Keresés
Keresési eredmények
-
A „TANÍTSUNK MAGYARORSZÁGÉRT MENTORPROGRAM” ELŐKÉSZÍTŐ KURZUSÁN RÉSZTVEVŐ MENTORJELÖLTEK MOTIVÁCIÓI
21-41Megtekintések száma:512Jelen tanulmány a mentorálás oktatásban betöltött szerepére fókuszál. A téma az utóbbi években egyre inkább a kutatók látószögébe került (Bencsik és Juhász, 2017). A nemzetközi gyakorlattal összhangban a hazai köznevelési intézményekben is felértékelődött a mentorok szerepe, az egyes iskolatípusokban pedig különböző mentorprogramok jelentek meg. Kutatásunkban a Tanítsunk Magyarországért Mentorprogram debreceni hallgatóit vizsgáltuk, hogy feltérképezzük az egyetemista mentorjelöltek motivációinak aspektusait, a mentoráláshoz kapcsolódó érzelmi és kognitív viszonyaikat, a mentorálás iránti elkötelezettségüket (vagy annak hiányát). További célunk volt annak feltárása, hogy mi minden be folyásolja a mentorrá válás végső döntését a hallgatók körében (anyagi, mentális erőforrás stb.), s ezek a tényezők milyen kölcsönhatásban vannak egymással. Kutatásunkat 151 fővel végeztük azok között az egyetemista fiatalok között, akik a mentorrá válás elméleti kurzusán részt vettek a 2018/2019-es tanév tavaszi félévében. Kvantitatív kutatásunk alapjait a TM1 kurzus oktatói, Ceglédi, Engler, Szűcs, Hüse és Berényi (2019) által létrehozott és lekérdezett kérdőív adja, melyet 2019/20-as tanév elején töltöttek ki a kurzusra jelentkezett hallgatók. A kitöltők közel 50%-a döntött úgy végül, hogy elkötelezi magát a mentorálás mellett, s a másik 50%-a pedig valamilyen oknál fogva mégsem vállalt mentori tevékenységet. Eredményeink alapján elmondható, hogy a mentorok számára a segítségnyújtás és az ösztöndíj formájában kapott anyagi juttatás jelentették a fő motivációs faktorokat, azonban utóbbi elsősorban a férfi hallgatók számára volt fontos, valamint az anyagi aspektus a hátrányos helyzetű hallgatók számára sem volt elsődleges a motiváció alakulásában. Következtetéseink szerint a mentorálásban az erős belső motiváció és elkötelezettség játszik fontos szerepet, míg a külső motivációként megjelenő anyagi juttatás másodlagos lehet, de szintén fontos.
-
MOZAIK A CSALÁDOM - RECENZIÓ BOGÁR ZSUZSA „MOZAIK A CSALÁDOM – KÉRDÉSEK, TÖRTÉNETEK, MEGOLDÁSOK” CÍMŰ KÖNYVÉRŐL
135-139Megtekintések száma:217Mozaik a családom – recenzió Bogár Zsuzsa (2017) „Mozaik a családom – kérdések, történetek, megoldások” című könyvéről
-
Sayaw Ng Bati - a köszöntés tánca: a húsvéti táncos patrónusi rendszer A Fülöp-Szigeteki Angono városában
187-199Megtekintések száma:201A Fülöp-szigeteken létező katolicizmus ötvözi a keresztény és a népi hagyományokat. A gyarmatosítás előtti időszakban a közösségi rituálék támogatása kötelezettséget jelentett a datu (törzsfőnök) és a helyi arisztokrácia számára, mivel ezek az események jelentős erőforrásokat igényeltek. Az ország spanyol gyarmatosítása során bekövetkezett keresztényesítés átalakította ezeket a patrónusi hagyományokat: új támogatási gyakorlatok alakultak ki a helyi elit körében, amelyek a santo (szentképek) tiszteletéhez és a fiesta (a település védőszentjének ünnepe) kultuszához kapcsolódtak. Jelen tanulmány egy sajátos katolikus patrónusi rendszert vizsgál a Dél-Tagalog régióban, amely sayaw ng bati vagy egyszerűen bati néven ismert. Ez egy táncos rituálé, amelyet a Fülöp-szigeteki Angono városában, Rizal tartományban, húsvétkor adnak elő. A három előadóval készített mély interjúk alapján a tanulmány áttekintést nyújt a bati mint patrónusi rendszer működéséről, különös tekintettel az előadóvá válás folyamatára és annak motivációira, a gyakorlat anyagi és gazdasági vonatkozásaira, valamint a bati vallásos fogadalomként (panata) való értelmezésére.
-
Az internethasználat és az internetes zaklatás alakulása a tanulásban akadályozott gyermekek életében - egy kvalitatív pilot vizsgálat tapasztalatai
7-18Megtekintések száma:347Az internet terjedésével annak előnyei mellett a hátrányai is egyre nagyobb teret nyelnek. A tanulmányban a tanulásban akadályozott 14-18 éves diákok internethasználati szokásait vizsgáljuk kvalitatív módszerrel, az őket tanító pedagógusok és gyógypedagógusok (n=8) véleményének megkérdezésével. A pilot vizsgálatban feltárjuk, hogy az iskolai-, illetve internetes zaklatás hogyan és milyen mértékben jelenik meg a tanulók életében, kik azok, akiket gyakrabban érintettek az ilyen jellegű támadások. Kutatásunk eredményei alapján a pedagógusok véleménye szerint a tanulásban akadályozott gyermekek gyakrabban találkoznak az iskolában offline, mint online zaklatással, a verbális és fizikai abúzus a legelterjedtebb. A nem, a fogyatékosság mértéke/típusa, az egyes specifikus tulajdonságok, valamint a családi háttér meghatározó az áldozattá válás szempontjából. A pilot vizsgálatban megjelenő alacsony mintaszám miatt a kapott eredmények viszont csak figyelemfelhívó jellegűek, s a jelenség további kutatásának szükségszerűségére hívják fel a figyelmet.
-
Az egyetemi hallgatók irányításának és tanácsadásának kihívásai a “Praktikum” gyakorlat alatt az Ilorini Egyetemen
75-84Megtekintések száma:375Háttér és cél: a “Practicum” egy platform az Ilorini Egyetem tanácsadó képzésében résztvevő hallgatók számára, a teljes körűen professzionális tanácsadóvá válás segítése érdekében. A “Pacticum” során sajátítják el a hallgatók a tanácsadás kulcsfogalmait. Az elmélet és a gyakorlat közötti elszakadás komoly kihívást jelent, ezért jelen kutatás az Ilorini Egyetemen megvalósuló “Pacticum” képzési és tanácsadási kihívásaira összpontosít. Módszer: a szerző egyszerű véletlenszerű technikát alkalmazva kiválasztott 220 egyetemi hallgatót az Ilorini Egyetem Tanácsadói Oktatási Tanszékén, akiket a „Challenges of Practicum Exercise Questionnaire (CPEQ)” kérdőív segítségével kérdeztek meg. A kérdőív megbízhatósági együtthatója 0,70. Eredmények: a “Practicum” során a szükséges eszközök hiánya, a tanácsadási készségek nem megfelelő elsajátítása és az előadás közbeni fogalmak szintetizálásának képtelensége jelenti a legnagyobb kihívást. A szerző javaslatként megfogalmazta, hogy a képzésben résztvevő hallgatók folyamatosan vegyenek részt a laboratóriumi mikrotanácsadásban, mely segíti őket a tanácsadási eljárások elsajátításában, és ezáltal a terepen jelentkező kihívások leküzdésében.
-
A TEHETSÉGMENEDZSMENT TAPASZTALATÁBÓL ‒ JÓ GYAKORLAT A DEBRECENI ÁRPÁD VEZÉR ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
117-127Megtekintések száma:332A tehetséggondozás nagyon fontos területe az iskolák pedagógiai programjának. A gyerekek érdeklődési körének vizsgálata vagy az érdeklődésük felkeltése jelentheti a tanulók számára azt a tanulási motivációt mely lehetővé teszi a tehetség kibontakozását vagy segítheti a tehetséggé válás folyamatát, melyet a pedagógus-tanuló-szülő közös összehangolt munkája tehet a legeredményesebbé. Tanulmányunkban a Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola tanulói tehetséggondozásában Tóth Elektra 5. b. osztályos tanuló és mentortanárja Czeglédi Ildikó által bemutatott pályaművét és a tehetséggondozás folyamatát és résztvevőit mutatjuk be, mint jó gyakorlatot. A kutatás témája az űrkutatás és csillagászat volt, mely igen érdekes téma lehet a diákoknak, hiszen olyan objektumokkal foglalkozik, melyek fényévnyi távolságban kissé misztikusnak és elérhetetlenek tűnve motiválják a gyerekeket is a megismerés folyamtára. A VI. Debreceni Városi Tehetséggondozó Diákkonferencia 2022. március 10-n rendezett eseményre készült, a pályamű egy 3 oldalas dolgozatból és egy 5 perces kiselőadásból állt. Az Észak-alföldi régióba tanuló felső tagozatos diákok által kitöltött kérdőíves kutatás (N=357) arra kereste a választ, hogy érdeklődnek-e a gyerekek az űrkutatás iránt, honnan szereznek erről információt és milyen iskolai programba kapcsolódnának be, ami ezzel a témával kapcsolatos. A kérdőív eredményeit SPSS szoftver segítségével került feldolgozásra, alapstatisztikát (átlag, szórás) és összefüggés vizsgálatot (independent t test, Chi 2 proba) számítottunk. A kutatás igazolta, hogy a gyerekek érdeklődnek a téma iránt ám az iskolai programok során a fiúk és lányok motivációjában szignifikáns eltérést tudtunk kimutatni, melyeket az iskolai programokat szervező pedagógusoknak érdemes figyelembe venni, így még eredményesebben tudják a majd a gyerekeket megszólítani a témában. A lányokat az űrkutatás hasznosságával, a rajz és technika foglalkozásokkal és előadásokkal lehet megszólítani, míg a fiúkat az internetes játékokkal.