Évf. 30 szám 2 (2025) Aktuális szám
issue.tableOfContents69326ece9c287
-
Adatok a kőszegi Téglagyári-tó algaflórájához, különös tekintettel néhány Desmidiales képviselőre
141–156Megtekintések száma:118A nyugati határvidék, ezen belül Kőszeg és környéke algológiai szempontból meglehetősen keveset tanulmányozott régió. Az okokat keresve elsőként kiemelendő, hogy az itt fellelhető jelentősebb állóvizes víztestek mindegyike mesterséges, és korát tekintve is viszonylag fiatal. Ugyanakkor természetes egyéb vízfelületek hiányában potenciális vizes élőhelyként jelentősek, ahogy a megőrzésükhöz szükséges információk is. Jelen dolgozat a környékbeli tavak, tározók tervezett ilyen irányú feldolgozási folyamatában elsőként a kőszegi Téglagyári-tó algaflóráját mutatja be. Kis mérete és a rekreációs célú hasznosításából fakadó zavarás ellenére algaközösségét tekintve a Téglagyári-tó fajgazdag, magas diverzitású élőhely. A jegyzett fajok nagyobb hányadát a Chlorophyta divízió adja, de jelentős a Charopyta, az Euglenophyta és Heterokontophyta divíziók részesedése is. Értékét külön emelik a ritka fajok (pl. Stauridium privum, Cosmarium sinostegos var. obtusius), nem beszélve a vörös listás veszélyeztetett fajokról (Cosmarium anceps, Cylindrocystis brebissonii, Euastrum bidentatum, Euastrum denticulatum, Penium spirostriolatum, Staurastrum oxyacanthum, Staurastrum tetracerum). Különlegessé a tó enyhén alkalikus, mezotróf közegében megtelepedett, egyébként inkább savas, eutrofikus környezetből ismert, a régióban még nem jegyzett Desmidiales képviselők (Euastrum biverrucosum, Euastrum minimum, Staurastrum levanderi var. hollandicum) teszik. Mint kuriózum, megemlítendő az Entomoneis ornata előfordulása, amely magasabb sótartalmú vizekhez kapcsolt, itt szervetlen tápanyagokkal csak mérsékelten terhelt környezetben sikerült azonosítani.
PDF104 -
Érdekességek és változások a mecseki völgyek mohaflórájában
157–176Megtekintések száma:122A dolgozat a Mecsek völgyeinek mohaflórájával, a hegység flórájára új és/vagy Magyarországon veszélyeztetett fajokkal, valamint az 50 évvel ezelőtti státuszukhoz képest gyakorivá, tömegessé váló mohákkal foglalkozik. Ezek között az ország flórájára 2023 óta új Scleropodium touretii második előfordulásáról, a Dél-Dunántúlra új Dicranum spurium, vagy csak a Mecsekre új Pseudocampylium radicale felfedezéséről is beszámolunk. Felhívjuk a figyelmet néhány, az elmúlt 50 évben a hegységben csak egy-egy adattal rendelkező patakparti moha (pl. Rhynchostegiella teneriffae) tömeges elterjedésére. Ez az expanzió különösen annak fényében tűnik meglepőnek, hogy a hidrobiológiai kutatások szerint a mecseki patakok kiszáradóban vannak. Az új fajok döntő többsége Magyarországon kifejezetten ritka, a melegedő klímának ellentmondó faj. A tömegesen észlelt mohákkal szemben kimutatásuk a finom térléptékű, szisztematikus kutatás mellett a véletlennek, és nem a fajok lokális expanziójának köszönhető. A fajok mecseki gyakorisága és az új fajok megjelenése felveti a magyarországi vörös lista aktualizálásának szükségét.
PDF61 -
A Dryopteris borreri előfordulásai és más kiegészítések a Dél-Nyírség páfrányflórájához (Pteridopsida)
177–186Megtekintések száma:106A közlemény a Dryopteris affinis csoportba tartozó Dryopteris borreri (Newman) Oberh. & Tavel 26 új előfordulási helyét adja meg a Dél-Nyírségből és néhányat azon kívül is. Kitér a taxon terepi határozását segítő pár morfológiai jellegre. A példányok nagyobb része fenyves ültetvényekben került elő, de tölgyes, nyaras és akácos állományokban is megtalálható volt. A növény gyakran D. filix-mas társaságában és ember által megbontott talajfelszíneken nőtt. A cikk néhány újabb előfordulási adatot is közöl olyan fajokról, mint a Gymnocarpium dryopteris, Polystichum aculeatum, P. setiferum, Asplenium adiantum-nigrum, Cystopteris fragilis.
PDF68 -
Buglossoides rochelii (Boraginaceae) – kiegészítés az Alföld flórájához
187–192Megtekintések száma:136A nagyobb magyarországi és szerbiai herbáriumok Buglossoides anyagának kritikai felülvizsgálata eredményeképp úgy tűnik, hogy a Buglossoides rochelii (Friv.) Stoyanov, Mátis & Sennikov (≡ Lithospermum rochelii Friv.) áreája a Pannonicum alföldi tájaira is kiterjed. Mind a keleti elterjedési területén, mind a Pannonicumban főként pszammofita (homoki) faj. Dolgozatunkban közöljük a magyarországi és szerbiai történeti előfordulásait, és közlünk néhány megfigyelést a szerbiai állományokról és élőhelyeik jelenlegi állapotáról.
PDF (Angol)85 -
Florisztikai adatok Észak-Pest és Nyugat-Nógrád vármegyék térségéből
193–202Megtekintések száma:135Ebben a cikkben az utóbbi években Pest vármegye északi és Nógrád vármegye nyugati részén talált, jelentősebb florisztikai adataimat adom közre. A 100 előfordulás 54 fajt reprezentál, melyek közül három haraszt, 51 virágos növény. Az előfordulások legalább kistáji szinten újak, illetve egyes esetekben régi vagy bizonytalan adatok megerősítései. Az Északi-középhegység szintjén új vagy jelentős adattal bővült fajok száma 14. A fajok többsége idegenhonos, vagy utak mentén másodlagos terjedést mutató őshonos növény. Közülük több faj hazai elterjedésének északi irányú bővülését sikerült kimutatni.
PDF138 -
Új növényfajok Magyarország adventívflórájában
203–232Megtekintések száma:192Ebben az összeállításban Magyarország területéről eddig nem dokumentált 22 hajtásos növényfaj első előfordulásait mutatjuk be. Az ismertetett fajok közül 15 alkalmi megtelepedő, míg 7 már – legalább lokálisan – meghonosodott. Bemutatjuk a Sagina maritima tömeges megjelenését és meghonosodását, valamint a Carduus pycnocephalus felbukkanását utak szegélyeiről, a Chaenorhinum litorale és Solanum elaeagnifolium egy-egy élőhelyét vasútvonalak mellől, a Lepidium latifolium és Sisymbrium volgense lelőhelyét különböző zavart élőhelyekről, az Acalypha virginica néhány előfordulását városi környezetből. A Bacopa rotundifolia első adatát rizsföldről, a Hydrocotyle sibthorpioides előfordulását városi gyepből, míg a Senna tora építkezési törmeléken való megjelenését ismertetjük. A korábbi ültetés nyomán spontán megjelent fajok közül a Celastrus orbiculatus faültetvényben meghonosodott állományt képez, a Hygrophila triflora és Pontederia cordata mesterséges csatornában, illetve tóban van jelen, a Cenchus longisetus meghonosodott és terjed a szentendrei Duna-parton. A többi faj települések beépített részeinek (járdaszélek, kerítések, ruderáliák) taposott vagy erősen zavart élőhelyeihez kötődik. A kertészeti termesztésből kiszökő alkalmi megtelepedőként van jelen az Alnus cordata, az Eryobotria japonica, az Euonymus alatus, a Paxistima canbyi, a Pistacia terebinthus és a Solanum pseudocapsicum, míg a Viola palmata meghonosodott épített környezetekben. Az Allium aflatunense belterületi telken való meghonosodása is dokumentálásra került.
PDF113