A tanítóképzés történetével foglalkozó hazai irodalomban elég sok szó esik arról, milyen nehéz volt az induló felsőfokú tanítóképzés személyi feltételeit biztosítani 1959-ben. Való igaz, kevés volt az olyan oktató, aki tanítóképzős tapasztalatokkal is rendelkezett és az új felsőoktatói szerepben is helyt tudott állni (pl. kutatómunkát végzett, rendszeresen publikált). Arról viszont alig írnak a felsőfokú tanítóképzés hajnalát bemutató tanulmányok, hogy a személyi feltételek kedvezőtlensége mellett a tárgyi feltételek hiánya is problémákat okozott a felsőfokra való áttérés évében és még azt követő egy évtizedben is. A felsőfokú tanítóképzés más szervezeti struktúrával és nagyobb diáklétszámmal működött, mint az egykori középfokú képzés, így helyiségszükséglete is nagyobb volt,  mint amit a középfokú képzőktől örökölt épületek biztosítani tudtak. A jelen írásban egy olyan levél szövegét mutatjuk be, amelyet a nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképző Intézet vezetői az új rendszerű tanítóképzés első tanévében az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Végrehajtó Bizottságához intéztek. Ez a levél nem pusztán segélykérés volt, hanem egyben helyzetjelentés, a tárgyi erőforrások leltárba vétele, a hiányok megállapítása és felsorolása. Lehet úgy is tekinteni erre a levélre, mint egy fényképfelvételre, amely nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképző Intézet működésének legelső évébe, hőskorába is bepillantást nyújt, legalábbis kiderül belőle, hogy milyen körülmények között, milyen helyiségek és eszközök birtokában indult meg a magasabb szintre emelt és tartalmilag is jelentősen átalakított képzés egy vidéki városban.