A főszerkesztő előszavában ismerteti az adott lapszám tartalmát, a cikkekről szóló 5-6 soros leírások (annotációk) formájában. A folyóiratot érintő, legújabb változások mellett itt kap helyet a hátsó borítón szereplő, latin mondás magyarázata.

A hírek új ökoszisztémáját uraló digitális közvetítőszolgáltatók a hagyományos sajtóhíreket újrahasznosítva, e tartalmakat keresőfelületre optimalizálva jutnak jelentős reklámbevételekhez. Az Európai Unió elsősorban versenyjogi eszközökkel vagy az európai vállalatok versenyhelyzetének javítására tett lépésekkel igyekszik rávenni e digitális nagyvállalatokat arra, hogy az európai tartalmak finanszírozásából is kivegyék részüket. A 2019-ben elfogadott uniós szerzői jogi irányelv sajtókiadókra vonatkozó szabályai is ezt a célt hivatottak szolgálni. Jelen tanulmány ezek áttekintését követően kitér a tagállami átültetés jelenleg is látható kérdéseire is.

Az ügynökségi jellegű szervek több évtizedes múltra tekintenek vissza az Európai Unióban. Az elmúlt időszakban két tendencia is kimondottan hatott az erős hatáskörökkel rendelkező szabályozó (avagy decentralizált) ügynökségek megjelenése irányába, különös tekintettel a pénzügyi szektor felügyeletére. Az egyik ilyen tendencia a 2008-as pénzügyi-gazdasági válság, amely megingatta a piac önszabályozó képességébe vetett hitt neoliberális dogmáját, és a New Public Management irányzat helyett az erőteljesebb külső szabályozás felé terelte a döntéshozókat. A másik ilyen tendencia az egységes európai közigazgatási jog körüli viták felélénkülése. A válság után nem sokkal létrehozott, a pénzügyi szektort felügyelő Európai Felügyeleti Hatóságok erős jogkörökkel rendelkező szabályozó ügynökségek. Jogköreik azonban néhol túlságosan is erősek, amely jogvédelmi kérdéseket vet fel a piaci szereplők szempontjából. A tevékenységükhöz kapcsolódó ítélkezési gyakorlat továbbá felülírni látszik a hatáskörök delegációjának bevett normáit az Európai Unió szervezetrendszerében.

Az adójogi rendelkezések megfelelő értelmezése különösen fontos, mert az határozza meg az adófizetők lehetőségeit. Az adózók rendszerint olyan kevés adót akarnak fizetni, amennyi még lehetséges, míg az adóhatóság annyi adót akar beszedni, amennyi még szerintük jogszerű. Ha az adózó hibát vét a jogszabály értelmezésekor, akkor szembesülnie kell a jogkövetkezményekkel, ezért is szükséges ismerni a joggyakorlatot. Az angol és az amerikai jogban két alapvető megközelítés létezik az adójogi jogszabályok értelmezéséhez kapcsolódóan: a szigorúbb koncepció szerint a jogalkalmazás csak a törvény szavait vizsgálhatja, és ezek jelentése dönti el az adóteher kérdését. A másik megközelítés szerint már vizsgálni kell a kérdéses jogügylet célját, illetve a jogalkotó szándékát is, de ez utóbbit csak akkor, ha a szavak értelmezése észszerűtlen eredményre vezetne. A tanulmány az Egyesült Államok precedenseit elemzi számos példa említésével, továbbá vizsgálja a két említett megközelítés elméleti alapjait.

A kollektív szerződés jogi természete körül kialakult, több, mint egy évszázados vitában – bár többféle csoportosítás létezik, de – lényegében két álláspont körvonalazódik: az egyik a kollektív szerződésekre jogforrásként tekint, és azokat jogszabályhoz, szabályzathoz hasonlítja, a másik a kollektív szerződés szerződéses jellegének dominanciáját, vagy sajátos szerződési típuskén történő értelmezését hangsúlyozza. A tanulmány a különböző korszakok jogi szabályozásának fényében bemutatja ezen álláspontokat, és a hatályos Mt. alapján megvizsgálja, hogy a kollektív szerződések milyen kettős jellegzetességgel bírnak, illetve melyek azok a sajátosságai, amelyek az egyik illetve a másik álláspontot erősítik. Mindennek alapja az a meglátás, hogy a kollektív szerződéskötés alanyai (azaz a munkáltatók, munkáltatói érdekvédelmi szervetek és szakszervezetek) és érintettjei (a munkavállalók) szemszögéből a jogintézmény lényegesen eltérő jellegzetességgel bír, így mindaz, ami a megállapodást megkötők közötti viszonyban szerződésként jelenik meg, a munkavállalói oldalról – akarategyezségük teljes vagy részleges hiányában – szerződésként csupán kétségekkel értelmezhető.

A gyermeki jogok térhódításával párhuzamosan a szülő és a gyermek közötti – személyes és közvetlen – kapcsolattartás kiemelt hangsúlyt kapott mind a jogalkotásban, mind pedig a jogalkalmazásban. Jelentősége elsősorban abban rejlik, hogy a gyermek személyiségének harmonikus kibontásához nélkülözhetetlen, hogy családi környezetben, boldog, szeretetteljes és megértő légkörben nőjön fel – abban az esetben is, amennyiben a család egysége véglegesen és helyrehozhatatlanul megbomlik. A kapcsolattartási jog – mely hagyományosan gyermeki jogként kerül kategorizálásra – Janus-arcú jogintézmény: habár szabályait elsősorban magánjogi (polgári jogi) szabályok rögzítik, a jogintézmény legalább annyira közjogi jellegű, mint magánjogi természetű. A két jogág célja jelen esetben egy és ugyanaz: a gyermek minél teljesebb körű védelme. A tanulmány célja annak vizsgálata, hogy a kapcsolattartási jog hogyan illeszthető be az alkotmányjogi, illetve a polgári jogi védelem rendszerébe, továbbá, hogy milyen összefüggések fedezhetőek fel a két jogterület eszközeit illetően.

A család- és foglalkoztatáspolitika kapcsolata alapvetően meghatározza a nők munkaerő-piaci helyzetét. 2010 óta számos intézkedés született a gyermekvállalás ösztönzésének érdekében és a kisgyermekes nők foglalkoztatásának elősegítésére. Kutatásunkban azt vizsgáltuk, hogy az egyes szakpolitikai intézkedések és az ezek végrehajtására életbe léptetett jogszabályok miként hatnak a nők foglalkoztatottságára, ehhez jogtudományi és szociológiai módszereket egyaránt használtunk. Álláspontunk szerint a két szakpolitika célkitűzése nem áll egymással összhangban, amelynek eredményeképpen a nők munkaerő-piaci helyzete a férfiakéhoz képest lényegesen sérülékenyebb. Az ellentét feloldása alapvető munkajogi reformokkal valósítható meg, elsősorban a munkaidő beosztására, a részmunkaidőre és a felmondási védelemre vonatkozó szabályok újragondolása szükséges, nemcsak az anyák, hanem a kisgyermekes apák védelmének szem előtt tartásával.

Koltay András legújabb, magyarul megjelent kötete fordítása a 2019-ben, a nemzetközi Hart kiadónál megjelent, New Media and Freedom of Expression. Rethinking the Constitutional Foundations of the Public Sphere című munkájának. Azt várnánk tehát, hogy maga a mű nem ad újat azok számára, akik már megismerték az angol eredetit. Ám nagyobbat nem is tévedhetnénk. De míg eljutunk e tévedés belátásáig, a recenzió sorban számba veszi a kötet nagyszámú erényét és apróbb hibáit.

Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2017-ben megjelent könyvekről készült leírások második részét közöljük.