Keresés
Keresési eredmények
-
Kaszálók vagy legelők lehetnek a Duna menti homoki gyepek?
31-38.Megtekintések száma:200A Festuca fajok a pannon vegetáció fontos gyepalkotói, ezen túl a vegetáció meghatározó tagjai olyan élőhelyeken, ahol a legtöbb növényfaj számára már túl szélsőségesek a körülmények. Gyepgazdálkodási felmérések alapján a szálas levelű vagy apró csenkeszek (Festuca) és élőhelyei úgynevezett gyenge termőképességű gyepeket alkotnak, mindamellett az élőhelyek jelentős természetvédelmi értéket képviselnek. Ezen élőhelyek jelentősége a klímaváltozással párhuzamosan, a száraz élőhelyek potenciális terjedésével feltehetően nőni fog. Kutatásunk fő kérdése a következő: a Dunát követve, több környezeti tényező változása (talaj, csapadék, hőmérséklet) mentén ezen homoki gyepek fajösszetétele hogyan változik, illetve a gazdasági hasznosíthatóságuk (takarmányozási, beltartalmi értékek) változike? A biomassza vágásminták a Duna mentén az északnyugat- Kisalföldtől kiindulva a Kárpát-medence központi nagy kiterjedt homoki hátságán át (ahol 3 részre, északi, középső és déli részre bontva) legdélibb, delibláti területéig, valamint a Kárpátok vonalán átlépve a Román-alföldig és Bulgáriáig 17 mintaterületről kerültek begyűjtésre. Minden mintaterületen 6-6 minta készült 0,5×0,5 m-es kvadrátok használatával. A mintákat a következő gyepalkotókra bontottuk: 1. A jellemző Festuca fajok, 2. egyéb pázsitfüvek, 3. pillangós fajok, 4. egyéb kétszikű fajok, 5. egyéb egyszikű fajok, 6. avar. Eredményeink alapján a gyepek biomassza mennyisége csekély, 300-800 g/m2 között változik. A nyílt homoki gyepekben 500 g/m2 alatti, és zártabb gyepekben a jelentősebb. A legkevesebb biomassza-mennyiséggel a F. vaginata gyepe rendelkezik, míg a legmagasabbal a F. rupicola/javorkae, ám minden gyeptípusban jelentős volt a Festuca fajok relatív biomassza mennyisége. Szintén nagy arányban meglévő gyepalkotó volt az egyéb, pillangós fajok nélküli kétszikűek csoportja. Ennek a két csoportnak az aránya is változott, úgy, hogy a gyep zártabbá válásával a F. vaginata típustól a F. wagneri-n át a F. rupicola/javorkae irányába haladva a Festuca fajok aránya csökken és az egyéb kétszikűek mennyisége jelentősebbé válik. A szúrós fajok csak zártabb gyepekben (Festuca rupicola/javorkae, F. wagneri) fordultak elő. A F. wagneri és a F. javorkae/rupicola állománya rendelkezik a legtöbb (18,55 g/0,25 m2) pillangós növényfajjal. E gyepekből gyenge minőségű réti széna várható, a kiskérődző ágazat számára jelenthet felhasználható takarmányforrást: leginkább a juhokkal történő hasznosítás jöhet szóba.
-
A legeltetés, mint antropogén tevékenység hatása a Bugac melletti, alföldi legelőkre
39-41Megtekintések száma:195The coenological quadrats were made in 1997, 2005, 2010 and 2021 in a sandy grassland which is used as cattle pasture. The quadrats can be sort in three groups. The first group of quadrats was made close to the cattle pen (Zone A: 0-50 m). The second group was made farther (Zone B: 50-150), where the grazing is not so intensive. The third group contains the quadrats which were made farther than 150m (Zone C). The animals use this area rarely, therefor this part of the pasture is undergrazed (Penksza et al., 2010a). The coenological survey was carried out with 2×2 meter squares, recording the cover value. The species names follow the nomenclature of Király (2009) and Engloner et al. (2001).
The rate of species which indicate degradation is the highest near to the cattle pen (0-50m). But farther than 50m the rate of species which indicates naturalness is higher. Lower nature conservation value can be observed near to the cattle pen. In this area weeds and degradation tolerant species can be found in the highest amount. Their ratio grew in the second zone (50-150m) too in the past few years, but the species which compose the natural vegetation also survived, so the species composition is able for regeneration. With the decreasing of grazing intensity the sample area could meet the requirements of nature conservation.
Data evaluation was made with considering naturalness state in case of habitats; and on the other hand, according to relative ecological factors of occurring species. A significant change in species composition could be detected. Particularly, deterioration of areas could be experienced. These negative processes are extremely heavy inside and near the animal husbandry farm. Even aggressive, invasive plant species occurred. Among dominant grass species, dominance relations and covering rate of disturbance tolerant Cynodon dactylon and Lolium perenne species have increased, caused partly by overgrazing and trampling as well. A new species, Poa humilis, appeared in the zone “A” in 2020, which is a degradation indicator species and tolerates overgrazing and trampling (Penksza and Böcker, 1999/200; Penksza, 2009). Farther from the farm, rate of degradation showed by vegetation has decreased compared to the areas closer to the farm, however, it has increased even on the farther area between the two time periods. During the preparation of management plans for the grasslands, these data should be considered at a higher rate in favor of preserving natural values,
-
Természetes gyepek tájléptékű védelme a Hortobágyi Nemzeti Park határzónájában
3-10Megtekintések száma:151A védett területek füves élőhelyei világszerte erős antropogén zavarásnak vannak kitéve, melynek vizsgálata természetvédelmi oltalom alatt álló területek határzónájában rendkívül hatékonyan kivitelezhető. Ez azért is nagyon fontos, mert a védett területek pufferzónáját érintő negatív hatások időbeli felismerésével azokat még az érzékenyebb, belső területek elérése előtt csökkenteni lehet. Ennélfogva a nagy kiterjedésű és összefüggő nemzeti parkok különösen alkalmasak a védett területek határzónáit érintő antropogén eredetű tényezők elemzésére. Általánosságban a nemzeti parkok határán a régióra jellemző földhasználati típusok térben és időben változatos aránya figyelhető meg. Vizsgálatunkban a Hortobágyi Nemzeti Park határzónájában fellépő, emberi tevékenységhez köthető diszturbancia-faktorok hatását elemeztük, különös tekintettel az özönnövények előfordulására. Mivel a terület a régióra reprezentatív egységként tekinthető, eredményeink a pannon régió más füves élőhelyeire is értelmezhetőek. Tanulmányunk eredményei alapján a nemzeti park határzónáját elsősorban a földhasználat-váltás, illetve az agrártechnológia intenzifikálódása érinti negatívan. Az özönnövények térhódítását az öntözőcsatornák gyorsítják fel, emellett terjeszkedésüket elősegíti a legeltetés intenzitása és az élőhely-típus is. Összességében a következő javaslatokat tesszük a természetvédelmi oltalom alatt álló füves területek kezeléséhez: (1) legeltetési és özönnövény ellenes rendszerek hosszú távú kombinációi (2) hulladékok eltávolítása (3) vonalas létesítmények megszüntetése (4) csurgalékvizek kezelése (5) fényszennyezés csökkentése.
-
Az Európai Gyepgazdálkodási Szövetség 21. konferenciája
145-146Megtekintések száma:2012006. április 3. és 6. között rendezte az Európai Gyepgazdálkodási Szövetség (European Grassland Federation) a 21. hivatalos konferenciáját (21st General Meeting of the European Grassland Federation) a spanyolországi Badajozban.
A Spanyol Gyepgazdálkodási Társaság (SEEP, Sociedad Española el Estudio de los Pasots) a Szövetség Végrehajtó Bizottságának (Executive Committee) jóváhagyásával a gyep termelékenységének fenntarthatóságát (Sustainable Grassland Productivity) választotta a rendezvény átfogó témájának. Közel 40 ország csaknem 300 résztvevője a téma aktualitását kellőképpen indokolja.
A szakmai program a Szövetség alapszabályának megfelelően bonyolódott hétfőtől csütörtök délig, amiből egy délutánt a szakmai tanulmányút (mid conference tour) foglalt el. Az európai gyepgazdálkodás szakirodalmát friss eredményekkel gazdagítja az a 278 tudományos dolgozat, amelyeket a konferencia idejére megjelentetett tudományos kiadvány (Sustainable Grassland Productivity – Proceedings of the 21st General Meeting of the European Grassland Federation, Badajoz, Spain, Grassland Science in Europe Volume 11. Caja de Badajoz, 847. p.) tartalmaz.
A konferencia megnyitója a mediterrán térség gyepgazdálkodási sajátosságaival foglalkozott. Ennek első része a dél-spanyol térség tradicionális fás legelőit (dehesa) tárgyalta. Bemutatta, hogy ezt a történelmi gyökerekkel rendelkező gazdálkodási módot – közel 4 millió hektáron a térségben – milyen eredménnyel sikerült a vidékfejlesztés mai igényeinek is megfelelően megőrizni (termelés /erdő, gyep, időszakos szántó, valamint a kérődzők és a sertés legeltetéses tartása/, tájmegőrzés és természetvédelem).
A megnyitó másik része a gyenge termékenységű arid klímájú mediterrán térség másik extenzívnek nevezhető gazdálkodási módját, a gabonafélék, az ugaroltatás és a juh legeltetés hármas rendszerét vizsgálta a multifunkcionális mezőgazdaság szempontjából.
A tudományos program további részét öt szekció köré szervezték:
1. A szálastakarmány-gazdálkodás szezonális problémáinak kezelése (Overcoming seasonal constraints to forage production)
2. A pillangósok szerepe és lehetőségei (Role and potential of legumes)
3. A takarmánytermesztés mennyiségi és minőségi kérdései (Production and quality aspects of different animal feeds)
4. Az állattartási módok változása a közös agrárpolitikához igazodóan (Changes in animal production systems to meet CAP reforms)
5. A gyepek és a klímaváltozás (Grassland and climate change) -
Balaton-felvidék (Badacsonytördemic, Balatoncsicsó) szarvasmarha-legelőinek természetvédelmi és a fajok relatív ökológiai szerinti értékelése
43-48Megtekintések száma:270Vizsgálatunkban két Balaton-felvidéki medencében található mintaterület (Badacsonytördemic és Balatoncsicsó) szarvasmarhalegelőit hasonlítottuk össze botanikai szempontok alapján. A két mintaterület főbb környezeti paramétereiben hasonló (növényzet, talaj, mikrodomborzat, stb.), azonban hasznosításuk eltér egymástól: Badacsonytördemicen magyar szürke szarvasmarhával, Balatoncsicsón pedig tejelő marhával végzik a legeltetést. A cönológiai felvételezést 6-6, egyenként 26 m hosszú lineáris transzszekt mentén végeztük, ezeken belül 5×5 cm-es mikrokvadrátokban jegyeztük fel az ott gyökerező növényfajokat. Ezeket az adatokat összesítve kaptuk meg a fajok előfordulási gyakoriságát az adott mintaterületen. Az adatok elemzésénél felhasználtuk a Borhidi-féle relatív ökológiai mutatók közül a WB és NB értéket, valamint a természetvédelmi értékkategóriákat. A természetvédelmi értékkategóriák szempontjából mindkét területen a természetes zavarástűrő fajok voltak többségben, arányuk a badacsonytördemici területen bizonyult a legmagasabbnak. A relatív talajvízigényt tekintve a szárazságtűrő fajok az összes mintaterületen gyakorlatilag hiányoztak, a legmagasabb az üde termőhelyet kedvelő és nedvességjelző fajok aránya volt. Relatív nitrogénigény szempontjából a mezofil fajok domináltak, az egyes mintaterületek között kisebb eltérések voltak tapasztalhatók.
-
A gyephasznosítás klasszikus és korszerű elvei, technológiái, eszközei
65-76Megtekintések száma:115Az ezredfordulóval kezdődő modern idők új megvilágításba helyezték a gyephasználat kérdéseit. Napjainkra számottevően bővültek a gyephasznosítási elvárások és lehetőségek:
– a legeltetés
– a szilázs készítés, mint erjesztéses tartósítás
– a szenázs készítés, mint nagyobb szárazanyag tartalmú termék erjesztéses tartósítása.
Ezeket a megoldásokat követi majd: – a szárításos szálastakarmány tartósítás különböző módszereinek alkalmazása -
A juhok legeltetésének szerepe a természetvédelemben
95-100Megtekintések száma:140Az utóbbi évtizedek gazdasági-társadalmi történései a legeltetéses állattartást jórészt a természetvédelmi oltalom alatt álló gyepterületeinkre szorították vissza. Itt a legeltetéses állattartás elsősorban természeti érték megóvó funkciót tölt be. Ugyanakkor bizonyos országrészekben a legeltetéses állattartásnak – így a juhászatnak is – regionális munkahelymegtartó, illetve termelő funkciói is megmaradtak. Dolgozatomban természetvédelmi kezelési szempontból vizsgáltam a különböző magyarországi gyeptípusok és a legeltetéses juhtartás kapcsolatát. Általánosságban megállapítható, hogy természetvédelmi szempontból a legeltetéses juhtartásnak lényegesen több pozitív, mint negatív hatása van. A negatív hatások jól körülírhatóak, mérséklésükre megfelelő módszerek állnak rendelkezésre. A hazai gyepterületeket fenyegető fragmentálódást a juhtartás viszonylag jól tudja kezelni, így a természetvédelem eszköztárában még nagyon sokáig helye lesz annak.
-
Az akáclomb jelentősége a legeltetési idény megnyújtásában és a klímakárok mérséklésében
37-41.Megtekintések száma:489A legutolsó erdőtörvény módosítása óta szigorú feltételek mellett engedélyezett a szarvasmarha, ló illetve juh erdei legeltetése. A hazai erdők közül az akácosok kiemelt helyzetben vannak, mivel általában eleve gyenge termőképességű, homok talajokon fordulnak elő. A fehér akác (Robinia pseudoacacia) levele, illetve a fák között sarjadó pázsitfüvek kiváló kiegészítő takarmányt jelentenek a vegetációs időszak elején (március) és végén (szeptember). Szakaszos legeltetés esetén is jól illeszthető a legeltetési rendszerbe, így 2 hónappal hosszabbítható meg a legeltetési idény. A fehér akác levelének emészthetősége jóval gyengébb, mint a lucernáé. Ennek ellenére nem elhanyagolható, mivel bendő kitöltő szerepe van és a fák között egyéb, hasznos növényekhez is hozzájutnak a legelő állatok.
-
Az évjárat hatása magyar szürke szarvasmarha legelő vegetációjára 2022- és 2023-ban ― Esettanulmány
29-36Megtekintések száma:320A Pro Vértes Közalapítvány kezelése alatt álló, „Szűzföld” területén, melynek természetvédelmi célú kezelése és gazdasági célú legeltetése 1998 óta magyar szürke szarvasmarhával valósul meg. A jelen munkában a legelő vegetációjának egy extrém száraz 2022-es és extrém nedves 2023-as évi adatait elemeztük az évjárathatás vizsgálata céljából, melynek során 2 × 2 m-es cönológiai felvételek adatait dolgoztuk fel. A fajok ökológiai jelzőértékeinek elemzéséhez a Borhidi-féle relatív növényökológiai mutatókat használtuk fel: a nitrogénigény relatív értékszámai (NB) és a relatív talajvíz- illetve talajnedvesség szerinti értékei (WB). Továbbá a Simon-féle természetvédelmi értékkategóriák (TVK) és a Borhidi-féle szociális magatartástípusok (SBT) szerint is értékeltük az adatokat. A vegetáció gyepgazdálkodási értékelése Klapp és munkatársai által alkalmazott fajok takarmányértékszámai alapján történt.
Az eredmények alapján a fajkészlet tekintetében szignifikáns eltérés nem alakult ki a két évben, de a borítási értékek tekintetében jelentős különbségek voltak. A csapadékos évben a kísérő fajok aránya csökkent, a gyomok és a természetes zavarástűrők aránya nőtt. A pázsitfüvek és a pillangós fajok mennyisége nőtt, ami gyepgazdálkodási szempontból fontos.
-
Gyepesített területek fajgazdagságának növelése kolonizációs ablakok segítségével
49-55Megtekintések száma:179Vizsgálatunk célja vetett gyepek fajgazdagságának növelése volt, melynek során egy sokfajos magkeveréket vetettünk úgynevezett „kolonizációs ablakokba”. A Hortobágyi Nemzeti Parkban nyolc – 2005-ben gyepesített területen –, 2013 őszén területenként három darab (1 m2, 4 m2 és 16 m2) kolonizációs ablakot létesítettünk. Talajmunkákat követően az ablakokba szikesés löszgyepi célfajok magjait tartalmazó, 35 fajból összeállított sokfajos magkeveréket vetettünk. A vizsgálat során a vetett fajok mindegyikét sikerült megtalálnunk: 31 faj már 2014-ben megtelepedett, 7 faj borítása szignifikánsan nőtt 2015-re. Kimutattuk, hogy a célfajok fajszáma és összborítása is a nagyobb méretű ablakokban volt a legnagyobb. A legsikeresebben betelepülő faj a Dianthus pontederae volt, amelynek minden ablaktípusban növekedett a borítása. A gyomok borítása 2014-ben 26-31%, 2015-ben 16-23% volt, így intenzív gyomosodás nem veszélyezteti a gyepesített területeket. A kolonizációs ablakok alkalmasak a gyepesített területek fajgazdagságának növelésére. A talajelőkészítés alkalmas volt a vetett kompetítor füvek dominanciájának megtörésére, ezáltal csökkentette a mikroélőhely-limitációt, a diverz magkeverék vetése pedig csökkentette a propagulum-limitációt. Ahhoz, hogy a célfajok a környező területekre is kiterjedjenek, elengedhetetlen a területek hosszú távú megfelelő kezelése.
-
A Jaba-menti (Ságvár) száraz legelők értékelése: A „Vad- és legelőgazdálkodás időszerű kérdései” című tanácskozás (MTA Budapest – Kaposvári Egyetem, 2006. május 18-19.) tudományos közleményei
62-72Megtekintések száma:150Hazánk fűtársulásai jelentős természetvédelmi értékű területek, annak ellenére, hogy eredeti, ősi állapotú, több száz éves füvesek nagyon kevés helyen maradhattak fenn. Értékes fajkészletük azonban – szerencsére – mégsem lett teljes egészében a múlté, mert idővel az eredeti füvesekhez nagyon hasonló, értékes fajokban gazdag másodlagos társulások fejlődtek ki. Ilyenek a külső-somogyi tájegységhez tartozó Jaba-völgy száraz füvesei.
E tanulmányban cönológiai, természetvédelmi és gazdasági szempontból értékeljük a Ságvár környéki lösz-pusztagyep (Salvio–Festucetum rupicolae) és pusztarét (Cynodonti–Poëtum angustifoliae) társulásokat. A füvesek számára hosszú távon szükséges fenntartó kezelést az állattartáshoz kötődő kaszálás, legeltetés biztosítja, azokat évszázadok óta következetesen, természetszerűen használják, és a társulásokban értékes, reliktum elemek maradtak fenn.
A területre flóralistát és fitocönológiai felvételeket készítettünk. Becsültük az állományok természetvédelmi és gazdasági (hozam és minőség) értékét. Számos új flórisztikai adattal szolgálunk. Eredményeink előzetes jellegűek, természet- és környezetgazdálkodási jelentőségük is van. A viszonylag gyors, de eléggé megbízható, hagyományos rét- és legelő mennyiségi és minőségi hozambecslés mai alkalmazhatósága is érdekel bennünket. -
Szakzsargon a gyepgazdálkodásban : – Európai Uniós szakkifejezések honosítása – irodalmi áttekintés –
3-7Megtekintések száma:428A mostani pályázati időszakban újra előtérbe kerültek a gyepek illetve legelők. Azok a szakemberek, akik a H2020 pályázatokkal foglalkoznak, illetve azok az oktatók-kutatók, akik az egységes statisztikai kimutatásokat veszik alapul, rendkívül fontos, hogy következetesen, mindig ugyanazt a szakkifejezést használják. Ehhez ad némi támpontot ez az összefoglalás. Mivel a hazai gyepgazdálkodásnak komoly múltja van, ezért elsősorban a magyar szakkifejezésekből indultunk ki. Sokszor nehéz összeegyeztetni az angol-német-spanyol kifejezéseket a magyar szakzsargonnal.
-
Abrak-kiegészítés hatása húsmarhaborjak teljesítményére a legeltetési periódusban és az azt követő hízlalásban
51-54Megtekintések száma:118A szerzők arra kerestek választ, hogy a húsmarhatartásban a bikaborjak kiegészítő abrakolása milyen hatással van a borjak növekedésére és a tehenek kondíciójára.
Két egymást követő évben összesen 65 tehén + borjainak vizsgálatai alapján megállapították, hogy a kiegészítő abraketetésben részesült bikaborjak súlygyarapodása 7,4%-kal nőtt, mindehhez átlagosan 2,73 kg napi abrakfogyaszlás párosult. A választást követő hízlalásban nem volt különbség a korábban legelőn abrakolt, ill. abrak-kiegészítésben nem részesült borjak teljesítménye között.
A borjak kiegészitö abrakolása nem befolyásolta a tehenek legeltetés alatti súlyváltozását és kondícióját. -
Állati magterjesztés, kiemelten a vaddisznó (Sus scrofa) szerepe a növényzeti mintázatok kialakulásában – áttekintés
39-47Megtekintések száma:160A pollináció mellett a növényi szaporítóképletek terjesztése a növényi génáramlás egyik legfontosabb biztosítója. Az állatok általi magterjesztés (zoochoria) a hatékonysága és a terjesztési távolság nagysága miatt fontos szerepet tölt be a növényi génáramlásban. A terjesztett növények lehetnek számunkra, illetve az adott életközösség számára hasznosak, de nem kívánatosak is (például őshonos vs. idegenhonos fajok). Jelen irodalmi áttekintés célja képet adni az állati magterjesztés, kiemelten egy nagyhatású, és igen ellentmondásos megítélésű vadfajunk, a vaddisznó (Sus scrofa) magterjesztésének a növényzeti mintázatok alakításával betöltött ökológiai szerepéről, pozitív és negatív hatásairól. A téma természetvédelmi szempontból, illetve mindazon gazdálkodási ágazatok (erdő- és vadgazdálkodás, gyepgazdálkodás, szántóföldi növénytermesztés) szemszögéből is érdekes lehet, amelyek számára valamilyen módon jelentősek azok a lágyszárú és fásszárú növények, amelyeket a vaddisznók terjeszthetnek.
-
Eltérő hasznosítású dunántúli-középhegységi gyepek takarmányértékeinek változása
26-33Megtekintések száma:475A jelen munkában a Dunántúli-középhegység (Tihanyi-félsziget, Bakony, Keszthelyi-hegység) eltérő gazdálkodású gyepeiben folytattunk összehasonlító cönológiai vizsgálatokat. Értékeltük a fajösszetételben és borítási értékekben, elsősorban a gazdasági szempontból értékes fajok esetében végbement változásokat, az esetleges regeneráció vagy degradáció mértékét, illetve azt, hogy a növényzeti eltérések a gyepek takarmányozási értékében hogyan változnak. Felmértük, hogy milyen mértékben jelentek meg vagy tűntek el a fontos pázsitfüvek és pillangósvirágúak, hogyan változott a túllegeltetést elviselő fajok aránya, milyen a legeltetett, illetve a nem legeltetett területek növényi összetétele. Az eredmények alapján a vizsgált gyepekre általában jellemző a kedvezőtlen fajösszetétel, melynek kialakulása visszavezethető a rossz gazdálkodási stratégiára, a technológiai fegyelem hiányára. A vizsgált gyepek közül az összehasonlítási időszak alatt gyepgazdálkodási szempontból értékesebbé vált a Belső-tó melletti zárt gyep, ahol megváltoztatott művelési móddal kaszálóból szürkemarha legelőt alakítottak ki, és a sólyi volt (túl)legeltetett gyepek, valamint a vad-parlagi legelő, ahol felhagytak a legeltetéssel. A legjobb takarmányértékű fajok borítottsága itt is csökkent ugyan, de a gyepek összborítottsága jelentős mértékben növekedett, ezért a takarmányértékük nőtt. A felhagyott gyepekben a kezdeti fajszámnövekedés után viszont megindult a cserjésedés, amely idővel fel fog gyorsulni. Ez indokolja e területek további legeltetését, fenntartását megfelelő terhelés mellett.
-
Természetvédelmi kezelések hatása gyepterületek vegetációjára a Gyöngyösi Sár-hegy TT mintaterületein
37-46.Megtekintések száma:358Az antropogén eredetű gyepes területek Magyarország leginkább fajgazdag élőhelyei közé tartoznak, ami különösen érvényes a hegyi rétekre, de a középhegységi szárazabb lejtők gyepeire is. Fennmaradásukat több tényező veszélyezteti, így a természetes szukcesszió is. A természetvédelmi kezelések egyik feladata a cserjésedés visszaszorítása, vagy cserjeirtással újabb élőhely-foltok kialakítása. A sár-hegyi mintaterületeinken cserjés, száraz-tölgyes, pionír rezgőnyár dominálta vegetáció típusban kialakított, különböző módszerrel kezelt gyepfoltok vegetációját hasonlítottuk össze 2×2 méteres kvadrátok alkalmazásával. A jelen munkában a 2013. és a 2017. évi adatokat közöljük. A felvételeket természetvédelmi mutatók (szociális magatartásformák, természetvédelmi értékkategóriák, Pignatti- és Raunkiaer-féle életformák), valamint statisztikai módszerek (klaszter- illetve DCA-analízis) segítségével elemeztük. Eredményeink egyértelműen rámutattak a természetvédelmi kezelés szükségességére a gyepfoltokon. A már 2013-ban is rezgő nyár (Populus tremula) csemeték által dominált területet a fásszárú fajok 2017-re teljesen összefüggően borították, a lágyszárú gyomokat is kiszorítva, így itt a gyep kialakítására rendszeres beavatkozás nélkül nincs lehetőség. A kezelt (cserjeirtott és kaszált), majd 2012-ben felhagyott gyepeken is megindult a cserjésedés, ami a 2013-ban még tömegesen jelen levő védett árvalányhaj-fajok (Stipa spp.) szinte teljes eltűnéséhez vezetett. Ezzel szemben a vizsgálatunk időtartama alatt is, és mintegy 20 éve folyamatosan kaszálással kezelt területek vegetációja nem változott lényegesen, a zavarásra, illetve természetességre utaló fajok borításának aránya stabil maradt. Az eredmények alátámasztják, hogy a jövőben továbbra is szükség van a száraz tölgyes, bokorerdő, cserjés helyén kialakított gyep fenntartásához a rendszeres kaszálásra, illetve esetenként cserjeirtásra is, így stabilizálva az élőhelyek magas fajdiverzitását.
-
Gyeprestaurációs esélyek lehetőségek különböző élőhelyeken, eltérő állatokkal végzett legeltetés során.: Áttekintő esettanulmányok I: fás legelők, erdőirtások
41-46Megtekintések száma:998Since 1992, data on the vegetation of the various grasslands in the country have been collected continuously and in recent years the vegetation of these areas has been surveyed repeatedly to monitor changes. Our aim has been to identify the conservation values and grassland management values of grasslands grazed by different animals, grasslands and wooded pastures that have been planted or restored. In the Pannonian region, we have also carried out studies in lowland mid-range, hilly areas. Areas grazed by horses, Hungarian grey cattle, sheep, goats and domestic water buffalo. The results of grazing with different animals at several study sites have been monitored and have been continuously monitored since 1994. In this paper, a brief overview of the results of the conversion of wooded pastures and deforested areas to pasture is presented.
Results from three wooded pastures and one shrubland are summarised. Results from Hungarian grey cattle sheep and Hungarian domestic buffalo pasture are summarised. In all areas, grazing was successful in maintaining habitats. The maintenance of the scrub area and the preservation of its mosaicity were best ensured in the Hungarian grey cattle pasture. Sheep were responsible for maintaining the grassland vegetation. Water buffaloes ensured the maintenance of the pasture.
-
A Duna menti homoki gyepek biomasszája
31-35Megtekintések száma:343Festuca taxa are important grassland species in the pannonian vegetation, and are defining members of it where conditions are too extreme for most plants. Based on grassland management surveys, habitats of narrow-leaved or small Festuca species are an indicator of poor productive capacity, but are important in terms of nature conservation. The significance of these grasslands are likely to be increasing in line with climate change and expanding dry habitats.
-
A legeltetés hatásának gyepgazdálkodási és természetvédelmi vizsgálata Tapolcai- és Káli-medencei lólegelőn a 2008. évi legeltetési idényben
65-72Megtekintések száma:496A vizsgált területek a Tapolcai- és a Káli-medencében találhatók Köveskál és Nemesgulács települések közelében. Nemesgulács határában 6 hektárnyi területen 4 lovat tartanak szabad legeltetéssel (0,7 ló/ha) a Cynodonti-Poëtum angustifoliae gyepen, mely egy domboldalon helyezkedik el. A lejtő alsó és felső egyharmadában végeztünk botanikai felvételezéseket. A területen korábban szőlőt termesztettek. Köveskál határában 2 lóval legeltetett, kb. 1 hektárnyi gyep szintén a Cynodonti-Poëtum angustifoliae. Itt közvetlen a legelő mellett találtunk kontroll területet, mely egy Salvinio-Festucetum rupicolae asszociáció. A területet korábban juhokkal legeltették. Minden mintaterületen 5-5 db 2×2 m-es kvadrátot jelöltünk ki. A kvadrátokat Braun-Blanquet (1964) módszerével felvételeztük 2008-ban havonta. Az adatok feldolgozása során az analitikus bélyegek közül a borítást (D), a fajszámot (n) értékeltük. A természetvédelmi szempontból fontos értékek közül a relatív nitrogén igény (NB), a szociális magatartási formák (SBT) (Borhidi, 1995), és a természetvédelmi értékkategóriák (TVK) (Simon, 2000) voltak értékelve. A nemesgulácsi legelőn a lejtő alsó harmadában nagyobb a tápanyagban gazdag termőhelyekre jellemző fajok aránya, mint a lejtő felső harmadában, illetve megjelent a trágyázott talajokra jellemző nitrogénjelző Artemisia vulgaris. Ennek oka a tápanyag lemosódás. A gyep alacsony takarmányértékének oka az értékes pázsitfű- és pillangós fajok hiánya, valamint az 51,8%-os összborítás. A gyep értékes fajait az állatok kilegelték, és a kitaposás is megfigyelhető volt. Figyelembe véve a lovak válogatását, fajösszetétele alapján e társulás nem való lólegelőnek. Helyette juhokkal jobb hatásfokkal lehetne hasznosítani a területet. A köveskáli legelőn kiemelkedően nagy a tápanyagban gazdag termőhelyek növényeinek aránya. Mindkét térszínen a természetes zavarástűrők borítása volt a legnagyobb, 35% körüli abszolút borítással voltak jelen. A természetvédelmi értékkategóriák szerinti legnagyobb különbség a társulásalkotó fajok nagyfokú csökkenése a volt legelt területeken. Ezt a Poa angustifolia kilegelése okozta, amely takarmányozástanilag a legértékesebb faj a társulásban. A borítottság hiánya miatt a jövőben erős gyomosodás várható. A túllegeltetésnek és a rossz legeltetési módnak köszönhetően a hasznosított rész összborítása töredéke a természetközelibb, kontroll gyepének.