Az ókortól kezdve a retorika, az Ars Dictaminis és a prózai szövegalkotás különböző típusai egyrészt nagy jelentőséggel bírtak az oktatásban, másrészt az is megfigyelhető, hogy a retorika különbözőképpen volt elhelyezhető a szabad művészetek kánonján belül. Legkésőbb Alcuin-nál vált a retorika a gyakorlatban és a kormányzásban uralkodóvá. Ez azt jelenti, hogy a retorikai előírások ismerete az „educatio Regis” részévé vált, és ez legalább Eneas Silvio de Piccolomini Ladislaus Postumus (megh. 1457. 11. 23.) számára írt Tractatus de liberis educandi című művéig kimutatható. A tizenegyedik és tizenkettedik századtól az Ars dictandi helyet kapott a „dictare” szakértői, a privilégiumok, oklevelek, levelek és mindenféle más hatalmi iratok megfogalmazására szakosodott személyek nevelésében. Az egyetemek létrejöttével a retorika a bölcsészkaron („Artistenfakultät”) kapott helyet a Poetica és a gyakorlat között. A tanulmányban elemzett, a XV. század harmadik és negyedik évtizedéből származó kéziratok példaként szolgálnak arra, hogyan szervesültek a korabeli oktatásban az elmélet (Brieftheorie/Ars dictandi) és a minta-levelek. Ezek a példák ugyanis felvillantják nekünk a különböző témákat, láthatjuk a korabeli laikusokat és a papságot a társadalom minden pozíciójában, megtalálhatjuk az említett földrajzi helyeket, valamint feltárhatjuk a tanítás és a kormányzás közötti átfedéseket. Végül a sok oklevél- és levélminta alapján hangsúlyozottan megállapíthatjuk, hogy a vizsgált és hasonló compendia artis dictandi mennyire jelentős szerepet játszottak a korabeli szövegek megfogalmazásában.