Keresés
Keresési eredmények
-
JAVASLAT A PÁLYAORIENTÁCIÓ TÉMAKÖRÉBEN GYAKORI FOGALMAK RENDSZEREZÉSÉRE
7-19Megtekintések száma:409A magyar nyelvben több fogalom is létezik a pályaorientációval kapcsolatban, de jelentésük és egymáshoz való viszonyuk néha nem tűnik elég egyértelműnek. Jelen dokumentum: a) kiemeli, hogy ezek találati száma eltérő a Google, a MATARKA és az EPA adatbázisokban való keresések esetében is, b) megpróbálja megtalálni a különböző találatok számának okait, c) javasol egy lehetséges megoldást e fogalmak rendszerezésével kapcsolatban.
-
Két oktatási (a projektalapú és a kutatásalapú) stratégia hatása a diákok teljesítményére a kiválasztott biológiai absztrakt fogalmak esetében
33-43Megtekintések száma:129A tanulmány célja annak feltárása, hogy két oktatási stratégia – a projektalapú és a kutatásalapú tanítás – miként befolyásolja a diákok teljesítményét bizonyos absztrakt biológiai fogalmak elsajátításában. A kutatás kvázi-kísérleti, előteszt–utóteszt kontrollcsoportos elrendezést alkalmazott. A vizsgálat során 120 középiskolás (SS II) biológia szakos diákot választottak ki véletlenszerűen hat, két helyi önkormányzati területen (LGA) található koedukált iskolából Kwara államban. A résztvevőket véletlenszerűen osztották be a csoportokba. Az alkalmazott eszközök közé tartozott a Biológiai Diák Teljesítményteszt (r=0,88) és a Tanári Útmutató a Projekt és Kutatásalapú Stratégiákhoz. Két kutatási hipotézist állítottak fel, amelyeket 0,05-ös szignifikanciaszinten teszteltek. Az összegyűjtött adatokon elvégzett kovarianciaelemzés (ANCOVA) eredményei szerint az oktatási beavatkozás szignifikáns főhatást gyakorolt a diákok teljesítményére az adott absztrakt biológiai fogalmak körében (F(2, 107) =12,061; p<0,05, parciális η² = 0,184). Az átlagosan legmagasabb teljesítményértékeket a projektalapú stratégia (PS) szerinti oktatásban részt vevő diákok érték el (x̅ = 23,21), míg a hagyományos oktatási módszert (CS) alkalmazó kontrollcsoport diákjai mutatták a legalacsonyabb teljesítményt (x̅ = 17,20). Az eredmények szerint a stratégiák hatékonysága a következő sorrendet mutatta: PS > IS > CS.A nemek közötti különbségeket tekintve a fiúk átlagos teljesítménynövekedése (x̅ = 21,94) magasabb volt, mint a lányoké (x̅ = 17,13). A kutatás eredményei alapján javasolt a projektalapú és a kutatásalapú tanítási módszerek szélesebb körű alkalmazása a biológia absztrakt fogalmainak hatékonyabb elsajátítása érdekében.
-
GYERMEKSZEMLÉLET ÉS GYERMEKKOR-NARRATÍVÁK A KRITIKAI PEDAGÓGIA, A GYERMEKKOR-SZOCIOLÓGIA ÉS A NARRATÍV PSZICHOLÓGIA TÜKRÉBEN
41-52Megtekintések száma:344Jelen tanulmányomban a gyermekszemlélet történeti kutatása alapfogalmainak körvonala-zására, illetve a gyermekkor-narratívák jelentőségének megvilágítására összpontosítok, nagy hangsúlyt fektetve a gyermekszemlélet-történeti vizsgálatok és a narratíva-elemzések közötti összefüggések kidomborítására. A téma aktualitását az adja, hogy a hazai gyermekkor-történeti kutatások számára jelenleg még nem állnak rendelkezésre kellőképpen átgondolt meghatározások, elméleti megfontolások a gyermekkép és gyermekfelfogás kutatásához. Írásom három fő részből áll. Az első fejezetben a pedagógiai nézetek és a gyermekideológiák kapcsolatának taglalásával, a fejlődéselvű pedagógiának a köznapi pedagógiai beszédmóddal való kapcsolatával, illetve a szemlélődő pedagógiai attitűd tárgyalásával foglalkozom, majd a második fejezetben felvázolom a gyermekkép és a gyermekfelfogás fogalmát, összefüggésbe hozva a gyermekkor-narratívák témakörével. Az írást egy gyakorlati kérdésfelvetéseket tartalmazó összegzés zárja, a gyermekkortörténeti paradigmák bemutatására azonban ezen írás keretein belül – terjedelmi okokból, illetve e témakör alapos szakirodalmi feldolgozottsága okán – nem kerítek sort. Elméleti áttekintésemben arra keresem a választ, hogy egy adott társadalomban tapasztalható pedagógiai nézetek milyen természetű forrásokból, alkotóelemekből táplálkoznak, s hogy ezek működése milyen módon ragadhatóak meg a kutatások során. Legfőbb megállapításom, hogy a gyermekideológiák át- meg átszövik a különböző korok pedagógiai beszédmódjait, illetve, hogy a fejlődéselvű pedagógiai hagyomány abszolutizáló gyermekképével szemben a kutatások során leginkább olyan tudományos paradigmák bizonyulnak elfogadhatónak, mint amilyen a narratív pszichológia, a kritikai pedagógia és az új gyermekkkor-szociológia megközelítésmódja. Ugyanis a felnőtt mércéhez való viszonyítás által áthatott pedagógiai diskurzusok légkörében kevésbé szólaltatható meg a gyermek nézőpontja, perspektívája, ezért olyan teoretikus forrásokat kell keresnünk, melyekből meríthetünk egyfajta kontemplatív, az értelmezési kereteket nyitottan hagyó, s így a nevelői gyakorlat és a kutatások során egyaránt hatékonyan működtethető, a narrativitásra alapozó szemlélet kiformálása során.
-
DIDAKTIKAI JÁTÉKOK A MATEMATIKAI FOGALMAK FEJLESZTÉSÉRE AZ ÓVODÁSKORÚ, SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK SZÁMÁRA
83-93Megtekintések száma:412A fejlődési rendellenességekkel élő gyermekek nem ugyanazt az utat járják, mint az életkoruknak megfelelő intellektuális szintű gyermekek, ezért gondosan meg kell választani, hogy milyen módszerekkel és milyen módon tanítják őket. Az óvodáskorú gyermekek számára a matematika tanításának leghatékonyabb és legegyszerűbb módszere a játékos megközelítésű tanulási tevékenység. E munka célja egy anyagkészlet létrehozása, amely elősegíti az óvodáskorú, sajátos nevelési igényű gyermekek számára a matematikai fogalmak tanítását és tanulását. Olyan tananyagokat készítettek, mint például a vonat, a polcok, a hosszú és a rövid, a pillangók és az autók, a széles és keskeny út - és a Baglyok társasjáték. Az összes tananyag (beleértve a társasjátékot is), laminált és a legtöbb tépőzáras szalaggal van ellátva a különböző részek ragasztásához. Az összes tananyagot óvodáskorú gyermekeken tesztelték és sajátos nevelési igényű gyermekekkel dolgozó szakembereket és tanárokat kértek fel a tananyag szakértői értékelésére. A tananyagok támogatják a matematikai fogalmak tanítását az óvodáskorú, sajátos igényű gyermekek számára.
-
Az egyetemi hallgatók irányításának és tanácsadásának kihívásai a “Praktikum” gyakorlat alatt az Ilorini Egyetemen
75-84Megtekintések száma:375Háttér és cél: a “Practicum” egy platform az Ilorini Egyetem tanácsadó képzésében résztvevő hallgatók számára, a teljes körűen professzionális tanácsadóvá válás segítése érdekében. A “Pacticum” során sajátítják el a hallgatók a tanácsadás kulcsfogalmait. Az elmélet és a gyakorlat közötti elszakadás komoly kihívást jelent, ezért jelen kutatás az Ilorini Egyetemen megvalósuló “Pacticum” képzési és tanácsadási kihívásaira összpontosít. Módszer: a szerző egyszerű véletlenszerű technikát alkalmazva kiválasztott 220 egyetemi hallgatót az Ilorini Egyetem Tanácsadói Oktatási Tanszékén, akiket a „Challenges of Practicum Exercise Questionnaire (CPEQ)” kérdőív segítségével kérdeztek meg. A kérdőív megbízhatósági együtthatója 0,70. Eredmények: a “Practicum” során a szükséges eszközök hiánya, a tanácsadási készségek nem megfelelő elsajátítása és az előadás közbeni fogalmak szintetizálásának képtelensége jelenti a legnagyobb kihívást. A szerző javaslatként megfogalmazta, hogy a képzésben résztvevő hallgatók folyamatosan vegyenek részt a laboratóriumi mikrotanácsadásban, mely segíti őket a tanácsadási eljárások elsajátításában, és ezáltal a terepen jelentkező kihívások leküzdésében.
-
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYEREKEK REPREZENTÁCIÓJA A KORTÁRS GYEREKKÖNYVEKBEN – AZ ŐRANGYAL, A SIMI ÉS A RENDETLEN BETŰK, VALAMINT A MIHÁLYI CSONGOR ÉS AZ IDŐGYURMA CÍMŰ KÖTETEK PÉLDÁJÁN
67-82Megtekintések száma:268Jelen tanulmány azokkal a kortárs gyerekkönyvekkel foglalkozik, amelyek a sajátos nevelési igény valamely formáját jelenítik meg. Egyre több ilyen témájú könyv érhető el a gyerekkönyvpiacon, kiadói sorozatok épülnek a nehéz élethelyzetek, a másság – ezen belül a tanulási zavarok – bemutatására, ezért fontos, hogy számba vegyük e kiadványokat. Elsősorban a szövegek megalkotottságát, a reprezentáció nyelvi megoldásait elemzem. Az értelmezés során kitérek az illusztrációkra is, amelyek a befogadás élményének, ilyen módon pedig az interpretációnak is meghatározó részét képezik. Ez megmutatja, hogy az adott sajátos nevelési igény mennyire konkrétan vagy elvontan van ábrázolva, megerősíti-e a sztereotípiákat, és mindez hogyan befolyásolhatja a jelenséghez való viszonyulást. A szövegek egyúttal lehetőséget adnak a különböző attitűdök, viselkedési minták és nézőpontok érvényesülésére, így az érzékenyítéshez is hozzájárulhatnak. A sajátos nevelési igény megjelenítésének módja, annak pozitív vagy negatív konnotációi, a pozitív diszkrimináció jelensége szorosan összefüggenek a módszertani lehetőségekkel, a szövegfeldolgozás gyakorlati kérdéseivel. Itt érdemes megemlíteni a segítő könyvek, az érzékenyítés és a prevenció fogalmát, e terminusok és az irodalom kapcsolatát, és reflektálni arra, hogy az esztétikai szempontból igényes szövegeknek mindez eleve sajátja. Ennek megfelelően a tanulmány elsőként a sajátos nevelési igény terminusát igyekszik körüljárni, bemutatni ennek típusait, utalni a meghatározás nehézségeire, a különböző megközelítésekre, végül pedig kijelölni saját fogalomhasználatát. Ugyanígy számba vesszük az irodalomtudományi terminológiát, és a dolgozat szempontjából releváns szemléleti kérdéseket. Ezt követi a három választott kötet bemutatása. Az elemzések megmutatják, hogy a könyvek mennyire felelnek meg az általuk megcélzott korosztálynak, illetve kijelölhetik a feldolgozás módszertani irányait is. Végül összegezzük a tanulmány eredményeit, kitérve a téma gyerekkönyves megjelenésének ellentmondásaira.
-
A tanulói én-kép mint a sajátos nevelési igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátuma Kwara Államban
151-168Megtekintések száma:124A gyógypedagógia fejlődése során a hangsúly a fogyatékkal élő tanulók számára nyújtott szakmai szolgáltatások biztosításáról egy átfogóbb rendszer felé tolódott el, amely a minőségi oktatás előmozdítását célozza. Ez a tanulmány azt vizsgálta, hogy a tanulói én-kép milyen kapcsolatban áll a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményével Kwara államban. A kutatás leíró felmérési módszert alkalmazott. A vizsgálat teljes populációját Ilorin három helyi önkormányzati területén (Ilorin Dél, Kelet és Nyugat) élő különleges igényű diákok alkották. A kutatók egy saját tervezésű kérdőívet készítettek „A tanulói én-kép mint a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátuma” (SCCASNSQ) címmel. Összesen 200 kérdőívet osztottak ki. A kutatási kérdéseket átlagpontszámok segítségével elemezték, míg a feltételezések ellenőrzésére a statisztikai elemzés során az átlag, a szórás és a Pearson-féle korrelációs együttható (PPMC) módszerét alkalmazták. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a tanulmányi képesség, fizikai képesség, szociális képesség, érzelmi képesség, általános önértékelési képesség és iskolai képesség befolyásolja a tanulói én-képet, mint a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátumát Kwara államban. Ugyanakkor nem volt szignifikáns kapcsolat az én-kép és a tanulmányi teljesítmény között a különleges igényű diákok körében Kwara államban. Viszont szignifikáns összefüggés volt kimutatható a vallás, az iskolatípus, az életkor és az én-kép, valamint a tanulmányi teljesítmény között. A tanulmány megállapításai alapján arra a következtetésre jutott, hogy bár az én-kép nem befolyásolja közvetlenül a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményét Kwara államban, olyan tényezők, mint a vallás, az iskolatípus és az életkor jelentős hatással vannak mind az én-képre, mind pedig a tanulmányi eredményekre. A kutatás ajánlásai között szerepel, hogy a szülők és az oktatási ágazat egyéb szereplői erősítsék a serdülők közötti interperszonális kapcsolatokat fizikai, társas és érzelmi én-képük fejlesztésével, amelyet releváns szociális készségfejlesztő tréningekkel lehet támogatni.
-
ÓVODÁS KORÚ GYERMEKEK SZOCIO-EMOCIONÁLIS KÉPESSÉGEINEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE A COLOURED STICK/ SZÍNES RUDAK NEVŰ JÁTÉK SEGÍTSÉGÉVEL
59-65Megtekintések száma:527Az érzelmi képességet megfelelően kell irányítani a túlélés és a társas élethez való alkalmazkodás érdekében, így ezen készségek fejlesztése kora gyermekkortól szükséges. Kora gyerekkorban az óvoda a játéktevékenységeken keresztül az egyik legmegfelelőbb hely a gyermek társas és érzelmi képességeinek fejlesztésére Éppen ezért az óvodapedagógusoknak meg kell találniuk azokat a tevékenységeket és játékeszközöket, melyek a gyermekek társas és érzelmi képességeire jótékonyan hatnak. Az egyik lehetőség erre a Coloured Stick/Színes rudak nevű fából készült játék, amely három játékot ötvöz: konstruktív, oktatási célú és hagyományos játék. Az eszköz alkalmazható az óvodai tanulási tevékenységek során. A játék használata maga a tanulási folyamat. A játék alkalmazását nyolcfős gyerekcsoportban vizsgáltuk nyolc megfigyelés során 2015 júliusában és augusztusában, majd egy nagyobb, 14 főből álló csoportban 12 alkalommal 2015 augusztusában és szeptemberében. A vizsgálatot a Fithria Islamic Kindergartenben [Fithria Iszlám Óvoda], Jakarta déli részén végeztük. Az eredmények a kezdeti állapot és a záró értékelés között megmutatkoznak. A kisebb, próbacsoport eredményei 0.1 -ról (4.88%) 0.29-ra nőttek (9.76%), míg a nagyobb csoportban 0.05 -ről (1.63%) 0.93 –ra (30.83%) emelkedtek a mutatók. A növekedés a gyerekek körében változó, mert minden gyermek érzelmi és társas képességeinek fejlődése a társas-érzelmi képességek indikátorainak tükrében más és más. Ez azért lehetséges, mert minden gyermeknek eltérőek a képességei a tanulási tartalom befogadására. Az eredmények azt mutatják, hogy a színes rudak játék segíthet a gyermekek társas készségeinek fejlesztésében, mert a tanulási folyamat csoportokban zajlik. Ezen kívül a játék elősegíti a gyermek érzelmi fejlődését, ami segít a gyermeknek magabiztosabbá válni és tiszteletet kivívni társai körében. A gyermek nem válik könnyen frusztrálttá a játék felépítésének következében, hiszen a játék igazodik a gyermekek életkorához és fejlettségi szintjéhez. A gyermekek a türelmüket is fejleszthetik, mert meg kell várniuk, mikor következnek a játékban.
-
A közösségi javak megteremtése: etnográfia a kollektivitásról és identitásról cselekvés közben
49-63Megtekintések száma:148A társadalmi mozgalmak vizsgálata jelentős változáson ment keresztül: a „személyes” és a „politikai” merev elhatárolásától a feminista perspektíva irányába mozdult el. Ezt a változást a második hullámos feminizmus által az 1960-as és 1970-es években népszerűsített „a személyes egyben politikai” koncepció és szlogen tette lehetővé, amely számos akkori mozgalom számára szolgált eszközként és iránymutatásként. Ennek a szemléletváltásnak a célja az volt, hogy rávilágítson e fogalmak szoros kapcsolatára, különös tekintettel az életmód és a kultúrára gyakorolt hatások összefüggéseire. A prefiguratív politika (Boggs, 1997) elméletét követve – amely szerint egy mozgalom politikai gyakorlatának végső célja a különböző társadalmi kapcsolatok és emberi tapasztalatok megtestesítése – ez a tanulmány egy etnográfiai esettanulmányra épül. A kutatás egy öt szervezett közösségből álló hálózatot vizsgál: Toestand (Brüsszel, Belgium), Termokiss (Pristina, Koszovó), Space Tetova (Tetovo, Észak-Macedónia), DKC Sarajevo (Bosznia-Hercegovina) és Pomorandza (Podgorica, Montenegró). Az eredmények azt mutatják, hogy e közösségek tagjai – akik nemcsak saját közösségeikhez, hanem egy közös hálózathoz is tartoznak – életmódbeli döntéseiken és együttműködésen alapuló gyakorlataikon keresztül az ellenállás és a társadalmi átalakulás eszközeiként lépnek fel. Ezzel kihívást intéznek a kortárs kapitalista értékek és a környező társadalmi-kulturális valóság ellen.