsejátékkal kapcsolatosan kevés a vizsgálati eredmény külföldön és Magyarországon még nincs kifejezetten 65 év feletti szerencsejátékosokra fókuszáló tanulmány. Ezért ebben az összefoglalóban kizárólag külföldi vizsgálatokra támaszkodhatunk, a speciális minta következtében azonban a tanulmányok és következtetések száma korlátozott. Az eredmények alapján az időskori szerencsejáték különbözik a fiatal és serdülőkori szerencsejátéktól.

  • Competitive attitudes and psychological and somatic health in old age
    86-88
    Megtekintések száma:
    5

    For a long time, competition in old age has not been a focus of interest for researchers because none of the psychological theories of aging assumed that the motivation to compete persists in old age. The two most prevalent models, the so-called "Deficit Model" (Cumming & Henry, 1961) and the so-called "Integrated Personality Model" (Erikson, 1963), have previously held that the psychological conditions for competition are not present in old age.  In contrast, the concept of successful aging (Baltes, 1990), introduced as a consequence of the steady increase in life expectancy, assumes that goals, aspirations, and desires survive into old age.

  • Explore the Motivational Factors Driving Economic Engagement among the Elderly in Rural Area in Lao People's Democratic Republic
    76-78
    Megtekintések száma:
    5

    This exploratory study delves into the motivational factors driving economic engagement among the elderly in rural areas of Laos, a nation in Southeast Asia experiencing demographic shifts towards an aging population. With limited research on this topic in the context of rural Laos, this study aims to uncover the underlying motivations that influence elderly individuals to participate in economic activities. By understanding these factors, policymakers can design targeted interventions to promote economic inclusion and improve the well-being of the elderly population. However, the study also uncovers barriers and challenges faced by elderly individuals, such as limited access to resources, skills, and infrastructure. Recommendations are provided to address these challenges and enhance support systems.

  • Social Impact Investing Opportunities in eHealth
    60-61
    Megtekintések száma:
    7

    In general, social impact investing may refer to providing capital to companies, organizations, and funds that are focused on solving critical societal or environmental problems. Social responsibility includes ideas that investors should balance profit-making with activities that benefit society as well because social impact investing focuses on positively impacting the society where it operates. Recently, large international companies reconsidering their motivation within their companies’ goal while their consumers purchase goods and services shifting their responsibility to profits and benefits. It seems small and medium-sized companies need also to develop ethics that guarantee the success of their activity with social responsibility issues. Therefore, for the most effectiveness of social impacts, the companies voluntarily have to operate under pressure from outside forces such as the conscious society.

  • Tevékeny időskor, aktív és sikeres idősödés
    73-96
    Megtekintések száma:
    491

    Háttér és célkitűzések: Kutatásunk célja az idős emberek idősödéshez való viszonyának, a rendelkezésre álló és ebből megvalósított aktivitásának, közösségi bevonódásának, valamint a sikeres idősödésről alkotott laikus véleményének a kvalitatív vizsgálata volt.
    Módszer: A kutatás során félig strukturált interjúk felvételére került sor, az interjúkat tartalomelemzéssel értékeltük.
    Eredmények és következtetések: Az idősek szerint a sikeres idősödéshez főként testi vagy mentális egészség, az aktivitás megőrzése, tevékeny életmód, pozitív életszemlélet, jó családi környezet, társas kapcsolatok, anyagi biztonság, célok, motiváció, sikerélmények, előre tervezés, társas támasz megléte szükséges.

  • Okostelefon-használat időseknél
    24-29
    Megtekintések száma:
    114

    Az okostelefon használat életünk nélkülözhetetlen részévé vált. Az okostelefonok folyamatos internetelérhetőség, a letölthető alkalmazások óriási száma minden korosztály számára lehetőséget nyújtanak a kapcsolattartásra, a szórakozásra és az ügyintézésre. Publikációnkban áttekintjük az időskori okostelefon használattal kapcsolatos kutatási eredményeket. A problémás használat bemutatását követően, az idős és fiatal felhasználók közötti különbségek bemutatására fókuszálunk. A problémás használat a fiatalabb korosztályokban jellemző. A készülékhasználat motivációja, a használt alkalmazások jelentősen különböznek a fiatalabb és idősebb korosztályok között. Az eredmények szerint, az idősek gyakran motiváltak az okostelefon használatára, az excesszív használatot feltételezhetően a korral együtt járó testi problémák, a pénzügyi nehézségek, valamint a készülékkel kapcsolatos ismeretek hiánya gátolja.