Az itt közölt esszé szerzője Bjarne Melkevik, a Montrealtól nem túl messzire fekvő Québec város Laval Egyetemének professzora. Talán nem túlzás azt mondani róla, hogy a jelenlegi kanadai francia nyelvű jogfilozófia egyik legfontosabb alakja. Melkevik professzor nem csak Québecben ismert, hiszen könyveit és tanulmányait számtalan nyelvre lefordították. A gazdag életmű részét képező egyik könyv Jevgenyij Pasukanisz jogelméletét mutatja be tárgyilagosan, nemzetközi perspektívába illesztve (elsősorban a Carl Schmitt által is kedvelt Maurice Hauriou munkásságával összevetve), és nemegy- szer kritikai szellemben. A szovjet szerzőt végső soron ahhoz a szociologizmust hirdető irányzatba sorolja Melkevik, ahová Roscoe Poundot is szoktuk. A jogfilozófus egy másik műve Habermasról szól, és azt vizsgálja, hogy a német filozófus kom- munikációelméletébe miként ágyazódik bele a jogfilozófiai nézetrendszere. Jürgen Habermas szerint a jog egyszerre tekinthető társadalmi intézménynek és az egyéni életvilág szférája felé irányuló közvetítő közegnek. A jogi érvényességet ezért szerinte diszkurzívan kell megalapozni. Ezt, ahogyan a tanulmányban részletesen is kifejtésre kerül, Melkevik is így látja. Egy jogállam tehát kommunikatívan akkor igazolt, ha az egyének életvilága képes egymással értelmes kommunikációt kialakítani úgy, hogy eközben a társadalmat integráló tényezőként a szolidaritás a pénz- és a közhatalom felett is legitim módon uralmat gyakorol.

Az elmúlt fél évszázad során a felszín alatti ivóvízkészletek váltak az emberiség alapvető ivóvízforrásává, mivel globális készleteinknek 97%-a mára víztartó rétegekben rejlik. A felszín alatti vízkészletek jelentőségét növeli, hogy a felszíni vizek gyakran olyan mértékben szennyezettek, hogy alkalmatlanok emberi fogyasztásra, szemben a felszín alatti vizekkel, amelyek jobb minőségűek, és szinte kezelés nélkül alkalmasak ivóvíznek. Azonban a felszín alatti vizek a túlhasználat következtében folyamatosan fogynak, újratöltődési rátájuk pedig irreverzibilis módon csökken. A vízkészletek túlzott kiaknázása világszerte államközi, illetve államon belüli konfliktusok forrásává vált, elegendő itt az Izrael és Palesztina közötti vízkonfliktusra, vagy a bolíviai „vízháborúra” utalni. Ráadásul a nemzetközi jognak a felszín alatti vizek tekintetében nemcsak a túlhasználatot kell megelőznie, hanem azok minőségének megőrzése is kiemelt szempont.

Az európai közigazgatás szervezeti kérdései különösen akkor szembetűnőek, amikor alapvetően tagállami hatáskörbe tartozó tárgykör kapcsán merül fel a tagállami és az uniós közigazgatási szervek együttműködése. A konzuli védelem eljárásának európai közigazgatása az európai közigazgatás mindkét szintje szerveinek és hatóságainak szükségképpeni együttműködésére épít. Ezek keretszabálya csak az alapokat fekteti le, és meghagyja a tagállamok szabadságát, nagy teret enged az önkéntességnek. Ezzel a rendszert olyanná teszi, amely még a lojális együttműködés és a szolidaritás elvének alkalmazásával is veszélyezteti a rule of law követelményeinek való megfelelést.

Az internet többféle informatikai támadásnak nyújt lehetőséget, ezek közül a legrégebbi támadási formák közé tartozik a szolgáltatásmegtagadással járó, avagy túlterheléses támadás, a DDoS-támadás, amely a hálózat sebezhetőségét használja ki a megtámadott rendszerhez való hozzáférés nélkül. Elkövetésének száma, összetettsége évről évre növekvő tendenciát mutat, ami köszönhető annak, hogy egyszerűen és gyorsan végrehajtható, azonban egyszerűsége ellenére jelentős társadalmi, gazdasági és anyagi kárt képes okozni. Az elkövetést továbbá segíti az is, hogy az informatikai bűnözés egy szolgáltatásalapú iparággá nőtte ki magát az elmúlt években. A különböző online feketepiacokon keresztül könnyen hozzá lehet jutni a támadások alapját képező botnet infrastruktúrákhoz és egyéb eszközökhöz, mintegy szolgáltatásként.

A tanulmány célja, hogy bemutassa először röviden a DDoS-támadások technikai alapját, majd a támadások mögött húzódó lehetséges motivációkat, ezt követően a büntetőjogi szabályozásra tér ki, különösen az Egyesült Államok Computer Fraud and Abuse Act (a továbbiakban: CFAA) rendelkezéseire, az Európai Unió fellépésére a botnetekkel szemben a 2013/40/EU irányelvet figyelembe véve, végül a hazai tényállásokra.

Kollektív igényérvényesítési mechanizmussal, a csoportos és a reprezentatív típusok különböző fajtáival Európa legtöbb országában találkozhatunk (kivételek például Svájc vagy Csehország, ahol a tömeges jogsértések kezelésére szolgá- ló általános kollektív eljárásokat nem vezettek be). A kollektív igényérvényesítési rendszerek számos jogpolitikai célt szolgálhatnak, melyek közül legjelentősebbnek a joghoz jutás elősegítését, a költségek csökkentését, az igazságügy működésének gazdaságosságát, a felek közötti tényleges egyenlőség biztosítását, az eltérő döntések elkerülését, valamint a gazdasági szereplők viselkedésmintáinak javítását tekinthetjük. A tömeges szinten nyújtott szolgáltatások elkerülhetővé teszik a bírósági eljárások megtöbbszöröződését, ezért egyre fontosabbá válnak. 

A közigazgatás – és a részét képező adóigazgatás – törvényekhez kötöttsége fontos jogállami követelmény: az állami, önkormányzati hatóságok a jogalanyok helyzetét alapvetően befolyásoló döntéseket hozhatnak: jogokat és kötelezettsé- geket állapítanak meg (vagy e megállapítást mellőzik), nyilvántartásokat vezetnek, adatokat igazolnak. E tevékenység jogilag szigorúan szabályozott: mind a döntés, mind pedig az ahhoz vezető folyamat az eljárási szabályok tárgykörébe tartozik. Ennek megfelelően kiindulópontként megfogalmazható, hogy az „adójogban a ’kötött igazgatás’ elve érvényesül. A kötöttség a tényállás és a jogkövetkezmény jogi szabályozottságából ered. Mindazonáltal vannak az adójogban olyan jogi normák, amelyek a jogi következmények megállapításának terén mozgásteret biztosítanak. Az adóhatóság a több alternatíva közül azt választhatja, amelyet megfelelőnek tart.”

„Az internetes forgalomirányító szolgáltatások szabályozási kérdései” című, elsősorban a Google és a Facebook tevékenységét és annak a joggyakorlatra és a jogi szabályozásra gyakorolt hatásait vizsgáló átfogó kutatásunk egyik fókuszterülete a versenyjog. Emiatt kiemelt figyelemmel kísértük azokat az eljárásokat, amelyek során az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) 2017 közepén két jelentős versenyjogi bírságot is kiszabott: előbb májusban rótt 110 millió eurós pénzbírságot a Facebookra, majd a valaha volt legmagasabb versenyjogi bírságnak is több mint a duplájával,3 2,42 milliárd eurós bírsággal sújtotta júniusban a Google-t.

Az egyesületekre és alapítványokra vonatkozó anyagi és eljárásjogi szabályozás évtizedek óta teszi próbára a civil szervezetek nyilvántartásba vétele érdekében eljáró képviselők, meghatalmazott ügyvédek és az ebben az ügyszakban eljáró bírósági titkárok és más igazságügyi alkalmazottak türelmét. Ezekkel a problémákkal a korábbi években bírósági titkárként magam is szembesültem, ez inspirálta a szabá- lyozás változásaival, illetve a joggyakorlattal kapcsolatos tapasztalataim összefoglalását.

Az angolszász jogrendszer sajátosságai, a kontinentális jogtól való alapvető eltérései közismertnek tekinthetők. Ez a tanulmány a nem vagyoni kártérítés szabályait, gyakorlatát mutatja be, mégpedig úgy, hogy a biztosítás és a rehabilitáció intézményeit is hozzákapcsolja. Ezek sajátosságaira fókuszál, s a tárgykör szempontjából meghatározó ítéletek alapján mutatja be gyakorlati érvényesülésüket.

Az alábbiakban Jan Laitos Why Environmental Policies Fail c. könyvét mutatom be, kiegészítve a könyv által inspirált észrevételeimmel.1 A mű 2017-ben jelent meg a Cambridge Kiadó gondozásában. A szerző a Denveri Egyetem Jogi Karán tanít (University of Denver Sturm College of Law) az Amerikai Egyesült Államokban. Számos környezetjogi vonatkozású könyvet, tanulmányt publikált már.