Keresés
Keresési eredmények
-
A VISEGRÁDI-NÉGYEK ÉS ROMÁNIA TŐZSDEI VÁLLALATAINAK ÖSSZEHASONLÍTÓ PÉNZÜGYI ELEMZÉSE
8-17Megtekintések száma:228A kutatás során 5 ország (Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Csehország és Románia) tőzsdén jegyzett vállalatainak elemzésére került sor 2014-2018 között. Az adatok a www.EMIS.com oldalról kerültek letöltésre, az sokaságból kikerültek a pénzintézetek, valamint azok a vállalatok, amelyeknek túl sok hiányzó adatai voltak, és azok, amelyek a vizsgált időszak teljes egészében nem voltak jegyezve az adott tőzsdén. A kutatás fő célja a vizsgált tőzsdék cégeinek a teljesítményének összehasonlítása volt. Elsőször a teljesítménymutatók, majd a piaci mutatók kerültek elemezésre. A variancia-analízis alkalmazásával a ROS, ROA, ROE mutatók esetében kerestem különbségeket az országok között, majd pedig kibővítettem néhány piaci mutatóval. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a tőzsdén jegyzett vállalatok számának különbözőségéből, valamint a vállalatok méreteinek eltéréséből adódóan nagy szórások figyelhetők meg országon belül és országok között is. Nem jelenthető ki egyetlen legjobb ország sem, mert szinte mindegyik mutató tekintetében más-más ország teljesít jobban a vizsgált időszakban. Fontos megemlíteni, hogy az egységnyi tőkével elérhető nyereség Magyarországon és Csehországban a legmagasabb, tehát a befektetők itt valószínűleg nagyobb hozamra számíthatnak. A varianciaanalízis során kevés olyan mutató volt, amelynél több évben is volt szignifikáns eltérés az országok között.
-
A mozgóátlagokra épülő kereskedési stratégiák sikerességének vizsgálata a nagy kapitalizációjú vállalatok példáján keresztül
34-42Megtekintések száma:135A vizsgálat az indikátorok jelzései általi kereskedés, azon belül pedig a mozgóátlag kereszteződésein alapuló stratégiát vette górcső alá. A kutatás egyik fő iránya az egyszerű és az exponenciális mozgóátlagot felhasználó crossover stratégia közti hatékonyságbeli különbségek feltárása volt, továbbá a trendirányú kereskedés hatása az indikátorok teljesítményére. A kutatás a legnagyobb tőzsdei kapitalizációval rendelkező cégek példáján keresztül teszteli az indikátorok teljesítményét. A dolgozat főbb következtetése, hogy a vizsgált részvények esetében nem volt domináns indikátor, valamint a vizsgált, dominánsan emelkedő trendet követő időszakban a buy&hold stratégia felülmúlta az indikátorok alapján történő aktív kereskedés stratégiáját.