Erdős Károly (1887–1971) az egyháztörténet tanáraként kezdte tanári és tudósi pályafutásátés a debreceni Református Kollégium egyháztörténeti tanszékén. Miután a Hittudományi Kar az 1914-ben működni kezdő egyetem részévé vált Erdős a református egyház Lelkészképző Intézetének tanára, majd igazgatója lett. 1929-től a Tisza Itsván Tudományegyetem újszövetségi tanszékére nevezték ki professzornak. Egyetemi tanárként, reofrmátus lelkészként nagy szolgálatokat tett a városnak és Egyházának, mind tanári, mind tudósi munkájával. 1949 után a Református Teológiai Akadémi tanára lett.

Bozóky Ferenc több mint 35 éven keresztül volt a Debreceni Tisza István Tudományegyetem jogi karán a statisztika és a közgazdaságtan professzora. A tanulmány a ma fellelhető adatok nyomán végig követi életét a nagyváradi és budapesti diákévektől a debreceni katedrától való megválásáig, amely a jogi kar szüneteltetése miatt következett be. A hallgatók között népszerű és tanártársai által megbecsült professzor a II. világháború után az egyetem utolsó jogász rektoraként fáradhatatlan, háttérben végzett munkájával jelentősen hozzájárult az egyetem újjáépítéshez. A tanulmány ízelítőt ad a haladó konzervatív gondolkodású Bozókynak a statisztika és a közgazdaságtan terén kifejtett tudományos munkásságából is.

Az ókortól kezdve a retorika, az Ars Dictaminis és a prózai szövegalkotás különböző típusai egyrészt nagy jelentőséggel bírtak az oktatásban, másrészt az is megfigyelhető, hogy a retorika különbözőképpen volt elhelyezhető a szabad művészetek kánonján belül. Legkésőbb Alcuin-nál vált a retorika a gyakorlatban és a kormányzásban uralkodóvá. Ez azt jelenti, hogy a retorikai előírások ismerete az „educatio Regis” részévé vált, és ez legalább Eneas Silvio de Piccolomini Ladislaus Postumus (megh. 1457. 11. 23.) számára írt Tractatus de liberis educandi című művéig kimutatható. A tizenegyedik és tizenkettedik századtól az Ars dictandi helyet kapott a „dictare” szakértői, a privilégiumok, oklevelek, levelek és mindenféle más hatalmi iratok megfogalmazására szakosodott személyek nevelésében. Az egyetemek létrejöttével a retorika a bölcsészkaron („Artistenfakultät”) kapott helyet a Poetica és a gyakorlat között. A tanulmányban elemzett, a XV. század harmadik és negyedik évtizedéből származó kéziratok példaként szolgálnak arra, hogyan szervesültek a korabeli oktatásban az elmélet (Brieftheorie/Ars dictandi) és a minta-levelek. Ezek a példák ugyanis felvillantják nekünk a különböző témákat, láthatjuk a korabeli laikusokat és a papságot a társadalom minden pozíciójában, megtalálhatjuk az említett földrajzi helyeket, valamint feltárhatjuk a tanítás és a kormányzás közötti átfedéseket. Végül a sok oklevél- és levélminta alapján hangsúlyozottan megállapíthatjuk, hogy a vizsgált és hasonló compendia artis dictandi mennyire jelentős szerepet játszottak a korabeli szövegek megfogalmazásában.

Az egyetem-, mentalitás- és sporttörténeti kérdésfelvetéseket egyesítő tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy a kora újkorban melyen szerepet töltött be a vívás az európai egytemek hallgatóinak életében, hogyan viszonyultak az egyetemek a hallgatók fegyverviseléséhez és a fegyveres rendbontások problémájához. A kezdeti tiltások után a vívás-tanítás fokozatosan helyet kapott az egyetemek és akadémiák curriculumaiban és az ilyen módon elsajátított „szabályozott” vívás jelentősen hozzájárult az önmagát privilegzált társadalmi rétegnek tekintő egyetemi hallgatóság viselkedéskultúrájának konszolidálásához.

A jelen tanulmányban a kora újkori brassói szász peregrináció történetét vizsgálom egy százéves időmetszetben (1650 és 1750 között). Az írás célja, hogy összefoglalásra kerüljenek az egyetemi anyakönyvek és a peregrinációs névtárak sporadikusan meglévő eredményei, illetve ezek kiegészítésre kerüljenek a brassói szászok egymásról készített alkalmi írásemlékeinek adataival is. A dolgozatban bemutatott eredmények példaként szolgálhatnak további olyan kutatások számára is, amelyek szándéka a kora újkori egyetemjáráshoz kapcsolódó alkalmi szövegek vizsgálata.

A Debreceni Református Kollégium korábbi diákja éveket töltött Hollandiában, hogy felkészüljön egy későbbi remélt filozófiai professzori állásra valamelyik hazai református kollégiumban. Bár kiválóan teljesítette filozófiai és orvosi tanulmányait Utrechtben és Groningenben, elmaradt a magyarországi meghívás. Deventerből kapott végül állásajánlatot és lett ott a filozófia professzora. Feleségül vette egy holland nőt – Elisabeth Slichntenbreet –, majd belevágott új, boldog életébe Hollandiában. Már 12 éve élt Deventerben, amikor Sárospatakról kapott meghívást a történelem, görög és ékesszólás tanári katedrájára, amit azonban hollandiai kötelezettségei (munka, család) visszautasított. Néhány évvel később Groningenbe is meghívták professzornak, de ezt is elutasította. Tudományos munkája, Cribrum Arithmeticum 1811-ben jelent meg és Csernák több példányt juttatott belőle Magyarországra és Erdélybe. Halála után nagyobb pénzösszeget hagyott magyar alma materére, amit a kollégium közszükségleteire használtak fel.

A gazdasági válságnak olyan mély hatása volt az egyetemi mellékdíjak rendszerére, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium arra kényszerült, hogy az 1931/32. tanév I. félévétől új mellékdíjat vezessen be. Ezt a fenntartási járulékot minden egyetemi hallgató a féléves beiratkozások alkalmával kellett fizesse. A magyar állami költségvetés olyan kritikus helyzetbe került, hogy három évvel később létre kellett hozni egy újabb mellékdíjat, a fenntartási pótdíjat, amelynek összegét az elnyert tandíjkedvezmény mértéke alapján állapították meg. Az 1934/35. tanév I. félévétől minden hallgató a tandíja arányában kellett fizesse ezt a díjat. Ezek a fenntartási díjak a magyar felsőoktatás és a debreceni Tisza István Tudományegyetem mellékdíj rendszerének a részét képezték egészen az 1940/41. tanév I. félévének a végéig.

A tanítóképzés történetével foglalkozó hazai irodalomban elég sok szó esik arról, milyen nehéz volt az induló felsőfokú tanítóképzés személyi feltételeit biztosítani 1959-ben. Való igaz, kevés volt az olyan oktató, aki tanítóképzős tapasztalatokkal is rendelkezett és az új felsőoktatói szerepben is helyt tudott állni (pl. kutatómunkát végzett, rendszeresen publikált). Arról viszont alig írnak a felsőfokú tanítóképzés hajnalát bemutató tanulmányok, hogy a személyi feltételek kedvezőtlensége mellett a tárgyi feltételek hiánya is problémákat okozott a felsőfokra való áttérés évében és még azt követő egy évtizedben is. A felsőfokú tanítóképzés más szervezeti struktúrával és nagyobb diáklétszámmal működött, mint az egykori középfokú képzés, így helyiségszükséglete is nagyobb volt,  mint amit a középfokú képzőktől örökölt épületek biztosítani tudtak. A jelen írásban egy olyan levél szövegét mutatjuk be, amelyet a nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképző Intézet vezetői az új rendszerű tanítóképzés első tanévében az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Végrehajtó Bizottságához intéztek. Ez a levél nem pusztán segélykérés volt, hanem egyben helyzetjelentés, a tárgyi erőforrások leltárba vétele, a hiányok megállapítása és felsorolása. Lehet úgy is tekinteni erre a levélre, mint egy fényképfelvételre, amely nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképző Intézet működésének legelső évébe, hőskorába is bepillantást nyújt, legalábbis kiderül belőle, hogy milyen körülmények között, milyen helyiségek és eszközök birtokában indult meg a magasabb szintre emelt és tartalmilag is jelentősen átalakított képzés egy vidéki városban.

Magyar történészek egy csoportja báró Radvánszky Béla vezetésével 1883-ban hozta létre a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaságot, amely a történelmi segédtudományok (elsősorban családtörténet, címertan, pecséttan) művelőit fogta össze. Folyóiratuk, a Turul évente többször is megjelent. A társaság és annak vezetősége néhány tudományos kutató mellett mecénás főurakból, amatőr családtörténészekből és levéltárosokból állott. A II. világháború után a politikai támadások és az anyagi források miatt ellehetetlenült és 1951 elején megszűnt. A családtörténet és a címertan tiltott tudománnyá vált évtizedekre a kommunista rezsim alatt. A tanulmány a társaság vezetőségét mutatja be napra pontos adatokkal, nagyrészt a folyóiratban közölt közgyűlési jegyzőkönyvek alapján.

Életének 92. évében 2020. november 30-án Debrecenben elhunyt a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának volt igazgatója Lampé László (1929-2020) emeritus professzor. Távozásával személyében a szülész- nőgyógyász társadalom egyik kiemelkedő hazai, nemzetközi szinten is elismert, megbecsült, gyógyító orvosát, tanítómesterét, szakmai tekintélyét veszítettük el. Eredményes, értékekben gazdag, változatos, egyáltalán nem szokványos szakmai életművének bemutatása során ismertetésre kerülnek tanulmányai, klinikai aktivitása, intézetvezetői tevékenysége, a modern hazai szülészeti ellátás megteremtése, a bizonyítékokon alapuló orvoslás bevezetése. Előadásai, tankönyvei, tanfolyamok, kongresszusok szervezése, hazai és nemzetközi kapcsolatok, tudományos kollaborációk, a különböző bizottságokban kifejtett szakmapolitikai aktivitása, iskolateremtése nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a klinika hagyományait megőrizve, azt a régió és hazánk vezető, nemzetközileg elismert intézetévé fejlesztette. Orvostörténeti írásaival elődeink tiszteletét ápolta. Életművének megbecsülését a felsorolt kitüntetései, elismerései, a környező országok szakmai társaságai által adományozott tiszteletbeli tagságok bizonyítják. Életét a család, a szülőnők, a betegek, a kollégák, a szakma, az egészségügy iránti alázatos elkötelezettség jellemezte.

50 éve, 1970. július 14-17. között jeles eseménynek adott otthont a Debreceni Orvostudományi Egyetem. Az Európai Káriesz Kutató Társaság (ORCA) itt tartotta meg 17. kongresszusát. Ezzel fejezte ki tiszteletét Adler Péter professzor, a debreceni Stomatológiai Klinika igazgatójának tudományos tevékenysége iránt, aki jelentős eredményeket ért el a fluoridok kutatásában és abban az évben ünnepelte 60. születésnapját. Kb. 200 regisztrált résztvevő jött el a világ minden tájáról, ebből 32 volt a hazai résztvevők száma. A 48 előadásból 5 volt magyarok által prezentált (2 debreceni). A Caries Research neves szaklap teljes szerkesztőbizottsága is jelen volt az eseményen. A hazai fogászat első olyan rendezvénye volt ez a nemzetközi kongresszus, melyet először tartottak egy szocialista országban és még évtizedek múlva is sok elismert kutató idézte fel a debrecenben eltöltött napok kedves emlékét.

Az írás Kettesy Aladár debreceni szemészprofesszorról emlékezik meg azon alkalomból, hogy éppen 100 esztendővel ezelőtt vette át – eleinte megbízottként – a debreceni egyetemi szemklinika vezetését. A gyógyító- és tudományos munkában elért eredmények mellett felvillannak a visszaemlékezés felvillantja a professzor egyéniségét és hangsúlyozza a hazai szemészet történetében betöltött nagy jelentőségét.

Könyvismertetés Hegyi Ádámtól

Könyvismertetés

Az írás áttekinti a mezőgazdaságtudományi képzés debreceni történetét a Debreceni Agrártudományi Egyetem 1970-es megalakulásától az egységes Debreceni Egytem létrejöttén át napjainkig. Előtérben az oktatási tevékenység bemutatása áll jól érzékeltetve, hogy az agrármérnökképzésre épülve mennyire kiszélesedett az elmúlt öt évtizedben a szakok kínálata. Az ismertetésben kiemelt szerepet kapnak a kutatási-fejlesztési tevékenység legfontosabb eredményei és jövőbeli célkitűzései is.

A Debreceni Egyetem Böszörményi úti kampuszán 2020 októberében avatták fel az 1919-ben elhunyt Kozma András professzor mellszobrát. Az ünnepségen a Gazdaságtudományi Kar dékánja emlékezett meg a nagy hatású, országos jelentőségű egyetemi tanár munkásságáról.

2020 októberében a Debreceni Egyetem klinikai telepén szobrot avattak Prof. Dr. Szabó Gábor tiszteletére, akinek úttörő szerepe volt a az orvosi biológia, majd orvosi genetika oktatásának debreceni és hazai megszervezésében. A professzor személyiségét, legfőbb kutatási eredményeit és nemzetközi elismertségét egyik volt tanítványa elevenítette fel beszédében.