Vol. 7 No. 1 (2020)
##issue.tableOfContents##
Elöljáróban
Tanulmányok
-
A szociális munka gyakorlati kutatása
Views:1986A tanulmány a szociális munka kutatásának ma már egy nemzetközileg dinamikusan fejlődő irányzatát, a gyakorlati kutatást mutatja be. Szándéka az új szemléletű és szellemiségű gyakorlati kutatások lehetőségeinek felvázolása, diskurzusok kezdeményezése. Továbbá motiváló szándékkal hozzájárulni e kutatások kimunkálásához, megszervezéséhez és kivitelezéséhez mind a professzionális, mind a gyakorlatban dolgozó szociális munkás kutatók számára. A különböző kutatási paradigmák, az ún. gyakorlati fordulat, a tudomány és gyakorlat viszonyának érintése alapján áttekintésre kerülnek a szociális munka gyakorlati kutatásával összefüggő, a szakmai és kutatói körökben folyó párbeszédek, e kutatások ismertebb definíciói, céljai, lényegi jegyei, tárgyai, tipológiái, metodológiái és nemzetközi szerveződései.
-
Lakóhelyi szegregáció és a gettósodás jellemzői Észak-Magyarország egykori szocialista iparvárosaiban
Views:1077Az etnikai és szociális színezetű szegregáció térbeli megjelenési helyei, a városi és falusi gettók a rendszerváltozás óta integráns részei Észak-Magyarország társadalmi valóságának. Számos tényező együttes hatása következményeként alakult ki az országos szinten példátlanul mély és komplex szociális válság. Az elmúlt évtizedek terület- és településfejlesztési beavatkozásainak köszönhetően – a felhasznált támogatásokhoz képest – azonban elenyésző volumenű az a javulás, amelyet az itt élő cigány és nyomorban élő lakosság életkörülményei tekintetében tapasztalható. Város- és városrész-rehabilitációs és -rekonstrukciós projektek tucatjait végezték annak érdekében, hogy a mélyszegénységgel megbélyegzett gettók társadalmi problémái mérséklődjenek. Első ránézésre – persze – látványosnak tűnnek az eredmények. Ezek viszont látszatmegoldások, ugyanis a lakóhelyi szegregáció súlyossága keveset változott három évtized alatt. Ehelyett átalakult mintázata. Számos városközponti elhelyezkedésű nyomortelepet számoltak fel, így gyakorlatilag kisöpörték és folyamatosan kisöprik az urbánus környezetből a szegénységet, a nyomort. Az emberek – jobb híján – városkörnyéki nyomortelepekre költöznek (pl. Lyukóbánya, Lyukóvölgy), vagy a nehezen megközelíthető térségbeli aprófalvak szolgálnak számukra végállomásként. Roncstársadalmak jönnek létre. Bizonyítva azt, hogy nem egy, hanem több párhuzamos társadalmi valóság létezik Magyarországon. Létezik egy Másik Magyarország is!?
PDF (Hungarian)1789 -
Ez nem semmi! A történetalapú foglalkozások alkalmazása a szociális munkában
Views:342The study focuses on the socialized reading experience, referred to as story based method, by the author, who also recommends it as a tool for group or communal social work. In this nature, it can be clearly distinguished from the art or bibliotherapeutical directions, since only the aid is similar (the story, the reading and the discussion), but the framework of processing, regulating, depth and purpose is different. Hence, experiencing the process will become different for the participants and an other kind of involvement is required from them. Besides, the experience of story based method does not exclude motivation for deeper self-understanding and it could open barriers to involve in a therapeutic procedure.
The introduction of the story based method is done through the work of Janne Teller. The short story was published in Denmark in 2000. The readers and professionals' attention was immediately drawn that Teller's book was initially prohibited, scandalous and later on awarded by the Ministry of Culture to be the Best Children's book. Also it was compulsory to read. The text of the book is easily understandable, however the problems described have a deeper meaning to them, therefore, it is suitable for analysis in several groups with dissimilar sociocultural backgrounds after the adequate revision.
Keywords:
PDF (Hungarian)496 -
A szerkezetváltó gimnáziumok hozzáadott tanulmányi értékének vizsgálata a családitőke-elmélet fogalmi keretei közt
Views:437Multi-year gymnasia is one of the most controversial institutions of the Hungarian education system. There are two main intellectual streams in educational sociology regarding the problem: one argues that a society’s prosperity depends on the competence of its intellectual elites, and multi-year gymnasia ensures the fast and efficient development of young talents; the other claims that the program selects on the base of family background, therefore deepens inequalities. In this paper I examined the connection of family capital and test scores in the 2015 PISA survey database. I concluded that the relative score advantage of multi-year gymnasia cannot be separated form family capital, and the components of family capital all together and separately determine the chances of getting into the program.
PDF (Hungarian)393
Tanulmányok – Kitekintő
Módszertan – Hazai Pálya
-
A szociális munkások munkahelyi biztonságáról, a kockázatokról és a szakma identitáskríziséről
Views:1309I have been trying to finish this paper for years. I started when, in the summer of 2018, a father of three children who was being evicted for not paying a foreign currency loan killed one of our colleagues, the only person who tried to do something for him in a hopeless situation. Initially, I wanted to write about the safety of social workers at work and the possibilities of risk management. I was invited to a committee of experts to draw up recommendations on this subject. While writing the expert opinion, as a social worker, I tried to assess the risks that threaten our colleagues in their daily work, and also what we can do, or who at all can do and what to control these risks. I also realized how much an intervention is worth that doesn’t affect the most serious risks, it just makes recommendations to colleagues on what to do if, for example, a father deprived of his child shows up in the office swinging an ax. In addition, interventions come at a price. What can social assistance work be like without intimate counselling rooms, but with police protection, panic buttons, paprika spray, official person! badge, and so on. I also participated in the group of experts whose first report on a serious malpractice case also appears in this issue. And then came the coronavirus epidemic. And now I have completed the study, which is actually about the crisis of our profession and what can to be done to manage it.
PDF (Hungarian)1537
Módszertan - Covid-19 és szociális munka
-
Gyermekjólét és gyermekvédelem a Covid-19 idején
Views:721Mi történt a járványügyi helyzetben a gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen, hogyan értelmezhetők a gyermeki jogok, mit tanultunk a helyzetből, mi tartható meg a gyermekjólét és gyermekvédelem praxisában? Erről beszélgettünk 2020. 06. 18-án az ELTE Szociális Munka Tanszék szervezésében megvalósított Tanszéki csütörtök c. rendezvényen.
PDF (Hungarian)1704 -
Merre tovább szociális munka? az online konferencia szerkesztett változata
Views:551Az ELTE TáTK Szociális Munka Tanszék panelbeszélgetést szervezett hat ország képviselőivel 2020. június 11-én arról, hogy a COVID-19 hatására a szociális munka területén milyen változások történtek.
PDF (Hungarian)715
Módszertan – Portrék, interjúk
Tudástár – Recenzió
-
Néprajzos szemmel idősgondozókról
Views:516Recenzió
Turai Tünde (2018) Hierarchiák fogságában. Kelet- és közép-európai nők a globális idősgondozói ellátórendszerben. Balassi Kiadó – MTA BTK, Budapest.
ISBN 978-963-456-037-1 c. könyvről
PDF (Hungarian)614