Keresés
Keresési eredmények
-
A digitalizáció módszertani kihívásai az üzleti képzésben: Digitalizáció az üzleti képzésben
62-83Megtekintések száma:524Az egyetemi oktatás a 21. században alapvetően megváltozott környezetben kell, hogy helytálljon. A megszerzendő ismeretek az információtechnológia fejlődésével megszaporodni látszanak. A munkaerőpiac igényeinek megváltozása is megköveteli az egyetemi tananyagok folyamatos fejlesztését és hatékonyabb átadását. A cikk ebben a környezetben a technológia hatását vizsgálja az oktatás hatékonyságára, bemutat és értékel néhány oktatásmódszertani megközelítést. A tanulmány következtetései arra mutatnak rá, hogy az információ megszerzése sokkal könnyebbé vált, mint akár 10 évvel ezelőtt volt, az ismereteket azonban még mindig ugyanúgy kell rögzíteni, a tanulás neurobiológiai folyamata alapvetően ugyanaz, mint 100
évvel ezelőtt.JEL kódok: A20, A22, A23
-
A tudományos utánpótlás biztosítása a Debreceni Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolában
114-125Megtekintések száma:141A doktori iskolák kiemelt szerepet játszanak a tudományos utánpótlás nevelésében és a felsőoktatás megújításában. Jelen tanulmány a Debreceni Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájának működését, fejlődési irányait és nemzetközi kapcsolatrendszerét mutatja be. Ismerteti a hallgatói létszám és fokozatszerzések alakulását, valamint a doktori iskola multidiszciplináris és nemzetközi jellegét. Külön hangsúlyt kap a 2025. évi Nemzetközi Tudományos Napok konferencia, amelyen 118 tudományos előadás hangzott el, köztük a digitalizáció, fenntarthatóság és mesterséges intelligencia témaköreiben. A tanulmány rávilágít arra is, hogy a doktori iskola publikációs teljesítménye jelentős mértékben növekedett, különösen a nemzetközileg indexált, magas minősítéssel rendelkező folyóiratokban megjelent közlemények tekintetében.
JEL kód: A23; I23; O30
-
A platform alapú, kereslet elv vezérelt vállalkozások ismertségének vizsgálata Magyarországon és Romániában
73-100Megtekintések száma:214A platform alapú, kereslet-elven működő vállalkozások, gyűjtőnevükön közösségi gazdaság típusú vállalkozások 2008-ban jelentek meg az Amerikai Egyesült Államokban. Megjelenésüket a digitális fejlődés tette lehetővé, hatásuk pedig tetten érhető a gazdasági és társadalmi életben egyaránt, az együttműködési modellek globalizált jellegében. Az Európai Bizottság 2016 óta három alkalommal mérte fel az unió tagállamaiban a közösségi gazdaság használatát. A tanulmány a 2018-as felmérésre összpontosítva elemzi Magyarország és Románia közösségi gazdasághoz való viszonyát. A felmérés eredményei szerint a közösségi gazdaság ismertsége növekszik, különösen a fogyasztói oldalon. Ugyanakkor a szolgáltatói oldalon csökkenő tendencia figyelhető meg. A demográfiai tényezők (kor, nem, foglalkoztatotti státusz) szignifikánsan befolyásolják a szolgáltatásnyújtási hajlandóságot és az igénybevételi szokásokat. A két ország válaszadói nem homogének, eltérően értékelik a közösségi gazdaság lehetőségeit és veszélyeit.