Különleges Bánásmód folyóirat, 2024.10.évf.(Különszám) - teljes szöveg

asszimilációAz etnikumok közötti házasságok izgalmas színteret jelentenek az asszimilációs és akkulturációs folyamatok vizsgálatához, azokban az esetekben, ahol a különböző kulturális háttérrel rendelkező egyének egyesítik identitásukat. A tanulmány Dél-Kazahsztán, Turkesztán régiójában vizsgálja az etnikumközi házasságok dinamikáját, az asszimilációs és akkulturációs elméletek szemszögéből.. A tanulmány öt faluban - Zhana Iqan, Hantagy, Shornak, Turki poselkasy és Kentau - 45 interjúból gyűjtött adatok fel-használásával vizsgálja a mindennapi élet különböző aspektusait, mint például a nyelvhasználat, a vallási gyakorlatok, a hagyományok, a konyha és az etnikai értékek. A kutatási kérdések arra irányulnak, hogy az egyének hogyan tárgyalják a kulturális különbségeket interakcióikban, és hogyan értelmezik a multi-kulturális együttélést az asszimilációs, akkulturációs és disszimilációs elméleteken keresztül. A hipotézis három együttélési mintát tételez fel - akkulturáció, asszimiláció és disszimiláció -, amelyek egyazon kulturális és földrajzi térben egyaránt érvényesek. A tanulmány kvalitatív módszereket, köztük interjúkat és felméréseket alkalmazva feltárja a kapcsolatokon belüli alkalmazkodás mintáit és az asszimiláció vagy akkulturáció mértékét. A tanulmány az adatoknak az asszimilációs és akkulturációs elméletek prizmáján keresztül történő elemzésével világít rá arra, hogy a kulturális elemek hogyan épülnek be a mindennapi rutinokba és a döntéshozatali folyamatokba az etnikumközi házasságokban. A kutatás hozzájárul annak mélyebb megértéséhez, hogy az egyének hogyan navigálnak a kulturális sokféleséggel a házastársi kapcsolatokban, gazdagítva a multikulturalizmusról és a társadalmi kapcsolatokról szóló tudományos diskurzust.

A meglévő etikus vezetési szakirodalom a magánszektor nyugati szemléletét tükrözi, ami az etikus vezetés megfelelésorientált szemléletét feltételezi. Az etikus vezetés megítélésének átfogóbb megértése kulcsfontosságú a nyugati és keleti kultúrkörökben, valamint a magán- és közszférában, mivel a mai vezetőknek egyre inkább kultúrák és ágazatok közötti etikus vezetést szükséges alkalmazniuk. Jelen tanulmány azt vizsgálja, hogy a keleti kultúrákból származó alkalmazottak hogyan definiálják az etikus vezetést, és milyen jellemzőket társítanak az etikus vezetőkhöz. A kvalitatív tanulmányt interjúk segítségével készítette el a szerző, mely során 10 bizalmas egyéni interjú felvételére került sor egy jordán állami szervezet vezetőivel és alkalmazottaival. Az eredmények azt mutatják, hogy bár vannak hasonlóságok az etikus vezetés nyugati szemléletével, mint például a becsületesség, tisztelet, tisztesség és igazságosság, de vannak olyan sajátos jellemzők és prioritások is, amelyek a régió egyedi szociokulturális kontextusát tükrözik, mint például a vallásosság, elszámoltathatóság, felelősség és megbízhatóság.

A kirgizisztáni urbanizáció az új települések gyors növekedésével szembesül (különösen a főváros, Biskek esetében), amelyet gyakran megelőznek az olyan fejlesztési kérdések, mint az infrastruktúra, a lakáshiány, a szociális szolgáltatások, a foglalkoztatás, a környezeti hatások, a kulturális és társadalmi integráció, a biztonság, a földtulajdon és a tulajdonjog. Ezek a kérdések összetettek, vitákat generálnak és bizonytalansághoz vezetnek a lakosság körében, ami akadályozhatja az új települések fejlődését. A Biskek város körüli új településeken az urbanizációs problémák kezelésére irányuló erőfeszítéseknek átfogó várostervezést, infrastruktúra-fejlesztést, földgazdálkodást és szociálpolitikát kell magukban foglalniuk. Alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy az urbanizáció hozzájáruljon az életkörülmények és lehetőségek javulásához minden lakos számára, elősegítve a fenntartható és inkluzív növekedést.

A kutatás célja, hogy történelmi szempontból azonosítsa a hygeralai-t, mint a helyi tudás egyik lokális típusát, amely az indonéziai Maluku tartományban található Luang-sziget őslakos közösségében él. A kutatás történeti megközelítésű kvalitatív kutatási módszert alkalmaz, melyek mélyinterjúk, helyszíni megfigyelések és szakirodalmi tanulmányok révén valósulnak meg történeti elemzés révén. A terepkutatás eredményei azt mutatják, hogy a hygeralai etimológiája az identitás, a tulajdon és a területi határok jeleként alakult ki a Luang-sziget ősei által. Fejlődése során számos attribútummal és szerveződéssel kapcsolatos változáson ment keresztül, a protestáns kereszténység belépésével. A hygeralai etimológiáját a környezet és a földrajz is befolyásolta, ezt bizonyítja a Luang-szigeten termő egyik növényhez, a koli fához való kötődése. Ebből a hovatartozási anyagból az is fontos, hogy megmutassuk a Luang-sziget helyét az indonéziai flóra Wallacea és Weber vonal szerinti felosztásában, így válik elemezhetővé az ősök által használt növényi mozgások története a hygeralai etimológiájában. A hygeralai kutatási eredményeit ebből a történeti pozícióból aztán általánosságban összehasonlítjuk a környezet- és természeti erőforrás-gazdálkodással kapcsolatos más malukui kifejezésekkel. A kutatás eredményei hozzájárulnak a helytörténethez, különösen a természeti erőforrások helyi bölcsességen alapuló kezeléséhez a tengerparti közösségekben és a határ menti területeken.

A szenvedésekből született a művészetük, a rabszolgaéletük során átélt kínzásokból született a zenéjük. A rabszolgák kínzó eszközeiből alkották meg saját hangszereiket. Rabszolgaként kiabálásukból egyedi ritmusokkal új zenét komponáltak. A gnawa kulturális jelenséggé vált Marokkóban. Egy szúfi konfrerie, amely Istenhez, a prófétához és a szentekhez könyörög, hogy szabadítsa meg őket a rabszolgaságtól, a kínzástól és a szenvedéstől, amellyel találkoztak. Zenéjüket spirituálisnak tartják, mert a lelkeket hívja, hogy csatlakozzanak a varázslatához. A gnawa a szinkretikus rituálék gyakorlata és a transzállapot révén pszichoterápiás szerepet játszik az emberek különböző betegségekből való gyógyításában, amelybe a résztvevőket helyezik. Mindezen elemek, a zene, a táncok és a rituálék egybeolvadnak és szintetizálódnak egy lila nevű eseményben, egy gazdag szertartásban, amelyben a szellemek által gyötört betegek meggyógyulhatnak. Ez a tanulmány pszichológiai szempontból vizsgálja a lila szertartás gyakorlatát és hatását a közösségre, feltárva a kollektív gyógyulási folyamat egyes lépéseit és a rituálék során alkalmazott módszereket.

A tanulmány a Brazíliában felszínre kerülő Estado Novo (Új Állam), azaz a Getúlio Vargas kormánya idején, 1937 és 1945 között tapasztalt diktatúra elemzését foglalja magában – különösen a kultúra tekintetében –, amikor az ország fiktív homogenitását próbálták megszilárdítani. A kulturális örökség rendkívül fontos egy olyan országban, ahol a különböző kulturális hatások rétegei találkoznak, ami gazdaggá, egyedivé és sokszínűségéért ünnepeltté teszi az országot. Ebben az időszakban ellentmondásos módon, az elnyomás és a kultúrának az állam érdekeihez való igazítása révén, a korszak tanúja volt a cenzúra, sőt néha még az olyan kulturális örökségek elfelejtésének is, amelyek némileg ellentmondtak az akkori rendszer érdekeinek. A felmerülő kérdések a nacionalizmus hatásaival kapcsolatosak, melyet az elsődleges források-ban végzett dokumentumkutatáson – beleértve a helyi újságokban megjelent publikációkat és a helyi közösség leszármazottainak vallomásait, a déli régióban élő bevándorlók kulturális kifejezésének elnyomásáról szóló kollektív emlékezetről szóló leírásokat, a keletkezett érzések megfogalmazásait – alapulnak, melyek a különböző kultúrák kifejezési módjai az elnyomással szemben, és amelyek a mai napig visszhangoznak. Az elemzés eljutott a kollektív emlékezet lehetséges töréséig és torzulásáig, jelezve, hogy a nacionalizmus hogyan alakította és alakítja még mindig az elképzelt közösségeket. Egy olyan vita közepette, amely a nacionalista diskurzusok építészetben betöltött szerepének és homogenizálódásának elemzését is bemutatja.

A mitológiai lények évszázadok óta elvarázsolják és lenyűgözik az embereket, és öntudatlanul serkentik a félelmeiket és bizonytalanságukat e lényekkel kapcsolatban. Az emberek különösen a filmadaptációk révén létrehoztak egyfajta vámpír-paranormális megszállottságot, melyben tükröződik az emberi kreativitás. Jelen tanulmányban a szerb filmvásznon  megjelenő vámpír, mint mitológiai lény ábrázolásoknak a bemutatására kerül sor. A tanulmány a délszláv filmművészet vámpír-indukálta borzalmából létrejött "She-Butterfly" és a "The Holy Place" című filmeket boncolgatja. E példákból kiderül hogy, hogyan idézte meg a korabeli film a vámpír mitológiai lény rémületét, félelmét és általános auráját, amely évszázadok óta kísérti az emberiséget. A filmes ábrázolásokkal szemben a szerző a néphitből származó vámpírt állítja az összehasonlítás pilléreként, elemezve a filmbeli ábrázolások hasonlóságait, különbségeit és hitelességét. A tanulmány nagymértékben támaszkodik a szerb mitológiai szótárra, mivel ez egy részletes gyűjtemény a különböző népi magyarázatokról és leírásokról. Jelen módszertani megközelítés magában foglalja a filmek cselekményének leírását, elemzését és a népi vámpír felfogással való összehasonlítást is.

A migráció és a diaszpóra jelenségei egyre gyakoribbá válnak a globalizáció kontextusában, és az "otthon" fogalma is több dimenziót és összetettséget hordoz magában a szétszóródott népesség esetében. A tanulmány a kínai bevándorlókra összpontosít, annak megismerése érdekében, hogy az "otthon" fogalma miként jön létre a diaszpórában. A tanulmány azt vizsgálja, hogy a kultúra és a földrajz hogyan hatnak egymásra az "otthon" meghatározásában, a "diaszpóra" eszméjére támaszkodva, valamint vizsgálja azt is, hogy az utazás hogyan befolyásolja az "otthonteremtést" a kínai migrációs mozgalmakban. A tanulmány emellett tárgyalja a kulturális folytonosság fenntartását a globalizációban, valamint az egyéni és kollektív identitások átformálását az "utazás a lakásban, lakás az utazásban" (Clifford 1992,108) gyakorlatában.

A tanulmány a dzsinn alakjával és eredetével kapcsolatosan elterjedt vallási hiedelmek, városi (népi) legendák, mindennapi szokások és hagyományok bemutatására tesz kísérletet a hivatalos szunnita iszlám szemszögéből, annak érdekében, hogy jobban kibogozhassuk az iszlámnak a babonák és a népi hiedelmek iránti hajlamát. A tanulmány célja a dzsinnről alkotott általános iszlám koncepció ismertetése és kontextusba helyezése a Kuvaitban élő, 18-65 év közötti szunnita muszlim férfiak és nők egyéni értelmezéseinek keretein belül. A felhasznált források a Szent Korán, a Korán-értelmezések szempontjából hitelesnek mi-nősített weboldalak, valamint a témáról írt kortárs és korábbi szakirodalom voltak. Továbbá a helyi arab közösséggel készített több interjú, blogok, városi legendákról szóló cikkek és a Ruqyah képezik a tanulmány gerincét.

A filippínók a nagyhetet a nagyböjt és a húsvét legszentebb időszakának tartják. Ez idő alatt az országot évszázados rituálék és gyakorlatok lepik el, amelyek a mai napig fennmaradtak. A tanulmány a gender performativitás kereteit felhasználva a pamamanata (áhítat, odaadás) három formáját vizsgálja: a pagsasanto (egy vallási kép gondozása), a penitensya (vezeklés) és a salubong (húsvéti körmenet). A cél a feminin, maszkulin, meleg, illetve a maszkulin és feminin típusok közötti határesetnek számító pamamanata-gyakorlatok azonosítása. A tanulmány maximalizálta a szerző terepmunkájából és a tudósok által írt néprajzi anyagokból származó adatokat. A tanulmány megállapította, hogy a három pamamanata-hagyomány nemek szerinti gyakorlat, melyekre a család, a közösség és a vallási szervezetek is hatással vannak.

Az interszekcionalitás a különféle társadalmi kategorizálások bonyolult kölcsönhatását ábrázolja az egyének vagy közösségek tapasztalatainak alakításában. Jelen tanulmány megkísérli bevezetni az interszekcionalitást, mint alapvető elméleti keretet a migráns munkavállalók társadalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatos megélt tapasztalatainak, és egyben társadalmi pozícióinak kutatásához és elemzéséhez. Az interszekcionalitás kezdetben az akadémikus feminizmus fekete aktivista és befogadóbb perspektívájú kritikája volt, majd gyorsan átvették más területek kutatói is elméleti keretként, mivel hasznos volt az egyenlőtlenségek kutatásában. Jelen tanulmány az interszekcionalitást visszavezeti a Crenshaw által megalkotott kontextusra az elmélet fő támogatóinak bemutatásával és két esettanulmány elemzésével. A tanulmány rávilágít arra, hogy hogyan lehet az interszekcionalitás alapvető eszköz annak feltárásához, hogy a migráns munka-vállalók hogyan alkalmazzák többszörös és egymást keresztező identitásukat a felfelé irányuló társadalmi mobilitás érdekében.

A tanulmány a nők szerepének újradefiniálását vizsgálja a nyugat-kenyai Bungoma megye, bukusui közösségének körében, 1945 és 2023 között. A kutatás során könyvek, folyóiratok, cikkek és újságok felhasználására került sor, valamint megfigyelésekre is támaszkodik. A tanulmány új ismeretekkel gazdagítja a nőkről szóló antropológiai tanulmányokat, különös tekintettel a kenyai Bungoma megye bukusui asszonyaira. Összességében megállapítható, hogy a bukusu közösségben a nők szerepében bekövetkezett változások a missziós tevékenységekből, a gyarmatosításból, különösen a gyarmati pénztermelő gazdaságból és a politikai modernizációból erednek a régióban.

A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, valamint a Különleges Bánásmód Folyóirat Szerkesztősége tisztelettel meghívja Önt a IX. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris tudományos konferenciára. 

A konferencia ideje: 2024. április 12.

A konferencia helye:

Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar  

Cím: 4220, Hajdúböszörmény, Désány István u. 1-9.

A tanulmányban a konferencia programja olvasható.