Keresés

Keresési eredmények

• Az ORVOSTUDOMÁNY „LEGSETÉTEBB MEZEJE” PSZICHOLÓGIAI ISMERETEK A HABSBURG BIRODALOM ORVOSI FAKULTÁSAINAK TANANYAGÁBAN A 18–19. SZÁZAD FORDULÓJÁN

  78-103

  Kovács Janka

  Megtekintések száma:

  231

  A 18. század második felében – az antropológiai szemlélet térhódításával – fokozódó érdeklődés mutatkozott az embertudományok, és különösen a pszichológia, vagy korabeli kifejezéssel lélektudomány iránt. A lélek helyének, szerepének és az emberi testre gyakorolt befolyásának kérdése immáron szerves részét képezte az orvosi, filozófiai és antropológiai diskurzusoknak, az „elmebetegek” ellátásának problémája pedig korábban nem tapasztalt kihívást jelentett a hatalom és az orvostudomány képviselői számára. Az orvosi oktatásban azonban – megfelelő intézményi háttér hiányában, amely „gyakorlóterepet” jelenthetett volna az orvostanhallgatók számára – a lélek és elme betegségeinek szentelt önálló kurzusok viszonylag későn jelentek meg. Az első pszichiátriakurzusok tervezeteit csupán az 1840-es években nyújtották be az Udvari Tanulmányügyi Bizottsághoz a Habsburg Birodalom két legnagyobb, a 18. század végén alapított tébolydáinak (Bécs, 1784; Prága, 1790) főorvosai. Az intézményi háttér hiányosságai ellenére azonban a pszichológiai ismeretek már a 18. század végétől egyre hangsúlyosabban jelentek meg az orvosi oktatásban a fiziológa-, patológia- és államorvostani kurzusok keretein belül, amelyek összefoglaló ismereteket nyújtottak a lélek helyéről, szerepéről, a testre gyakorolt hatásáról és a lélek/elme leggyakoribb betegségeiről (melankólia, mánia, hisztéria, hipochondria), reflektálva a 19. század elejének új elméleteire és elméletalkotóira (például Pinel, Esquirol, Heinroth, Reil) is. A tanulmány a Habsburg Birodalom három orvosi fakultásának tanrendjeit és tankönyvi programját hasonlítja össze, és amellett érvel, hogy a 18–19. század fordulójától a lélektudomány – mint elsősorban elméleti diszciplína – az orvostudomány és az orvosi oktatás egyik legfontosabb „segédtudományává” vált.

• A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR MEGALAPÍTÁSA ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYAR EGYETEMPOLITIKA

  104-122

  Újváry Gábor

  Megtekintések száma:

  160

  A komoly, Mária Terézia korabeli előzményekre visszatekintő és a 20. század elején erősödő magyarországi közgazdasági képzés jövője a 19. század végétől állandó vitatéma volt. Bár a legtöbben az önálló közgazdasági egyetem létrehozását támogatták, ez 1920-ban – a részben független a Közgazdaságtudományi Kar létrehozásával – csak félig-meddig valósult meg. Az elhelyezési és finanszírozási nehézségekkel küzdő Kart végül 1934-ben olvasztották a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetembe. A több felsőoktatási intézményt (Műegyetem; Közgazdaságtudományi Kar; Állatorvosi Főiskola és a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola) érintő átalakítás sikeresnek bizonyult. Bár a gazdasági világválság következtében a közgazdász hallgatók száma az 1930-as években csökkent, az évtized végétől rendkívül gyors emelkedésnek indult, s a háborús konjunktúra miatt a közgazdasági képzés szerepe is nőtt. A Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemet végül csak 1948-ban hozták létre, a kommunista hatalomátvétel következtében azonban már teljesen más jelleggel, miként azt az önálló intézmény támogatói a 20. század első felében képzelték.

• Új műegyetemek alapítási kísérletei a 20. század első évtizedében- A csaknem megnyílt temesvári műegyetem

  90-101

  Batalka Krisztina

  Megtekintések száma:

  225

  A dualizmus korának nagyarányú ipari fejlődése és a Királyi József Műegyetem túlzsúfoltsága miatt szükségessé vált a 20. század fordulóján egy második műegyetem felállítása. A szakemberek, a Királyi József Műegyetem
  tanárai, illetve a kormány is azt javasolta, hogy ezt az egyetemet Temesváron, a Délvidék ipari központjában hozzák létre. Ehhez mind gazdasági, oktatási és nemzeti szempontokat is figyelembe vettek.
  A konkrét tervekkel ugyan 1917-re elkészültek, de történelmi okok miatt az intézmény csak 1920 őszén nyílhatott meg, most viszont már román politechnikumként. Temesvár mellett Kassán tervezték a harmadik
  magyar műszaki egyetem fölállítását, de az előkészületekkel nem jutottak olyan messzire, mint Temesvár esetében.

• A rámizmus oktatásának története II. rész

  Kecskeméti Gábor

  Megtekintések száma:

  234

  A tanulmány áttekinti a rámizmusnak a Magyar Királyság és Erdély tudományos, pedagógiai és kulturális életében kimutatható helyi hatásait, a hazai rámista nyelvtani, retorikai, homiletikai és logikai kiadványokat, a rámista megfontolásoknak és összetevőknek a hazai oktatásban való jelenlétét. A magyarországi és erdélyi recepció bemutatott tényei alapján kijelenthető, hogy a legfontosabb kálvinista iskolákban, a gyulafehérvári, a kolozsvári, a sárospataki, a váradi és a debreceni kollégiumban a 17. század közepén és második felében a tudományok egész rendszerezésére kiterjedő rámista hatás érvényesült, amelynek egyes összetevői egészen a 18. század közepéig megmaradtak. Az alapvetően a melanchthoniánus rendszerezések mellett kitartó lutheránus iskolákat szórványos, de szintén nem jelentéktelen rámista hatás érte el, többnyire szinkretikus formákban.

  A rámista magyar írók – gyakran puritán meggyőződést kifejező – irodalmi műveit fogalmi egyszerűség, áttekinthetőség, követhetőség jellemzi. A racionális érvelésben csak kevés belletrisztikus elem, érzelmi hatáskeltés, eredeti irodalmi eszköz fordul elő. Az elsősorban a gondolatmenet értelmi rendjére ügyelő kifejtési mód összefügg a szerzők rámista meggyőződésével. Szigorú rámista elméleti alapról csak elenyészően csekély hányada látható be azoknak a deviációs műveleteknek, amelyek az irodalmi műveket megkülönböztetik a szabatos, tárgyilagos, racionális diskurzus természetes rendjétől.

• A TUDOMÁNYOK FEJLŐDÉSE AZ OLMÜTZI EGYETEMEN A 17-18. SZÁZADBAN

  111-130

  Spacilova Libusc

  Megtekintések száma:

  77

  A17-18. században. Jezsuiták 1566-ban alapítottak gimnáziumot Olmützben, melyet 1576-ban a filozófiai, 1582-ben teológiai fakultással egészítettek ki. A jezsuita oktatási rendszert leíró dokumentum a Ratio et institutio studiorum az oktatást három lépcsőfokra osztotta, melynek legmagasabb szintjét studia superioranak nevezték, és a filozófiát és teológiát foglalta magában. A második évtől a diákok matematikát, asztronómiát és geográfiát, a harmadik évben 1637-től kezdve etikát tanultak. A jezsuiták a természettudományok oktatásának nem szenteltek különösebben nagy figyelmet, mivel ezek a tárgyak az egyház tekintélyét aláásták és az alapvető egyházi dogmáknak ellentmondtak. Ennek következtében a 17. század második felében és a 18. század elején csak nagyon sporadikusan fejlődött ki egzakt természettudományos kutatás és oktatás. Mégis az olmützi egyetemen voltak olyan oktatók, akik matematikai, fizikai és csillagászati kutatással foglalkoztak, köztük számos külföldi származású tudós. A skolasztikus disputációkban az egyházi hatóságok által jóváhagyott témák, többnyire ellentmondásos témák kerültek elő. Ennek ellenére itt is találkozunk természettudományos témákkal filozófia, biológia, kémia, fizika és matematika tárgykörében, bár korántsem akkora létszámban, mint az kívánatos lett volna.

• Az alá nem írt alapítólevél - A közgazdaságtudományi kar terve

  102-110

  Zsidi Vilmos

  Megtekintések száma:

  165

  A budapesti közgazdaság-tudományi kar alapításának kalandos története a 19. század közepéig nyúlik vissza. Jelen írás a régi századfordulótól vázolja az eseményeket, amelyek elvezettek az egyetemalapításig.
  1918-ban a kettős monarchia összeomlásának végnapjaiban csak egy aláírás választotta el a tervet a megvalósulástól. A tanulmány hosszabban tárgyalja ifj. Erődi-Harrach Béla Közgazdaságtudományi Egyetem
  című írását, amely az 1918-as kísérletnek, valamint az 1920-as alapításnak is az alapját képezte. Ugyanakkor máig ismeretlen maradt a szakirodalomban.

• Az EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM IRATAINAK SORSA AZ 1950-ES ÉVEKBEN

  196-233

  Tóth Krisztina

  Megtekintések száma:

  178

  Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az alapítástól, 1635-től folyamatosan vezetett anyakönyvek, majd a rektori és a dékáni hivatalokban keletkezett iratok és jegyzőkönyvek tárolása a 20. század elején már nagy kihívások elé állította az intézményt. 1948-tól a papírtakarékosság jegyében kiadott selejtezési rendeletek és utasítások, valamint az 1950-ben megjelent levéltári rendelet értelmében nagyarányú iratselejtezési munkák kezdődtek, az ezek után megmaradt iratokat pedig a Magyar Országos Levéltár részére adták át. Az 1635 és 1900 közt keletkezett iratokat 1951-ben szállították el az egyetemről. 1952-től a selejtezések mellett a Magyar Munkásmozgalmi Intézet számára is át kellett adni iratokat, így az 1900 után keletkezett iratoknak csak a töredéke került be végül az Országos Levéltárba 1953 és 1955 között. 1956 novemberében egy belövés következtében az Országos Levéltárban tűz ütött ki, és az egyetem összes beszállított irata elpusztult. Az 1948 és 1956 közti időszakban az Eötvös Loránd Tudományegyetemet pótolhatatlan veszteség érte, hiszen óvatos becslések szerint körülbelül 2500 iratfolyóméter anyagából mindössze 20 iratfolyóméter maradt meg, és ezzel nemcsak iratait, de múltjának nagy részét is elvesztette.

   

• Matematikai doktori iskola a Debreceni Tudományegyetem matematikai szemináriumában a 20. század elején (1927-1940) 1. rész

  Kántor Tünde

  Megtekintések száma:

  249

  Két részből álló irásunkban 16 matematikai disszertációt mutatunk be szerzőik (15 fő) életrajzi adataival és későbbi karrierjének felvázolásával. Ezen disszertációkat 1927 és 1940 között Dávid Lajos professzor vezetésével írták. Ezen időszakban ő volt a Debreceni Tudományegyetem Matematikai Szemináriumának vezetője. A dolgozatok témái kapcsolódtak az ő tudományos munkásságához, így például a matematika történetével (a két Bolyai munkássága) vagy a matematikai elemzés problémáival. A disszertációkat külön könyvként adták ki. Később ezeket Dissertationes Davidianae Debrecen 1927–1940 nevű kolligátumban gyűjtötték össze. Megemlítendő, hogy az összeállítás nem tartalmazza Kárteszi Ferenc értekezését akinek munkáját a filozófia doktorainak disszertációi között találtuk meg. Az első részben 1927 és 1934 közötti időszakot tekintjük át.

• Az eperjesi evangélikus kollégium tanárainak egyetemjárása a 19. század közepéig

  177-189

  Kónya Péter

  Megtekintések száma:

  89

  University Studies of Professors at the evangelical Colleg of Presov up to 19th century. Evangelical College in Presov, as one of the most important evangelical schools in Hungary, considered the high quality education of its teachers to be very important since its establishment, and as a rule, the positions of professors were occupied by the graduates of German universities. Before establishment of the College, the Town Council likewise had seen to it that the humanistic „gymnasium” had been lead by rectors with high quality university education. This paper aims at creating a portrait of studies of professors at Evangelical College in Presov, and at its predecessor – the Municipal Lutheran Gymnasium over a period of three centuries, from the half of the 16 th to the half of the 19 th centuries whereby the data about its rectors, conrecors and subrectors were used as a source. In the period of these three centuries 111 Presov Evangelical rectors, conrectors and subrectors acquired their education at 26 universities or colleges. Most of them, 34, studied at Wittenberg (30%), followed by Jena (11), Tübingen (7), Thorn (6), Halle (4), Vienna (4) and Frankfurt (4). Three of them graduated from the University in Altdorf, two in Greifswald and the Reformed College in Sarospatak and by one in Rostock, Prague, Gdansk, Graz, Strassburg, Helmstädt, Erfurt, Giessen, Erlangen, Rinteln, Paris, Vratislav, Dresden and Göttingen. Other 16 professors studied at unknown places, eventually did not obtained higher education. 20 professors obtained their education at more than one university or college, most of them (7) in the first period of existence of the College (1667–1711), and least of them (2) in the first half of the 19 th century.

• A 18. SZÁZADI PESTI JOGI SZAKISKOLA ÉS TANÁRA, PAULUS LUCAS PERGHOLD

  31-60

  P.Szabó Béla

  Újvári Emese

  Megtekintések száma:

  185

  A 18. század második felében Pest városában egy sajátos oktatási intézmény működött: a város egy jogi szakiskolát működtett 15 éven át, ahol elsorban római jogot és kánonjogot oktatott a város alkalmazásában álló professzor. A tanulmány az iskola történetét dolgozza fel külön figyelmet fordítva az intézmény egyetlen professzorának, a karintiai származású Paulus Lucas Pergholdnak életére, oktatási tevékenységére és tudományos munkásságára.

• CZAKÓ JÓZSEF FŐORVOS, A MAROSVÁSÁRHELYI MAGYAR ORVOSKÉPZÉS KLINIKAI HÁTTERÉNEK MEGTEREMTŐJE: Az Első Erdélyi Szívműtét Története

  67-78

  Veress Éva

  Megtekintések száma:

  162

  A tanulmány dr. Czakó József, sebész főorvos, szanatóriumi és kórház-igazgató, egyetemi tanár életével, munkásságával foglalkozik, melyről nagyon kevés összefoglaló írás jelent meg eddig. Fontos orvostörténeti adatokat, igyekszik kihozni az ismeretlenség homályából és átmenteni az utókorra, melyek a Marosvásárhelyi Szanatórium létrehozásával, és az Erdélyben elvégzett első szívműtéttel, az új kórház megszervezésével, valamint a Marosvásárhelyen 1944-ben elindult magyar nyelvű orvosképzéssel kapcsolatosak. Szakirodalmi források és egyedi dokumentumok igénybevételével, valamint a szerző saját tapasztalatai alapján, a Czakó hagyatékra támaszkodva, menti át a fontos adatokat, mely által a múlt század eleji kisváros egészségügyi viszonyairól, új információkra és fontos részletekre derül fény.

• Néprajz a magyar egyetemeken 1960-ig

  Paládi-Kovács Attila

  Megtekintések száma:

  203

  Az első néprajzi tanszékeket Magyarországon viszonylag későn alapították, az elsőt Szegeden 1929-ben, a következőt Budapesten 1934-ben hozták létre. A néprajzi tematika azonban a hazai tudományos kutatásban és egyetemi oktatásban sokkal korábban megjelent. Egy korábbi feltevés szerint valószínűleg Erdélyi János – az 1860-as években a sárospataki református kollégiumban a magyar irodalomról tartott előadásaiban – foglalkozott legelőször néprajzzal (a népköltészet alkotásaival) főiskolai szinten. Egy későbbi publikáció a budapesti egyetemen a 18. század végén tanító professzorok folklorisztikai előadásait valószínűsíti. Cornides Dánielt (1732–1787) a magyar ősvallás (és nem mellesleg a magyar kocsizás) kutatóját 1784-ben nevezték ki a „történeti segédtudományok” professzorává. Kortársa, Dugonics András (1740–1818) ugyan a matematika professzora volt, de népköltészet-kutató tevékenysége jóval ismertebb. Hiszen irodalmi munkáiban nagy számban találhatók mesék, példabeszédek, proverbiumok, sőt népszokások is.

   

   

   

• Matematikai disszertációk - A Debreceni Tudományegyetem matematikai szemináriumában a 20. század elején (1927-1940) 2. rész

  162-193

  Kántor Tünde

  Megtekintések száma:

  160

  Két részből álló írásunkban 16 matematikai disszertációt mutatunk be szerzőik (15 fő) életrajzi adataival és későbbi karrierjének felvázolásával. E disszertációkat 1927 és 1940 között Dávid Lajos professzor vezetésével írták. Ebben az időszakban ő volt a Debreceni Tudományegyetem Matematikai Szemináriumának vezetője. A dolgozatok témái kapcsolódtak az ő tudományos munkásságához, így például a matematika történetével (a két Bolyai munkássága) vagy a matematikai elemzés problémáival. A disszertációkat külön könyvként adták ki. Később ezeket Dissertationes Davidianae Debrecen 1927–1940 nevű kolligátumban gyűjtötték össze. Megemlítendő, hogy az összeállítás nem tartalmazza Kárteszi Ferenc értekezését, akinek munkáját a filozófia doktorainak disszertációi között találtuk meg. Az első részben az 1934 és 1940 közötti időszakot tekintjük át.

   

• A Debreceni Református Kollégium 17. századi professzorainak neolatin halotti költeményei

  Posta Anna

  Megtekintések száma:

  280

  A korabeli alkalmi költemények (például az üdvözlő versek, esküvői és halotti költemények) kiváló betekintést engednek Debrecen 17. századi protestáns szellemi műveltségébe és a korabeli értelmiség közötti kapcsolatokba: A 17. század utolsó évtizedeiben különösen utóbb említettek váltak népszerűvé Debrecenben, hiszen hét halotti költemény-gyűjtemény is megjelent 1679–1700 között 1. Sympathia Memoriae (1679,
  Köleséri Mihály halála alkalmából), 2. Lamentum Metricum (1681, Mártonfalvi Tóth György halálakor),
  3. Parentatio lugubris (1681, Nógrádi Mátyás elhunyta okán), 4. Brabaeum vitae (1683, Köleséri Sámuel temetésére), 5. Hedera Poëtica (1686, Felvinczi Sándor elhunyta után), 6. Epicedium perennitati (Szenczi
  A. Pál halála alkalmából), 7. Honor Posthumus (1700, Szilágyi Tönkő Márton elhunyta alkalmából).
  Tanulmányunk két kiválasztott kötet (Parentatio lugubris, Honor Posthumus) vázlatos áttekintésével és a kollégiumi professzorok halotti költeményeinek részletes filológiai elemzésével igyekszik képet adni a 17. századi Debrecen értelmiségének nyelvi műveltségéről, költői teljesítményeiről és kapcsolatrendszeréről.

• A KÉTÉVES LEVÉLTÁROSKÉPZÉS MEGSZERVEZÉSE 1958–1960 KÖZÖTT

  122-133

  Keresztes Csaba

  Megtekintések száma:

  98

  A megnövekedett levéltári és iratkezelési feladatok miatt a felsőfokú levéltárosoktatásra égető szükség mutatkozott a 20. század második felében. Az első kezdeményezést követően, az 1950 és 1955 között működő egyetemi levéltárosképzés megszűnése után, a levéltári területet irányító minisztérium által szervezett kétéves tanfolyam a hiányt csak részben pótolta be, a kidolgozatlanság és a számonkérés hiányai miatt csak részsikernek értékelhetjük. Értékének tekinthető, hogy célirányos tudásanyagot igyekezett átadni, olyan résztvevőknek, akik eleve levéltárban dolgoztak, így nem „elit” történészképzésnek tekintették a képzést. A tanfolyam hibáinak kijavítása az időközben újra megindult egyetemi levéltárszak miatt elmaradt.

   

• Pozsonyi protestáns joghallgatóból katolikus jogászprofesszor Linzben: Johann Ferdinand Behamb

  P. Szabó Béla

  Megtekintések száma:

  161

  Pozsonyi protestáns joghallgatóból katolikus jogászprofesszor Linzben (Johann Ferdinand Behamb). A 17. század magyarországi származású jogi írói közül mind termékenységével, mind ismertségével kiemelkedik a pozsonyi származású Johann Ferdinand Behamb, aki rekatolizálása után Linzben lett jogtanár a felső-ausztriai rendek szolgálatában. A tanulmány megkísérli rekonstruálni Behamb tanulmányait és tanári tevékenységét, felhívva a figyelmet egy sajátos korabeli felsőfokú iskolatípusra (Landschaftschule) is.

   

• A NAGYSZEBENI JOGAKADÉMIA TANÁRAI (1844–1887) REKONSTRUKCIÓS KÍSÉRLET

  187-200

  P.Szabó Béla

  Megtekintések száma:

  83

  A 19. században és a 20. század elején a magyarországi és erdélyi jogakadémiák fontos szerepet töltöttek be a soknemzetiségű Kárpát-medence értelmiségének képzésében, különösen a hivatalnokképzésben. Ezen intézmények között talán a legkülönösebb sorsú a nagyszebeni jogakadémia volt. Az alábbi adattár – tudomásunk szerint – az első kísérlet arra, hogy rekonstruáljuk a nagyszebeni jogakadémia tanári karának összetételét az intézmény fennállásának valamivel több, mint négy évtizede alatt. Az összeállítás a rendelkezésre álló nyomtatott és levéltári forrásokon alapul.

   

• Egy méltatlanul elfeledett egyetemi kiadványsorozat - A Debreceni Református Kollégium Tanárképző Intézetének dolgozatai

  126-141

  Győri L. János

  Megtekintések száma:

  120

  A budapesti Eötvös Collégium mintájára szerveződő debreceni Református Tanárképző Intézet 1925–1952 között kiegészítő képzés keretében a hazai református középiskolák számára nevelt tanárokat. Az intézet hallgatói önálló tudományos tevékenység végzéséhez is komoly impulzusokat kaptak szakvezető tanáraiktól, és többen közülük a 20. század derekán a magyar kulturális élet és oktatás meghatározó alakjaivá váltak. A hallgatók doktori disszertációit és egyéb tudományos dolgozatait közlő kiadványsorozat 28 kötete 1936–1943 között jelent meg kb. 3000 oldal terjedelemben. A tanulmány az „Acta Instituti Paedagogici Collegii Debreceniensis” cimű kiadványsorozat megszületésének és  megszűnésének körülményeit és annak szellemi profilját igyekszik bemutatni.

• Csikesz Sándor teológiai professzor, a debreceni Tisza István magyar királyi Tudományegyetem 1937/38. évi rector magnificusa

  Fekete Károly

  Megtekintések száma:

  317

  Csikesz Sándor a debreceni Tisza István Magyar Királyi Tudományegyetem Hittudományi Karának egyik
  legnagyobb koncepciójú és legtevékenyebb alakja volt a XX. század első felében. 1921-től lett a Debreceni
  Lelkészképző Intézet tanára, majd 1923-ban kapta meg egyetemi tanári kinevezését. Nemzetközi megbízatásain
  túl sok más egyházi és világi tisztséget is betöltött. Csikesz Sándor professzor, mint a tudományszervezés
  és a református tudománypolitika erős egyénisége jelentős teológiai műhelyt hozott létre. Kétszer viselt
  dékáni címét, az 1937–38. tanévben pedig a Debreceni Egyetem rektorává választották. Ekkor ünnepelte
  a Református Kollégium és a Debreceni Egyetem a Kollégium fennállásának 400. évfordulóját. Csikesz
  Sándor egyetemi tanársága alatt nem volt az egyetemen olyan reformmozgalom, építés vagy újjáépítés,
  amelynek ne lett volna bátor élharcosa.

• ADALÉKOK A BRASSÓI PEREGRINÁCIÓ KORA ÚJKORI TÖRTÉNETÉHEZ: A 17–18. SZÁZAD FORDULÓJA ALKALMI NYOMTATVÁNYAINAK EGYETEMTÖRTÉNETI TANULSÁGAI

  133-149

  Nagy Andor

  Megtekintések száma:

  192

  A jelen tanulmányban a kora újkori brassói szász peregrináció történetét vizsgálom egy százéves időmetszetben (1650 és 1750 között). Az írás célja, hogy összefoglalásra kerüljenek az egyetemi anyakönyvek és a peregrinációs névtárak sporadikusan meglévő eredményei, illetve ezek kiegészítésre kerüljenek a brassói szászok egymásról készített alkalmi írásemlékeinek adataival is. A dolgozatban bemutatott eredmények példaként szolgálhatnak további olyan kutatások számára is, amelyek szándéka a kora újkori egyetemjáráshoz kapcsolódó alkalmi szövegek vizsgálata.

   

• Haendel Vilmos jogászprofesszor, a Debreceni M. Kir. Tisza István-Tudományegyetem 1942/43. tanévi rector magnificusa

  15-48

  P.Szabó Béla

  Megtekintések száma:

  168

  Haendel Vilmos 14 éven át a Debreceni Református Kollégium jogakadémiáján, további csaknem 30 éven át a debreceni tudományegyetemen oktatta a politikatudományt. Az egyetem II. világháború előtti jogi karának tanárai közül kitűnt sokoldalú egyéniségével. Debrecen politikai, társadalmi és kulturális életében évtizedeken keresztül jelentős szerepet játszott. Ugyanakkor nacionalizmusa és antiszemitizmusa is jellegzetes alakjává tette a 20. század városi közéletének. A tanulmány eddig nem összegzett adatok alapján végigköveti életútját, megkísérli bemutatni tanári tevékenységet es rektori évének eseményeit, felvillantva tudományos munkásságának legfontosabb műveit is.

• Debrecen szülötte, egyetemünk diákja és tanára, a 20. század kiemelkedő geológusa

  126-146

  Kozák Miklós

  McIntosh Richard

  Megtekintések száma:

  136

  Native of Debrecen, Student and Professor of our University, Significant Geologist of the 20th Century: Dr. Vilma Fux Székyné (1916–2006). Dr. Vilma Széky-Fux, an exceptional scientist of the 20th century, geologist and professor with Széchenyi Prize was born in Debrecen 100 years ago and passed away in Budapest 10 years ago. She carried out successful education and research at two universities contributing to geology and expert training with useful inventions and valuable works at a time of war and regime
  changes. She was member of numerous national and several international scientific boards and her results were recognised abroad as well. She worked hard in aspiring student research and refereeing the results of colleagues working for scientific degrees. Her activity as an organizer, presenter and leader in the Hungarian Geological Society was outstanding. Her work was always highly respected as reflected by her prizes. The life and works of Professor Széky-Fux should stand as an example for all of us.

• ARS DICTAMINIS - RHETORICA BONA ET UTILIS BRIEFTHEORIE, BEISPIELE VON MUSTERBRIEFEN UND BRIEFSAMMLUNGEN

  31-73

  Niederkorn Meta

  Megtekintések száma:

  148

  Az ókortól kezdve a retorika, az Ars Dictaminis és a prózai szövegalkotás különböző típusai egyrészt nagy jelentőséggel bírtak az oktatásban, másrészt az is megfigyelhető, hogy a retorika különbözőképpen volt elhelyezhető a szabad művészetek kánonján belül. Legkésőbb Alcuin-nál vált a retorika a gyakorlatban és a kormányzásban uralkodóvá. Ez azt jelenti, hogy a retorikai előírások ismerete az „educatio Regis” részévé vált, és ez legalább Eneas Silvio de Piccolomini Ladislaus Postumus (megh. 1457. 11. 23.) számára írt Tractatus de liberis educandi című művéig kimutatható. A tizenegyedik és tizenkettedik századtól az Ars dictandi helyet kapott a „dictare” szakértői, a privilégiumok, oklevelek, levelek és mindenféle más hatalmi iratok megfogalmazására szakosodott személyek nevelésében. Az egyetemek létrejöttével a retorika a bölcsészkaron („Artistenfakultät”) kapott helyet a Poetica és a gyakorlat között. A tanulmányban elemzett, a XV. század harmadik és negyedik évtizedéből származó kéziratok példaként szolgálnak arra, hogyan szervesültek a korabeli oktatásban az elmélet (Brieftheorie/Ars dictandi) és a minta-levelek. Ezek a példák ugyanis felvillantják nekünk a különböző témákat, láthatjuk a korabeli laikusokat és a papságot a társadalom minden pozíciójában, megtalálhatjuk az említett földrajzi helyeket, valamint feltárhatjuk a tanítás és a kormányzás közötti átfedéseket. Végül a sok oklevél- és levélminta alapján hangsúlyozottan megállapíthatjuk, hogy a vizsgált és hasonló compendia artis dictandi mennyire jelentős szerepet játszottak a korabeli szövegek megfogalmazásában.

   

• Mitrovics Gyula, bölcsészprofesszor a Debreceni m.kir. Tisza István Tudományegyetem 1940/41. évi Rector Magnificusa

  Vincze Tamás

  Megtekintések száma:

  210

  Mitrovics Gyula művészetek iránti intenzív érdeklődése és a Sárospatak-Debrecen tengely mentén kiformálódott protestáns identitás jelentette az alapot és keretet ahhoz a nagy ívű pályához, amelyet a pataki tanárcsalád gyermeke a XX. század első felének Magyarországán befutott. Első publikációinak sikere, pozitív visszhangja egy művészettörténészi pálya vagy esztétakarrier reményére jogosították fel a törekvő ifjú tanárt, de az „újszülött” debreceni egyetem bölcsészkarának érdekei más irányt szabtak tudományos érdeklődésének: így a neveléstudomány felé fordult a figyelme, amelynek 1917-ben magántanára, majd 1918-ban nyilvános rendes egyetemi tanára lett. Ettől kezdve párhuzamosan foglalkozott az esztétikával és a pedagógiával, 1941-es nyugdíjazásáig ő gondoskodott az itt tanuló bölcsészhallgatók neveléselméleti, neveléstörténeti és pszichológiai ismeretekkel való felvértezéséről. Mitrovics az 1940/41-es tanévben, közvetlenül a nyugdíjba vonulása előtt töltötte be az egyetem rektori tisztét. Vezetői magatartását az óvatos kompromisszumok keresése jellemezte, de az adott időszak nem is nagyon engedett mást a számára. Az ő rektorsága alatt kellett feladnia az egyetemnek a természettudományi tanszékeit, de a nem kevés diplomáciai érzékkel megáldott rektor elért annyit, hogy szakelőadók alkalmazásával folytatódjon a megszüntetett tanszékek tárgyainak előadása. Mitrovics Gyula sorsa nyugdíjasként vett igazán tragikus fordulatot: 1949-ben – némi sugalmazásra – lemondott akadémiai levelező tagságáról, majd az ötvenes évek közepén elhagyta Magyarországot. Az egykori debreceni pedagógiaprofesszor Stuttgartban töltötte utolsó éveit, ott is hunyt el 1965-ben. 

• MELLÉKDÍJAK A M. KIR. TISZA ISTVÁN TUDOMÁNYEGYETEMEN A TANDÍJON FELÜL FIZETETT TANULMÁNYI KÖLTSÉGEK VÁLTOZÁSAI DEBRECENBEN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT

  151-174

  Király Sándor

  Megtekintések száma:

  81

  Két fajtája volt az egyetemi tanulmányi költségeknek a két világháború közötti Magyarországon, az egyik a tandíj, a másik a mellékdíj. A tandíj a 19. század közepétől része volt a magyar oktatási rendszernek és azok a hallgatók, akiknek a szülei alacsonyabb társadalmi státuszúak vagy alacsonyabb jövedelműek voltak, szociális helyzetükre való tekintettel tandíjkedvezményben, vagy tandíjmentességben részesülhettek. Ezzel szemben a mellékdíjak esetében semmilyen kedvezmény vagy mentesség nem létezett, mert ezek a díjak számos egyetemi intézmény fenntartásához szükségeltettek, mint például az egyetemi menza, az Ifjúsági Betegápolási Alap vagy az Egyetemi Tanács Rendelkezési Alapja. A mellékdíjak rendszere különbözött az egyes egyetemeken, néhány mellékdíj megegyezett, míg mások nem. Gyakran különbség volt az egyes mellékdíjak összegét illetően is. Ebben a tanulmányban végig követhetjük a mellékdíjak rendszerének változását Debrecenben a két világháború között. Minden mellékdíj bemutatásra kerül, például a menza díj, az Ifjúsági Betegápolási Alap díja, vagy a két fajta fenntartási pótdíj, melyeket a gazdasági válság hatására kellett létrehozni.