Keresés
Keresési eredmények
-
Válság – változás – válasz
Megtekintések száma:96A LOSS nemzetközi kutatási együttműködés, amelyet 1993-ban bajor, olasz, finn, angol, amerikai, magyar egyetemek hoztak létre Münchenben. A kutatók évente-kétévente üléseznek felváltva a tagok valamelyikének országában, s előre kijelölt témát tárgyalnak meg (oktatásszervezés, projektek fenntarthatósága, migráció, függőségek stb.), a konferenciákkal elősegítve egymás empirikus vizsgálatait és egyetemi oktatói munkáját. A helyi szociális ellátórendszer (LOSS; Local Organisation of Social Services) többnyire a közösségi terekben fenntartott szociális ellátás szinonimájaként használatos fogalom, ebben a szektorban termelődnek újjá az egy-egy adott területen élő társadalom emberi erőforrásai. A LOSS a humánerőforrások termelésének és megóvásának szervezett intézményi és spontán társadalmi cselekvés elemeit − az oktatási, a képzési, a nevelési rendszerekkel kezdődően az egészségmegőrzés, az egészségügyi rendszereken át a közvetlen és közvetett szociális támogatási rendszerekig − magába foglalja, ezért az egyik legfontosabb társadalmi, gazdasági tényezőért felel: az emberért. A szociális ellátórendszer helyi szintjei különösen fontosak, mert az ember életútjában döntő első négy évben (családdal együtt) szinte kizárólag a helyi szociális ellátás intézményeivel, illetve a helyi társadalmi cselekvések hatásával találkozik. De szerencsés esetben egész gyermekkorát, döntően a LOSS rendszere determinálja (attól függően, milyen az intézményi penetráció). (Lásd a LOSS-modell ábráját.) A LOSS egy adott téregységben élő társadalmak tudásának újratermelését és közösségi oltalmának újra és újra felépülő rendszerét jelenti, amely nemzedékeken át, immunitást és rezisztenciát fejleszt az ott élő társadalmakban. Amennyiben a LOSS adekvátan működik, képessé teszi a helyi társadalmakat belső és külső krízisek elviselésére, átvészelésére, leküzdésére, végül a krízis pozitív oldalát megragadva a társadalom megújítására, azaz innovatív folyamatok beindítására is képes. Feltevésünk szerint azonban a LOSS hiánya vagy annak elégtelen működése nem védi meg a társadalmakat a válságoktól. A válságok ebben az esetben a helyi társadalmat, a közösséget szétzilálhatják, szélső esetben kivándorlását indíthatják meg (menekülés), vagy radikális társadalmi mozgalmak játékterévé tehetik (tiltakozás) (Hirchman alapján). Ellenben az erős LOSS a válságra hatékonyan tud válaszolni, illetve az erős LOSS eredményeként a társadalmak rezisztensebbek, gyorsabban reagálnak. Feltevésünk szerint az integrált társadalomban, amelyben az aktív korúak mind magasabb hányada beágyazott a munka világába (magas foglalkoztatás), és hatékonyan működik az oktatás és nevelés intézményrendszere (magas az iskolázottsági szint, alacsony az anómiaszint), képes arra, hogy válság esetén a szűkülő erőforrásokat beossza, új forrásokat feltárjon, a társadalom érték- és érdekrendszerét megóvja (Durcheim alapján). Az erős LOSS-t birtokló társadalom fenntartja a szolidaritást, megőrzi és gyarapítja a társadalom számára nélkülözhetetlen emberi erőforrásokat, még akkor is, amikor azok pillanatnyilag nem kifizetődőek a helyi közösségben élő egyének számára. (A társadalom az egyének számára „meghitelezi” a hosszú távú befektetéseket – pl. oktatás –, amelyet a társadalom az új nemzedéktől visszakap – pl. adó. Az integrált társadalom nem csupán altruista, hanem inkább racionális, de még sem tisztán ésszerűség vezérli, miután morál, bizalom és fegyelem nélkül tartósan nem képes fennmaradni.) (Schumacher és Fukuyama nyomán.)
-
A kollaboratív életviteli támogatás konzultációs modelljének kialakítása a tranzitív változások kutatása során
Megtekintések száma:220E tanulmány a „2018-1.2.1.-NKP számú projekthez kapcsolódik, amely a Nemzeti Kiválósági Program által támogatott konzorciumi kutatás keretében az ELTE Társadalomtudományi Karán a demográfiai változások társadalmi kockázatait vizsgálta 2018-2022 között. Kutatásunk fókuszában az idősödés tranzitív változásai álltak egy másodlagos prevencióra irányuló életviteli támogatási modell kidolgozása céljából. Jelen tanulmányunk e modell elméleti hátterét mutatja be a konstruktív terápiák talaján létrejött életviteli támogatás, tanácsadás, és konzultáció kollaboratív megközelítésére alapozva a segítő munka négy fő pillére mentén - ezek:
Az idősödés folyamatának fejlődési – hosszmetszeti megközelítése Erikson pszichoszociális fejlődéselméletének kiterjesztése nyomán.
A tranzitív változások többtényezős integratív modellje, mint innovatív elemzési keret a tranzitív változások során zajló folyamatok feltárásához.
A kollaboratív kapcsolati hozzáállás meghatározó szerepe az idősekkel folyó élettörténeti interjúk felvétele és feldolgozása során, valamint a segítő munka megalapozásában.
Az élettörténeti narratívák feldolgozásának tematikus, eset-központú interpretatív megközelítése, mint közös út a narratív kutatás és a konstruktív terápiák talaján kibontakozó kollaboratív tanácsadási modellek integrációja felé Bertolino és O’Hanlon „Kompetencia alapú kollaboratív tanácsadási modell”-jének megközelítésére támaszkodva.
-
Értékközpontú művészetterápia… a szociális munka margójára
Megtekintések száma:263Az esettanulmányban azt szeretném bemutatni, hogy a logoterápia és egzisztenciaanalízis és a művészetterápia miként alkalmazható a súlyos mentális zavarral élő hajléktalan emberekkel való segítő munkában. Az írásban felhívom a figyelmet az antistigma fontosságára a segítő munka folyamán. Meglátásom szerint a segítő munka kulcsfontosságú eleme az, hogy az ember miként is van definiálva a segítő folyamatban. Itt és most egy alternatívát szeretnék bemutatni, egy lehetséges utat arra, miként válhat egy szenvedő ember boldog emberré.
-
A szociálisan nem homogén szomszédsági környezetben élő gyerekek és fiatalok stigmatizációja: A szomszédsági mechanizmus elemzése és a szociális munka empowermentjének koncepciója
Megtekintések száma:53A kézirat a szomszédsági hatás koncepciójának mechanizmusát mutatja be, amely egy empirikusan megalapozott, hosszú távú, Łódź egyik hátrányos helyzetű lakókörnyezetében készített kvalitatív tanulmány. A kutatás elmélete beleilleszkedik abba a modellbe, amely a környezeti hatást a szomszédságbeli társadalmi folyamatok tekintetében magyarázza. Leginkább a szociális heterogenitás és az adott lakossági csoportok ebből következő stigmatizációja szempontjából kínál magyarázatot a környezeti hatásra. A stigmatizációs folyamat rekonstruálása és ennek a kiválasztott lakossági csoportokra – gyerekekre és fiatalokra − való hatása inspirált arra, hogy a társadalmilag nem homogén környezetben végzett szociális munka empowermentjéhez hozzájáruljak.
-
Kutatások a hazai szociális munka problématerületein
Megtekintések száma:207Recenzió
B. Erdős Márta (főszerk.); Talyigás Katalin (főszerk.); Budai István (szerk.); Fábián Gergely (szerk.); Hegyesi Gábor (szerk.); Héderné Berta Edina (szerk.); Kozma Judit (szerk.); Szöllősi Gábor (szerk.): A szociális munka elmélete és gyakorlata. 7. kötet: Tudományos gondolkodás és kutatás a szociális munkában II. Budapest, Magyarország: MTA Szociológiai Tudományos Bizottság Szociális Munka Albizottság (2021), 397 p. ISBN 978-963-8302-55-7 -
Misszióból professzió: Bevezető gondolatok a szociális munka esszenciális elemeinek koncepcionális építkezéséről
Megtekintések száma:190A jelen tanulmányban arra vállalkozom, hogy vázlatosan mutassam be a 19. század második felében az amerikai szociális munka missziójának megjelenését, majd az ebből formálódó professzió koncepcionális elemeinek építkezését. A citált, jellemzően amerikai szerzők választása szintén szűkre szabott, mindazonáltal feltevésem szerint hiteles képet adnak a professzió f ogalmi építkezéséről és megfelelően ábrázolják azt a fejlődési ívet, melyet a misszióból kiinduló, ma már hivatássá, és tudománnyá érett professzió az elmúlt 125 évben bejárt. Mindezen túl olyan kérdésekre is igyekszem válaszolni, mint például a jelenben hol húzódnak a hitbéli és a szakmai alapon történő segítségnyújtás határai, mit jelent a professzionalizmus egy vallási közösségben, vagy egyházon belül végzett szociális munkában, és mi szükséges a spiritualitás mind jobb szakmai integrációjához.
-
Elöljáróban
Megtekintések száma:204A Párbeszéd szociális munka folyóirat mostani száma a szociális munka színes és tartalmas világáról szól, amiben mindig találunk olyan aktuális témákat, melyeket a szakemberek hasznosíthatnak az oktatásban és a gyakorlatban.
-
Az együttműködés a szociális munka egyik kulcsa és eszköze
Megtekintések száma:1086Az együttműködés különböző kérdéseit vizsgálva a tanulmány a vonatkozó nemzetközi és hazai szakirodalomból és a magyar szociális munka jelenlegi gyakorlatából indul ki. A modern szociális munkát meghatározó szellemiségek és a világszerte elfogadott szociálismunka-definíciók összefüggésében sorakoznak fel érvek a professzionális segítő tevékenység egyik alapvető minőségi jellemzője, az együttműködés mellett. Kulcselemeit rendszerben értelmezve az interakciók területeit egy ún. intermodell mutatja be, továbbá az együttműködés mint a szociális munkás kulcskompetenciájaként kerül bemutatásra. Felvázolásra kerülnek az együttműködés minőségi jellemzői: dinamikája, tanulhatósága-fejleszthetősége, közösségi és interprofesszionális jellege, végezetül szóba kerülnek az együttműködést nehezítő tényezők is.
-
Spiritualitás a fogyatékos személyek segítésében
Megtekintések száma:89Tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy a keresztyén antropológia hogyan hat a fogyatékos személyeket segítő keresztyén szociális munkára. Fontos kérdésünk, hogy mivel járulhat hozzá a keresztyén hit a fogyatékos személyek segítéséhez. Gondolkodásunk egyik vezérfonala a Magyarországi Református Egyház Zsinata által 2016-ban elfogadott Confessio Vitium. Írásunk kiemelten foglalkozik a bibliai emberképből fakadó keresztyén szociális munka fogyatékos személyek segítésében megjelenő hozzáadott értékének bemutatásával.
-
Az iskolai szociális munka hazai repertóriuma
Megtekintések száma:327Az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység újbóli bevezetését segítendő összeállítás áttekintést nyújt a hazai publikációk, szakirodalom, jogszabályok, kutatások és szakirányú továbbképzések palettájáról az iskolai szociális munka tárgyában.
-
Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem: Az 1877-ben alapított Rabbiképző Intézettől a Zsidó Egyetem Szociális Munkás képzéséig
Megtekintések száma:195Az 1877-ben alapított Országos Rabbiképző Intézet a modern tudományosság és a zsidó vallási hagyományok összekapcsolását tűzte ki célul. Az Intézmény aranykora és tudományos világhíre után azonban a Holokauszt kegyetlen rombolása következett. Ezután a kommunista diktatúra negyven éve tette még nehezebbé a zsidó közösség életét. Az üldözések ellenére, a zsidó Holokauszt túlélők, a második, harmadik generációval együtt, a 90-es évektől a hagyományokat gyorsan feltámasztotta és a zsidó közösség újból aktív, szervezett közösséggé vált. Ennek egyik jele, hogy a Rabbiképzőből egyetem lett, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem. Ennek a folyamatnak a része, hogy 1995-ben elindult a szociális munkások képzése is. A tanulmány a Budapesten 150 éve folyamatosan működő intézmény történeti vázlata. Hogyan és miért jött létre? Hogyan keresi ma is a helyét és milyen válaszokat ad a szociális problémákra ma? A szociális munkás képzés szakmai értékeit, elveit tekinti át valamint a speciális, az Egyetem zsidóságot érintő sajátosságait próbálja érzékeltetni.
-
A művészetterápia szerepe a serdülőkori depresszió kezelésében
Megtekintések száma:1054Szociális munkásként a szakemberek több területen is találkozhatnak olyan serdülővel, aki a depresszió valamely formájában szenved. Természetesen a depressziót mi, szociális munkások nem tudjuk gyógyítani, és terápiát sem alkalmazhatunk, azonban mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a serdülővel bizalmas segítő kapcsolat alakulhasson ki. Kommunikálnia kell a segítővel, ami serdülő és felnőtt között egy mindennapos kapcsolatban is kihívás lehet. Kutatásom témája és célja megtalálni a művészetterápia helyét és szerepét a szociális munkás tevékenységében, ha depresszióval küzdő serdülővel dolgozik együtt.Elméleti munkámban áttekintem a depresszió jellegzetességeit, fajtáit és kialakulásának okait, majd a legelterjedtebb művészetterápiás módszereket veszem sorra, különös tekintettel arra, hogyan használhatjuk fel őket a szociális munkában. A magyar és idegen nyelvű szakirodalmakat, tanulmányokat és kutatásokat feldolgozva a művészetterápia különböző fajtáit és eszközeit vizsgálom, majd javaslatot teszek az alkalmazásukra a serdülőkorú, depressziós kliensekkel folytatott munkában.Munkám során kiemelten odafigyeltem a szociális munka kompetenciahatáraira. Arra összpontosítottam, hogy a művészet, illetve a művészetterápia a kommunikáció eszközéül szolgáljon, hogy hidat építsen szociális munkás és kliens között, és segítsen megtalálni azt a közös pontot, amiből bizalmas segítő kapcsolatot lehet kiépíteni. -
Kulcspontok a külföldön dolgozó prostituáltak kapcsolataiban
Megtekintések száma:507A Svájcban utcai prostituáltként dolgozó magyar nők körében végzett vizsgálatban nagyrészt fiatalabb, aktív korú nőket értünk el, akik munkavállalóként, legálisan tevékenykedtek. Az adatgyűjtéshez az ISEL-teszt (Cohen és Hoberman 1983) általunk módosított verzióját alkalmaztuk, a 20 itemet tartalmazó tesztet, amelyet kutatásunkban utcai munka ISEL-tesztnek nevezünk, és a szociometrikus adatok ábrázolását és elemzését szolgáló társas térmátrixot.
A prostituált lét mozgatórugójaként alapvetően a megélhetést találtuk, mint a választás alapját, ugyanakkor a kiszolgáltatottság, sőt a kizsákmányoltság a minta egy részénél konkrétan tetten érhető volt, más esetekben a kutatás adataiból volt kikövetkeztethető. A kiszolgáltatottság mértéke külföldön nagyobbnak mutatkozott, mint a megkérdezettek hazai környezetében. A szociometrikus adatok alapján a prostituáltak társas kapcsolataiban négy csoportot írtunk le, melyek eltérően befolyásolják az alanyok kiszolgáltatottságát. Ezek: a vér szerinti család és barátok; a férj/élettárs családja; a prostitúció haszonélvezői; szociális és hatósági szakemberek.
Az utcai munka ISEL-teszt, valamint a teszt szociometrikus eredményeinek ábrázolására és elemzésére szolgáló mátrix alkalmas arra, hogy az utcai szociális munkás szakemberek és önkéntesek a problémafeltárást a kapcsolati háló felhasználásával valósítsák meg, valamint arra, hogy az utcai munka ISEL-teszt alkalmazásával részletes információkat gyűjtsenek a célcsoportról a szociális munkához. -
A „földalatti vasút” története, mint a radikális szociális munka történelmi példája
Megtekintések száma:120A "földalatti vasút" története, a radikális szociális munka egy megragadó példája. New-England déli államaiból északra menekülő rabszolgákat döntően azok a mélyen vallásos elkötelezettségű emberek segítették, akik hitükből adódóan nem tudtak beletörődni az egyenlőtlenségek törvényileg is szentesített rendszerébe. Mind a menekülő, mind a segítő sokat kockáztatott tettével.
-
Spiritualitás és szociális munka
Megtekintések száma:43Recenzió
Rainer B. Gehrig, Michal Opatrný, Birher Nándor és Klaus Baumann (2021): Spiritualitás, etika és szociális munka című könyvéről -
Eszközfejlesztési kísérlet az iskolai bántalmazás megelőzésére
Megtekintések száma:489Iskolai bántalmazással bizonyára mindenki találkozott már életében, ha máshogy nem, szemlélőként. Ezek az események nagy károkat tudnak okozni egy kisgyermekben, amik hatással vannak a szocializációjára, pszichés egészségére, nem csak gyermekkorban, hanem a későbbiekben is, sőt, számos esetben öngyilkossághoz vezethetnek. Mindezek ellenére kevés megelőzésre kidolgozott módszer és eszköz létezik, és ezek sem elterjedtek az oktatásban.
Ezek a gondolatok hatottak inspirálóan, amikor interprofesszionális projektmunka keretei között létrehozásra került az iskolai erőszak megelőzését célzó érzékenyítő doboz, mint eszköz és a hozzá tartozó módszertani javaslat. Az eszköz célja az, hogy a pedagógia és szociális munka alapjait integrálva, hatékony lehetőséget ajánljunk pedagógusoknak, szociális munkásoknak a téma felvetésére, a probléma kezelésére. A módszertan a tapasztalati tanulás és a prevenció alapelveit használja, igazodva azokhoz a keretekhez, melyek egy iskolában az ott megjelenő, az erőszakkal találkozó pedagógusok és óvodai, iskolai szociális segítők számára adottak.
A tanulmány a fejlesztési munka folyamatát, az eszközhasználat ajánlását és a gyermekcsoportokkal végzett tesztelés eredményeit mutatja be.
-
Morális kockázat – Hazugság és/vagy érdekvédelem a szociális munkában
Megtekintések száma:205A következőkben a Hilscher Szalon kerekasztal-beszélgetését összegezzük, mely 2018. április 19-én valósult meg a 3SZ Etikai Kollégiuma tagjainak részvételével. A beszélgetést Hubai László elnök moderálta. Az Etikai Kollégium tagjainak a témával kapcsolatos álláspontját a felszólalások sorrendjében ismertetjük.
-
Úton az időskor felé
Megtekintések száma:1055A tanulmány a demográfiai változások társadalmi kockázatainak kutatásához kapcsolódva azt a kérdést veti fel, hogy az 1946–64 között és ezen belül kiemelten az 50-es évek első felében az un. „Ratkó korszakban” születettek nagy demográfiai hullámának beérkezése az időskorba milyen ellátási kihívásokat és kockázatokat vet fel az idősellátás területén. Kiinduló felvetése az, hogy a kedvezőtlen hazai egészségmutatók, és a felvetődő pszichoszociális nehézségek jelentős kockázatot jelentenek, és kiemelik a prevenció fontosságát, miközben az idősekkel foglalkozó segítő tevékenységben a primer prevenció korlátozottan jelenik meg, a másodlagos prevenció módszertani eszköztára elégtelen, és az idősellátásban hiányoznak az ehhez kapcsolódó ellátási hátterek. A tanulmányban vázolt kutatás középpontjában e problémakörhöz kapcsolódó elméleti, módszertani és ellátás fejlesztési kérdések vizsgálata áll. Ennek az összetett kérdéskörnek a feldolgozása kapcsán ebben a tanulmányban a szakirodalmi-elméleti hátterek áttekintését mutatjuk be egy „desk-based reseach” keretében, arra törekedve, hogy az időskor felé vivő változások elemzésén keresztül egy olyan kutatási keret koncepciót alakítsunk ki, amely a modern gerontológia elméleti-ismereti talaján az idősödés tranzitív változásainak integratív megközelítését teszi lehetővé.
-
A Szociális Szakmai Szövetség Etikai Kollégiuma által 2015–2016-ban átdolgozott SZOCIÁLIS MUNKA ETIKAI KÓDEXE
Megtekintések száma:63Ajánlás:
A Szociális Szakmai Szövetség Etikai Kollégiuma tisztelettel és szeretettel ajánlja
az átdolgozott Szociális Munka Etikai Kódexét− Ferge Zsuzsának –
a Szövetség örökös és tiszteletbeli elnökének, 85-ik születésnapja alkalmából.
-
Az óvodai és iskolai szociális munka bevezetésének tapasztalatai szolgáltatásvezető, szakmai koordinátor és a szolgáltatást gyakorló szociális munkás összegzésében
Megtekintések száma:652Helyzetjelentésünkben a saját tapasztalataink alapján mutatjuk be, hogy milyen eredményekkel, nehézségekkel, kihívásokkal szembesültünk a 2018-ban elindult, azóta is folyamatosan épülő szolgáltatás kialakítása, működtetése kapcsán. Munkánkat az óvodai és iskolai szociális segítők képzését segítő, a gyakorlatból az elméletbe reflektáló visszacsatolásnak szánjuk, remélve, hogy ezzel is hozzájárulunk az úgynevezett „elmélet” és „gyakorlat” komplex működéséhez.
-
A szociális szakemberek digitális technológia és közösségi média használata
Megtekintések száma:659A tanulmányban a szociális szakemberek digitális technológia és közösségi média használatát vizsgáló kutatás eredményei kerülnek bemutatásra. A kutatás kvantitatív módszerrel zajlott, 337 fő töltötte ki az online kérdőívet. Vizsgáltam a szociális szakemberek attitűdjeit és igényeit, informatikai jártasságát, digitális műveltségét, a közösségi média használat jellemzőit, különös tekintettel a kliensekkel való online kapcsolatra és a tudatos médiahasználatra. Az eredmények szerint a szociális szakemberek attitűdjei pozitívak a technológia használattal kapcsolatban. A kliensekkel való online kapcsolattartás igen elterjedt, azonban a válaszadók szerint az intézmények többségében erre vonatkozóan nincs semmilyen ajánlás vagy szabályozás. Informatikai, digitális kompetencia fejlesztő képzésen 10-ből 7 válaszadó soha nem vett részt és a legtöbben úgy látják, hogy tanulmányaik során sem kaptak megfelelő felkészítést az infokommunikációs technológiák használatára vonatkozóan. Igényük lenne új eszközök és programok beszerzésének támogatására, valamint útmutatókra, ajánlásokra a segítők technológia és közösségi média használatára vonatkozóan. A tanulmány a kutatási eredmények összefoglalásával és fejlesztési javaslatok megfogalmazásával zárul.
-
A Szociális Munkás Empowerment Skála magyar változatának validálása
Megtekintések száma:591Tanulmányunkban a Szociális Munkás Empowerment Skála (Social Worker Empowerment Scale) magyar változatának kidolgozását, a hazai mérőeszköz validálási folyamatát, illetve a skála érvényességére vonatkozó empirikus adatfelvétel legfontosabb eredményeit mutatjuk be, elsősorban reliabilitás vizsgálatokra támaszkodva. A skála a gyakorlatban dolgozó szakemberek empowerment-szintjét hivatott mérni. Kutatásunk meggyőzően bizonyította, hogy a skála magyar változata valid, megfelelően működik, alkalmas arra, hogy a hazai kutatásokban is alkalmazásra kerüljön.