Keresés
Keresési eredmények
-
Az ágazaton belüli kereskedelem hatása az alkalmazkodási költségekre és a konjunktúraciklusok szinkronizációjára
61-82Megtekintések száma:123Az ágazaton belüli kereskedelemmel, illetve a jelenség mérési módszertanának kidolgozásával foglalkozó kutatások egyik fő mozgatórugója az a feltételezés volt, mely szerint a gazdasági integrációk létrehozása alacsonyabb alkalmazkodási költségekkel járhat, mint amire a tradicionális kereskedelmi modellek alapján számíthatnánk. A liberalizáció eredményeképpen ugyanis – az empirikus tapasztalatok szerint – erőteljes ösztönzést kap az intraindusztriális kereskedelem, az ezzel járó igazodási költségek pedig alacsonyabbak, mint az ágazatok közötti specializáció esetében. Amennyiben ez igazolható, az egyes integrációs törekvések hívei is jól használható fegyverhez jutnak ellenfeleikkel szemben, akiknek éppen az alkalmazkodás magas költségei, illetve elhúzódó és fájdalmas" volta a vitákban alkalmazott leggyakoribb érvelése. A cikk első része ezt a kérdéskört járja körül a második pedig az ágazaton belüli kereskedelemnek az üzleti ciklusok összehangolódásában betöltött szerepével foglalkozik. A tanulmány rámutat arra, hogy az ágazaton belüli kereskedelem súlyának és dinamikájának vizsgálata lehetővé teszi egy ország világgazdasági pozíciójának a szokványosnál árnyaltabb jellemzését. -
Még egyszer a kapitalizmus és a verseny természetéről: Viszontválasz Szakolczai Györgynek
189-189Megtekintések száma:133 -
A washingtoni konszenzus és a posztszocialista országok: Hozzászólás Mihályi Péter cikkéhez
167-188Megtekintések száma:122 -
Az érdemtelen szegénység mint társadalmi viszony
43-60Megtekintések száma:467Tanulmányunk az aktuális szegénység-diskurzusokkal foglalkozik a magyar romákkal kapcsolatban. Ehhez az underclass elméletet alkalmazva, az extrém szegénység megközelítéseit három csoportba soroljuk. Az első a politikai gazdaságtani megközelítés, amely a szegénységet az össztársadalmi fejlődésre vezeti vissza. A második a kulturális megközelítés, mely szerint a szegénység bizonyos viselkedésbeli
hiányosságok („kultúra”) eredménye. Végül a harmadik a kölcsönhatás-megközelítés, amely szerint a szegénységet össztársadalmi tényezők indukálják, és az érintettek szegénység-specifikus kulturális
jellegzetességei perpetuálják. A tanulmány második felében három diskurzus témakört dolgozunk fel, aszerint hogy milyen megközelítés jellemzi. A tudományos szférában elsősorban a kölcsönhatásmegközelítés az uralkodó, amelynek fő vonzerejét az adja, hogy sok, akár heterogén megfigyelés könnyen kauzális kapcsolatba hozható egymással. A nyilvános diskurzusok terén – egy internetes vitát és két „botrányt” elemzünk – a kulturális megközelítés dominál: a romák szegények, mert romaként kulturális (magatartási) deficitek jellemzőek rájuk. Az érintettek vélekedéseiben főként a politikai gazdaságtani megközelítés elemei fedezhetők fel, miszerint a szegénység az általános elszegényedési tendenciákra, a regionális elhanyagoltságra és a csoporttal szembeni diszkriminációra vezethető vissza.Journal of Economic Literature (JEL) kód: I32, J15, J71, O15, Z13
-
Huszonegy közgazdasági érv a feltétel nélküli alapjövedelemmel szemben
5-29Megtekintések száma:389Összeurópai szinten és Magyarországon is élénk társadalmi vita folyt 2013/2014 fordulóján a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) intézményének megvalósíthatóságáról. Ennek a diskurzusnak fontos állomása volt egy, a magyar viszonyokra adaptált 100 oldalas koncepció megjelenése. A Bánfalvi István nevével fémjelzett tanulmány alapgondolata, hogy 2015-től alanyi jogon minden gyermek 25 ezer, minden felnőtt 50 ezer, illetve minden várandós nő 75 ezer forintot kapjon. A jelen tanulmány egyfelől konkrét bírálatát adja ennek a 25–50–75 javaslatnak, másfelől igyekszik szélesebb statisztikai keretek között vizsgálni a jövedelmi szegénység magyarországi adatait. A tanulmány végkövetkeztetése az, hogy a szegénység csökkentése szempontjából a kistelepülésekre bezsúfolódott roma népesség újramobilizálása a jövő kulcskérdése.
Journal of Economic Literature (JEL) kódok: H21, I38, J15
-
Franciaország szerepe az EU gazdaságában
207-224Megtekintések száma:113A szerző Franciaország Európai Unión belüli meghatározó szerepét vizsgálja. Az európai integráció elvi alapjainak, történelmi kialakulásának vázlatos ismertetését követően elemzi az Európai Unió és a francia gazdaság kapcsolatának neuralgikus részeit, valamint a francia gazdaság fejlődésének fellendülő és megtorpanó időszakait. A tanulmány központi gondolatkörét a stabilitási és növekedési paktum körüli polémia, a francia államháztartás tartós deficitje következtében kialakuló szabálysértés körülményeinek és következményeinek részletezése alkotja. Fentiek alakulása alapjaiban érinti és hosszú időre eldöntheti az európai integráció jövőjét a közös szupranacionális gazdaságirányítás és az emellett adható nemzeti válaszokat illetően. Ugyancsak hatással lehet az Európai Unió közös valutájának, az eurónak stabilitására és jövőjére az Unió szerveinek együttműködésére, az unió kis és nagy országainak kapcsolatára, a résztvevő országok gazdasági lehetőségeire.