Keresés
Keresési eredmények
-
Természetvédelmi célú botanikai, takarmányozástani és talajtani vizsgálatok a Tapolcai és Káli-medence szürkemarha és bivaly legelőin: A 2008. május 22-23-án rendezett „Szakmapolitikai kihívások és kilátások a gyephasználatban 2007-2013” című szakmai-tudományos tanácskozáson elhangzott előadás szerkesztett változata.
47-53Megtekintések száma:155Jelen munkában a Balaton-felvidék (Badacsonytördemic, Csobánc, Káptalantóti és Kövágóőrs) eltérő gazdálkodású gyepeiben folytattunk összehasonlító cönológiai és talajtani vizsgálatokat. Értékeltük a fajösszetételben és borítási értékekben, elsősorban a gazdasági szempontból értékes fajok esetében végbement változásokat, az esetleges regeneráció vagy degradáció mértékét, illetve azt, hogy a növényzeti eltérések a gyepek takarmányozási értékében hogyan változnak. Felmértük, hogy milyen mértékben jelentek meg vagy tűntek el a fontos pázsitfüvek és pillangósvirágúak, hogyan változott a túllegeltetést elviselő fajok aránya, milyen a legeltetett, illetve a nem legeltetett területek növényi összetétele. Az eredmények alapján a vizsgált gyepekre általában jellemző a túllegeltetés, az állatlétszám csökkentésével a gyepnek mind a természetvédelmi, mind a gazdasági haszna növelhető lehet. A mintaterületre jellemző a magas szervesanyagtartalom, ami következtében alkalmasak a gyepművelésre és legeltetésre is. A foszfor- és káliumértékek jelentősek. A lejtős területeken az alsó harmadban jelentősebb a szervesanyagfelhalmozás.
-
Degradációs fok alakulása különböző gyephasznosítási módok esetén
35-44Megtekintések száma:122Kéziratunk célkitűzése egy extenzíven kezelt gyepasszociáció, különböző hasznosítási módok hatására bekövetkezett, növényállomány szerkezet változásainak pontosítása. Az eurázsiai sztyeppe legnyugatibb részét képező Magyar Alföld gyepein a nagymértékben csökkenő legeltetett állatlétszám, és a szinte eltűnő pásztoroló legeltetési mód igen aktuálisssá teszik a témát. A 2009-2020 közötti vizsgálati időszak utolsó 4 évét elemeztük, s megállapítottuk, hogy a legalacsonyabb degradációs fokokat a rét hasznosítási módú kezelésnél mértük, a kísérlet 11. évében 0,277-0,463 értékeket. A legmagasabb degradációs értékeket pedig a túllegeltetett módot alkalmazó kezelésnél mértünk, a 11.évében 3,43-5,0 degradációs fokokat. A túllegeltetés hatását bemutató kezelésnél, 2017-2020 között, nagymértékű borítottsági érték növekedést mértünk a juhokra igen veszélyes Hordenum murinum gyomnövénynél, átlagosan 107,6 %-t.
-
A legeltetés, mint antropogén tevékenység hatása a Bugac melletti, alföldi legelőkre
39-41Megtekintések száma:59The coenological quadrats were made in 1997, 2005, 2010 and 2021 in a sandy grassland which is used as cattle pasture. The quadrats can be sort in three groups. The first group of quadrats was made close to the cattle pen (Zone A: 0-50 m). The second group was made farther (Zone B: 50-150), where the grazing is not so intensive. The third group contains the quadrats which were made farther than 150m (Zone C). The animals use this area rarely, therefor this part of the pasture is undergrazed (Penksza et al., 2010a). The coenological survey was carried out with 2×2 meter squares, recording the cover value. The species names follow the nomenclature of Király (2009) and Engloner et al. (2001).
The rate of species which indicate degradation is the highest near to the cattle pen (0-50m). But farther than 50m the rate of species which indicates naturalness is higher. Lower nature conservation value can be observed near to the cattle pen. In this area weeds and degradation tolerant species can be found in the highest amount. Their ratio grew in the second zone (50-150m) too in the past few years, but the species which compose the natural vegetation also survived, so the species composition is able for regeneration. With the decreasing of grazing intensity the sample area could meet the requirements of nature conservation.
Data evaluation was made with considering naturalness state in case of habitats; and on the other hand, according to relative ecological factors of occurring species. A significant change in species composition could be detected. Particularly, deterioration of areas could be experienced. These negative processes are extremely heavy inside and near the animal husbandry farm. Even aggressive, invasive plant species occurred. Among dominant grass species, dominance relations and covering rate of disturbance tolerant Cynodon dactylon and Lolium perenne species have increased, caused partly by overgrazing and trampling as well. A new species, Poa humilis, appeared in the zone “A” in 2020, which is a degradation indicator species and tolerates overgrazing and trampling (Penksza and Böcker, 1999/200; Penksza, 2009). Farther from the farm, rate of degradation showed by vegetation has decreased compared to the areas closer to the farm, however, it has increased even on the farther area between the two time periods. During the preparation of management plans for the grasslands, these data should be considered at a higher rate in favor of preserving natural values,
-
A túllegeltetés hatása a gyepekre
29-35Megtekintések száma:342Soil degradation caused by overgrazing is a worldwide problem. The degradation of an overutilized area occurs mainly where animals prefer to spend extra time because of the attractants that are around gateways, water sources, along fences or farm buildings. High grazing pressure decreases plant density which results in changes of the botanical composition of a pasture. The effect that grazing has on a plant depends on the timing, frequency and intensity of grazing and its opportunity to regrow. Overgrazing adversely effects soil properties, which results in reduced infiltration, accelerated runoff and soil erosion. Evidence has been corroborated with high bulk density values, high dry mechanical resistance and low structural stability. The degradation of the landscape may be a short-term phenomenon and recovery is possible after grazing pressures have been greatly reduced. Management practices have been used successfully to improve grazing distribution. These practices include water development, placement of salt and supplements, fertilizer application, fencing, burning, and the planting of special forages which can be used to enhance grazing by livestock in underutilized areas.
The authors carried out their grazing experiment on the Hortobágy. The effects of overutilization by livestock on soil properties and vegetation on certain areas of grassland are presented in this paper. -
A legeltetés hatásának gyepgazdálkodási és természetvédelmi vizsgálata Tapolcai- és Káli-medencei lólegelőn a 2008. évi legeltetési idényben
65-72Megtekintések száma:160A vizsgált területek a Tapolcai- és a Káli-medencében találhatók Köveskál és Nemesgulács települések közelében. Nemesgulács határában 6 hektárnyi területen 4 lovat tartanak szabad legeltetéssel (0,7 ló/ha) a Cynodonti-Poëtum angustifoliae gyepen, mely egy domboldalon helyezkedik el. A lejtő alsó és felső egyharmadában végeztünk botanikai felvételezéseket. A területen korábban szőlőt termesztettek. Köveskál határában 2 lóval legeltetett, kb. 1 hektárnyi gyep szintén a Cynodonti-Poëtum angustifoliae. Itt közvetlen a legelő mellett találtunk kontroll területet, mely egy Salvinio-Festucetum rupicolae asszociáció. A területet korábban juhokkal legeltették. Minden mintaterületen 5-5 db 2×2 m-es kvadrátot jelöltünk ki. A kvadrátokat Braun-Blanquet (1964) módszerével felvételeztük 2008-ban havonta. Az adatok feldolgozása során az analitikus bélyegek közül a borítást (D), a fajszámot (n) értékeltük. A természetvédelmi szempontból fontos értékek közül a relatív nitrogén igény (NB), a szociális magatartási formák (SBT) (Borhidi, 1995), és a természetvédelmi értékkategóriák (TVK) (Simon, 2000) voltak értékelve. A nemesgulácsi legelőn a lejtő alsó harmadában nagyobb a tápanyagban gazdag termőhelyekre jellemző fajok aránya, mint a lejtő felső harmadában, illetve megjelent a trágyázott talajokra jellemző nitrogénjelző Artemisia vulgaris. Ennek oka a tápanyag lemosódás. A gyep alacsony takarmányértékének oka az értékes pázsitfű- és pillangós fajok hiánya, valamint az 51,8%-os összborítás. A gyep értékes fajait az állatok kilegelték, és a kitaposás is megfigyelhető volt. Figyelembe véve a lovak válogatását, fajösszetétele alapján e társulás nem való lólegelőnek. Helyette juhokkal jobb hatásfokkal lehetne hasznosítani a területet. A köveskáli legelőn kiemelkedően nagy a tápanyagban gazdag termőhelyek növényeinek aránya. Mindkét térszínen a természetes zavarástűrők borítása volt a legnagyobb, 35% körüli abszolút borítással voltak jelen. A természetvédelmi értékkategóriák szerinti legnagyobb különbség a társulásalkotó fajok nagyfokú csökkenése a volt legelt területeken. Ezt a Poa angustifolia kilegelése okozta, amely takarmányozástanilag a legértékesebb faj a társulásban. A borítottság hiánya miatt a jövőben erős gyomosodás várható. A túllegeltetésnek és a rossz legeltetési módnak köszönhetően a hasznosított rész összborítása töredéke a természetközelibb, kontroll gyepének.
-
Fajösszetétel és diverzitás változás kiskunsági száraz és nedves fekvésű legelőkön
15-30Megtekintések száma:193A vizsgálatok a Kárpát-medence központi régiójában található Kiskunságban, Tatárszentgyörgy melletti nedves fekvésű szarvasmarha-legelőn és Bugac mellett száraz fekvésű legelőn történtek, ahol szarvasmarhával és juhval legeltetnek Tatárszentgyörgyön 2007, 2008, 2009 és 2010, Bugacon 1997, 2005 és 2010 júniusban. A cönológiai felvételek három zónában készültek az állattartó telephez közel 0-50 m-re („A” zóna), az állattartó teleptől 50-150 m-re („B” zóna), az állattartó teleptől több mint 150 m-re („C” zóna). Az ökológiai, környezeti tényezők elemzése a (Borhidi, 1995) relatív ökológiai értékszámok alapján készült. Az életforma elemzést Pignatti (2005) életforma típusai alapján végeztük el. Az adatok statisztikai elemzéséhez az R program csomagot használtuk. A Shannon-féle diverzitási értékeket is kiszámoltuk. Eredményeink alapján a többi felvételtől a száraz és a nedves fekvésű gyepben is jól elkülönültek a karámhoz közeli „A” zóna kvadrátjai. A túlzott használat, túllegeltetés és a jelentős taposás, a vegetációban itt a meglévő különbségeket elmosta, gyomokban és zavarástűrőkben gazdag vegetáció típust alakítva ki. Minden vizsgálati évben itt volt a legalacsonyabb a fajszám és legkisebb a Shannon-diverzitás. A „B” és a „C” zóna felvételei elkülönültek az „A” zóna felvételeitől. Ezen túl a száraz és a nedves gyep kvadrátjai is külön csoportot alkottak. A két mintaterület (Bugac, Tatárszentgyörgy) diagnosztikai fajainak mintegy 25%-a közös volt, de ezeket élőhely-függetlenül bárhol előforduló gyomjellegű és zavarástűrő taxonok adták. A „B” és „C” zóna felvételeiben az évelő gyepes fajok (H caesp) és az évelő felemelkedő hajtású (H scap) fajok szaporodtak fel, amelyek a legeltetés indikátorai. A legnagyobb életforma gazdagságot a bugaci „B” zóna felvételei mutatták. A tatárszentgyörgyi „B” zónában az intenzív legeltetést mutató kúszó fajok (Hrep) mennyisége is jelentős volt, a legeltetés stabilizálta a növényzetet amellett, hogy a zavarástűrők aránya nagy marad. Ennek oka a gyephasználati mód megváltozása, a szabad legeltetésből a szakaszolásra való áttérés, amikor a távolabbi (C zóna) területet jobban bevonták a legeltetésbe. Az „A” zónák teljes mértékben átalakított, teljesen megváltoztatott térszínekké váltak. A távolabbi mintaterületek növényzetét a legeltetés nem homogenizálta, sőt a vegetációra jellemző fajok megmaradását segítette elő. A száraz fekvésű gyepben (Bugac) az erőteljesebb legeltetés, a karámhoz közeli „B” zónában a vegetáció természetvédelmi szempontból is értékesebb vegetáció kialakulásához vezetett. A nedves fekvésű gyepben a kiskunsági homokterületen a jelen minta alapján a természetvédelmi értékeket is megőrző gyepösszetétel kialakulása a karámtól távolabb lévő, kisebb legeltetési nyomás mellett valósult meg. A szárazabb térszínek erőteljesebb legeltetési nyomást is elviselnek (ld. Bugac), a legeltetést a nedvesebb területeken (ld. Tatárszentgyörgy) viszont a fenntarthatóságot figyelembe véve nagyobb körültekintéssel kell végezni.
-
Hasznosítási mód váltásának hatása az extenzív gyep hozamaira
29-34Megtekintések száma:108Túllegeltetett extenzív gyep kaszáló hasznosítási módra váltásának hatását vizsgáltuk 2017-2020 között Karcagon. A kísérlet kezdetén már 3. éve túllegeltetett gyeptársulás növényállomány összetételében olyan nagyarányú, folyamatosan növekedő borítottsági értékkel rendelkeztek a juhok által elkerült feltétlen gyomok, amely a hozamértékek tekintetében egyértelműen magasabb mennyiségi mutatókat prezentált. A kaszáló hasznosításra váltott gyeptársulásban viszont a kísérleti időszak végére folyamatosan csökkent a feltétlen gyomok borítottsága, s nőtt az állatok számára értékes gyepalkotók borítási értéke, a degradáció megállítása és hasznosítási mód váltáson alapuló rekultiváció eredményes volt.
-
Eltérő hasznosítású dunántúli-középhegységi gyepek takarmányértékeinek változása
26-33Megtekintések száma:130A jelen munkában a Dunántúli-középhegység (Tihanyi-félsziget, Bakony, Keszthelyi-hegység) eltérő gazdálkodású gyepeiben folytattunk összehasonlító cönológiai vizsgálatokat. Értékeltük a fajösszetételben és borítási értékekben, elsősorban a gazdasági szempontból értékes fajok esetében végbement változásokat, az esetleges regeneráció vagy degradáció mértékét, illetve azt, hogy a növényzeti eltérések a gyepek takarmányozási értékében hogyan változnak. Felmértük, hogy milyen mértékben jelentek meg vagy tűntek el a fontos pázsitfüvek és pillangósvirágúak, hogyan változott a túllegeltetést elviselő fajok aránya, milyen a legeltetett, illetve a nem legeltetett területek növényi összetétele. Az eredmények alapján a vizsgált gyepekre általában jellemző a kedvezőtlen fajösszetétel, melynek kialakulása visszavezethető a rossz gazdálkodási stratégiára, a technológiai fegyelem hiányára. A vizsgált gyepek közül az összehasonlítási időszak alatt gyepgazdálkodási szempontból értékesebbé vált a Belső-tó melletti zárt gyep, ahol megváltoztatott művelési móddal kaszálóból szürkemarha legelőt alakítottak ki, és a sólyi volt (túl)legeltetett gyepek, valamint a vad-parlagi legelő, ahol felhagytak a legeltetéssel. A legjobb takarmányértékű fajok borítottsága itt is csökkent ugyan, de a gyepek összborítottsága jelentős mértékben növekedett, ezért a takarmányértékük nőtt. A felhagyott gyepekben a kezdeti fajszámnövekedés után viszont megindult a cserjésedés, amely idővel fel fog gyorsulni. Ez indokolja e területek további legeltetését, fenntartását megfelelő terhelés mellett.