A magyar jogalkotó 2016-ban módosította a Ptké.-t, amely értelmezési kérdéseket vetett fel a jogszabályon alapuló szerződésátruházással kapcsolatosan. Ennek köszönhetően a szerződésátruházás és a nováció jogintézménye, illetőleg azok egymáshoz való viszonya egy rövidebb „nyugalmi periódust” követően ismét a polgári joggal foglalkozó elméleti és gyakorló jogászok figyelmének középpontjába került. A tanulmány a szerződésátruházásra vonatkozó szabályok rövid áttekintését követően ismerteti a Ptké. 2016. évi módosítását és összefoglalja annak indokait, végül bemutatja a módosítást követően a bíróságok ítélkezési gyakorlatában felmerülő ellentmondásokat és az azokra az Alkotmánybíróság, illetőleg a Kúria irányából érkező válaszreakciókat.

A tanulmány a beneficium novorum jogintézményének történeti fejlődését vizsgálja a 19-20. században. E jogintézmény a peres felek azon jogát jelenti, hogy a másodfokú eljárásban olyan előadást is megtehetnek, amelyet az elsőfokú eljárásban még nem tettek meg. Az 1911. évi I. törvénycikk (az első magyar polgári perrendtartás) erre a római jogi appellatiót alapul véve még korlátlanul lehetőséget adott, az 1930. évi XXXIV. törvénycikk azonban időben korlátozta az előterjesztési lehetőséget az eshetőségi elv érvényre juttatásával. A tanulmány gyakorlati megközelítést alkalmaz, levéltári forrásokon és a felsőbírósági joggyakorlaton keresztül vizsgálja a kérdést. Igazolja, hogy az eshetőségi elv fellebbezési eljárásban való alkalmazása sikeres jogalkotói lépés volt, amely azok rövidülését vonta maga után.

1998. július 17-e a nemzetközi igazszolgáltatási struktúra egyik legfontosabb mérföldköve: ezen a napon született meg a Római Statútum, amelyet a kodifikálásban résztvevő 148 államból 120 támogatott. A Statútum 86. cikke expressis verbis rögzíti, hogy „a Részes Államok kötelesek […] teljes mértékben együttműködni a Bírósággal a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettek miatti nyomozás és büntetőeljárás során.” Mint minden nemzetközi szerződés, úgy a Statútum esetében is érvényesül a pacta sunt servanda elve, amelyről explicit formában a szerződések jogáról szóló 1969. évi Bécsi Egyezmény 26. cikke rendelkezik, rögzítve, hogy „minden hatályos szerződés kötelezi a részes feleket [amelyeket] jóhiszeműen kell végrehajtaniuk.” Ahogy arra az Állandó Nemzetközi Bíróság is rávilágított, egy érvényes és hatályos nemzetközi kötelezettség esetében az érintett állam köteles megtenni minden olyan belső jogi intézkedést, amely annak végrehajtásához szükséges. Miért is fontos mindez? Magyarország ugyan ratifikálta a Statútumot, azonban azt a mai napi napig nem hirdette ki, amely azért tekinthető jelentős mulasztásnak, mert ha a Bíróság együttműködésre hívná fel hazánkat – például egy elfogatási parancs kibocsátása útján – és azt a belső jogi mulasztásunk miatt nem tudnánk teljesíteni, úgy a 86. cikkben rögzített együttműködési kötelezettség megsértése megalapozhatná Magyarország nemzetközi jogi felelősségét. A tanulmányban annak a kérdésnek a megválaszolását kísérlem meg, hogy vajon milyen okok vezethettek idáig, és milyen megoldási lehetőségek állnak rendelkezésre.

A tanulmány középpontjában az NFT-k, avagy a nem helyettesíthető tokenek állnak. Ennek megfelelően a tanulmány egyrészt bemutatja az NFT-k mint új kriptoeszköz kategória kialakulásának folyamatát és okát. Ezt követően a tanulmány keretei között vizsgálat tárgyát képezi az NFT-piacterek működése, az NFT-k különböző értékesítési módjai. A hatályos magyar szerzői jogi törvény tükrében az NFT-k szekunder piacon történő kereskedését követően az adott NFT szerzői jogi jogosultja és tulajdonosa között látszólag kialakuló kollízió kerül feloldásra.

Minden jogállam büntető igazságszolgáltatása törekszik a „justizmord” esetek elkerülésére. Sajnálatos módon ez nem mindig sikerül. Ezen állítás alátámasztására magyar és külföldi példák is felmutathatók.  A világban és Magyarországon folytatott kutatások és a bemutatott valós esetek is felszínre hozták, hogy a justizmordok mögött a felismerésre bemutatás nyomatékos szereppel bír napjainkban is. Így elemi érdek, hogy megelőzési megoldásokat dolgozzunk ki, illetve feltárjuk, hogy mi okozza ezen sokszor végzetes kimenetelű félrecsúszásokat.  Ennek érdekében a szerző megvizsgálja a felismertetési metodikát a német és olasz végrehajtási szabályok és ajánlások tükrében. A tanulmány végén pedig megfogalmazza a lehetséges jogi és kriminalisztikai fejlesztési lehetőségeket, a modellekből levont tanulságokat, a hatékonyságot és a tisztességes (fair) eljárást szolgáló következtetéseket.

Az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülményekkel, illetve az észszerű időn túli bírósági eljárások okozta alapjogsérelmekkel kapcsolatos igényérvényesítés egy rendkívül komplikált folyamat lehet, hiszen az elhelyezésből adódó sérelmek kapcsán a Bv. tv. szerinti nemperes eljárásban vagy személyiségi jogsértés miatti polgári perben, az elhúzódó (polgári) bírósági eljárás miatt szintén nemperes eljárásban, a túlmutató személyiségi jogsértés miatt pedig polgári perben kell fellépni. Ráadásul a jogvédelmet áthatja egyfajta dogmatikai bizonytalanság is, hiszen a büntetés-végrehajtási szabályok a polgári anyagi jog és eljárásjog szabályrendszerével találkozhatnak. Ebben az „útvesztőben” mindezen felül a felsőbírósági határozatok sem segítenek egyértelműen eligazodni. Az általam számba vett kérdések megválaszolása komoly dogmatikai vitákat szül, ezáltal kétségessé válik a lehetséges jogorvoslatok hatékonysága is.

Amikor a zöld megállapodás szerint, újra kell gondolni a tiszta energiaellátásra irányuló szakpolitikákat (lásd a gazdaság, az ipar, a termelés és a fogyasztás, a nagyléptékű infrastruktúra, a közlekedés, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság, az építőipar, az adópolitika, a szociális ellátások) mit jelent ez valójában a foglalkoztatás szempontjából? Vajon mit jelentene a munka világának, ha a foglalkoztatás középpontjába a fenntarthatóság, a klíma védelme és a társadalom közös érdekei állnának? Az áttérés egy zöldebb gazdaságra milyen változásokat idézne elő a munkaerőpiacon? Hogyan érintené ez az egyébként is kiszolgáltatott munkavállalói rétegeket? Ezekre a kérdésekre már létezik egy lehetséges válasz: a zöld munka, amelyet jelen tanulmányban vizsgálunk meg.

Jelen tanulmányban a pénzügyi szektor azon tevékenységeit és intézkedéseit mutatjuk be, amelyek a környezetvédelmet támogatják, és figyelemmel vannak az éghajlatváltozásra. Ennek érdekében a meglévő nemzetközi szervezetek olyan dokumentumokat fogadtak el, amelyek elősegítik a klímasemleges zöld pénzügyi megoldások fogyasztók általi használatát, illetve új nemzetközi szervezetek is alakultak kifejezetten ezzel a céllal. A legnagyobb eredményt elérő ilyen szervezet az NGFS, amely száznál is több taggal rendelkezik jelenleg. Láthatjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank is számos intézkedést hozott, programot hirdetett meg a pénzügyi szektor zöldítése érdekében.

A tanulmány a civil társadalom egyik legmeghatározóbb szereplői, a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) és a kormányzat által létrehozott nem kormányzati szervezetek (GONGO-k) fogalmi elhatárolását és különbségeit ismerteti, illetve meghatározza a GONGO-k típusait (professzionális, diffúz, „demokratizáló” és „lobbi”). A kategorizálás következtében láthatóvá válik, hogy a GONGO-k különböző típusai – bár különböző mértékben – kiváló eszközei a kormányoknak arra, hogy átalakítsák a hatalommal szembeni kritikus véleményeket is megfogalmazó civil társadalom szerkezetét.

Jelen tanulmány Nagy-Britannia és az Arktisz kapcsolatának múltbeli és jelenlegi aspektusaival foglalkozik. Megvizsgálja az angol és skót kapcsolatokat a Spitzbergák (a mai Svalbard, Norvégia) területével, különös tekintettel a felfedező és bálnavadászati tevékenységekre, valamint az európai hatalmakkal folytatott későbbi versengésre. Kitér a szigetvilággal kapcsolatban később felmerült jogi kérdésekre is. Megvizsgálja továbbá a Svalbard körül kialakult újabb vitákat, különösen az Európai Unió és Norvégia között a Brexit hatására létrejött halászati kvóták elosztása kapcsán. Ez utóbbi jól példázza, milyen messzemenő hatásai vannak a Brexitnek a legkülönbözőbb területeken. A tanulmány bemutatja az Egyesült Királyság és az Arktisz jelenlegi kapcsolatát is, kitérve az önálló Arktisz-politika kidolgozására irányuló skót kísérletre.

Sipka Péter „A munkáltatói kárfelelősség elmélete és gyakorlata” című könyve 2021-ben jelent meg a HVG-ORAC Kiadó gondozásában. A szerző egyrészt alaposan elemzi a kártérítési felelősség szabályozási rendszerét, másrészt rendkívül széles körben ismerteti a tárgykörben született bírósági ítéleteket. A monográfiának hála a munkavállaló egészségkárosodásával kapcsolatos munkáltatói kárfelelősség jogintézményét a maga komplexitásában ismerheti meg az olvasó. A munkajogi vizsgálat mellett, a munkavédelmi és a társadalombiztosítási kapcsolódások is ismertetésre kerülnek.