Petrányi Gyula professzor az 1953/54-es tanévben az 1951-ben önállósult Debreceni Orvostudományi Egyetemet rektori hatáskörrel bíró dékánként vezette, majd 1971-74 között az egyetem klinikai rektorhelyettese volt. Fiatalon, 38 éves korában került a Debreceni Egyetemre 1950-ben, amikor a II.sz. Belgyógyászati Klinika megszervezésével bízták meg. Kezdetben a Városi Kórház Bem téri épületében indult el a munka, a klinika telepre pedig 1951 júliusában költöztek be. 1967-től 1974-ig az I. Belgyógyászati klinika igazgatója. 1983-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikáját vezette, egyúttal az Országos Belgyógyászati Intézet igazgatója volt. A 24 éves debreceni tevékenysége során a korábbi nemzetközi tapasztalatait is kamatoztatva új, a kor színvonalának megfelelő klinikát hozott létre. Olyan belgyógyászati ellátás alapjait rakta le, melyben megfért az integratív szemlélet és a subdiszciplináris specializáció. Nagyszámú kiadást megélt belgyógyászati tankönyvei orvosgenerációk tudását és szakmai munkáját alapozták meg.  Tevékenysége meghatározó volt a debreceni klinikai ellátás korszerűsítésében: az Ő nevéhez fűződik az Immunológiai Laboratórium, az Izotóp Laboratórium, a Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályának, az Endoszkópos Laboratóriumnak, a Művese Állomásnak kialakítása, a Központi Klinikai Kémiai Laboratórium alapjainak letétele. Tudományos területen az abban az időben úttörőnek számító immunológiával foglalkozott és akadémikusként megteremtette ennek a területnek hazánkban a klinikai alapjait. Egyetem vezetői tevékenységét az oktató, gyógyító és kutatómunka színvonalának szisztematikus és minőségi fejlesztése határozta meg. Dékánként és klinikai rektorhelyettesként jelentős szerepe volt abban, hogy a Debreceni Orvostudományi Egyetem a többi magyar orvosképző egyetem számára is példaként szolgált.

Varga Zoltán történész professzor igen ellentmondásos időszakban töltötte be a Kossuth Lajos Tudományegyetem rektori tisztségét. A nagypolitikában már Magyarországon is érződött a Sztálin halála után a Szovjetunióban bekövetkezett enyhülés hatása, a hazai kommunista vezetés ragaszkodása a hatalomhoz azonban megakadályozta az érdemi változtatásokat. Az egyetemi szervek reform javaslatai sorra leperegtek a politikai vezetésről. Az oktatók és hallgatók így Debrecenben vezető szerepet vállaltak az 1956. októberi forradalom helyi eseményeiben. Varga Zoltán rektor – akit a forradalmi vezetés leváltott pozíciójából – a forradalom leverése után, tisztségébe visszatérve, sokat tett kollégáinak és hallgatóinak a megtorlásoktól való mentésében. Betegsége miatt azonban még 1957 tavaszán lemondott tisztségéről.

Dr. Szabó Dezső 1924-től 1959-ig, tehát 35 éven át volt a debreceni egyetem történészprofesszora. A budapesti egyetemen szerzett történelem–latin szakos diplomát. Minden bizonnyal pártfogója, Marczali Henrik ösztönzésére kezdte el a Mohács előtti időszak magyar országgyűléseinek kutatását. Doktori disszertációját is e témából írta. Kiváló tanulmányi eredményeinek köszönhetően az egyetemet királyi aranygyűrűvel (sub auspiciis regis) fejezte be. Évekig középiskolában tanított, emellett 1912-től a budapesti tudományegyetem magántanára lett. 1924 februárjában nevezte ki Horthy Miklós kormányzó a debreceni egyetemen a közép- és újkori (egyetemes) történelem rendes egyetemi tanárává. Kutatásai középpontjában ekkor már a Mária Terézia-féle úrbérrendezés kutatása állt. 1931-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Aránylag keveset publikált, tevékenységét inkább a középiskolai tanárképzésre összpontosította. Négy tanévben volt a bölcsészettudományi kar dékánja. Elévülhetetlen érdemei voltak az egyetemi oktatás 1944-es újjászervezésében. Ennek ellenére az új rendszerben többször is meghurcolták, s csak befolyásos tanítványai közbelépésének köszönhette, hogy megtarthatta katedráját. 77 évesen vonult nyugdíjba. Az élete főművének tekinthető A magyarországi úrbérrendezés története Mária Terézia korában című munkájának 2. és 3. kötete máig megjelenésre vár.

Csokonai Vitéz Mihály kicsapatása a Debreceni Református Kollégiumból egy sokszor és sok szempontból bemutatott, széles körben ismert történet. Általános olvasata szerint a zseniális fiatal költő tehetségét fel sem ismerve, egy koncepciós perben, igazságtalanul távolítják el a Kollégiumból. De vajon tényleg ez történt?A cikk arra vállalkozik, hogy tisztán jogi szempontból mutassa be a tényeket és az eseményeket, a modern büntetőjog és a kriminológia eredményeinek, szempontjainak, és eszközeinek felhasználásával, remélve azt, hogy így egy színesebb, és árnyaltabb képet kapunk a perről, ami talán gazdagíthatja az irodalomtörténet szempontrendszerét is.

A magyar diákok 20. századi hollandiai egyetemjárásának történetében fontos szerepet játszott az 1761-ben alapított utrechti Stipendium Bernardinum. Számos magyar teológus nyerte el az ösztöndíj támogatását. Forró Imre a debreceni teológiai tanulmányai végeztével nyert felvételt Utrechtbe, ahol három évet töltött el, majd kutatása folytatására még egy évet pályázott és nyert el az ösztöndíjbizottságtól. Jelen tanulmány Forró diákéveinek több aspektusát vizsgálja: a tanulmányait, a korabeli diákéletet és az 1930-as években megkezdett kutatómunkát, a franekeri magyar peregrináció történetének feldolgozását. Minden élettörténet egyedi, mégis a külföldön tanulók tanulmányai és hétköznapjai számos hasonlóságot mutat egymással.

Jelen tanulmány az önálló kárpátaljai magyar tannyelvű felsőoktatás kialakulásához vezető utat kívánja bemutatni. Kárpátalja mint régió és közigazgatási egység az első világháborút követően jött létre a Csehszlovák Köztársaság területén belül. A régió a II. világháborút követően került Szovjet-Ukrajnához. Kárpátalja első felsőoktatási intézménye az Ungvári Állami Egyetem volt, amelyet a szovjet hatalom 1945-ben hozott létre. 1963-ban az egyetem bázisán magyar szakot, két évvel később Magyar Filológia Tanszék állítottak fel. A független Ukrajna megalakulását követően keletkező hatalmi változások és a felsőoktatási expanzió idején vette kezdetét a Beregszász központú magyar főiskola létrehozása, amely jelenleg Kárpátalja egyetlen önálló magyar tannyelvű felsőfokú intézményeként működik. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felállításában döntő szerepet játszottak a helyi érdekvédelmi szervezetek és a magyar kormány, biztosítva ezzel a kárpátaljai magyar nyelvű iskolák pedagógus-utánpótlását.

A Repertorium Academicum Germanicum (RAG) egy hosszú távú digitális projekt, amely a Német-római Szent Birodalom diákjainak és tudósainak adatbázisát kívánja létrehozni az 1250 és 1550 közötti időszak vonatkozásában. A RAG 2020-ban integrálódott a nagyobb Repertorium Academicum (REPAC) projektbe, amely utóbbi m már a Repertorium Academicum Helveticumot (RAH) és a Repertorium Bernense-t (RB) is magában foglalja. A három alprojekt különböző európai régiókat elemez: a RAG-ban a Német-római Szent Birodalomra, a RAH-ban a svájci államszövetségre, az RB-ben pedig Bern városára vonatkozó adatokat vizsgálja.A REPAC székhelye a Berni Egyetem Történeti Intézetében található. A projektek közös célja, hogy a tudósok és tudásuk hatásának történetéhez prozopográfiai alapokat teremtsenek, hogy tisztázzák a modern tudásalapú társadalom eredetét és fejlődését.

Nevezett projektek módszertanilag a társadalom-, egyetem- és tudástörténeti megközelítéseket ötvözik a digitális prozopográfiával. A középpontban egy kutatási adatbázis áll, amelyben a hallgatók és tudósok életrajzi eseményeit rögzítik. Ezeket az adatokat földrajzilag és időben lokalizálják, hogy lehetővé tegyék a dinamikus megjelenítést térképeken, hálózatokban és idősorokban. Az elemzések az egyének földrajzi és társadalmi mobilitására, valamint a tudományos ismeretek egyének és intézmények − egyetemek, iskolák, egyházak, kolostorok, egyházi és világi bíróságok − általi terjesztésére és alkalmazására összpontosítanak. Ez a digitális módszertan az adatok vizualizálására szolgáló eszközökkel ezenkívül együtt lehetővé teszi a konkrét tudásterek rekonstruálását, elemezve azok meghatározó tényezőit.

A tanulmány ezt a módszertant a RAG-ban dokumentált magyarországi hallgatók és tudósok segítségével kívánja bemutatni. A magyarországiak csoportja szemléletes példája az európai hálózatokban zajló akadémiai tudáscirkuláció és -terek tanulmányozásának, amelyben a Bécsi Egyetem központi szerepet játszik a tudás közvetítőjeként. A magyarországi tudósok adatainak elemzése olyan alapvető kutatási perspektívákat mutat be, amelyek különösen fontosak az együttműködésen alapuló megközelítések szempontjából: mivel az életrajzi adatok gyűjtése az adott régió történelmi hátterének alapos ismeretét igényli, a RAG magyarországi tudósainak mélyreható tanulmányozása különösen tanulságos lenne, ha életrajzaikat digitálisan ki lehetne egészíteni a regionális vagy helyi könyvtárakból és levéltárakból származó információkkal.

Februárban emlékeztünk Váradi-Sternberg János (Nagyvárad, 1924. január 10. – Budapest, 1992. február 12.) kárpátaljai történész, tanár, szakíró születésének 100. évfordulójára. A neves kutató a határon túli magyar történettudomány kiválósága volt, aki egyetemi tanárként generációkat nevelt a lelkiismeretes, objektív kutató munkára. Sajnos életében nem kapta meg azt az elismerést, amelyet megérdemelt volna, ezért az utókor feladata, hogy méltó módon ápolja emlékét.

Bozzay Réka könyve az intézményközi kapcsolatok történetét dolgozza fel Debrecen és Hollandia viszonylatában. A könyvet P.Szabó Béla ismerteti.

Libuše Spáčilová germanista-történész, illetve férje a levéltáros-történész Vladimír Spáčil szerkesztésében jelent meg az Olmützi Egyetem Matriculája (Matricula olomoucké univerzity, Matrikula der Olmützer Universität (1636-1637) 1652-1729) két kötetben. Az ismertetőt Bozzay Réka írta.

Szögi László és Csibi Norbert szerkesztésében jelent meg a A Pécsi  Felsőoktatás Intézményeinek hallgatói 1850-1923. kötet a Felsőoktatástörténeti Kiadványok Új sorozatának 30. kötetetként. A kiadványt Schmelczer-Pohánka Éva ismerteti.

Mikó Irén – Furka István professzori szerzőpáros könyve a Debreceni Egyetem Sbészeti Műtéttan Tanszékének történetét tárja föl kronológikus sorrendben. A kötetet ifj Barta János ismerteti.

A Debreceni Egyetem Francia Tanszéke jelenlegi formájában 1957 óta áll fenn; több éves kényszerszünet után ekkor nyílhattak meg újra a nyugati nyelvi tanszékek a vidéki egyetemeken. Az itt következő összefoglalás az azóta eltelt időszakra vonatkozik.

Egykori intézményvezetők festett portréi – szinte valamennyi Dienes János festőművész alkotásai - díszítik ma is a Debreceni Egyetem Főépületének Rektori Tanácstermét és folyosóját. A festmények egykor egy, az egyetem nagyjait, több mint harminc arcképet megörökítő galéria darabjai voltak. Az arcképcsarnok – amelynek létezését korabeli dokumentumok, fotók is bizonyítják – mára már csupán töredékében maradt fenn. A kutatások azonban kiderítették, hogy a gyűjtemény több darabját őrzi jelenleg a debreceni Déri Múzeum.