Keresés
Keresési eredmények
-
Üdítőitalokkal kapcsolatos egészségtudatosság feltárása a fiatal felnőttek körében szemkamerás vizsgálat segítségével
Megtekintések száma:398Az egészséges táplálkozásra való törekvés megatrendjére állandó és vitathatatlan aktualitásként tekinthetünk. Kutatásunkban a táplálkozás egy lényeges, de fogyasztói szemmel gyakran figyelmen kívül hagyott területén végeztünk vizsgálatokat, melynek középpontjában a folyadékpótlás jól ismert szereplői: az üdítőitalok álltak. Vizsgálatunkba 18-19 éves, végzős gimnazisták egy 30 fős csoportját vontuk be, akik az élelmiszerpiacon is valós vásárlóerőt képviselnek, így a vásárlási döntéseik mögött álló hatásmechanizmusok megismerése kiemelt szerepet élvez. Primer kutatásunk két fő pillér mentén épült fel, az első a belső tudattalan hatások megismerésére irányult, melyet egy rögzített szemkamera segítségével vizsgáltunk. A második pillért pedig egy kérdőíves megkérdezés adta, mely során kitértünk a résztvevők egyéni preferenciáira, illetve kérdéseket tettünk fel a szemkamerás vizsgálat során látottakkal kapcsolatban. A tekintet követés monitorozásával képesek voltunk megvizsgálni, hogy mire összpontosítanak a résztvevők amikor egy-egy üdítőital csomagolásának front, illetve információs oldalára tekintenek. Kutatásunkban továbbá kitértünk a közösségi média platformokon megjelenő promóciós bejegyzések szemkamerás vizsgálatára is. A szemkamera segítségével begyűjtött adatokat összevetettük a résztvevők szubjektív egészségtudatosságával, és csoportokat alakítottunk ki. Az egyes csoportokhoz pedig aggregált hőtérképeket készítettünk, melyek vizuálisan jól szemléltetik a tekintek megoszlását az egyes képeken.
-
A fehér akác és a mirigyes bálványfa bioökonómiai vizsgálata
21-28Megtekintések száma:190Kutatásunk során két fás-szárú özönfajunk: a fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) és a mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima Mill.) gazdasági potenciálját; visszaszorításának költségeit; és ezek elemeit vizsgáltuk 5 év viszonylatában. Kérdőívet küldtünk ki az érintett állami intézményeknek (nemzeti park igazgatóságok és állami erdőgazdaságok), publikus háttér-információkat gyűjtöttünk, illetve telefonos interjúkat végeztünk az adatok kiegészítéseként. Az adatok kiértékelése során azt tapasztaltuk, hogy a nemzeti park igazgatóságoknak jelentős költségeket jelentett a fehér akác visszaszorítása, melyeket nem tudtak kompenzálni az értékesítésből származó bevételeik. Az állami erdőgazdaságok esetében viszont minden évben a kiadások többszöröse jelentkezett bevételként. A mirigyes bálványfa minden területen negatív megítélés alá esett, értékesíteni nem tudták.
-
Online vásárlási- és elektronikus fizetési szokások feltérképezése UTAUT modellel – szakirodalmi áttekintés
115-125Megtekintések száma:312A szakirodalmak számos elméletet és keretrendszert határoznak meg az új technológiák felhasználói elfogadottságának és elfogadásának vizsgálatára, amelyek közül a TAM (technológiai elfogadás modell) és kiterjesztései, valamint az UTAUT (technológiaelfogadás és -használat egységesített elmélete) a legnépszerűbbek. Több kutatás is alátámasztja, hogy az UTAUT-modell eredményesnek bizonyult a viselkedési szándék okozati összefüggéseinek vizsgálatában. A szakirodalmi elemzés során célunk volt meghatározott paraméterek mellett feltérképezni milyen függő- és független változók mentén érdemes vizsgálni azt, hogy az egyének miként viszonyulnak az online vásárláshoz- és elektronikus fizetéshez. Emellett célunk volt feltérképezni, hogy az alap UTAUT modellt hogyan érdemes kiegészíteni a vizsgálat eredményességének növelése érdekében. Azáltal, hogy a megfelelő szakirodalmi háttértudást elsajátítjuk, megalapozzuk a primer kutatásunk megvalósulását, melynek célja az egyetemi hallgatók online vásárlási- és elektronikus fizetési szokásainak a feltérképezése az UTAUT modell segítségével. A szakirodalmi elemzés során arra jutottunk, hogy az alap UTAUT modell változóit érdemes kiegészíteni és vizsgálni még akár az észlelt bizalmat és kockázatot, emellett a szolgáltatás minőségét, tudatosságot stb. Ha a felhasználók úgy vélik, hogy egy technológia javítani fogja a teljesítményüket, nagyobb valószínűséggel fogadják el és használják azt. Az egyének nagyobb eséllyel fognak elfogadni egy új technológiát, ha az könnyen kezelhető. Mindezt meghatározzák a felhasználói felületek, a felhasználóbarátság, a technológia használatához szükséges feladatok összetettsége és az interakció észlelt könnyűsége. Azt, hogy az egyén, hogyan viszonyul egy új technológiához vagy rendszerhez, nézeteit befolyásolják azok a társadalmi körök is, amelyekben részt vesz.