Tóth Endre (1899–1970) előbb pápai, majd debreceni református teológiai tanár egyháztörténész élete és munkássága sajátos magyar 20. századi értelmiségi sors. Miközben csendes alkata révén nem vágyott hivatali feladatokra, a zaklatott történelmi körülmények évtizedeken át komoly egyházi tisztségek betöltésére kényszerítették. A Pápai Református Teológiai Akadémián és a Dunántúli Református Egyházkerületben az 1920-as évek közepétől két évtizeden át különböző tisztségeket töltött be, majd 1947–1950 között a Debreceni Egyetem Hittudományi Karának, ezt követően az állami egyetemből kiváló és a Református Kollégium keretében működő Református Teológiai Akadémiának professzora, 1948-tól egy évtizeden át dékánja. Bölcsességének és alázatos magatartásának is köszönhető, hogy a debreceni lelkészképzés, korábbi egyetemi színvonalát megőrizve, komolyabb veszteségek nélkül vészelte át története talán legnehezebb évtizedét. Tóth Endre irányítása mellett történt meg 1950-ben az állami egyetemből való kiválás, a Kollégiumba való átköltözés, az iskolák államosítása után a sárospataki teológusdiákok befogadása és az 1956-os események hullámveréseinek feldolgozása, miközben a Tiszántúli Egyházkerületben két ízben püspökváltás is történt (Debrecenbe érkezésekor még tanszéki elődje, Révész Imre, 1948 után Péter János, majd 1957-től Bartha Tibor volt a püspök). Intézményvezetői munkája mellett egyháztörténészként iskolateremtő oktatói és tudományos tevékenységet is végzett.

A cikkben bemutatjuk a Budapesti Tudományegyetem keretében 1635 és 1950 között létezett római katolikus Hittudományi Kar működével kapcsolatos vitákat és változásokat a felvilágosodástól 1950-ig. A 18. század végén II. József király a papképzést kívánta központosítani és generális szemináriumokat hozott létre. Ekkoriban 15 évig szünetelt a Kar működése. 1848-ban kezdődött meg a polgári átalakulás Magyarországon, majd a szabadságharc leverése után 1867-ben alakult meg a független magyar kormány. Ekkoriban az egyetem állami vagy katolikus jellegéről folyt vita, illetve arról, ha marad teológiai fakultás az egyetemen, akkor hány felekezet számára kell ilyet létesíteni. Az első világháborúig végül nem változott az egyetem szervezete. A 20 század elején a szocialista és liberális erők részéről komoly támadások érték az egyházat és a rövid ideig hatalomra jutott kommunisták 1919-ben feloszlatták a Hittudományi Fakultást, de a Tanácsköztársaság bukása miatt ez nem valósult meg. 1945 után az egyház előbb egy önálló Katolikus Egyetemet akart alapítani, de ez a terve is meghiúsult, mert az újra hatalomra került kommunisták miden téren vissza kívánták szorítani az egyházak befolyását. 1950 nyarán végleg elcsatolták az Egyetemtől a Teológiai kart, amely a továbbiakban, önálló Hittudományi Akadémiaként működött tovább. Tanulmányunkban ezt a folyamatot mutatjuk be eredeti levéltári források felhasználásával.

1950-ben a magyarországi államszocialista kormányzat elhatározta, hogy a római katolikus, református és evangélikus lelkipásztorok képzése a továbbiakban nem folyhat állami egyetemi keretben, ezért a Sopronban működő evangélikus hittudományi kart néhány hónap alatt le kellett választani a Pécsi Tudományegyetem szervezetéről és megszervezni egy (névleg) egyházi fenntartású lelkészképző intézményt, az Evangélikus Teológiai Akadémiát. A folyamat fontos részét tette ki a tanári kar kiválasztása, amelyet Karner Károly dékán visszaemlékezésének közreadásával szeretnék bemutatni. E forrás egyfelől jól összefoglalja az 1950 őszén lejátszódott eseményeket, másfelől felismerhető benne az a cél, hogy alátámassza Jánossy Lajos professzor elbocsátásának jogszerűségét, így bár keltezetlen, mégis beilleszthető Jánossy 1956/1957-ben zajló egyházi rehabilitációs eljárásába is.

Halle vonzerejét a 18. században nemcsak egyetemének, hanem a Franckesche Stiftungen intézményeinek is köszönhette. Az ún. „árvaház” eredetileg valóban a gyerekek felkarolására szolgált, de egymás után nőttek ki belőle a különböző szintű iskolák. Két találmány tette Hallét vonzóvá: az ingyenes menza, továbbá az, hogy árvaházi iskolák egyetemi hallgatókat alkalmaztak tanítóként és képzésükről is gondoskodtak. Az árvaház így olcsó, nagy létszámú tanerőhöz jutott, az informátorok pedig amellett, hogy biztosítani tudták egyetemi tanulmányaik anyagi hátterét, még tapasztalatra is szert tettek. Ezért itt a tehetség és a szorgalom önmagában is érvényesülhetett. Ezek a szociális és pedagógiai intézkedések nagyban hozzájárultak a hallei egyetem felemelkedéséhez. Amikor az intézményrendszer teljesen kiépült, és rendszeressé vált az informátorok írásos értékelése, informatív akták keletkeztek azokról az emberekről is, akik később meghatározó szerepet játszottak Magyarország és Erdély iskolaügyének történetében.

1935-től kezdve hollandiai diákok rendszeresen keresték fel a debreceni Nyári Egyetemet. A diákok toborzásában, az utazás megszervezésében Tarnóczy Imre, az utrechti Nemzetközi Diákklub vezetőségi tagja játszott fontos szerepet. Tarnóczy, majd később Elly Hoekstra magyar nyelvmestei vizsgát is tettek a Nyári Egyetemen. Az ide látogató hollandiai diákok egy része  Holland ázsiai gyarmatairól érkezett. A diákok nyelvi és országismereti kurzusokat látogattak, strandoltak, a Hortobágyon és Északkelet-Magyarország több városában tettek látogatást. Itt-tartózkodásukról a helyi és az országos sajtó is beszámolt, interjúkat és fotókat készítettek velük. A hollandok a második világháború idején nem jöttek Debrecenbe, majd csak 1947-ben látjuk őket viszont a Nyári Egyetemen.

A tanulmány célja, hogy bemutassa a budapesti Iparművészeti Főiskolán[1] működött Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) alapszervezetének működését és hatását a hallgatói életre. A dolgozat a MOME Levéltárában végzett alapkutatásokon alapul, a levéltári forrásanyag részben a főiskola központi szerveinek irataira, részben a főiskolai KISZ iratainak feldolgozására épül. Ebből következően elsősorban szervezeti dokumentumok vizsgálatáról van szó, ego-dokumentumok hiányában a KISZ által uralt hallgatói élet résztvevői elbeszélésére csekély lehetőség nyílt. A tanulmány elsősorban arra keresi a választ: hogyan, milyen keretek között működött a kommunista pártszervezet a Főiskolán. Másrészt arra is kíváncsi, mennyiben befolyásolták a Kádár-korszakban enyhülő ideológiai keretek a művészhallgatókat mindennapjaik során és mindez hogyan hatott ki az ifjúság életére.

A Föld jelenlegi népessége eléri a 8,2 milliárd főt. Bár napjainkban rendelkezésre állnak olyan tudományos számítások, amelyek szerint a túlnépesedés önmagában nem jelentené a fenntarthatóság akadályát, amennyiben jelentős globális változtatások történnének (például gazdasági és fogyasztási szokások terén), a fenntarthatósági kihívások továbbra is összetett és átfogó megközelítést igényelnek.Az egyetemek – mint tanuló szervezetek – kiemelt szerepet játszanak a környezeti és társadalmi fenntarthatóság előmozdításában, hiszen oktatási és kutatási tevékenységük révén formálják a jövő generációk szemléletét. Jelen kutatás célja a magyarországi felsőoktatási intézmények fenntarthatósági stratégiáinak és megvalósított intézkedéseinek elemzése, valamint annak feltárása, hogy mely további irányok és fejlesztési lehetőségek kínálkoznak az egyetemek fenntarthatósági törekvéseinek erősítésére.A kutatás során az alábbi kérdésekre keresem a választ: Mennyire fenntarthatóak a magyar egyetemek jelenleg: az eltérő rangsormódszertanok tükrében hogyan teljesítenek? Melyek a jelenlegi stratégiák, fejlesztési irányok, működések hasonlóságai? Milyen fenntarthatósági kezdeményezéseket alkalmaznak a magyar egyetemek? Milyen jó gyakorlatok azonosíthatók, és milyen innovatív megközelítések alkalmazhatók a fenntarthatóság javítása érdekében? Mi lehet a szerepe az egyetemi könyvtáraknak, ill. az egyetemi publikálásnak a rangsorokon való szereplésben?

A kolozsvári unitárius iskola, a szentháromság-tagadók egyetlen „küldő intézménye” az 1660-as évek elején erősen hanyatlóban volt (tűzkár, pestis, a fegyelem meglazulása), s ezek folytán átmenetileg az unitárius peregrináció is „beszűkülő tendenciát mutatott”. Az 1670-es évektől azonban – a kolozsvári egyházközség költségén – ismét rendszeresen kezdtek unitárius diákokat külföldi tanulmányútra küldeni, viszont a peregrinusoknak indulásuk előtt már – más felekezeteknél sem ismeretlen – kötelezvényt, úgynevezett reverzálist kellett kiállítaniuk az eklézsia számára, melyben elsősorban hithűségre és engedelmességre kötelezték magukat. Ezeket a reverzálisokat – egyébként nagyon helyesen – formuláknak szokták tartani, időnként azonban nagyon érdekes konkrétumokat is találhatni bennük, így például a folyósított „ösztöndíj” összegét, a tanulmányok időtartamát vagy épp a kötelezően tanulandó nyelvek megnevezését. A tanulmány ezeket a konkrétumokat igyekszik rendszerezve tárgyalni.

Könyvismertetés

A két észt professzor által jegyzett, terjedelmes és gazdagon illusztrált könyv  a baltikumi peregrinációnak egy szűkebb, de annál érdekesebb szegmensét vizsgálja, az észt műszaki értelmiség külföldi képzését. A baltikumi peregrináció, a lengyelhez, vagy a magyarhoz hasonló módon azért érdekes, mert mindhárom esetben soknemzetiségű területről van szó. 

Magyar Balázs Dávid könyve értékes adalékokkal szolgál a debreceni jogtanításnak az egyetem megalapítását megelőző korszakáról. 

2024-ben megjelent könyv, amelyet Gausz Ildikó és Vajda Tamás készített a Szeged városa és az állam közötti, az egyetemi építkezésekre vonatkozó 1924-es megállapodás századik évfordulója apropóján.

A debreceni földrajz oktatás 110 éves évfordulója alkalmából jelent meg Lóki József professzor úr kötete. A munka áttekintést ad a tanszéken, majd intézetben folyó oktatói és kutatói munkáról, majd minden nagyobb fejezet végén bemutatja az ott dolgozók életrajzát, tudományos tevékenységét és publikációit. A kötet hosszú időszakot ölel fel, a politikai rendszer is többször változott, ez megmutatkozott az oktatással kapcsolatos ideológiai kérdésekben is. A szerző külön kitér egyes korszakokban a hallgatói létszámok alakulására, bemutatja hogyan változott az intézet felszereltsége, infrastruktúrája és hogyan sikerült a országos és nemzetközi szinten is elismerést kivívniuk mind a hallgatóknak, mind a kutatóknak.

A felsőoktatási intézmények életében különleges szerepet töltenek be a hallgatói szervezetek, azon belül is a szakkollégiumok. Ezek a közösségek nem csupán lehetőséget kínálnak a tehetséges és motivált hallgatók számára a szakmai fejlődésre, hanem értéket is közvetítenek: a tudomány iránti elkötelezettséget, a közösségi felelősségvállalást, a szakmai fejlődés iránti igényt. A szakkollégiumok hidat képeznek az elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalatok, az egyéni ambíciók és a közösségi célok között – mindezt egy támogató, inspiráló közegben. Egyetemi éveink alatt ezek a közösségek olyan terekké válnak, ahol nemcsak tanulni, hanem gondolkodni, alkotni, vitatkozni és együttműködni is tanulunk. A szakkollégiumok épp ezért nem pusztán szakmai műhelyek – hanem emberformáló közösségek is. Olyan helyek, ahol barátságok, életre szóló kapcsolatok, pályák és hivatások indulnak útjukra. A Debreceni Egyetemen 2010 óta működő Kerpely Kálmán Szakkollégium az elmúlt tizenöt évben kiemelkedő szerepet töltött be ebben a küldetésben. A névadó szellemiségét követve a szakkollégium egyszerre biztosított magas szintű szakmai fejlődési lehetőséget és közösségi élményeket hallgatói számára. Jubileumi évfordulóján méltó alkalom kínálkozik arra, hogy visszatekintsünk történetére, hatására és mindarra, amit az intézmény adott egyéneknek, közösségeknek, és tágabb értelemben az egyetem egészének.