A debreceni felsőoktatás új korszaka kezdődött 2000-ben –  az 1912-ben alapított állami egyetem 1950-ben történt több intézményre való szétválasztását évtizedekkel követően – öt egyetemi karral, három főiskolai karral, kilenc intézettel és három társult intézménnyel létrejött az országban a legszélesebb képzési spektrumú Debreceni Egyetem négy független intézményből. A tanulmány, az akkori egyetemi vezetésben résztvevők személyes visszaemlékezéseit is bemutatva, áttekinti az integrációt előkészítő lépéseket a Debreceni Universitas Egyesülés és a Debreceni Egyetemi Szövetség keretei között, ismerteti az egyházi intézmények közvetlen integrációja elmaradásának körülményeit és bemutatja az új intézmény elindításának történéseit. A debreceni egyetemi integráció sikerességét annak különleges sajátságai alapozták meg, így a széles bázisú vezetői összetétel, a különböző tudományterületekről rövid időre választott rektorok együttműködése, az erősen decentralizált gazdálkodás, a magas szintű klinikai tevékenységet és agrárszakmai területeket a kapcsolódó karok működésével összefogó Orvos és Egészségtudományi Centrum és Agrártudományi Centrum működtetése, valamint a képzési területek nagy többségének fejlődését és a tudományos kutatás fókuszált támogatását lehetővé tévő beruházási program. A szervezeti döntések alapján elindultak a belső integrációs folyamatok az informatika, a könyvtár, a nyelvi lektorátusok összevont működésében és a szakterületi koordinációs központok tevékenységével, amelyek elősegítették az oktatás és a kutatómunka területén az összehangolt fejlesztő munkát. Konstruktív, harmonikus kapcsolat alakult ki a megalakult egyetemi szintű hallgatói önkormányzattal, kollektív szerződés keretei között az intézmény dolgozóival. Az egyetem külső kapcsolataiban meghatározó jelentőségű volt a Debrecen várossal kötött együttműködési megállapodás, a Magyar Tudományos Akadémiával kialakított kapcsolat és a részvétel az Európai Egyetemi Szövetség megalapításában. A Debreceni Egyetem identitását megalapozó közös munka, az együttműködésen alapuló bizalom és az ősi református kollégiumhoz kapcsolódó jelkép- és arculatrendszer megjelenítésének eredményeként leomlottak a szellemi falak az integrálódó oktatói, kutatói, diák és dolgozói közösségek között.