Keresés
Keresési eredmények
-
A duális képzés magyarországi bevezetésének tapasztalatai a partnerszervezetek szemszögéből
Megtekintések száma:319Felsőfokú duális képzésről akkor beszélünk, ha a hallgatók képzését a felsőoktatási intézmény egy partnerszervezettel közösen látja el. A partnerszervezetnél a hallgató specifikus szakmai tudásra, valamint munkatapasztalatra tesz szert, aminek köszönhetően a diploma megszerzését követően tapasztaltabb és képzettebb szakemberként léphet be a munkaerőpiacra. Kutatásunk célja, hogy felmérjük a duális képzésben részt vevő partnerszervezetek véleményét erről a képzéstípusról. A duális képzésben részt vevő szervezetek rendkívül változatos ágazatokban működnek. A vizsgált adatbázis Magyarországon bejegyzett, a duális képzésben szerephez jutó vállalkozások, intézmények adatait tartalmazza, a kiválasztásnál szem előtt tartva, hogy a minta a duális képzések minél szélesebb körét fedje le. Célunk a bevezetés eddigi eredményeinek vizsgálata, és a további fejlesztési lehetőségekhez szükséges tényezők azonosítása. A kérdőívet a partnerszervezetek elektronikusan vagy telefonon keresztül, kérdezőbiztos segítségével töltötték ki, önkéntesen. A kérdések között voltak előre megfogalmazott állítások, melyek a zárt kérdések típuscsoportjába tartoznak, amelyből többféle altípus is megtalálható a kérdőívben. A kérdőívben megfogalmaztunk egyválaszos kérdéseket és használtunk Likert-skálán értékelhető kérdéseket. A kérdőívek feldolgozása során nemcsak az egyes kérdésekre adott válaszokat vizsgáltuk elkülönülten, hanem a különböző változók közötti kapcsolatokat is. Az elemzés során az ANOVA-próbát, a Kruskal-Wallis-tesztet, a Wilcoxon-próbát és a Dunn-próbát használtuk az összefügések feltárására.
JEL kódok: I21, I23, I25, J24, J62
-
Munkáltatói kompetenciaelvárások vizsgálata piaci környezetben
75-107Megtekintések száma:1095A vállalati körökben készített felmérések, munkaerőpiaci prognózisok arra hívják fel a figyelmet, hogy a munkaerőpiacon megfigyelhető változások a munkavállalás minőségi követelményeit is jelentősen átalakítják. A szakértők ezen kompetenciaelvárások bővülését és átrendeződését prognosztizálják. A munkavállalók ugyanakkor elhelyezkedésük során nagyon eltérő követelményeket tapasztalhatnak. Vannak munkáltatók, akiknek kifejezetten magasak az elvárásaik, de természetesen nem mindenhol érezhetők ezek. Tanulmányunkban a diplomás pályakezdőkkel szembeni kompetenciaelvárások megismerését szolgáló kvalitatív kutatásunk eredményei alapján arra keressük a választ, hogy vajon a hazai vállalatok hogyan reagálnak a változásokra munkavállalóikkal szemben támasztott követelményeik megfogalmazása során. Azt vizsgáljuk a prognózisok tükrében, hogy mely kompetenciák mentén tapasztalható már napjainkban is, hogy új, bővülő tartalommal gondolkodnak a munkáltatók. Munkánkban a kompetenciákat dinamikus változóként kezelve a diplomás pályakezdőkkel szembeni kompetenciaelvárások alakulását a keresleti oldal, azaz a munkáltatók szervezeti működésükhöz szükségek kompetenciaigényei, valamint a kínálati oldal, azaz a pályakezdők felkészültségével kapcsolatos tapasztalataik kölcsönhatásában vizsgáljuk.
Journal of Economic Literature (JEL) kódok: J23, J24, J53
-
Institutional diversity and economic performance
Megtekintések száma:177Definition and role of institutions. Institutions are diverse: examples from OECD countries. Does institutional diversity matter for comparative economic performance? The problem of measurement. Do institutions tend to converge or diversify further? What are the driving forces? What did we learn from institution building in transition economies? Need for a better understanding of interactions between institutions and policies. The OECD work and
experience. Conclusion: the need for a vision.