A főszerkesztő előszavában ismerteti az adott lapszám tartalmát, a cikkekről szóló 5-6 soros leírások formájában. A folyóiratot érintő, legújabb változások mellett itt kap helyet a hátsó borítón szereplő, latin mondás magyarázata.

„Büntetőjogunk szabályozási újdonságai – a jogtudatban” című hároméves projekt egyik célja a laikusok büntetőjogra és ezen belül annak szabályozási újdonságaira vonatkozó ismereteinek és véleményeinek felmérése volt. Ebben a cikkben a szerzők a kutatás keretében felvett kérdőív hivatali vesztegetéssel kapcsolatos kérdéseire adott válaszait elemzik. Ezek alapján megállapítható, hogy az átlagembernek a büntetőjognak erről a részéről töredékes ismeretei vannak. Ennek oka részben az, hogy a válaszadók ‒ a jogi szabályozás differenciálásához képest ‒ általában sematikus ismeretekkel rendelkeznek a témában. Az viszont nem igazolódott, hogy a jogismeret alakításában társadalmi-gazdasági tényezők, illetve a médiafogyasztás közrehatna. Az ismereti kérdésekre adott válaszokat elsősorban a válaszadók büntetendőséggel kapcsolatos véleményei befolyásolják. Az emberek ismeretei jobban tükrözték a korábban hatályos szabályozást, mint a jelenleg hatályosat. Ennek oka azonban nem feltétlenül a régebbi szabályozás jobb ismerete, hanem az, hogy az jobban összhangban van a válaszadók jogi distinkciókkal szembeni érzéketlenségével.

A technológia fejlődésével számos új jogintézmény látott napvilágot a büntető igazságszolgáltatás területén. Ilyen az elektronikus felügyelet is, amelyet magyar viszonylatban először a házi őrizettel összefüggésben szabályoztak, majd a reintegrációs őrizet formájában 2015-ben jelent meg a büntetés-végrehajtás területén. A szabályozás alapvetően megfelelő, és a gyakorlati tapasztalatok alapján hatékonynak is mondható, mégis vannak olyan kapcsolódó részkérdések, amelyek elméleti tisztázása meglátásom szerint szükséges. Ide sorolható a reintegrációs őrizet feltételeinek esetleges kiszélesítése, vagy a szabadságvesztés-büntetéshez, illetve a feltételes szabadságra bocsátáshoz való viszonyulása. Mindezek tisztázása abból adódóan is szükséges, hogy a technológia térhódítása feltételezhetően itt nem áll meg, így az elektronikus felügyelet alkalmazási körének jövőbeni kibővítése magyar viszonylatban is elképzelhető.

Európában a sütik kezelésére vonatkozó szabályozás már 2011 óta hatályban van, ám az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) frissítette az Európai Unió régóta fennálló digitális adatvédelmi keretrendszerét, kulcsfontosságú kiegészítésekkel, ideértve a hozzájárulásra – mint a személyes adatok kezelésének jogalapjára – vonatkozó szabályok szigorítását. Míg az Európai Parlament és Tanács 2002/58/EK irányelve egy speciális szabályozás, amely az elektronikus hírközlési ágazatban történő adatok kezelésére vonatkozik, addig a GDPR a magánszemélyek személyes adataira vonatkozó adatkezelések esetében általánosan alkalmazandó szabályrendszer, amely rendelkezéseit a közelgő elektronikus hírközlési adatvédelmi rendelet hivatott kiegészíteni. Mindaddig marad a kérdés: mely szabályozást szükséges figyelembe venni a websütik használata esetén? Jelen tanulmány tisztázni kívánja, mire kell odafigyelnie egy vállalatnak, annak érdekében, hogy a weboldalain használt sütik kezelése a hatályban lévő jogszabályoknak pontosan megfeleljen.

A 2020. év kihívása a “home office” volt. Habár a megjelent sajtóhírek az otthonról történő munkavégzést egységesen home office-ként idézték, ez a megközelítés félrevezető lehet. A Munka Törvénykönyve semmilyen rendelkezést nem tartalmaz a home office-ra, mint otthoni munkavégzésre nézve, ugyanakkor nevesít két olyan jogintézményt – a távmunkavégzést és a bedolgozói munkaviszonyt –, amelyek lehetővé teszik az otthonról történő munkavégzést. Ezzel szemben a gazdasági szektor által megteremtett és a jogirodalom által is idézett “home office” éppen azért jött létre, hogy az előbb említett atipikus jogviszonyok rendszerességét és tartósságát átmeneti, rendszertelen és ad-hoc alapokra helyezze. Ugyanakkor mivel  a “home office” az Mt. által nem szabályozott, így a szakirodalom számára is feladvány, hogy az egyébként létező jogintézmény mögé milyen Mt.-beli szabályt illesszen. Tanulmányunkban a “home office” jogtudomány által elfogadott definíciójának elemeit vesszük számba, hogy meghatározzuk milyen jogintézmények húzódhatnak meg e fogalom mögött. Hangsúlyozva azonban, hogy a “home office” jogszabályi regulációját nélkülözhetetlennek tartjuk.

Jelen tanulmány a szociális farmszolgáltatást igénybe vevő hátrányos helyzetű személyeket – azok közül is kifejezetten a fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyeket – megillető azon alapjogokat vizsgálja, melyek elengedhetetlenek számukra foglalkoztatásuk biztosítása érdekében. Ezek az emberek nagyon gyakran kiszorulnak a munkaerő-piacról, sőt meg sem tudnak jelenni ott. Ezért bírnak nagy jelentőséggel számukra az Alaptörvényben biztosított alapjogok, melyek lehetővé teszik ezeknek az embereknek (is), hogy egyenlően bánjanak velük, és lehetőséget kapjanak a foglalkoztatásra. Az alkotmányos védelem megvalósulását továbbá munkajogi és szociális jogi jogszabályok is megerősítik.

A szerbek egyik legfontosabb jogalkotása az 1844. évi Szerb Polgári Törvénykönyv (SZPTK), amely több mint száz évig maradt hatályban. Keletkezése arra az időszakra nyúlik vissza, amikor az ország még az Oszmán Birodalom része volt, majd túlélte a Szerb Fejedelemség, a Szerb Királyság, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és a Jugoszláv Királyság államjogi rendszerét, mielőtt a szocialista Jugoszlávia felszámolta 1945-ben. Létrehozásának pillanatától komoly bírálatok érték, mint hogy az osztrák Ptk átvételéről van szó, amely nem felel meg a szerb jogi-társadalmi viszonyoknak, ezért semmi nem utalt arra, hogy tartós jogalkotásról lesz szó. A százéves története során a legtöbb bírálat a nőket érintő diszkriminatív rendelkezéseire vonatkozott. Főként a férjes asszonyok jogi helyzete volt hátrányos, mivel cselekvőképességgel sem bírtak, férjük képviselte őket. A proklamált egyenjogúságukra 1946-ban került sor, de ténylegesen csak a 20. század végén vívták ki a férfiakkal azonos jogi státuszt.

Jelen tanulmány a kulturális identitás védelmét vizsgálja az Emberi Jogok Amerikaközi Bíróságának (EJAB) gyakorlatában, ahol a kérdéskör elsősorban az őslakos népek kontextusában jelenik meg. Az EJAB a kulturális identitáshoz való jog védelmét – az ezt garantáló, anyagi jogi norma hiányában – jellemzően az élethez és a tulajdonhoz való jogból, valamint egyéb, első generációs emberi jogokból vezeti le evolutív módon, az Emberi Jogok Amerikai Egyezményére (EJAE) támaszkodva. 2020 tavaszán a Lhaka Honhat kontra Argentína ügyben hozott ítéletében az EJAB új perspektívát nyitott a kulturális identitáshoz való jog védelmére, mert megállapította, hogy a kulturális jogok önállóan, autonóm módon is érvényesíthetők az EJAB előtt, az EJAE 26. cikke alapján. Ez, az EJAB eddigi joggyakorlatához képest haladó szemlélet egyúttal új lehetőségeket nyit meg az EJAE 26. cikkéből eredeztethető környezetvédelmi jogok érvényesíthetősége terén is.

A 2020-as koronavírus-járvány olyan politikai, gazdasági és társadalmi válaszlépéseket kényszerít ki a világ nemzeteinek vezetőiből, amelyekre sok esetben nem volt korábban példa. Kiváló, új koncepciók születtek a megfelelő szakemberek munkája révén, ugyanakkor voltak kezdeményezések, amelyekről már rövidtávon bebizonyosodott, hogy nem kellően megalapozottak. Jelen tanulmány célja, hogy a válság hatására kialakult gyakorlatokat, megoldási alternatívákat felvillantsa, abból kiindulva, hogy a jövőre nézve ez az év sok tanulsággal szolgálhat a döntéshozók számára.

Sok országban a civil társadalom nyomás alatt áll. Úgy tűnik, hogy egyre kevésbé tűrik el az érdek- és jogvédő, illetve watchdog funkciót ellátó civilek észrevételeit a kormányok. A kötet aktualitását a civiltörvény adja, amely korlátozza a hazai civil szervezetek működését és tevékenységeinek megvalósítását. A tanulmánykötet meghatározza azokat a minimum normákat és optimális feltételeket, amelyek érvényesülése elengedhetetlen ahhoz, hogy a civil társadalom legfontosabb szereplői képesek legyenek megvalósítani a szervezetek által felvállalt célokat és képesek legyenek hozzájárulni a demokratikus közvélemény formálásához.  Az elemzésem fókuszában a kötet azon részei kaptak nagyobb hangsúlyt, amelyek fontosak lehetnek a civiltörvény és a hasonló jogszabályok korrekciója során.